Első látásra a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola semmiben sem különbözik más általános iskoláktól. A csengőszó hallatán ugyanolyan örömteli csatakiáltással süvítenek ki a gyerekek a tanteremből, és ugyanúgy fogócskáznak a szünetben, mint máshol – csak éppen a kergetőzők fele vágott szempárt visel, és némi akcentussal ejti ki a belépőnek kijáró, tisztelettudó „csókolomot”.

Multikulti

Az intézményt a kínai állam támogatásával 2004-ben alapította a magyar Oktatási Minisztérium. „Akkoriban egy nagyobb kínai kolónia érkezett az országba, és ez lendületet adott az ügynek. De már jóval azelőtt is felmerült az igény, hogy létesüljön egy olyan intézmény, ahol a kínai gyerekek nappali rendszerű oktatásban tanulhatják az anyanyelvüket a hétvégi iskolák helyett” – avat be Erdélyi Zsuzsanna, az iskola igazgatója.

Eredetileg tehát elsősorban a kínai gyerekeknek szánták az intézményt, de a két tannyelvű rendszer hamarosan olyan népszerűvé vált a magyarok körében is, hogy az új első osztályokban már gyakorlatilag ugyanannyi – vagy még több – magyar kisdiák tanul, mint kínai. Sőt vannak az intézménynek egyéb nemzetiségű, mongol, arab és orosz tanulói is, akiket szintén a magyar tanulás lehetősége csábított oda. „Abban, hogy a kínai gyerekek száma némileg visszaesett, a gazdasági válság is közrejátszik: az utóbbi időben csökkent a kereslet a kínai termékek iránt, ezért sok család továbbvándorolt, hogy más országokban próbáljon szerencsét” – magyarázza az igazgatónő.

Ám európai viszonylatban valószínűsíthetően így is nálunk él a legtöbb kínai, ezért is jöhetett létre itt az Európában egyedülálló két tanítási nyelvű intézmény. Hogy egészen pontosan mennyi a kínaiak száma Magyarországon, azt senki nem tudja biztosan. Jelenleg körülbelül 7 ezer bejelentett kínait tartanak számon – de számuk ennél minden bizonnyal magasabb.

Az oktatás mikéntje

A tanulók a tantárgyak többségét (65 százalékát) magyarul tanulják, hogy sikerrel felkészülhessenek az itthoni középiskolai tanulmányokra. Vagyis a magyar diákoknak mindazt biztosítja az intézmény, amit bármely másik általános iskola. Kínai nyelven csak olyan tantárgyakat tanítanak, amiket a gyerekkori nyelvtanulás szempontjából a szakértők általában a legkedvezőbbnek tartanak, vagyis: alsóbb évfolyamokon a művészetet, a testnevelést és a matematikát, felső tagozatban pedig a matematika helyett az informatikát. A számok nyelvén ez azt jelenti: a 214 diákra jutó 23 pedagógusból 6 kínai anyanyelvű.

S hogy elég-e ez arra, hogy egy magyar diák megtanuljon kínaiul a 8 év alatt? Erdélyi Zsuzsanna szerint igen, bár – teszi hozzá –, mivel a kínai köztudottan igen nehéz nyelv, főleg az írásbeli része, az eredmény érdekében a diákok kitartására és a szülők támogatására is szükség van. Voltaképpen ezen áll vagy bukik a siker. „Volt olyan diákunk, aki nem is elsőben kezdett nálunk, hanem csak menet közben kapcsolódott be, mégis folyamatosan beszélt kínaiul, amikor elballagott, mert annyira szorgalmas volt” – büszkélkedik az igazgatónő. (Könnyen belátható, az effajta – nálunk még egyedinek számító – tudással felvértezett gyerek mennyivel könnyebben boldogul majd a munkaerőpiacon.)

A kínai diákok jóval szerencsésebb helyzetben vannak: a tanórák jelentős részében magyarul kell megfelelniük, és az anyanyelvi környezet is megkönnyíti számukra a nyelvtanulási folyamatot.

Az osztályközösségről Erdélyi Zsuzsanna elmondja: „Általában nagyon jól érzik magukat együtt a gyerekek, szeretnek együtt játszani, nem közösítenek ki senkit. Amíg nem ismerik egymás nyelvét, addig jól elbohóckodnak, utánozzák egymást, aztán később már egyre több szót tudnak egymás nyelvén, és gördülékenyebb a kommunikáció. Nagyon figyelünk arra, hogy egymás tiszteletére tanítsuk őket – ennek az ellenkezője tarthatatlan lenne egy ilyen intézményben.”

Angol, magyar, kínai

Vajon a kínai szülők közül kik azok, akik ide íratják gyerekeiket? Azok, akiknek különösen fontos az anyanyelvük és kultúrájuk ápolása vagy netán a módosabbak? – érdeklődöm. Kiderül, a hangsúly nem a kínai gyökerek ápolásán van, mert az minden kínai szülő számára egyformán fontos. A kérdés inkább az, a magyart mennyire tekintik lényegesnek. „Ez attól függ, mi a szülők elképzelése a jövőre vonatkozóan. Aki Magyarországot csak egy átmeneti lehetőségnek, ideiglenes tartózkodási helynek tekinti, az inkább – ha megteheti – angol iskolába íratja a gyerekét, és hétvégente kínai iskolába küldi. Viszont aki már letelepedett itt, és hosszú távra tervez, annak fontos, hogy a csemetéje megtanuljon magyarul, és tovább tudjon itt tanulni. Mivel a mi iskolánk nem fizetős, a pénz itt mellékes kérdés.”

Akik idejárnak, mégis a szerencsésebbek közül kerülnek ki. Hiszen sokak lakóhelyétől olyan messze esik a 15. kerületi két tannyelvű intézmény, hogy nem vállalhatják a rendszeres hajnali kelést. Számukra nem marad más választás, mint hogy magyar iskolába járjanak hét közben, és kínaiba a hétvégén. Könnyen elképzelhető, mekkora terhet ró ez még a legszorgalmasabb diákokra is... (És ugyanez igaz azokra is, akik meg tudják engedni maguknak az angol iskolát.)

A kiemelkedés útja

Erdélyi Zsuzsanna, aki egyébként alsó tagozatos tanítónő, egy hagyományos intézményből került át ide öt évvel ezelőtt. „Ahhoz képest nagyon más itt tanítani – mondja. Óriásiak a kulturális különbségek; egészen más elvárásokkal érkeznek a kínai és a magyar gyerekek. A kínai szülőknek borzasztó fontos, hogy a gyerek minél többet tanuljon, és minél több házi feladatot kapjon, mert számukra ez a kiemelkedés útja. A magyar szülők viszont inkább arra törekszenek, hogy a gyereknek minél több szabadideje maradjon, ezért ők inkább azt szeretnék, ha kevesebb lenne a lecke. Nagy feladat a két igényt összehangolni.”

A kérdésre, szeret-e itt dolgozni, egyértelmű igen az igazgatónő válasza. „Nem könnyű, mert még évek elteltével is adódnak váratlan problémák. Ma például rosszul lett egy kislány; epilepsziás rohama volt, de nem igazán tudunk segíteni neki, mert a szülők ragaszkodnak a Kínából hozott, hagyományos gyógykészítményeikhez. Kihívjuk a mentőt, ha ilyesmi történik, de mivel magyar gyógyszereket nem adhatnak a gyereknek, igazából ennyi, amit tehetünk érte. És ez csak egyetlen példa a sok közül.”

S vajon mi az, amiben mások ezek a gyerekek, amiben esetleg tanulhatnánk tőlük? Ezen nem kell sokat gondolkodnia Erdélyi Zsuzsannának: „Nagyon fontos számukra a családi összetartás. Szoros kapcsolatot ápolnak nemcsak a közvetlen családtagokkal, hanem a távolabbi rokonsággal is. Válásról, különélésről a lehető legritkábban hallunk: a szülők jóban-rosszban kitartanak egymás mellett.”