Kétnyelvűek beszédében gyakran előfordulhatnak ismétlések, vagyis a beszélő mindkét nyelven elmondja közlésének egy részletét. Például magyar-angol kétnyelvűként azt mondaná, hogy ”in the house a házban”. Ennek több oka is lehet, és általában meghatározott funkciója van egy ilyen ismétlésnek: a beszélő hangsúlyozhatja például az általa elmondottakat, kiemelhet bizonyos részeket, de az is előfordulhat, hogy valaki másnak a mondatát eredeti nyelven idézi, majd egyúttal ennek fordítását is megadja. Ezeket a kettős szerkezeteket a szakirodalomban kétnyelvű ismétlésnek nevezik (bilingual repetitions). Kevés kutatás készült még arról, hogy milyen hosszú távú hatásai lehetnek ezeknek az ismétléseknek, és hogy miként vezethetnek többek között úgynevezett kevert nyelvek kialakulásához.

Ismételj, ismételj, ismételj!
(Forrás: Wikimedia Commons / Sperry1975)

Mi történt with the malacokkal?

A kétnyelvű ismétléseknek egyértelműen fontos szerepe van a diskurzusban. Vita folyik arról, hogy az ismétlések pusztán a kód (a használt nyelv, nyelvváltozat) alkalmi megváltoztatásával érik-e el kiemelő-hangsúlyozó szerepüket, vagy ennél összetettebb szövegszervező erejük van. Ezenkívül a kétnyelvű ismétléseknek, mint a kódváltásnak (vagyis a különböző nyelvek/nyelvváltozatok egy diskurzusban való használatának) lehet identitáskifejező funkciója is. Vagyis a beszélő nyelvhasználatával is hangsúlyozza, hogy két közösséghez tartozik.

A hosszú ideig fennálló kontaktushelyzetekben ezeknek az ismétléseknek a megnövekedett száma hozzájárulhat ahhoz, hogy kevert szerkezetek alakuljanak ki. Ezekben már nem a teljes szerkezet ismétlődik meg, pusztán egy része. Általában az a jellemző, hogy a szerkezet alaptagja csak az egyik nyelven szerepel, míg a grammatikai jelölők mindkét nyelven. Ez különösen olyan helyzetekben gyakori, amelyekben a diskurzus két nyelve tipológiailag, vagyis típusa szerint eltér egymástól, például az egyik inkább szuffixumokat (jeleket és ragokat) és névutókat használ, míg a másikban a prepozíciók (elöljárószók) a gyakoriak. Magyar-angol kétnyelvűség esetén ez a példa valahogy így nézne ki: in házban. (A képet itt még természetesen az is árnyalhatná, ha a határozottságot is ki szeretnénk fejezni, ebben az esetben a beszélő valószínűleg választana a két nyelv – az angol the és a magyar a – közül, mivel a két nyelv ebből a szempontból „kompatibilis” egymással, a névelő mindkét esetben a szerkezet alaptagja előtt áll. Így mondhatná például azt, hogy in the házban vagy in a házban. De az is előfordulhat, hogy mindkét névelő szerepel a szerkezetben: in the a házban. Ebben az esetben egyszerű ismétléssel van dolgunk.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Bár nem egy kétnyelvű közösség nyelvhasználatát tükrözi a humoros történetnek íródott The Malaces and the Wolf, mégis számos ismétléses és kevert szerkezet található meg benne. Néhány kettős szerkezetre példa: once egyszer, to kérni, to szerezni. A főnévi igenévi forma nem mindig kettős jelölésű, találunk a szövegben például to fúj away és egy logikátlan to gyújting up alakot. A szöveg készítői nem voltak teljesen következetesek, ez látszik például az igekötős igék esetében, egyszer az ige van magyarul, másszor az igekötő, például meghelp, ugyanakkor  csepereded up és engedj me into, valamint fújing the ház away. Ugyanilyen következetlen a kötőszók és a névmások használata, illetve az olyan kevert alakok, mint az I don’t engedlek be, amelyek random módon hol az egyik, hol a másik nyelv szabályainak engedelmeskednek. A beszélő több esetben jelöletlen formát használ (talált a big folyosó, folyosót helyett, vagy etted meg my brother  a my brothert helyett, tehát az állítmány a magyar nyelv szabályaihoz igazodik, a tárgy viszont jelöletlen, ahogy az angolban), amely már a nyelvvesztés előrehaladott állapotára utalhatna, ugyanakkor a beszélő jól használja a tárgyas ragozást. A teljes történet alább meghallgatható-megnézhető.

Hova vezet a sok ismétlés?

Vannak olyan kétnyelvű nyelvváltozatok, amelyekben az ismétlés vagy a kevert szerkezet kötelezően megjelenik, az egyik híres példa az afganisztáni üzbég-tadzsik kétnyelvű közösség nyelvhasználata, amelyben a tadzsik elöljárószó és az üzbég esetrag egyaránt szerepel a szerkezetben, olyan formákat eredményezve, mint a fent említett in (the) (a) házban. Ezekben a helyzetekben általában átmeneti jelenséggel van dolgunk, a közösség nyelvet vált, vagyis a kétnyelvűek korábban domináns nyelve fokozatosan elveszti vezető szerepét, vagyis már nem ez a nyelv fogja meghatározni a megnyilatkozások nyelvtani szerkezetét, hanem a másik nyelv, amelyből korábban csak különálló szavakat, vagy idézetszerű rövid egységeket illesztettek be a beszélők az egyébként domináns nyelvű mondataikba.

A szakirodalomban, különösen a kódváltás egyik leghíresebb kutatójának, Myers-Scottonnak az elméletében, a domináns nyelvet mátrixnyelvnek nevezik, ha egy közösség domináns nyelve megváltozik, akkor pedig a mátrixnyelv átfordulásáról (turnover) beszélünk. Ez általában a nyelvvesztéses helyzetekben fordul elő, és mind közösségi, mind egyéni szinten értelmezhető. Hiszen az is lehet, hogy egy kétnyelvű bevándorló családban az iskolás kor előtt a kisebbségi nyelv a domináns, vagyis a kétnyelvű mondatokban a nyelvtani szerkezetet ez a nyelv határozza meg. A többségi nyelvű iskoláztatás (és még sok más tényező) hatása révén a korábban csak rövid beillesztett lexikai elemek szintjén megjelenő többségi nyelv lesz a domináns, az biztosítja a nyelvtani keretet. Ugyanakkor egy teljes közösséggel is megtörténhet mindez, a közösség domináns nyelve ebben az esetben fokozatosan fordul át a másik nyelvbe.

A kétnyelvűség-kutatásoknak egyik ága ezt az átmeneti állapotot vizsgálja. Az az érdekes, hogy míg a nyelvészek számára éppen ez a köztes helyzet jelent izgalmas kutatási témát, addig a beszélők maguk sokszor negatív tartalmú jelzőkkel illetik ezt a kevert nyelvváltozatot, az egynyelvű változatokhoz hasonlítva „romlott”, nem tiszta nyelvállapotnak tartják. Persze vannak olyan közösségek is, amelyekben kifejezetten ez a kevert nyelvhasználat lesz a közösség identitásának kifejező eleme lesz, gondolhatunk például az észak-amerikai Chicano kultúrára.

Elbeszélnek egymás mellett?
(Forrás: latinopm.com)

A kétnyelvűség-kutatásokban ezt az átmenetet ún. kontinuummodellekkel ábrázolják, az egyik leginkább elterjedt ilyen típusú rendszer Auer modellje, amely három szakaszt különít el: egy kódváltásos, egy nyelvkeveredéses és egy összeolvadt lektus fázist. Az első szakaszban a kétnyelvű közösség beszédét a kódváltások jellemzik, vagyis a domináns nyelvükbe egy másik nyelvből kisebb elemeket vagy szakaszokat illesztenek bele. Újra magyar-angol példával élve: ”Sorry, de ma nem mégsem tudok jönni. Life sucks.” Ezeknek a váltásoknak mindig van valamilyen pragmatikai funkciójuk, fontos szervezőelemei a szövegnek. Általában nyomatékosításra, idézésre, magyarázatra, témaváltás megjelölésére, illetve csoportszolidaritás kifejezésére alkalmazzák. Ha a közösség nyelvhasználatában megszaporodnak a kódváltások, gyakoriságuk miatt elvesztik kijelölő szerepüket. A kevert szerkezetek általánosak lesznek a beszédükben, azonban az egynyelvű szerkezetek szabadon variálódhatnak a többnyelvűekkel. (A fenti malacos mese – bár helyenként következetlen a nyelvhasználata – jól érzékelteti ezt a nyelvállapotot.) Ez a nyelvkeveredés szakasza a kontinuumon. Ha a kevert szerkezetek használata kizárólagos lesz, az összeolvadt lektusok fázisába lépünk, kialakul egy kevert nyelv. Azonban ez a szituáció és általában a kevert nyelvek létrejötte meglehetősen ritka, mivel a nyelvkeveredés szakaszát a legtöbb esetben a nyelvváltás, vagyis a mátrixnyelv felcserélődése követi. Néhány esetben úgy alakul a közösség társadalmi helyzete, vagy olyan változás áll be a kontaktushelyzetben, ami a kedvez a nyelvkeveredéses fázis rögzüléséhez. Ebben az esetben a kevert formák használata követelező jellegű lesz. Ez történt például a mednij aleut estében, amelyben az igei morfológia az oroszból származik, vagy a micsif esetében, amelyben az igék ragozásukkal együtt a krí nyelvből származnak, míg a főnevek a franciából.

Erza kevert

Az Oroszországban beszélt finnugor nyelvek esetében sem ritka a fentebb vázolt jelenség. Az erza-mordvin beszélők hétköznapi nyelvhasználatában például a nyelvkeverés szakaszának jegyeit figyelhetjük meg. Az időhatározók, a számos szerkezetek (írtunk már hasonló komi-permják szerkezetekről is), az igék különböző alakjai gyakran szerepelnek oroszul az egyébként erza diskurzusban.

A kettős jelölésű szerkezetek sem ritkák. A középfokú melléknevek például az orosz középfokú alakjuk mellett az erza középfokban használatos határozószót is alkalmazzák, ezáltal olyan szerkezet jön létre amely a magyar-angol fiktív more kevesebb-hez lehetne hasonlítható: śeďe meńše, amelyben a śeďe az erza középfokú szerkezetben használt határozószó, míg a meńše az orosz ’kevés’ jelentésű szó középfokú alakja.

A legtöbb kevert szerkezet a Mordvin Köztársaság határain kívül élő ún. diaszpóraközösségek beszélőinek nyelvhasználatában jelentkezik, ezekben a szövegekben találhatunk olyan szerkezeteket, amelyekben az orosz elöljárószó (dľa) mellett az azonos funkciójú erza rag (-ńťeń) is előfordul: például dľa veľeńťeń ’a falvaknak’.

Ilyen kevert szerkezetek akkor is előfordulhatnak a nyelvekben, ha a beszélők már nem kétnyelvűek, és az idegen nyelvű kifejezés eredeti jelentése elhomályosult, a beszélők már nem érzékelik, hogy ragozott alakról van szó. Ez történt az anno kifejezéssel a magyar nyelv története során.

Források:

Auer, Peter. 1999. From codeswitching via language mixing to fused lects: Toward a dynamic typology of bilingual speech. The International Journal of Bilingualism.  3(4): 309–332.

Boeschoten, Hendrik and Backus, Ad. 1997. Code-switching and ongoing linguistic change. Turkic Languages 1, 41-62.

Finch, Shannon Barbaradee. 2009. Repetition as Linguistic and Social Strategy in Hindi-English Bilingual Discourse. University of Texas at Austin. http://repositories.lib.utexas.edu/bitstream/handle/2152/ETD-UT-2009-12-472/FINCH-DISSERTATION.pdf?sequence=1

Gumperz, John. 1982. Discourse strategies. Cambridge: Cambridge University Press.

Myers-Scotton, Carol. 2002. Contact linguistics. Oxford: Oxford University Press.