Sokszor írtunk már háborús szótárakról, de azt hiszem, ennél különlegesebbről még sosem. A 13×18 cm-es Stummer Dolmetsch, azaz Néma Tolmács nevű fordítógépen nincs dátum, de a Fünkchen antikvárium – azóta eladott, de cache-ből még lementett – katalóguscédulája szerint 1940-ben nyomtatták, azaz legalább fél évvel azelőtt, hogy megkezdhette volna üzemszerű működését a keleti fronton.

Forrás: Sprachfuehrer Военный разговорник и переводчик до 1945 г.

A „parancsok százai” túlzásnak tűnik, vagy csak a képekkel való kombinációkra értendő. A gép elő- és hátlapján ugyanis egyaránt húsz-húsz Befehle, Fragen, Verhör, Erkundung és Quartier, azaz parancs, kérdés, kihallgatás, információszerzés illetve a beszállásolásra vonatkozó utasítás olvasható. A felhasználó a megfelelő parancs számához tekeri odafent a forgótárcsát, s az orosz számára vörössel keretezett nyílásban megjelenik a parancs megfelelője. A gépezet szépséghibája, hogy az esetleges kiegészítő képre valószínűleg ujjal kellett bökni, de biztos vagyok benne, hogy a precíz teuton lélek huzamosabb felhasználás esetén ennek gépesítését is megoldotta volna.

A gépezet szellemessége lenyűgöző. De vajon milyen használati értéktöbbletet (Gebrauchsmehrwert) jelenthetett az eddig megismert egyszerű német-orosz szószedetekhez képest? Hogy a felhasználónak nem kellett szembesülnie az idegen nyelv tengerével, hanem – a vörössel jól elhatárolt veszélyzóna kivételével – mindkét oldalon saját nyelvi közegében érezhette magát? A tekerés gyermeki örömét, a géphasználat megszokott biztonságát? Hogy mintegy indusztrializálja az idegen kifejezés előállítását? Hogy ezzel nyűgözi le az interakciós partnert, akinek nyelvében még a „hatékonyság” szónak sincs saját megfelelője? Ki tudja, mennyivel előrébb lenne ma a kibernetika, ha még egy darabig eltart ez a háború.

Forrás

Google Translator, béta verzió, 1940

Hasonló témájú posztok A Wang folyó versein:

Az első csapás

Egyszerű eszközök

Másképp

Az első oroszkönyv

Három nővér