Valahányszor hír érkezik a világ eldugott sarkaiban hagyományos ősi életformájukat megőrizni próbáló kis népekről, szinte mindig kiderül, hogy a Survival International is ott van a háttérben. A szervezet különleges szerepet játszik a bennszülött népek védelmében. A brazíliai Amazónia mélyén élő awák, az Indiai-óceáni Andamán-szigetek őslakói és a hozzájuk hasonló populációk sok esetben csak néhány száz vagy néhány ezer főt jelentenek. Ők azok, akik inkább elzárkóznak a „modern világtól”, mintsem hogy feladják ősi hagyományaikat.

Guaranik
(Forrás: Wikimedia commons / Roosewelt Pinheiro, Agência Brasil / CC BY-A)

A természeti erőforrásokért – a földekért, a fáért, az ásványokért – folyó hajsza sokfelé vezet olyan konfliktusra, mint amelyet az Avatar című filmben James Cameron álmodott meg három dimenzióban. Az amerikai rendező aligha gondolta, hogy a Survival az ő filmjére utalva fogja felkarolni a kelet-indiai Orissza államban élő dongria kondh törzs ügyét. Akárcsak a film képzelet szülte földönkívüli navi lényei, ez az indiai törzs is egy szent dombon él, amelynek mélyén – szerencsétlenségére – bauxitércet fedeztek fel...

Az emberek fogékonyabbá váltak

A Survivalt azt követően hozta létre néhány brit fiatal, hogy a Sunday Times 1969-ben nagy riportot közölt a brazíliai indiánok lemészárlásáról. Először ketten határoztak úgy, hogy tenniük kell valamit a „primitív” népekért. Egyikük, Robin Hanbury-Tenison bevallása szerint máig ez vált életének fő értelmévé. „Az őserdők és a sivatagok szerelmeseként bejártam a Földet, és közben látnom kellett, mit jelent a helyszínen a »haladás« szó: nem egyszer a természeti szépségek pusztulását, sok esetben az élet fenntartásához elengedhetetlen ökológiai folyamatok tönkretételét is. A »primitívnek« tartott népek világszemlélete ennek pontosan az ellenkezője: nem rombolják le természeti környezetüket, hanem próbálják tiszteletben tartani azt , és vele harmóniában élni. Kalandvágyam így arra irányuló törekvéssé változott, hogy segítsek ezeknek a népeknek” – írta a ma 74 éves férfi Külön világok című könyvében a párizsi Le Monde ismertetése szerint.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A szervezet központja Londonban, a szürke Roswell Roadon található, az épületet 2001-ben szponzorok – köztük Károly herceg – támogatásával vásárolták meg. A ma 59 éves Stephen Corry 1972-ben csatlakozott a szervezethez, amelynek immár 25 éve az igazgatója. Voltak jó és rossz éveik, de a francia lap riporterének több sikerről is beszámolhatott az utóbbi időkből. Egyebek között arról, hogy az indiai kormány a dongria kondh törzsnek adott igazat a Vedanta brit bányászati cég elleni küzdelmében; a Kalahári-sivatag busmanjai a botswanai kormány ellen négy éven át folytatott történelmi perben visszanyerték jogukat arra, hogy kutakat fúrjanak ősi földjeiken; a perui kormány pedig elismerte, hogy az awa indiánokat veszélyezteti az illegális erdőkitermelés. „Az emberek fogékonyabbá váltak a kulturális sokféleségre, és ez nagyon jó hír” – magyarázta Corry.

A dongria kondh tagjai földjükért harcolnak
(Forrás: Wikimedia commons / balajimuthazhagan / CC BY-SA 3.0)

Falra hányt borsó

A szervezet három éve főleg a kommunikációra összpontosít.
„A »primitív« népek legjobb barátja ma az internet. A Facebookon és a Twitteren külön hálózatokat hoztunk létre. Át akarjuk alakítani az emberek gondolkodásmódját, elfogadtatni e népek jogát arra, hogy másként éljenek. Ennek érdekében a lehető legegyszerűbben akarunk szólni a lehető legszélesebb közönséghez – hangsúlyozta Jonathan Mazower, a szervezet egyik úttörője, aki eredeti foglalkozására nézve zoológus, és ma a médiával foglalkozó új részleget vezeti. – Nem publikálunk több száz oldalas jelentéseket, nem veszünk részt a mindig ugyanazok által látogatott tanácskozásokon, mindez falra hányt borsó. Viszont 250 ezer személynek, köztük 150 ezer újságírónak hét nyelven hetente kétszer közleményt küldünk, és ezeket párizsi, San Franciscó-i, berlini és madridi irodáink is terjesztik. A szervezet portálján nem egyszer megrázó fotókat és riportokat teszünk közzé. Az internet olyan erőt ad, aminővel eddig soha nem rendelkeztünk.”

A szervezet antropológus bírálói a szemére vetik, hogy amely főleg érzelmi hatást próbál gyakorolni az emberekre. A Survival nem fogadja el ezt a véleményt, de a kormányok pénzét sem, amit azzal magyaráz, hogy a hatóságok többsége ellenségesen kezeli a bennszülött népeket, és csak a közvélemény nyomására hajlandó konkrét lépéseket tenni értük. A Survival 1,3 millió eurónak – hozzávetőleg 350 millió forintnak – megfelelő költségvetését, amely ugyan nem elegendő, de lehetővé teszi a 24 fős apparátus működtetését, főleg magánadományok fedezik.

„Alapelvünk, hogy minden kampány előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy a szóban forgó törzset vagy népcsoportot, illetve életmódját valódi veszély fenyegeti-e, tudnunk kell, hogy ők maguk mit akarnak, és biztosnak kell lennünk abban, hogy fellépésünkkel elérhetünk-e számukra valamit” – fejtette ki Fiona Watson, a szervezet kutatási igazgatója, hozzáfűzve, hogy működési elveik az Amnesty International szabályait követik.

Tshabong városa a Kalahári-sivatagban (1995)
(Forrás: Wikimedia commons / JackyR / CC BY-SA 3.0)

Mint elmondta, mindig a helyi civil szervezetekkel összefogva próbálnak fellépni, nem az érintett népcsoportok helyett, de az ő érdekükben emelik fel szavukat.

Méghozzá a lehető leghangosabban.