Az idei érettségi vizsgaidőszakot beárnyékolta, hogy immár szokássá vált módon az oktatási kormányzat még pár hónappal a vizsgaidőszak kezdete előtt is változtatott a vizsgaleíráson. Azt kb. két éve lehet tudni, hogy 2017 január 1-től módosulnak a vizsgakövetelmények. Ez már önmagában kifogásolható, hiszen a változásokat nem felmenő rendszerben vezették be, holott az minimális elvárás, hogy minden diák ugyanazokkal az ismert feltételekkel fejezhesse be a középiskolai tanulmányait, mint amilyenekkel kilencedik évfolyamon elkezdte. Vonatkozik ez a tantárgyi kerettantervekre és az érettségi vizsgakövetelményekre egyaránt.

Ehhez képest még a 2016/17-es tanév során is finomhangolták a követelményeket és a vizsgaleírást, ezzel párhuzamosan a korábban elérhetővé tett mintafeladatsorok ideiglenesen lekerültek az Oktatási Hivatal honlapjáról, ami azt jelenti, hogy az írásbelire készülés legintenzívebb időszakában hetekig SEMMILYEN konkrét forrás nem állt rendelkezésre arra vonatkozóan, egészen pontosan milyen írásbeli feladatlapot is kell megoldaniuk az idén vizsgázóknak.  A többi tantárgy helyzetére nincs rálátásunk, de ha nincs a Magyartanárok Egyesülete, és nem szervez októberben szakmai napot a magyar nyelv és irodalom érettségit érintő változásokról, akkor magyartanárok és végzős diákok egyaránt még nehezebb helyzetben lettek volna.

Érettségi vizsga 1958, Dombóvár
(Forrás: Fortepan)

És akkor még egy szót sem szóltunk a szakgimnáziumokról, ahol az érettségi vizsgaidőszak kezdete előtt két hónappal még továbbképzéseken igyekeztek a pedagógusokat felkészíteni a radikálisan megváltoztatott szabályok mentén szervezendő érettségi vizsgák lebonyolítására. Úgy véljük, mindez az oktatási kormányzatban továbbra is uralkodó káoszra, koncepciótlanságra, illetve a vizsgázók és tanáraik alapvető érdekei iránti totális érzéketlenségre utal. Ez akkor is így van, ha egyébként a bevezetett változtatások nem tettek rosszat a magyar nyelv és irodalom érettséginek, sőt kiegyensúlyozottabbá tették azt.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mi lett más?

A legszámottevőbb változások a magyarérettségit illetően a középszintű írásbelit érintik. A műértő szövegalkotás (egy irodalmi mű elemzése vagy összehasonlító elemzés) eddig választható opció volt, mostantól viszont ez kötelező elemmé vált. Ezzel párhuzamosan kibővült az első vizsgarész, a szövegértés mellett immár az érvelés/gyakorlati szövegalkotás is ide került át, ami együtt jár azzal is, hogy az első vizsgarész 30 perccel hosszabb lett. A második vizsgarész, vagyis az értelmező szövegalkotásra szánt idő ezzel a harminc perccel megrövidült az elvárt minimális terjedelem csökkentése mellett (az eddigi 500 helyett 400 szó).

Ez a változtatás egyértelműen pozitívnak mondható, még akkor is, ha tantárggyal hadilábon álló diákoknak rossz hír, hiszen ők eddig jellemzően a „majd úgyis az érvelést választom” taktikáját alkalmazták. Az irodalom tantárgy egyik fő célkitűzése az értő irodalomolvasás, a kritikus gondolkodás és az önálló véleményalkotás képességének kiművelése (kellene, hogy legyen), ennek ellenére egészen eddig középszinten sikeres vizsgát lehetett tenni anélkül, hogy a vizsgázó önállóan értelmezett volna egy irodalmi szöveget. Ne legyenek illúzióink, a szóbelin legritkább esetben születnek önálló műértelmezések, több száz vizsga szaktanárként és vizsgaelnökként való végighallgatása után bízvást állíthatom, az esetek túlnyomó többségében meg-, rosszabb esetben betanult elemzések hangzanak el. Paradox módon szóbeli érettségin az igazán önálló szövegértelmezés leginkább a felkészületlen, ugyanakkor talpraesett és jó verbális képességekkel rendelkező diákok esetében fordul elő, akik „kénytelenek” önállóan elemezni, ha nem akarnak megbukni. Egy szó, mint száz, úgy véljük, teljesen rendben van, ha egy magyar nyelv és irodalom írásbelin a műelemzés nem megúszható.

Barabás Miklós litográfiája Petőfiről 1848-ból
(Forrás: Wikimedia Commons)

Szintén pozitív fejlemény, hogy a javítási útmutatók az eddigieknél konkrétabban szabályozzák az esszéfeladatok értékelését a közép és az emelt szint esetében egyaránt, így vélhetően kevesebb észrevételre és felüljavításra kerül majd sor, hiszen a vizsgázó számára is jobban nyomon követhető, miért annyi a kapott pontszám, amennyi. A helyesírás az eddigieknél kisebb arányban esik latba, ráadásul az eddigi büntetőpontok helyett a helyesírás és az íráskép értékelése beépült az összpontszámba. Jóllehet a helyesírás miatt veszthető pontok száma kevesebb lett (15 helyett 8), a javítókulcs meglehetősen rigorózus, úgy véljük, az EMMI (vagy bármelyik kormányzati szerv) dolgozóinak túlnyomó többsége például egy-egy írott produktuma alapján terjedelemarányosan jó eséllyel elbúcsúzhatna ettől a 8 ponttól.

Középszint

A bázisszövegként használt, eredetileg a KönyvesBlogon megjelent interjú alapvetően egy érdekes és informatív szöveg, viszont – ahogyan arra Arató László is rámutatott – szerencsésebb lett volna egy hétköznapibb, az irodalomhoz nem kapcsolódó szöveget választani. A most bevezetett változásokkal az írásbeli feladatsor lényegében két különálló tantárgyi részre bontható, az első 90 percben a nyelvtanórán, a második, 150 perces részben pedig az irodalomórán tanultak kerülnek előtérbe, ez még akkor is így van, ha a határ nem éles. Valóban semmi nem indokolta, hogy a szövegértési feladat is irodalmi vonatkozású legyen, és tényleg jobb lett volna, ha ez a 90 perc inkább a kommunikációról szól.

Orlai Petrics Soma egyik portréja Petőfiről az 1840-es évekből
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az érvelés és a gyakorlati szövegalkotás feladat egyaránt életközeli, jól kidolgozható kérdésköröket hozott magával, előbbi esetén a humor és a rivalizálás témájában kellett érvelni, utóbbi esetében egy közlekedési vállalat álláshirdetéséhez kapcsolódó motivációs levél megírása volt a feladat. Egy átlagos képességű és felkészültségű végzős számára feltehetően egyik feladat kidolgozása sem jelent gondot, mivel azonban erre a feladattípusra összesen 10 pont kapható szemben a szövegértés 40 pontjával, minden bizonnyal szép számban voltak idén olyanok, akik az érvelésbe vagy gyakorlati szövegalkotásba bele sem kezdtek. Annál is inkább, mivel idén a szövegalkotási feladatsorban a megszokottnál több volt a hosszabb kifejtést igénylő kérdés az aláhúzós, pipálós vagy egyszavas feladatokkal szemben, és összességében elmondható, hogy az első vizsgarész magas színvonalú teljesítéséhez kevés volt a 90 perc.

A műértő szövegalkotás bázisszövegeivel kapcsolatban Arató László visszalépésként értékelte, hogy szakítva az eddigi gyakorlattal az elemzendő szövegek nem voltak teljesen ismeretlenek a vizsgázók előtt. Radnóti Miklós Nem tudhatom... című versét sokan tudják ma is könyv nélkül, Kosztolányi Boldogság című Esti Kornél-novelláját is többen veszik órán vagy emelt szintű érettségi előkészítőn (leánykori neve fakultáció), a szöveggyűjteményben mindenesetre benne van.

Ezen a ponton erős ellentmondásba keveredhet egymással a magyartanár objektív, tudós szemléletű és érzelmektől vezérelt, empatikus énje. Egyfelől persze mindenki azt szeretné, ha a diákjai jól vizsgáznának, érzelmileg se jelentene traumát nekik az írásbeli – ebből a szempontból nagyon megnyugtató lehet, ha ismerős szöveggel vagy szerzővel kerül szembe a vizsgázó, van valami fogódzó, ami mentén elindulhat, valami, ami tanórán is előkerült. A jól felkészült diák mindenképp profitál ebben az esetben, és tekintve, hogy az érettségije nagyban befolyásolja a továbbtanulási esélyeit, ennek csak örülhetünk, még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy kevesebb lesz a saját gondolat, és több a tananyag, vagyis a kompetenciák helyett már megint a tárgyi tudás kerül az előtérbe.

Kosztolányi Dezső (1885-1936)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ugyanakkor egyáltalán nem ugyanaz tudni valamit, mint tudni valamiről, hogy tudnunk kéne róla valamit. Mondanunk sem kell, hogy a utóbbi jelenség a gyakoribb, és egyáltalán nem tesz jót a szövegalkotás folyamatának, sőt kifejezetten kontraproduktív lehet. Ráadásul egy általánosan ismert, ráadásul (legalábbis első ránézésre) könnyű Radnóti-vers párba állítása egy olyan sűrű, nehéz szöveggel, mint József Attila Elégiája ilyen életkorú és átlagos előismeretekkel bíró vizsgázók esetében jó eséllyel eleve tartalmi aránytalanságokat fog eredményezni a születendő dolgozatokban.

Azonban ami igazán elkeserítő az az, hogy a középszintű feladatsor alapján a magyar irodalom véget ért a Nyugat harmadik nemzedékénél, ráadásul a műértelmező szövegalkotáshoz kapcsolódó mindhárom szöveg ugyanannak a bő egy évtizednek (1933-1944) a termése. Akár a szövegértési feladatot nézzük, akár a műelemzést, az a benyomásunk támad, hogy a magyar irodalom sokkal inkább múzeumba való kuriózum, mint eleven közeg, olyan, mintha az elmúlt hetven éveben semmi lényeges nem történt volna vele kapcsolatban. És ezen a kellemetlen érzésen az emelt szintű feladatsor sem enyhít számottevően.

Emelt szint

A január elsejével bevezetett változások az emelt szintű írásbelit is érintették, a cél bevallottan az, hogy a hétköznapokban hasznosuló kompetenciák helyett az egyetemi képzésre való alkalmasság kerüljön a középpontba. Vagyis az emelt szintű érettségi kimeneti mérésből egyértelműen bemeneti szűrővé válik. Ebből adódóan az eddigiektől eltérően az emelt szintű érettségiből kikerült a gyakorlati szövegalkotás, vagyis a műveltségi feladatsor mellett már nem három, hanem csak két esszét kell írni ugyanannyi idő alatt. Ez egyfelől a vizsgázóknak jó hír, másfelől viszont abból a feltételezésből indul ki, hogy aki emelt szintű érettségire jelentkezik, az minden bizonnyal már rendelkezik a gyakorlati szövegalkotáshoz, tehát mondjuk egy hivatalos kérvény, egy motivációs levél vagy egy internetes hirdetés megírásához szükséges készségekkel. Vagy, ami még rosszabb, esetleg az a koncepció áll háttérben, hogy a felsőoktatásban való továbbtanuláshoz ezekre a hétköznapi, gyakorlati készségekre nincs szükség. Úgy véljük, egyik feltételezés sem állja meg a helyét, a hétköznapi és az esztétikai irányultságú, illetve tudományos mélységű szövegértést és szövegalkotást nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő kompetenciákként kellene kezelni.

Ottlik Géza (1912-1990) felolvas az ELTE-n
(Forrás: By Kertész Dániel, CC BY-SA 2.5, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=48932855)

A szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb teljesítményének, Ottlik Iskola a határonjának egy részletét használja bázisszövegként. Már tavaly is leírtuk, hogy igazából minden irodalmi szöveget ilyen módon kellene elemezni, szétcincálni, ahogyan az emelt szintű feladatsor teszi, irodalmi, esztétikai, nyelvi, retorikai és egyéb kulturális kérdésirányok felől vizsgálva az adott szöveget. Azonban a feladatokból itt is teljességgel hiányzik a kortárs kultúra horizontja, pedig Ottlik regénye egészen a végzős korosztály körében népszerű ponyvairodalomig hatással volt a későbbi évek magyar irodalmára. Ha a Szent Johanna Gimit nem is kell feltétlenül beemelni egy emelt szintű érettségibe, Esterházytól Balassa Péteren át Tandori Dezsőig bőven lett volna mihez nyúlni Ottlik befogadástörténetét illetően.

A műértelmező feladatban Vörösmarty Mihály Éj és csillag című verse kapcsán az ellentét retorikai alakzatának, illetve a vallási hagyomány nyelvének megjelenését kellett vizsgálniuk a dolgozatíróknak. A vers nem könnyű, és az esszé jó színvonalú megírásához alapos előismeretekre van szükség, azok számára, akik az irodalom iránti különösebb affinitás nélkül, elsősorban a továbbtanulás miatt vizsgáztak emelt szinten, nem kis fejtörést jelenthetett ez a feladat.

Az érvelő esszé Dante Isteni színjátékához kapcsolódott, és ez az írásbeli feladatsorok egyetlen pontja, ahol napjaink kulturális horizontja komolyabban előkerül. A megfogalmazott kérdés is testhezálló és aktuális, a kortárs újrafordítás, illetve a tankönyvekben, szöveggyűjteményekben szereplő fordítások lecserélésének szükségességéről kellett önálló véleményt alkotniuk a vizsgázóknak, figyelembe véve a Babits Mihály, Baranyi Ferenc, illetve a legfrissebb, Nádasdy Ádám által készített fordításokból közölt szemelvényeket.

Konklúzió

Összességében elmondható, hogy a magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga jelenlegi koncepciója alkalmas lehetne arra, hogy a vizsgázók szövegértési, kommunikációs kompetenciáit, illetve irodalomtörténeti és -elméleti ismereteit hatékonyan mérje, és megfelelő lezárását adja a középiskolai tanulmányoknak. A „hétköznapi” és a továbbtanulni szándékozó diákok egyértelmű különválasztása azonban aggasztó módon itt is megjelenni látszik, és sajnálatos módon visszalépés tapasztalható a kritikai gondolkodás és az önálló véleményalkotás, valamint a művészet és az irodalom eleven élményként való megélésének elősegítése terén is.