Amikor szövegeket alkotunk, számtalanszor szembe kell néznünk azzal a problémával, hogy túl sok a létige a mondatban, és valahogy el kellene kerülnünk a szóismétléseket. Ha például hosszasan szeretnénk ecsetelni kiváló tulajdonságainkat, valószínűleg többször is ki kell tennünk a vagyunk létigét, ami meglehetősen ellaposítja a gondosan összeválogatott mellékneveinket.

Mennyivel könnyebb olyan nyelvek beszélőinek, mint például a moksa vagy az erza, amelyekben minden körülményeskedés nélkül a névszókra illeszthetjük az igeragokat. Vagyis a 'szép vagyok, szép vagy' stb. sort a következőképpen mondhatnánk el: szépek, szépsz, szép, szépünk stb. Ez az úgynevezett predikatív ragozás, ami az előző példánkat felhasználva az erza-mordvin nyelvben így nézne ki: mazij-an, mazij-at, mazij, mazij-ťano, mazij-ťado, mazij-ť (mazij ’szép’). Ha egy igét ragozunk, a végződések megegyeznek a példában látottakkal, kivéve az egyes szám és többes szám harmadik személyt, mivel a predikatív ragozás során itt az E/3. személyű forma zéró morfémás, vagyis nem találhatunk semmilyen végződést a szón, a T/3. forma pedig a többes szám jelét (-t vagy -ť a tővéghangzótól és a tő hangrendjétől függően) tartalmazza, míg az igék esetében -iť igei személyrag fordul elő.

Szépek, nemde?
(Forrás: a szerző)

És mi a helyzet a múlttal?

Ha már létezik egy ilyen típusú "tömörítési mód" a nyelvben, a nyelvi gazdaságosság érdekében célszerű, amennyire csak lehet, kihasználni. A mordvin nyelvek ezt meg is teszik, az erzában például a szerkezetnek van múlt idejű formája is, vagyis mintha magyarul a széptem, széptél alakok is léteznének. Ezenkívül az esetragos formák is „beléphetnek” a predikatív ragozásba, így például mondhatunk egy szóval olyat, hogy a házban vagy, vagyis erzául kudosan, amely a kudo ’ház’, -s (amely a -so/-se ’-ban/-ben’ rag rövidebb formája), valamint -an egyes szám első személyű igei személyrag. Ezt még meg lehet azzal is fejelni, hogy megmondjuk, kinek a házában vagyunk, így például a kudosonzan formával azt fejezhetem ki, hogy az ’ő házában vagyok’. Ha az eddig látott funkciókat összekombináljuk, megkapjuk a szakirodalmakban sokat idézett kudosonzoľin alakot, amelyben egy szóban fejeződik ki az ’ő házában voltam’ jelentés.

Ezek az összetettebb formák is léteznek a leíró nyelvtanok szerint, azonban a beszélt nyelvben sokszor csak az egyszerűbb formák, tehát például a ’szép vagyok’ típusúak fordulnak elő. Gyakran az is megesik, hogy hiányzik az alany személyére utaló végződés. Ebben az esetben természetesen ki kell tenni a névmást, hogy kiderüljön, kit is dicsérünk vagy szidunk éppen. Tehát egy ilyen típusú mondatban a mon mazij (mon ’én’) formát találhatnánk. A létigés alakok is előfordulnak, ebben az esetben azonban a szerkezet jövő idejű értelmű lesz, például a mon uľan mazij mondattal csak a jövőbeli reményeinket fejezhetjük ki, vagyis azt, hogy majd egyszer ’szép leszek’.