„Nem lehet csak a pénzügyi egyensúlyt keresgélni, hiszen közben versenyben vagyunk Európa összes felsőoktatási intézményével” – véli dr. Kis Norbert felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. Az ágazat fejlesztési irányelveit és az intézmények fejlesztési terveit figyelembe véve őszre elkészül a középtávú felsőoktatási stratégia, amely nagy hangsúlyt fektet a gazdasági-vállalati kapcsolatok megvalósítására, a minőségfejlesztésre, valamint a nemzetköziesedés folyamatába való bekapcsolódásra.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Edupress: Februárban az OFIK által rendezetett Stratégiai menedzsment a felsőoktatásban című konferencián elhangzott: a magyar felsőoktatásnak nincs és nem is volt soha középtávú stratégiája. Ön ezzel kapcsolatban akkor megjegyezte, szükséges egy, a magyar felsőoktatási minőségi irányelveit tartalmazó dokumentum megalkotása. Hol tartanak ennek elkészítésében? Segítségül szolgálnak-e ebben a június 30-ig leadandó Intézményi Fejlesztési Tervek?
dr. Kis Norbert: Az elmúlt egy-másfél év a szabályozásról szólt, a kormány az új felsőoktatási törvénnyel megteremtette a törvényi kereteket, azonban nyitva hagyott egy sor stratégiai kérdést. Jelenleg zajlik egy széleskörű szakmai egyeztetés a Nemzeti Felsőoktatás Fejlesztéspolitikai Irányai nevet viselő dokumentumról, amely hónapokon át készült. Ezekben a hetekben zárul le az intézményekkel, az Akadémiával, a rektorokkal, illetve a gazdaság szereplőivel való egyeztetés. Június végén pedig végleg elkészülnek – remélhetőleg ezeknek az irányoknak megfelelő módon – az intézményfejlesztési stratégiák. Nyárra így kialakul egy szintézis, amely alapján őszre el tud készülni a felsőoktatás középtávú stratégiája.

Edupress: Milyen alapelveket emelne ki a minőséggel kapcsolatban, amelyek fontos részét képezik majd a stratégiának?

KN: A fejlesztéspolitikának a problémákból kell kiindulnia, a legfőbb gondot a programok felhígulása jelenti. Jelenleg 8300 diplomaprogram működik, ehhez azonban nincs elég szellemi, minőségi, oktatói és kutatói kapacitás. Kérdés, hogy ezeknek a képzéseknek a képesítési kimenetére valóban szüksége van-e a gazdagságnak, valamint a munkaerőpiac érti-e ezeket a képesítéseket. A felsőoktatás tehát a minőségi problémákat, az intézményrendszer szétaprózódását, a finanszírozás és finanszírozhatóság gondjait veti fel a legfőbb problémák között.

Edupress: Ezekhez képest az oktatáspolitika milyen problémákat határoz meg elsősorban?

KN: A problématérképünk ezzel összhangban van: Európa minden országában az állam csökkenteni kényszerül a közvetlen költségvetési támogatások összegét. A felsőoktatásnak ezzel együtt farkasszemet kell néznie azzal is, hogy az előző kormány idején felhalmozódott egy rendkívül nagy adóssághalmaz az úgynevezett PPP-beruházásokból, amelyeket nem terveztek meg kellő gondossággal és alapossággal, ezért ma kihasználatlan infrastruktúrát jelentenek. Fiskális kényszerekről beszélünk, amelyek azonban lehetőségeket is rejtenek magukban, hiszen az intézmények az eddigi egy lábon álló, nagyon erősen költségvetési támogatásokból finanszírozott működésből lassú, fokozatos súlypontváltással a fejlesztési források, az önerő biztosítására állhatnak át. Nem lehet csak a pénzügyi egyensúlyt keresgélni, hiszen közben versenyben vagyunk Európa összes felsőoktatási intézményével. Ezek azok a kihívások, problémák, amelyekre választ kell adni a felsőoktatásnak.

Edupress: Több fórumon említette már a hazai gazdasági szféra és a felsőoktatás együttműködésének szükségességét. Ez is egy lehetséges módja lenne a válaszadásnak?
KN: Fontos fejlődési irány és megújulási lehetőség a felsőoktatás kapuját kitárni a gazdaság felé európai szinten is. Meg kell értenie az intézmények vezetőinek, hogy azt az egyetemet és főiskolát érdemes finanszírozni és fejleszteni, amely aktív közszolgálati-gazdasági-vállalati kapcsolatokkal rendelkezik. Jó példa erre a duális képzés, amikor az intézmény egy vállalattal állítja össze a képzési programot. Hasonló képzés zajlik például Győrben, Kecskeméten, Miskolcon. Gyakorlatilag a diák egy félévet az egyetemen van, másik félévet a vállalatnál tölt, és a diploma átadásával egyidejűleg akár megkaphatja a munkaszerződését is. A felsőoktatás-gazdaság szimbiózis mellett a minőségfejlesztés és a nemzetköziesedés a másik két fontos területe a stratégiai tervezésnek.

dr. Kis Norbert
(Forrás: MTI / Földi Imre)

Edupress: A minőség romlásával gyakran hozzák összefüggésbe a tömegképzés jelenségét, illetve a magas hallgatói létszámot. Az idei felvételi jelentkezés során harmincezerrel csökkent a felvételizők száma. Réthelyi Miklós a keretszámok változásának, Dux László az európai határok bővülésének, a külföldön tanulmányokat kezdő fiatalok növekvő számának tulajdonította a csökkenést. Ön miben látja az okokat? Tulajdonképpen teljesült egy cél a jelentkezők létszámának csökkenésével?

KN: Ez az ingadozás érthetőnek és természetesnek nevezhető, hiszen húsz százalékkal emelkedett a felvételi pontszám, ami bizonyára az alacsonyabb pontokat megcélzók egy részét visszatartotta. A hisztéria pedig, amely abból adódik, hogy mikrofont raknak néhány érettségiző diák elé, akik azt mondják, elmennének külföldi egyetemre, nem ad okot arra, hogy féltsük a magyar felsőoktatást. Természetes és egészséges, hogy a fiatalok világot látnak, a fő, hogy hazavágyjanak, szerezzenek diplomát, dolgozzanak és alapítsanak családot idehaza. Hazánkban jelenleg húszezer külföldi hallgató tanul, a nemzetközi minősítések szerint a magyar felsőoktatás a „vonzó” kategóriába tartozik.

Edupress: Milyen módon valósulhat meg, hogy a határokon kívül megszerzett tudástőke itthon kamatozzon?

KN: A Nemzeti Kiválósági Programnak mindkét eleme olyan értelemben nemzetközi, hogy miközben a magyar tudományt, a magyar gazdaságot akarja áttételesen közvetíteni, nyitott a nemzetközi mozgásra: ez teszi ugyanis versenyképessé a magyar tudományt és oktatást. A Campus Hungary pillér célja, hogy a diák és oktatói mobilitást ösztöndíjakkal támogassa, erősítse a magyar felsőoktatási intézmények nemzetközi beágyazottságát. Az, hogy a magyar diákok, oktatók külföldre mennek, nem átok, hanem áldás. Az ösztöndíj az eszköz, amellyel elérhető, hogy ha már elmentek, és megszerezték a szükséges kapcsolatrendszert, tapasztalatot, akkor haza is jöjjenek. A másik pillér célja a tehetségek hallgatók, oktatók, támogatása abban, hogy a tudományos pályát életpályaként szemléljék, egzisztenciális okokból ne térjenek le róla.

Edupress: Milyen további célokat határoz meg az oktatáspolitika a hallgatói létszámot illetően?

KN: A lemorzsolódási arány ma az EU-ban Magyarországon a legnagyobb. Csak az egyik faktor, hogy hány hallgató megy be, de legalább ennyire fontos, hogy hány jön ki diplomásként. Nemzetstratégiai cél, hogy az elkövetkezendő nyolc-tíz évben a mostani hoszonöt százalékról harminc százalék fölé emelkedjen a 30–34 éves korosztályban a diplomások aránya. Ezeknek azonban olyan diplomáknak kell lenniük, amelyekre szüksége van a munkaerőpiacnak és minőségi képzés, gyakorlati tudás is van mögöttük.

Edupress: A hírek szerint a ponthatárok kihirdetése előtt még átcsoportosítást terveznek a férőhelyeket illetően. Hol várható a felvehetők létszámának emelkedése?

KN: A Felsőoktatási Tervezési Testület, amely stratégiai javaslatokat készít, vizsgálja meg a rendelkezésére álló jelentkezési adatokból, hogy a részösztöndíjas kontingens feltöltöttsége miképpen alakul. A kormány elé olyan javaslatot viszünk, amely a feltöltetlen részösztöndíjas helyekből csoportosítana át a százszázalékos ösztöndíjas helyekre. Ez azt jelenti, ha jóváhagyja a kormány a javaslatot, akkor néhány ezerrel nő az ösztöndíjas helyek száma. Az eddigi preferenciák érvényesülnek ennek során is: tehát a természettudományi és műszaki képzéseket támogatjuk elsősorban.

Edupress: A természettudományos képzések kapcsán sokat emlegetett probléma az alacsony hallgatói létszám a tanárszakokon. A szakemberek főként a közoktatást okolják emiatt. Megvalósulhat-e a jövőben egy átfogóbb oktatási rendszer kialakítása, amely a köz-és felsőoktatásban felmerülő problémákat együtt kezeli, és egymásban is orvosságot talál ezek hibáira?

KN: Ez nem megy másként. Össze kell fogni a közoktatásnak és a felsőoktatásnak ebben a kérdésben. Szinte minden ott dől el, hogy a közoktatásban a diák megkapja-e az inspirációt a természettudományok iránt. Emellett vonzóvá kell tenni a pedagógusképzést általában. Be fogunk vezetni egy pedagógus-ösztöndíjat, amelynek üzenetét a középiskolákba is megpróbáljuk eljuttatni: ha a diákok a felsőoktatásban a pedagógusképzést választják, akkor semmilyen más képzéshez nem hasonlítható, kiemelt támogatásban fognak részesülni. Másrészről ez nemcsak oktatáspolitikai kérdés, a pedagógus hivatás presztízséről van szó, ennek erősítését célozza az életpálya-program is.