Néhány tucat postagalamb, távíró, bérlemény a tőzsde szomszédságában, egy ambiciózus vállalkozó. Ez lenne a Reuters. A Nyelv és Tudomány hírügynékségekről szóló sorozatának első része alant.

A tehetséges Mr. Ripley (The Talented Mr. Ripley, 1999)

A Reuters hírügynökségnek félrevezető neve van, sokan, így például az egyik leglátogatottabb internetes szótár is hibásan németnek véli, pedig angol. (A tévedésre levélben hívtuk fel a Sztaki figyelmét. Ha a link helyes megoldásra mutat, akkor a sztakisok azóta már kijavították a szócikket.) Egyedül az igaz a felvetésből, hogy a történet a mai Németország területén, a Hessenben lévő Kassel városában kezdődött, ott született meg ugyanis 1816. július 21-én a cég létrehozója, Israel Bere Josafat (a források emlegetik még Israel Ben és Israel Beer Josafat néven is) egy rabbi fiaként. A kis Israel felcseperedve nagybátyja göttingeni bankjában kapott állást mint tisztviselő. Ott ismerkedett meg a híres matematikussal, Carl Friedrich Gauss-szal, aki a matematikai teóriák – a mágnesesség és elektromosság területein való – alkalmazásának úttörője volt. Gauss a város egyetemén éppen az elektromos távíró megalkotásán fáradozott: az eszköz felkeltette Josafat érdeklődését is, és később fontos szerepet játszott az életében.

Sir Roderick Jones, a Reuters hírügynökség 1902 és 1941 közötti elnöke az A Life in Reuters (Hodder and Stoughton Kiadó, London, 1951.) című visszaemlékezéseiben arról ír, hogy Israel Ben Josafat (ő ezt a névváltozatot használja) egyszer csak úgy érezte, hogy a Brit Birodalom „megérett a leszüretelésre”. Ezen felbuzdulva 1845. október 29-én Londonba költözött, ahol már Joseph Josephatként mutatkozott be. November 16-án megkeresztelkedett és felvette a lutheránus vallást, valamint a Paul Julius Reuter nevet. Gyorsan peregtek az események, hét nappal a keresztelő után feleségül vette Ida Maria Elizabeth Clementine Magnus-t, akivel négy gyermeket nemzettek. (A keresztség fölvétele egyébként házassága előfeltétele volt.)

A galamb röpte (The Flight of the Dove, 1994)

Alig két év múlva visszatértek németföldre, Reuter betársult egy berlini könyvesboltba (ami onnantól a Reuter and Stargardt nevet viselte), majd később csatlakozott egy kis kiadóhoz. Időközben több politikai pamfletet is publikált, amikkel magára haragította a hatóságokat. Olyannyira, hogy felsőbb nyomásra 1848-ban végül Párizsba költözött.

A francia fővárosban üzleti- és újsághíreket fordított németre, a fordításokat pedig egykori hazájában értékesítette. Ez az első hírügynökség-kezdemény hamar megbukott a francia kormány szigorú szabályainak köszönhetően, ezért Reuter későbbi riválisánál, a Havas hírügynökségnél (az AFP elődje) helyezkedett el fordítóként.

„Galambok, fogoly módon”

Egy galamb-recept, Reuter idejéből

„Csavarjuk ki a galambok nyakát, de a fejét ne válasszuk le, se vérüket ne vegyük. Most tisztítsuk meg, forrázzuk le, s fölvágván szedjük ki a belét, mossuk ki vízben jól, s szárítsuk meg. Erre tegyük egy pácba, amely áll bor vagy ecetből, hozzá: bors, szegfűszeg, szegfűbors, borókabogyók. Áztassuk benne egy napig, aztán ha kivettük, csurgassuk le; szalonnával tűzdeljük meg, s forró vajban süssük ki.” (From: „A legújabb és legteljesebb gyakorlati nagy Budapesti Szakácskönyv és házi cukrászat. Híres magyar és francia szakácsművészek nyomán írta Kugler Géza.”

Reprint, C+S Bt., évszámjelölés nélkül.

1850-ben (más források szerint 1849 egyik hideg, téli napján) feleségével együtt visszatért szülőföldjére. Az ágrólszakadt pár Aachenben bérelt lakást egy Heinrich Geller nevű fickótól, a vasútállomás közelében. A bérleményben újabb hírügynökség született.

Aachen határ menti város (francia neve Aix-la-Chapelle): akkoriban ott ért véget a távíróvezeték, így nem volt mivel továbbítani a Reuter által összegereblyézett híreket. Mint említettük, a vasútállomás a közelben volt, Reuternek azonban mégis a galambok jutottak az eszébe. Hogy mi a jó a galambban? Leginkább a húsa (lásd keretes írásunkat), de az sem mellékes körülmény, hogy nem kell hideg várótermekben ücsörögve csatlakozásra várnia, sőt, nincsen menetrendhez kötve sem: a galamb ugyanis gyorsabb (volt) a vasútnál.

Reuter bevonta az üzletbe a főbérlőjét is: Geller szállította a postagalambokat, amikkel a híreket Belgiumba küldték. A vállalkozás egy évig virágzott, addigra azonban kiépült a távírószolgálat a két ország között, ezért aztán becsukhatták a boltot.

Vissza a jövőbe (Back To The Future, 1985)

1851 júniusában a család visszaköltözött Londonba, október 10-én Reuter a tőzsde közelében telegráf ügynökséget hozott létre. Az iroda tőzsdei árajánlatokat küldözött Párizs és London között, a La Manche csatorna alján húzódó Calais-Dover telegráf-kábelen keresztül. Mindezek után talán nem meglepő, hogy Reuter jelmondata a „kövesd a kábelt” volt. Felismerve a hírszolgáltatás iránti igényt, Reuter az elkövetkező hét évet kemény munkával töltötte, hogy felfuttassa vállalkozását. Tevékenységük eleinte főként kereskedelmi telegramok küldésében merült ki, 1858-ban azonban rávették a London Times-t és több másik angol újságot arra, hogy közöljék az általuk szállított híreket. Hamarosan az egész brit sajtó az előfizetőjük lett.

Paul Julius Reuter 1857-ben brit állampolgárságot kapott, cége pedig töretlenül fejlődött tovább. 1859-ben, a szárd–francia–osztrák háború idején például a Reuters továbbította III. Napóleon egyik üzenetét a mai Olaszország területén létezett Szárd-Piemonti királyságba. A terjeszkedés híre idővel a brit királyi családhoz is eljutott, Reutert 1861-ben Viktória királynőnek is bemutatták.

Az évszázad derekán még nyomorgó vállalkozót 1872-ben már a kor fontos emberei között említette a Vanity Fair magazin

Nagymenők (GoodFellas, 1990)

A fejlődés nem állt meg, az ügynökség idővel gazdasági és egyéb híreket is szolgáltatott. Néhány régi vágású angol klubban a mai napig emlegetik a kristálycsillárok fényében gint szopogató öltönyös urak, hogy 1865-ben a Reuters jelentette elsőként Európának, hogy az Egyesült Államok elnöke, Abraham Lincoln merénylet áldozata lett. A hír 12 nap alatt jutott el az előfizetőkhöz, úgy, hogy a Reuters munkatársai feltartóztatták az érkező postahajót Írországnál és az információt telegráfon továbbították Londonba. Lett is nagy riadalom a tőzsdén. Az ügynökség ugyanabban az évben nyitotta meg első – a kontinensen kívüli – irodáját az egyiptomi Alexandriában. A Reuters terjeszkedése közben összeakasztotta a bajszát a francia Havas és a Német Wolff hírügynökségekkel. Ádáz harc kezdődött, a már idézett Sir Roderick Jones szerint 1870-ben azonban a három vetélytárs fehér asztal mellé ült és vacsora közben felosztották egymás közt a világot. Onnantól – ha élhetünk e képzavarral – hárman voltak monopolhelyzetben, hosszú évekig.

Ha eljön Joe Black (Meet Joe Black, 1998)

Reutert 1871-ben bárói rangra emelte a szász-koburg-gothai herceg, a címet később Angliában is elismerték. Közben a cég részvénytársasággá alakult, ennek egészen 1878-ig maradt elnöke a névadó. (Posztját Herbert nevű fia vette át, akit a már emlegetett Sir Jones követett 1902-ben.) Ekkor nyugállományba vonult, és mivel kedvelte a meleg éghajlatot, Nizzában telepedett le. Ott halt meg 1899. február 25-én, de Londonban temették el.

A Reuters (a nevet jó ideje az aposztróf nélkül használják) huszadik századi története sem nélkülözi a hírversenyben nyert csatákat. Hosszú a sor, 1918-ban például ők jelentették elsőként az első világháború végét jelentő fegyverszünet aláírásának hírét, 1923-ban pedig ők használtak először rádiót az információk nemzetközi továbbításához. Nincs hely minden fontos eseményt végigvenni, a német bevándorló angol cége 2008. április 17-e óta a Thomson Reuters-be olvadva üzemel, e vállalat részvényeinek 53 százaléka a kanadai Thomson család egyik vállalkozásának birtokában van. A kanadai társaság székhelye New York. A közel száz országban jelenlévő vállalatóriás manapság bevételeinek alig tíz százalékát szerzi hírszolgáltatásból. Fő csapásiránya az üzleti információk, elemzések eladása, és az ezekhez kapcsolódó komplett rendszerek forgalmazása.

A rosszmájúak szerint a hírek ahhoz kellenek, hogy a cég a segítségükkel manipulálhassa az árfolyamokat.