Amikor az internetes cenzúráról beszélünk, a legtöbbször olyan rendszerekre gondolunk, amelyek elzárják az embereket a nemkívánatos weboldalaktól – például ilyen a kínai nagy tűzfal. De a cenzúrának létezik egy puhább és észrevétlenebb változata is. Mi van akkor, ha az internetezők azért nem látogatnak el külföldi oldalakra és használnak angol nyelvű programokat, mert úgy gondolják, belföldön és a saját anyanyelvükön is megtalálnak mindent? Több ország kormányzata részben azért is támogatja a hazai szolgáltatókat, mert őket rövidebb pórázon tudja tartani... Az emberek lelkesen szidják a chaten a rendszert, aztán egyszer csak elviszi őket a rendőrség, mert a szolgáltató kiadta a személyazonosságukat.

Google-iroda. A cég szinte sosem ad ki adatokat Magyarországnak.
(Forrás: Wikimedia Commons / Enrique Dans / CC BY 2.0)

Munkahelyeket teremtenek

Ez az internetes jelenség elsősorban olyan országokban figyelhető meg, amelyek írása nem latin betűs. A nagy nyugati szolgáltatók sokáig hadilábon álltak a cirill betűkkel vagy a kínai írásjelekkel, és mire észbe kaptak, hogy ezek a rohamosan fejlődő országok szintén piacot nyújthatnának nekik, már késő volt; a helyi vállalkozások megelőzték őket. Ez egyfelől nagyszerű dolog: a regionális keresőket, közösségi oldalakat üzemeltető, szoftvereket forgalmazó cégek helyi munkaerőt alkalmaznak és helyben végzik a beszerzéseiket. A szolgáltatások pedig a felhasználók anyanyelvén üzemelnek és ízlésüknek megfelelőek.

A rengeteg előny mellett a hátrányokat azonban nehezebb észrevenni. Egyes államok kormányzata kihasználja a pusztán technikai okokból előállt helyzetet, és mindent megtesz, hogy továbbra is fennmaradjon az elszigetelődés...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Aranyos mesefigurák

Először Kínát fogjuk példának venni, de mint lejjebb kiderül, Oroszországban, sőt akár még Magyarországon is léteznek hasonló hatások. A kínai állampolgárok a QQ csevegőprogramot használják beszélgetésre, a Sina Weibót Twitter-szerű mikroblogolásra. Habár a Google saját kínai leányvállalatán keresztül nyújt az országban (cenzúrázott) szolgáltatást, a kínaiak többsége, ha keresni szeretne az interneten, nem a Google-hoz fordul, hanem a Baidut látogatja meg. A Facebooknak, a Youtube-nak, sőt a Wikipédiának is van kínai megfelelője.

Mivel Kína lakossága nagyon nagy, az internetlefedettség pedig egyre javul, ezek a szolgáltatások akár nagyobbra is nőhetnek, mint amerikai eredetijeik. A cégek egyre terjeszkednek, az élet minden területén megjelennek – a pingvines emblémájú QQ tulajdonosa, a Tencent gyárt például pingvin formájú mini Rubik-kockát vagy beszélő kisrobotot is :

Igen ám, de minden reklám ellenére ezeket a rendszereket továbbra is gyakorlatilag csak kínaiak ismerik. A szolgáltatók próbálnak néha tétován nyitni a nemzetközi internet irányába, de még akkor is a kínai kapcsolatot hangsúlyozzák (jó illusztráció a QQ angol nyelvű oldala). Minek is törjék magukat? Kína hatalmas piac. A kormány pedig amúgy sem díjazná, ha állampolgárai lépten-nyomon külföldiekbe botlanának... főleg, hogy a kommunizmus jelenleg nem örvend világszerte nagy népszerűségnek.

Azért rossz, mert kapitalista?

Az állam arra használja a különböző – egyébként magánkézben lévő – rendszereket, hogy megfigyelje a használóikat és kézben tartsa azt, milyen információkhoz juthatnak hozzá. Mindezt úgy, hogy a lehetőség szerint a korlátozás minél kevésbé legyen feltűnő, nehogy elpártoljanak a felhasználók. (Ha a cégeknek nem tetszik a gyakorlat, próbáljanak meg ellenállni; nem lesznek hosszú életűek.) Egy Kínában élő ember letölthet több különböző nyugati csevegőprogramot, amelyekre nincs befolyása a politikának, de a többség mégis a hazai QQ mellett dönt, mert azt ismerik a barátai.

A QQ Llinuxos változatának belépőképernyője. Önként feladni a szabadságot?
(Forrás: Wikimedia Commons / Ps 1994)

A QQ látszólag nem cenzúráz, de valójában megfigyeli a felhasználót és küldözgeti a központba az adatokat, a hatóságok pedig olykor csendben letartóztatják azokat, akik szidják a rendszert. Néha azonban magából a megfigyelésből is botrány keveredik: 2010 végén a népszerű kínai vírusirtó szoftver, a 360 Safeguard kémprogramként kezdte jelenteni a QQ-t és letiltotta a használatát. A két cég egymásnak esett, míg a kormány mindent megtett, hogy az egész affért úgy állítsa be, mintha csak a vállalkozói szellem vadhajtásairól lenne szó. A propaganda hatott: egy nagyméretű online szavazás szerint a felhasználók 79%-a úgy érezte, a két céget jobban érdekli az üzlet, mint a felhasználók érdeke. Hogy mi az állam érdeke, az közben elsikkadt... csakúgy, mint az, hogy a szavazást a cenzorokat szintén kiszolgáló Sina, a Sina Weibo tulajdonosa szervezte.

Valahogy úgy kell elképzelni a helyzetet, mintha például Magyarországon csak iWiW lenne, és a többségnek nem is hiányozna a Facebook. A kínai sztereotípiák szerint a Facebookot Kínában csak az ott élő külföldiek használják. Az állami tűzfal meggátolja belföldről a Facebook elérését, de azért aki kicsit is rafinált, át tudja magát küzdeni a védelmen. A kérdés az, hogy érdemes-e, és a közgondolkodás szerint nem érdemes. Az ember teljes online életet élhet úgy is, hogy soha nem hagyja el a hazai szolgáltatások körét...

Nincs menekvés?

Érdemes a magyar helyzetet alaposabban is megnézni! A Google 2009 júniusa óta hozza nyilvánosságra ezeket az adatokat, de 2010 második félévéig elenyésző mennyiségű magyar kérelem érkezett be hozzájuk (a nyilvános adatbázisban 0 szerepel, azzal a megjegyzéssel, hogy a nagyon kis számokat nem jegyzik). Ekkor jelentős növekedést tapasztaltak, ami jelenleg is tart: a következő félévekben 68, majd 81 adatszolgáltatási kérelmet kaptak a magyar hatóságoktól, de ezekből csak 0, majd 2%-ot teljesítettek. A törlési kérelmek között nem volt hasonló növekedés. Közben választások voltak Magyarországon...

Ha valamilyen internetes szolgáltatás belföldön található, sokkal könnyebb állami parancsszóval megregulázni. Ezt nyilván senki sem szeretné beismerni, mégis léteznek konkrét adatok a témában. A Google például rendszeresen nyilvánosságra hozza, az elmúlt hat hónapban a cég hány kérelmet kapott a különböző országok hatóságaitól, kétféle kategóriában: nemkívánatos információk törlése, illetve felhasználók bizalmas adatainak kiadása. Emellett azt is feltüntetik, milyen arányban teljesítették ezeket a kéréseket. Ha körülnézünk az adatbázisban, valóban azt találjuk, hogy a Google az amerikai – azaz számára belföldi – kérelmeket rendszerint teljesíti, míg például az orosz vagy magyar kérelmeket csak igen ritkán.

Forrás: Wikimedia Commons / The people from the Tango! project

Az is előfordulhat, hogy a felhasználók épp a hasonló korlátozásoktól tartva lepnek el külföldi szolgáltatókat. De az állam kezei néha messzire elérnek, a kapitalizmusban pedig pénzért sok minden kapható... A legnagyobb port felkavart ügy talán a Livejournal felvásárlása volt. Ez az amerikai blogszolgáltató nagyon népszerűvé vált Oroszországban – valószínűleg a több nyelven, köztük oroszul is elérhető kezelőfelülete miatt. Mikor az amerikai alapító eladta a céget, a Livejournal több tulajdonosváltás után végül a SUP, egy orosz vállalat kezébe került. A SUP Alekszandr Mamut cége – Mamut tipikus orosz oligarcha, korábban Jelcin tanácsadói között tűnt fel.

Számos felhasználó tiltakozott, mondván, hogy a SUP-on keresztül az orosz állambiztonság tette rá a kezét az oldalra. A tiltakozások azonban egy idő után elhalkultak, és az orosz bloggerek nem költöztek át tömegesen másik szolgáltatóra, pedig senki sem kötelezte őket a maradásra. Ebben ismét a kényelem lehetett a döntő: a Livejournalen (orosz nevén ЖЖ-n, azaz Живой Журнал-on, Zsivoj Zsurnálon) ma is szinte mindenkit meg lehet találni, aki az orosz nyelvű weben számít, így ha valaki elköltözik, tulajdonképpen magát szakítja ki a közbeszédből. (Magyarországon a blog.hu tölt be kicsit hasonló szerepet, az innen elköltözés szinte mindig látogatottságcsökkenéssel jár.)

Artyemij Lebegyev orosz dizájner, népszerű blogger is a Livejournalen blogol
(Forrás: Wikimedia Commons / Kalan / CC BY 3.0)

A történetben szokatlan csavar is van: tavaly a Livejournal több masszív online támadás áldozatává vált. Ezek mögött sokan épp az orosz kormányt sejtették, amely a választások közeledtével szerette volna elhallgattatni a kritikus hangokat. Medvegyev orosz elnöknek személyesen kellett elhatárolódnia a támadásoktól. Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal? Vagy ez is csak a beetetés része? A választ valószínűleg nem tudjuk meg egyhamar... Mindenesetre ha valahol csak honfitársainkkal találkozunk, gondoljunk bele, ez hogyan és miért alakult így!

Olvasnivalók

Google jelentés a hatóságoknak történő adatszolgáltatásról (angolul)

A Livejournal eladásáról, 2006-ból (angolul)

360 a QQ ellen (angolul)