Kötelezők(ről) röviden

Magyartanárok, könyvtárosok, nyelvművelők és olvasási szakértők hada hosszú ideje kitartóan igyekszik felhívni a közfigyelmet az ifjúság rohamosan hanyatló olvasási kedvére, és az ezzel egyenes arányban növő olvasási-szövegértési problémákra. Ám úgy tűnik, mindez, valamint a PISA-tesztek lesújtó és egyre romló eredményeinek ismertetése sem volt elegendő ahhoz, hogy érdemi párbeszéd alakulhasson ki például a kötelező olvasmányok már-már szentesített listájával kapcsolatban.

Kronológia kontra olvasóvá nevelés

Arató László irodalomtanár, tankönyvíró, a Magyartanárok Egyesületének elnöke már évek óta figyelmeztet a magyartanítás válságára. A válság egyik fő okát abban látja, hogy a magyartanítás nem tart lépést a szociokulturális környezet változásaival. Míg 1968-ban a szabadidő-eltöltés módozatai közül az olvasás az első helyen állt, addig napjainkban csak a huszadik. Egy 2000-es felmérés szerint az emberek 51%-a évi egy könyvet sem olvas el. (Ez az eredmény azóta valószínűleg tovább romlott.)

A magyartanítás azonban figyelmen kívül hagyja ezeket a tényeket: a módszerek, a tananyag és a tankönyvek évtizedek óta változatlanok. A változást nagyon erős blokkok gátolják. Blokkolnak a szülők, akik elvárják, hogy az iskola a gyereküknek is megtanítsa mindazt, amit nekik megtanított; érdekes módon a diákság is, de elsősorban a magyartanár-társadalom, akik – kényelmi szempontból – ellenérdekeltek a változásban.

A válság egy másik okát Arató úr abban látja, hogy (pl. a nyugat-európai és egyesült államokbeli gyakorlattal szemben) mindent egy iskolafokozattal korábban tanítunk, mint kéne, és hogy a kronológia szempontja minden egyebet felülír. Ennek egyébként tökéletes leképeződése a középiskolai kötelezők listája, ami a tizennégy évesekkel az Iliászt, az Isteni színjátékot és a Szigeti veszedelmet olvastatja (bár ezek a művek ebben az életkorban nem tudnak élményt nyújtani), a tizennyolc évesekkel pedig Az öreg halász és a tengert. Az irodalomtörténet és az olvasóvá nevelés szempontja rendszeresen ütközik. Az irodalomtanítás kimeneti vége az érettségi, amelynek sikeressége érdekében jórészt tételek felmondatására edzik a tanulókat. Az olvasóvá nevelés és a szövegértési képességek elsajátíttatása csak sokadlagos cél a tanulás évei alatt.

Klasszikusok „popritmusban"

A kötelezők kérdése most – mintegy hozadékként – Nógrádi Gábor és Gergely vállalkozása révén került a figyelem középpontjába. A Klasszikusok újramesélve sorozat keretében Nógrádiék három nagy kanonizált művet: az Egri csillagokat, A kőszívű ember fiait és Az arany embert rövidítették, egyszerűsítették és kerekítették le, és továbbiak újraírására készülnek. E három regény elolvasására több évtizede az általános iskola hatodik, hetedik és nyolcadik osztályában kötelezik a diákokat egyre keményebb módszerekkel és kevesebb sikerrel. Szenvedélyes és szélsőségektől sem mentes vita alakult ki a külföldön egyébként már jól ismert, és nálunk sem példa nélküli, a szakmában „retold" (= újramesélt) néven emlegetett könyvekről. (A módszer nálunk sem ismeretlen: Benedek Elek a Robinson Crusoe-t, Radnóti a Don Quijotét, Karinthy a Gullivert dolgozta át.) Az ötlet létjogosultságáról, a könyvek használhatósáról, szakmai hasznáról még vérre menő vita folyik, de a kötelezők listájának újragondolása éppen emiatt kapott újabb lendületet.

Nyilas Misi vagy Harry Potter?

A Gyermekmédia Alapítvány 2009. január 27-én vitaestet tartott a Centrál Kávéházban Nyilas Misi, Bornemissza Gergely és Harry Potter – Megújítható-e a kötelező olvasmányok listája? címmel. A vendégek között volt többek között Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság képviseletében, Janikovszky János, a Móra Kiadó vezetője, és Nógrádi Gábor, az újramesélt művek kiadója is.

„Kötelező olvasmányok márpedig nincsenek"

A kötelező olvasmányok nem is kötelezők, derült ki mindjárt a vita elején. Legalábbis a Nemzeti Alaptantervnek nincs erre vonatkozó passzusa, ebben a kérdésben nincs szabályozás. Egy általános iskolásnak ez alapján nem kell elolvasnia sem a Légy jó mindhalálig-ot, sem Az arany embert, de még a János vitézt sem.

A szakemberek teljes egyetértésben bírálták a mostani kánont, abban azonban több ponton eltértek a vélemények, hogy mit ajánlanának helyette. A fentebb idézett mondat Trencsényi úrtól hangzott el, aki azt mondta, szükség van a nemzeti kötőanyagra, a közös tudásra, de ezt nem csak olvasmányokkal, hanem képpel, zenével, filmekkel is létre tudjuk hozni. Egyébként a most szentesített kötelezőket abból a szempontból is kifogásolhatónak tartja, hogy az ezekben szereplő, Nyilas Misi-típusú hősök a tanárok által preferált szelíd, ártatlan, jó magaviseletű gyerekek, akik általában áldozattá válnak. „Olyanok, akik a gyerektársadalom peremén állnak, és néha csak azzal tudják felhívni magukra a figyelmet, hogy az életüket áldozzák. A mai sikerorientált társadalomban nevelkedő gyerekek egyre inkább elutasítják ezeket a »lúzereket«, akik nem tudnak magukon segíteni."

Janikovszky János szerint viszont kellenek a kötelezők, ezek listáját szerinte egy szakemberekből álló agytrösztnek kellene létrehoznia, így elkerülhető lenne az a nagyon káros gyakorlat, hogy egyes helyeken a jutalékos rendszerben fizetett pedagógusok irodalmilag igénytelen olvasmányokat tesznek kötelezővé és vetetnek meg a gyerekekkel.

Fenyő D. György egy alternatívát is ajánlott megvitatásra. Listája parázs vitát váltott ki. Egyesek a Légy jó mindhalálig-ot, mások Lázár Ervint hiányolták, de kifogások merültek fel Agatha Christie műveinek kötelező olvasmánnyá tételével szemben is.

Nógrádi Gábor, a korábban említett újramesélt könyvek kiadója és szellemi atyja szerint a klasszikusokat nem szabadna pusztán azért lecserélni, mert szövegük nehezen olvasható egy mai gyerek számára, hiszen elhagyásukkal kimaradna valami össznemzeti mítoszunkból, a magyarság szellemi kincsestárából. A szövegüket azok számára egyszerűsítették, akik amúgy nem olvasnák el az eredetit. Emellett szerinte is szükség van a kötelezők állandó megújulására, az életkori és társadalmi igényekhez alkalmazkodva.

A bátrabb magyartanárok, vállalva a szakmai és szülői ellenállást, már módosítanak a kötelezőkön. Van olyan iskola, ahol a gyerekek A kőszívű ember fiai helyett A nagyenyedi két fűzfát kapják kötelező olvasmánynak, így nagyobb kedvvel olvasnak. Máshol – ötéves gimnáziumi képzésben –, Bíró Márta osztályában a Zabhegyezőt és az Előttem az életet olvassák a 14–15 évesek. „Ezeket a könyveket nagyon szokták szeretni, mert a főszereplőik gyerekek, és a problémáikat jobban magukénak érzik, mint mondjuk az Antigonéban körüljárt »eltemessük-e a holtakat?« kérdéskört. Elolvasás után szívesen beszélnek is róluk – vadul vitatkoznak például arról, hogy jó fej-e Holden Caulfield. A bemelegítő könyvek után, a következő évben már könnyebben veselkednek neki a nehezebb szövegeknek is" – mondja a magyartanár.