Képzeljük el a 30-as évek Viipuriját (svédől Viborg [viborj], oroszul Выборг [viborg]), az akkori Finnország második legnagyobb városát! Szecessziós házak között zötyög velünk a villamos a modern könyvtárépület felé. A kikötőben kis suhancok horgásznak, az utcákon csak úgy tódul a nép, finnek, oroszok, németek, zsidók vegyesen, pezseg az élet, elsősorban a kereskedelem, a fagylaltárus frissítővel kínál.

Viborg a vihar előtt (1938)
(Forrás: képeslap)

A hosszú múltra visszatekintő város az 1930-as években élte fénykorát. Már igen keveset tudnánk erről az időszakról, ha egy híres finn fényképésznek, Eino Partanennek nem sikerült volna kimenteni 400 üvegnegatívból álló gyűjteményét az 1939-ben háborús színtérré lett Viborgból. Partanen az utolsó pillanatban, a finn–szovjet téli háború (1939–1940) vége előtt egy héttel menekült el a városból. Néhány nappal később a téli háború véget ért, és a város a Szovjetunió uralma alá került. A bombázásokban és harcokban az épületek megrongálódtak, a rohamtempóban kitelepített lakosság értékei szabad prédává lettek. Néhány épületet azóta sem újítottak fel...

A város mégis kincseket rejt, amelyeket változó arányban borostyán-, szemét- vagy törmelékréteg takar. Partanen képeit (könyvformátumban) is segítségül hívva megláthatjuk, milyen volt teljes fényében ez a mára már ütött-kopott város.

Kulturális csemegék a város múltjából

Viborgot 1293-ban alapította a svéd Torkel Knutsson, hogy a keleti szomszéddal folyó harcban erős támaszpontot hozzon létre. A korábbi karjalai faerődítményt így egy a 13. századtól folyamatosan bővülő várrendszer váltotta fel. A vár ma is látogatható, Viborg egyik szimbóluma. A város a svéd idő alatt a kereskedelemből gazdagodott meg, Hansa-városként az egzotikus világok portékái mellett főleg a sóbiznisz központja volt.

A viborgi svéd uralom 1721-ig tartott, innentől a település az orosz birodalom része volt (a Finn Nagyhercegség részeként), majd 1918–1939 között finn fennhatóság alatt állt, amelyet egy rövid időszakot (1941. augusztus 29. és 1944. június 20. között) leszámítva szovjet, majd orosz uralom követett. Finnország kapcsolata Viborggal/Viipurival a Saimaa-csatorna felújításával és kiszélesítésével (1968) élénkült meg, de a turistacsoportok a Druzsba (’Barátság’) szálló megépítéséig (1982) csak időnként szállingóztak errefelé, nagyrészt Leningrádból hazafelé tartva.

A hívogató Barátság szálló
(Forrás: Leijailla)

A kereskedelem ekkor már nem a sóra vagy az egzotikus fűszerekre irányult, hanem orosz részről a harisnyanadrágok és farmerek beszerzésésére, a finnek pedig olcsó alkohol- és dohánytermékekhez akartak hozzájutni, illetve különleges kígyóméreghez. Később mindez kiegészült a számunkra is egyre népszerűbb benzinturizmussal, majd a kalóztermékek beszerzőútjával. Sok finn zenész panaszkodott arra, hogy Viborgban előbb jelenik meg az albuma a piacon, mint a finn boltokban.

Egy zenebolt reklámja (finnül hibásan)
(Forrás: Leijailla)

Ha már az írásnál tartunk, a finn irodalmi nyelv megalkotója, a bibliafordító Mikael Agricola is számos szállal kötődik a városhoz. Az akkor még Olofsson vezetéknevet viselő férfi Viborgban tanult, majd végül ide is temették el. A következő képen megfigyelhetjük, milyen állapotban van ma az Agricola-templom vagy másik nevén Vanha tuomiokirkko (Régi katedrális), ahol Agricola sírja rejtőzik.

A templom 1940-ben és azóta is
(Forrás: Leijailla)

A város egyik büszkesége a Monrepos-park volt, amely a 18. század során nyerte el jellegzetes arculatát. Az angolpark nemcsak a zöld területek szerelmeseinek szolgált örömére, hanem kulturális központ is volt, mintegy 9000 kötetes gyűjteményével jelentős könyvtárral rendelkezett. A könyveket, mint sok más értéket, szerencsére sikerült kimenekíteni a háború során. A könyvtárépület egyébként jelenleg szintén az összedőlés szélén áll.

A park olyannyira híres volt, hogy dal is született róla, amely fájó nosztalgiával utal vissza a szebb napokat is megélt város fénykorára. Ismerősen csenghet a dal azoknak, akik látták a Múlt nélküli ember című Kaurismäki-filmet, amelynek zárójeleneteit ez a nóta kíséri.

A város építészeti csodákat is rejt. Olyan építészek nevéhez fűződnek például a viborgi középületek, mint Eliel Saarinen vagy Alvar Aalto. (Aaltot elsősorban a finn szuvenírboltokat elborító hullámos vázákról ismerheti a magyar turista.) Épületeit a letisztult formák, a hullámvonalak, a fehér szín és az üveges felületek használata jellemzi a leginkább. Helsinkiben többek között a Finlandia-talo fűződik a nevéhez. Viipuriban a városi könyvtárat tervezte, amely 1933–1935 között épült fel. A finnek kivonulása után az enyészet vette át az uralmat az épület fölött, amelyhez szovjet vandálok is hozzájárulhattak. A könyvtárat több mint 20 éve felújítják, de a befolyó, nagyrészt finn és orosz pénzek valahogy csak részben fordítódnak megfelelő célokra, az épület a lehullott vakolat és a megkopott festék miatt még mindig meglehetősen elhanyagoltnak tűnik.

A helsinki vasútállomás épületének méltó párja volt viborgi hasonmása (1913-ban készült el Saarinen tervei alapján), amely sajnos a folytatólagos háborúban áldozatul esett Viipuri bombázásának.

Sürgés-forgás az állomás körül
(Forrás: Wikimedia Commons / ismeretlen)

Viborgról igazán sokat nem a helytörténeti múzeumban tudhatunk meg, hanem a különböző finnországi gyűjteményekben, elsősorban a lappeenrantai múzeumban található hatalmas anyag megtekintésével. Lappeenrantában látható Viipuri makettje, amely az 1939-es állapotot, vagyis a háború pusztításai, a bombázások előtti időszakot idézi fel. A makett elkészítéséhez a 80-as években kezdtek hozzá építészek, történészek és művészek összefogásával, akik régi képeslapok, fényképek és térképek alapján próbálták meg rekonstruálni a korabeli állapotokat.

A műanyagba zárt múlt
(Forrás: Leijailla)

Elvadult nyelvi tájkép

Viborg tele van finn feliratokkal, csakhogy itt már nem az „életvitelszerűen” Viipuriban élő finnek által használt nyelvről van szó, hanem a turistacsalogató kiírásokról, amelyek nem ritkán hemzsegnek a tükörfordításoktól, betűtévesztésektől és félrefordításoktól.

A fenti zenebolt reklámja is ennek a tendenciának az egyik ékes példája. De találhatunk olyan vad félreírást, mint a következő kávézó-benzinkút névtábláján. A kávézó eredeti neve finnül valószínűleg Jorma lett volna, erre utal a cirill átírás is: Йорма. A jo szótagot cirill betűkkel egyébként ё betűvel kellene leírni, lehet, hogy az eredeti átírás tehát a Ёрма volt. Itt rúghattak öngólt a tábla megrendelői, ugyanis a Ёрма forma kétfajta latin betűsor feloldására is alkalmas lenne, rejthetné a Jorma és a Örma szavakat is. (Az oroszban nincsen [ö] hang, idegen szavakban általában a ё (ejtsd [jo]) betűvel jelölik: Petőfi cirill átírásban például Петёфи, amit az oroszok [petyofi]-nak mondanak ki.) Míg azonban a Jorma egy létező finn férfinév, az Örma szónak nincs jelentése finnül, ráadásul egy finnek idegenül is hangozhat a magánhangzó-harmónia hiánya miatt.

kávétőtőálomás
(Forrás: Leijailla)

De ha azt hinnénk, hogy csak most fordulnak elő ilyen bakik, amikor a lakosság túlnyomórészt egynyelvű orosz, akkor tévedünk, ugyanis a lappeenrantai múzeum által megőrzött egyik régi (20. század eleji) orvosi rendelő feliratában is több hibát tudunk felfedezni.

A finnül tudók két furcsaságot is észrevehetnek a feliraton:

1. egyrészt a lääkäri ’orvos’ szóban az ä betűk helyett a áll.

2. másrészt a kaupungin ’a városnak a …’ helyett kaurungin áll a táblán, amely fakadhatott a cirill ábécé [r] hangértékű р betűjének és a latin ábécé p és r betűjének a keveréséből.

Itt lendel az olvos
(Forrás: Leijailla)

A város enyészik, a polka örök

A zene és a város számos ponton szorosan összekapcsolódik egymással. Itt nemcsak a fenti Monrepos-dalra gondolhatunk, hanem olyan híres sanzonokra is, mint a Sellanen oľ Viipuri (‘Ilyen volt Viipuri’) vagy a Säkkijärven polkka (‘Säkkijärvi polka’). Az utóbbi szövegében ugyan nincs utalás magára a városra, azonban a dalnak mégis szó szerint életmentő szerepe volt Viipuri történetében. 1940-ben ugyanis a finneknek sikerült visszafoglalniuk a várost a szovjetektől, azok azonban távirányításos aknákat hagytak hátra búcsúmeglepetésül. A finnek rádiós szakemberek segítségével rájöttek viszont, hogyan lehetne semlegesíteni a pokolgépeket. A Säkkijärven polkka című dalt megfelelő frekvencián lejátszva megakadályozták, hogy az aknák működésbe lépjenek. A nótát végül aztán három teljes hónapon át kellett folyamatosan játszania egy rádiótranszmitternek, mindaddig, amíg az aknák elemei le nem merültek.

Ezek után talán meglepő, hogy az unalomig hallgatott dalt még ma is előszeretettel játsszák a viipuri hősök leszármazottai, és mára a harmonikások kedvenc dalává, mintegy himnuszává vált. És bár a nóta nem Viipuriról szól, a benne megfogalmazott élmény, hogy Säkkijärvit ugyan elvesztettük, de legalább a polka a mienk maradt, jól tükrözi, hogyan viszonyulnak a finnek keserédes nosztalgiázós szomorúsággal a karjalai területek, többek között Viipuri városának elvesztéséhez.