Az MTI április 15-én az alábbi hírt közölte:

A Jobbik szerint az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága szégyenteli döntést hozott, amikor elutasította, hogy a parlament határozati javaslatot hozzon a turáni rokon népek napjáról.

Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető a testület hétfői ülését követő sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy frakciójuk korábban támogatta a finnugor rokon népekről szóló határozati javaslatot, csupán annyi feltételt szabtak, hogy az a finnugor nyelvrokonsággal rendelkező népekről szóljon.

Ismertetése szerint a Jobbik márciusban azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés a „sokkal régebbi és sokkal több tudományos, kulturális bizonyítékkal felvértezett alternatív elmélet”, a turáni rokonság kapcsán is hozzon egy határozati javaslatot.

A frakcióvezető elmondta, a bizottság meghallgatta az érveit, de a szavazás során a kormánypárti többség és a szocialisták is tartózkodtak. Vona Gábor szerint ezzel az ügyben korábban egyértelmű ígéretet megfogalmazó kormánypártok elveszítették a szavahihetőségüket, miközben nemet mondtak a magyar társadalom jogos igényeire is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy a magyar nyelv „turáni rokonsága” tudományos értelemben nem elmélet, ahogy a magyar nyelv finnugor nyelvrokonság sem az. A tudományban az elmélet olyan törvények rendszerét jelenti, melyek a vizsgált jelenségek egységes, összefüggő magyarázatát adják. Ilyen értelemben elmélet a történeti-összehasonlító nyelvtudomány, amelynek az egyik eredménye a finnugor (pontosabban uráli) nyelvrokonság megállapítása.

A turáni kulturális rokonsággal nem az a probléma, hogy ne lennének valóban hasonló, sőt, a szó szűkebb értelmében is rokon (azaz azonos eredetű) vonások a honfoglaló magyarok és például a kirgiz vagy kazah lovaspásztorok kultúrájában. Ezek meglétét összességében senki nem vitatja, még ha a részletkérdésekben el is térnek a vélemények. A probléma ott jelentkezik, hogy nincsen olyan átfogó tudományos elmélet, amely alapján a rokonság megállapítható lenne. Nem világos az sem, hogy meddig tartozhat bele valaki egy ilyen rokonságba. A honfoglaló magyarság jelentős része valóban nomád lovaspásztor volt, de később a földművelés vált jelentősebbé, idővel pedig az ipar. A mai magyarok többsége legfeljebb ritka alkalmakkor kerül kapcsolatba lóval. Jelenlegi kultúránk nagyon kevés párhuzamot mutat fel a mai kazahokéval és kirgizekével – de leginkább az olyanokkal, akik már városban laknak.

Azt sem lehet egyértelműen körülhatárolni, hogy kik tartoznának bele a „turáni rokonságba”. Gyakran ide sorolják például a koreaiakat és a japánokat is, holott náluk sosem volt lovas nomád kultúra. „A véráldozat legkedveltebb tárgya a ló, különösen a fehérszőrü. Ez állatot az északi vogulok csak nagy fáradsággal és költséggel szerezhetik meg az Ural innenső oldaláról, vagy az Ob vidékéről, miért is vele aránylag ritkábban és csak fontos események alkalmával kedveskednek az isteneknek.” (Munkácsi Bernát: A vogulok pogány ősvallása. Ethnographia. 1893. 39. l.) Kizárnák viszont legközelebbi nyelvrokonainkat, a hantikat és a manysikat, holott náluk korábban éppúgy megvolt ez a kultúra, mint a magyaroknál. Az sem világos, miféle határvonalat lehet húzni. Nagy csordákat terelnek a számik vagy a nyenyecek is, csak éppen nem lovakat, szarvasmarhákat, hanem rénszarvasokat – ettől függetlenül a társadalom felépítése, a szálláshelyek váltogatása, a sátor belső berendezése sok párhuzamot mutat az ősmagyarokéval. (Persze ez nincs összefüggésben a nyelvrokonsággal.)

Lovak az Ob mentén
(Forrás: konevodstvo.su)

Ezzel szemben kultúránk rengeteg eleme köt minket össze Európa más népeivel, de leginkább szomszédainkkal. Ha valakik ma a magyarok legközelebbi kulturális rokonaink tekinthetők, azok a szlovákok, horvátok, osztrákok, szlovének, románok. (Persze nem lenne rossz ötlet a közös kulturális örökségünkről külön ünnepnapon megemlékezni.)

Ami a „turáni rokonságot” illeti, ez nem alternatívája a finnugor rokonságnak: azaz a kettő közül nem kell választani. Az egyik ugyanis kulturális vonásokról szól, a másik nyelviekről. Sokféleképpen meg lehetne emlékezni a magyarság történetének arról a korszakáról, amikor a magyarság lovas állattartó nép volt – ha ez az ünnep egyben nyitás lenne azok felé a népek felé, amelyek történetének szintén része (vagy része volt) ez a gazdálkodási forma, az még szebb lenne. Tudományosan azonban nehéz lenen mindezt a rokonság fogalmával alátámasztani, mivel a kultúrák kutatásával foglalkozó tudományágak nem csoportosítják, nem rendezik családokba azokat a népeket, melyek kulturális párhuzamokat mutatnak.