„Mert megtanít jobban megérteni a másságot”, „mert általa olyan emberekkel beszélgethetünk, akikkel amúgy sohasem tudnánk”, „mert megtaníthatjuk rá a szüleinket is, ami nagyon szórakoztató” – csak néhány érv azok közül, amiket a Los Angeles-i Wilson Középiskola diákjai a jelnyelv mellett felsorakoztatnak. Még csak alig több mint egy hónapja tanulják az új „idegen nyelvet”, de máris mintegy háromszáz szavas szókincsnek vannak birtokában – számol be a Glendale News Press.

A tanítási módszerek közé tartozik a „világ körül” verseny és a történetmesélés. Előbbi esetben U alakban ülnek a diákok, és a lehető leggyorsabban meg kell mutatniuk azt a jelet, amire a tanár rákérdez. Aki a legtöbb helyes választ adja, az nyer. Történetmondáskor pedig bárki szabadon mesélhet, s amint egy sztori véget ér, a gyerekek integetéssel jutalmazzák a mesélőt. A koncerteken való integetésre hajazó mozdulat ugyanis a dicséret jele a jelnyelvben – hiszen egy hallássérült nem sok mindent tud kezdeni a tapssal.

Az új tantárgy sok szempontból hasznot hajt. Az egyik diák például arról számolt be, hogy siket nagyapjával eddig nem sok kontaktusa volt, ám mióta a jelnyelvvel ismerkedik, kétnaponta meglátogatja őt, hogy elbeszélgessen vele. Egy másik iskolás bevallotta: azelőtt a siketséget a tehetetlenséggel azonosította. Most viszont már tudja, „nem fogyatékosságról, hanem egy másfajta identitásról” van szó. A szemfülesebb diákok azért rajonganak az új tudásért, mert azon sokkal könnyebb a tanórán kommunikálni, mint suttogva. Ezen kívül nem elhanyagolandó az sem, hogy a jelnyelv speciális köteléket jelent a tanulók között, egyfajta „titkos nyelvet”, amit csak ők értenek. És a valakihez való tartozás érzése egy gyereknek, mint tudjuk, az egyik legfontosabb dolog. „Bár van Facebook és Twitter, amit igazán akarnak, az a valódi emberi kapcsolat” – mondja a jelnyelvtanár.

Az oktató elárulja: mivel a nyelvtan erősen különbözik az angolban megszokottól, ezzel voltak problémáik – mára viszont a gyerekek úgy gondolják, előnyös számukra, hogy ezt is ismerik, mert így össze tudják hasonlítani a két nyelvet. A jelnyelv pedig nem nehéz, bizonygatják a gyerekek, akik tanítgatják rá szorgalmasan szüleiket, barátaikat is.

Ahogy az egyik magabiztos nebuló fogalmaz: „Adj nekem egy napot, és úgy fogsz tudni, mint én”.