A finn anyanyelvi érettségi kétrészes, szövegértési feladatból és esszéírásból áll. A vizsga célja felmérni, hogy az érettségiző mennyire képes értelmezni az olvasottakat, illetve mennyire tudja írásban kifejezni magát. Az előírások szerint az érettségi során az írott köznyelvet kell használni.

Álljunk meg egy hóra!
(Forrás: iStockPhoto)

Az eredmények korábban évről évre hasonlóak voltak, de 1995-től kezdve a helyzet megváltozott. Az irodalmi norma ismeretére vonatkozó mutatók fokozatosan gyengülni kezdtek, majd egyre inkább romlottak. A romlás egyik oka lehet, hogy éppen a kilencvenes évek közepén csökkentették a kötelező gimnáziumi anyanyelv kurzusok számát nyolcról hatra. Ez az adat azért kelt reményt, mert azt sugallja, hogy az óraszámok újbóli növekelésével a helyzet megfordítható lenne, ha szükségesnek ítélnék.

A változásnak azonban más, komolyabbnak tűnő oka is van. A nyolcvanas évekig a gimnazisták kétféle nyelvváltozattal találkoztak: a beszélt nyelvvel és az irodalmi nyelvvel. Tulajdonképpen minden szöveg, amelyet a gimnazista olvasott vagy írt, az irodalmi nyelvet követte. Ezen kívül a nyelvtan és a nyelvművelés nagy szerepet kapott az oktatásban.

Tempora mutantur, et lingua mutatur in illis

A kilencvenes évektől kezdve a helyzet megváltozott. A gimnazisták ugyan egyre többet olvastak és írtak, de a köznyelvi szövegek aránya egyre csökkent. Az SMS-nek, az e-mailnek és a közösségi médiának (blogoknak, közösségi oldalaknak) köszönhetően a diákok egyre több írott, de az irodalmi normát nem követő szöveggel találkozhattak. A normatív köznyelv egyre inkább kiszorult a használatból, a rádióban és a tévében is egyre kevésbé használják az irodalmi nyelvet, a sajtó is egyre inkább a beszélt nyelv felé mozdul. Ezt csak tetézte, hogy az anyanyelvi oktatásban nem csupán az órák száma csökkent, de a tematika is bővült, így a hagyományos nyelvtanoktatásra még kevesebb idő jut.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Korábban a gimnazisták egyféle írott nyelvvel találkoztak, most pedig változatok tarka sorában kell eligazodniuk. Nem csoda, ha nehézségeik támadnak: sok esetben elbizonytalanodnak. Ennek köszönhető, hogy írásaikban olyan alakok is megjelennek, melyek egyébként nem csupán az irodalmi nyelvre nem jellemzőek, de a beszélt nyelvre sem. Előfordul az is, hogy hasonló hangzású és felépítésű szavak jelentését nem tudják megkülönböztetni (mintha a magyarban kevernék az emberség és emberiség szavakat). A társasági médiában megszokott, a szóbeli kommunikációhoz hasonló írásgyakorlat pedig nem segíti elő a világos, jól felépített fogalmazást.

A finn érettségi gyakorlata szerint  érdemjegyet nem az abszolút eredmény alapján adnak. A legjobb öt százalék kapja a legjobb (laudatur) fokozatot, és a többi értékelést is az eredmények arányában kapnak. Az osztályzatok aránya így az eredménytől függetlenül azonos marad, így a hivatalos eredmények nem tükrözik a tudásbeli csökkenést.

Contra ventum...

A Helsingin Sanomat a témával foglalkozó cikke azzal a megállapítással zárul, hogy a köznyelvet ismerő emberekre szükség van, ezért tenni kellene valamit. Kérdés azonban, hogy mi szükség van olyan emberekre, akik ismerik a lassan senki által nem használt nyelvváltozatot. (Mint a cikk megjegyzi, a vizsgaszövegek is egyre távolodnak a nyelvi normától: a szövegek 70%-ában volt vesszőhiba.) Természetes elvárás, hogy történészek, kutatók ismerjék, de a hétköznapi embernek erre semmi szüksége. A finn normának, legalábbis mai formájában, úgy tűnik, leáldozott.

Forrás

Yhä harvempi abiturientti taitaa kirjakielen

Ajánlott olvasmány

Spoken Finnish