Tiko Vilka nyenyec családból származott, Novaja Zemlja szigetén született, valamikor 1883 és 1886 között. Ő maga másként emlékezett születésének évére, mint a hatóságok. A hivatalos adat 1886. február 27.

Novaja Zemlja nem túl barátságos hely, télen -50 fokot mérnek a jegesmedvék, ennek következtében évezredek óta lakatlan volt. A legutóbbi ezer évben a valamivel melegebb nyári hónapok idejére nyenyec és orosz halász-vadász családok látogattak át a szigetre. Zsákmányukat a hajókon érkező orosz és norvég kereskedőknek adták el. Novaja Zemlja a senki földje volt, nem tartozott az Orosz Birodalomhoz sem.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

1867-ben a szamojéd Foma Vilka feleségével, két fiával és két lányával áttelepült Novaja Zemljára. Két évvel később érkezett a Konsztantyinnak keresztelt, amúgy becsületes nevén Hanyec (’vadász’) Vilka az édesanyjával és Hilto Vilka feleségével, gyermekével.

1870-ben egy hadihajón meglátogatta őket, illetve inkább a szigetet II. Sándor cár fia, Alekszej nagyherceg. Ezzel megkezdődött Novaja Zemlja Oroszországhoz csatolásának folyamata. A szigeten tengeri mentőállomást hoztak létre, és további szamojéd családokat telepítettek be.

Hanyec Vilka már a szigeten választott magának feleséget. Az ő fia Ilja Konsztantyinovics Vilka (másként Tiko Vilka, a Tiko jelentése ’rénborjú’).

A családi legenda szerint Hanyec Vilka édesapja, Jambo a Jamal-félszigeten élt, onnan menekült a Nagyföldi tundrára, mikor nem tudta a farkasoktól megóvni a rábízott rénszarvas csordát. Hanyec Vilka pedig a Nagyföldi tundráról költözött át Novaja Zemljára.

Tiko Vilka visszaemlékezése szerint édesapja rendkívül ügyes vadász volt, tudott írni-olvasni, az ábécét nekik is megtanította.

Az élet Novaja Zemlján annyiban tért el a szárazfölditől, hogy ott teljes mértékben a vadászat és a halászat jelentette a megélhetés alapját, rénszarvastenyésztéssel ezen a területen a nagy hideg miatt már nem lehetett foglalkozni. Vadászható vadrének azonban éltek a szigeten.

Mit ettek régen a szamojédok?Az arktikus tájakon élő népeket a rénszarvastenyésztés elterjedése mentette meg az időnként beköszöntő éhínségektől. A csupán halászatból és vadászatból élő csoportoknak a nyári hónapokban nem mindig sikerült elegendő élelmet gyűjteniük a vérfagyasztóan sötét és hideg téli időszakra. Knud Rasmussen dán–eszkimó származású kutató az 1920-as évek elején kutyaszánon átkelt az amerikai kontinens legészakibb tájain. Az ott élő inuit (eszkimó) emberek körében még akkoriban is előfordult az emberevés. Rasmussen leírta azt is, hogy az éhezés víziókat okoz, és az éhségtől eszüket vesztő emberek társaikra támadnak (Knud Rasmussen 1965: 260–262.). Ez a történet a Rasmussen expedícióját követő évben megjelent filmvásznon is: Charlie Chaplin dolgozta föl az Aranylázban. 900 évvel ezelőtt, amikor a novgorodi Gyurjata Rogovics szolgája a jugorok földjére utazván, ott a szomszéd népről hallott, talán éppen az ismert és létező szokás hatására értelmezte a hallott népnevet szamojédként (orosz jelentése: ’önevő’, vagyis emberevő, lásd erről a Rénhírek Önevők népe című írását). Feltehetőleg olykor a szamojédoknál is előfordult élelemhiány és talán emberevés is.

Novaja Zemlján a rendkívül zord körülmények között folytatott halász–vadász életmód várt az ott született gyermekekre. Tiko Vilka életében azonban fordulatot hozott egy váratlan látogató: 1901-ben Alekszandr Boriszov festőművész érkezett a szigetre. Kereste a témát. Általában a téma valami távoli, festői tájon bujkál, messze kell érte utazni. Csontváry a Közel-Keleten kereste, Boriszov pedig Novaja Zemlján. Kísérőjével több száz kilométert utazott kutyaszánon. Közben vázlatokat készített. Így támadt fel a 15 éves Tiko Vilka érdeklődése a képzőművészet iránt. Ő volt ugyanis a festőművész fuvarosa és idegenvezetője.

1905-ben egy másik érdekes ember, Sztyepan Piszahov érkezett a szigetre. Már majdnem kész festő volt, ám forradalmi tevékenysége miatt kitiltották Oroszország összes oktatási intézményéből. Ezután több felfedező expedícióban vett részt. Északi utazásait Novaja Zemlján kezdte meg. Ő is találkozott Tiko Vilkával. Papírt és ceruzákat ajándékozott neki (ez bizonytalan adat, lehet, hogy Tiko Vilka először Alekszandr Boriszovtól kapott rajzeszközöket, lásd Ivasivka Sarolta 2006).

Tiko Vilka elkezdett rajzolni. Rajzait a Novaja Zemlján kikötő hajósoknak ajándékozta, néha pénzt is kapott értük. A rajzeszközök mellett kapott mást is: térképet, tájolót és egy hőmérőt is. A forrásokból nem világos, hogy kitől, csak az évszámot tudjuk: ez is 1905-ben történt. És a 19 éves ifjonc egyedül elindult, hogy föltérképezze Novaja Zemlját. Fölfedezi és kijavítja a térkép hibáit. Amikor 1907-ban Vlagyimir Ruszanov, a Párizsban végzett geológus a szigetre érkezik, előbb Hanyec Vilkát fogadja fel kísérőül, további expedíciói alkalmával azonban egy tehetségesen rajzoló, a térképeket ismerő, meglepően felkészült fiatalembert alkalmaz – Hanyec fiát, Tiko Vilkát.

Egyenrangú társakká váltak. A nyenyec fiatalember az expedíció teljes jogú tagja lett. Arhangelszkbe visszatérve Ruszanov megmutatta Tiko Vilka rajzait a helyi kormányzónak, és ismertette vele tervét is, hogy Vilkát Moszkvába vinné taníttatni. Arhangelszkben képzőművészeti kiállításon mutatták be Tiko Vilka alkotásait. A kormányzó 600 rubelt adott a moszkvai utazásra, a képeket pedig továbbküldte a cárnak. II. Miklós egy ötlövetű vadászpuskát küldött Tiko Vilkának ajándékba.

Krokodil Dundee Moszkvában

Több ismert történet is feldolgozza, milyen az, amikor egy „vadember” megismerkedik a „civilizációval”. A tudományos expedíciók tagjai gyakran rácsodálkoztak az általuk meglátogatott „primitív emberek” intelligenciájára. Ruszanov példája nem egyedi: másokkal is előfordult, hogy felfedező útjukon nem csak bogarakat, növényeket, hanem embereket is begyűjtöttek. A már idézett Rasmussen is elvitte két eszkimó útitársát New-Yorkba. Lehetne további példákat is hozni.

Péterfy Gergely napjainkban megjelent regénye, a Kitömött barbár is hasonló esetet dolgoz fel. Habár Angelo Solimant (eredeti neve: Mmadi Make) nem tudósok hozták Európába, hanem kereskedők, és lakájként kezdte pályafutását, de kiemelkedő intelligenciája és házassága révén a bécsi elit tagjává tudott lenni. Angelo Soliman ugyanolyan érdeklődést keltett Bécsben, mint Tiko Vilka Moszkvában.

Innen a két történet szálai elkanyarodnak: feledve, hogy korábban befogadták, Angelo Solimant halála után idegenként, barbárként kezelték, testét kipreparálták és múzeumi tárgyként mutogatták. Nem tudjuk, Tiko Vilkára milyen sors várt volna, ha több időt tölthet Moszkvában, mint amennyi megadatott neki. Most egyelőre csak ott tartunk, hogy 1910 őszén megérkezik, és Ruszanov tervei alapján elkezdődik az oktatása. Egyrészt középiskolai szintre akarják felhozni általános tudását, másrészt oroszul is tanítják, és ami a legfontosabb: bevezetik a képzőművészetekbe is. Festő-tanára Vaszilij Perepljotcsikov és Abram Arhipov. A tanórák után járja a moszkvai utcákat: mindenen csodálkozik, mindent meg akar ismerni, meg akar érteni. Múzeumokat látogat, koncertekre jár, imádja az utcákon szaladgáló házakat, vagyis a villamosokat stb.

Az élet Novaja Zemlján

1911-ben Tiko Vilka úgy tért vissza Novaja Zemljára, hogy a következő téli időszakot ismét Moszkvában tölti. Nem így lett. Csak 1929-ben járt ismét a fővárosban, amikor Mihail Kalinyin államfő fogadta őt.

1912-ben váratlanul meghalt Tiko Vilka unokatestvére. A hagyományoknak megfelelően az özvegyet neki kellett feleségül vennie, s a hat árvát felnevelnie. Tehetségével, erejével ezt a feladatot is megoldotta. A természetet, az állatokat ismerte, élelmet tudott zsákmányolni. Tudását nemcsak apjától, hanem az általa kísért expedíciók tagjaitól is szerezte. A legpontosabban célzó, legkiválóbb vadász lett. Természetesen a cártól kapott puskájával vadászott. Ebben az időben egy másik tulajdonsága segítségével boldogult: nyílt és barátságos természete révén mindenkivel könnyen elfogadtatta magát. Ugyanakkor a többieknél nagyobb tudása is tiszteletet parancsolt iránta. 1918-tól a pár tucat lakossal rendelkező Belusja Guba település tanácsának (szovjetjének) elnöke lett, majd 1924–1952 között ő volt egész Novaja Zemlja ura, vagyis a sziget tanácsának elnöke.

Tiko Vilka nagyon hitt a nyenyecek felemelkedésében, és általában az élet szebbé és jobbá válásában. És hitt a minden szép és jó megvalósítójában, a Szovjetunióban, és az együttműködő szovjet népekben. Szerencséje, hogy Novaja Zemljára nem érkeztek hírek az emberek szemébe hazudott szép eszmék és a véres valóság ellentmondásáról. Nem kellett hitét elvesztenie.

Szamojédok vagy nyenyecek?Az orosz történeti források a 11. század óta szamojédoknak nevezik a nyenyeceket. Később a szamojéd népnév értelmezése kiterjedt, a tudományban több nép közös elnevezésévé vált. A ma létező négy szamojéd nép közül a legnagyobb a nyenyec. A szamojéd népnév gyűjtőnév jellege mellett az orosz nyelvben továbbra is megőrizte elsődleges jelentését, ma is gyakran a nyenyec népnév szinonimájaként használják. Az 1930-as években a szovjet közigazgatás kiépülésével, a nemzetiségi körzetek és köztársaságok megalakulásával egy időben az adminisztráció előírta, hogy a hivatalos iratokban is a nyenyecek saját magukra használt elnevezését (tehát a nyenyecet) kell alkalmazni. A tudományos szakirodalomban korábban a jurák elnevezés volt a gyakoribb, de ma már ott is általános a nyenyec népnév használata.

Egyértelmű volt, hogy Novaja Zemlja tanácselnöke csak Tiko Vilka lehet, senki más. A visszaemlékezések szerint mindenhez ő értett a legjobban, a várható időjárást is tőle volt tanácsos megtudakolni. Azt suttogták róla, hogy sámán. Gyakran benézett az iskolába is, a gyerekeket rajzolni tanította. Nebuló persze nem sok volt, hiszen a sziget összlakossága általában 200 fő körül mozgott. A terület azonban nem kicsi. Novaja Zemlja kiterjedése 91 ezer km², vagyis a sziget majdnem akkora, mint Magyarország. Az egy főre eső km²-ek száma tehát 455.

Az 1930-as években szakszervezeti beutalóval a Kaukázusba is eljutott Tiko Vilka. Habár korábban Moszkvát is igen meleg helynek tartotta, de a Kaukázusban volt csak igazán meleg! És micsoda színek… Hazatérése után festményeinek színvilága is felragyogott.

Tiko Vilka festményei és rajzai

Alekszandr Boriszov, Sztyepan Piszahov és Tiko Vilka voltak az orosz arktikus festészet megalapítói. A három művész közül Tiko Vilka csupán pár hónapig tanult rajzolni és festeni. Képein ez látható is. A naiv művészek csoportjába tartozik. Az általa megörökített témák általában a naiv művészek témáival rokoníthatók. A környezetében előforduló hétköznapi eseményeket igyekezett ábrázolni, ugyanúgy, mint például Vankóné Dudás Juli, vagy a grúz Niko Piroszmani. Ők azonban ünnepeket is festettek, míg Vilka nem. Az említett két naiv művész színátmenetek nélkül állított egymás mellé erős kontrasztokat. Vilkára ez nem volt jellemző.

Tiko Vilkánál a táj nagyobb szerepet kap, mint általában más naiv festőknél. A művész szerénysége alkotásaiban is tükröződik. Az ember és a többi élőlény belesimul, szinte elvész a tájban. Jelentéktelenségük nyilvánvaló. Tiko Vilka festményeit és rajzait a ridegen fenséges környezet uralja.

Amikor Vilka embereket festett, nem tudott túllépni hiányos technikai tudásán. A tájak megörökítésének módján – színkezelésén, festési technikáján azonban látszik, hogy néhány alapvető dolgot sikerült annak idején Moszkvában elsajátítania. Emberábrázolás nélküli tájképei technikailag is nagyszerűek. Hétköznapi jeleneteket Tiko Vilka inkább rajzain örökített meg. Rajzolni kevésbé tudott, mint festeni, ezért rajzain jobban megfigyelhető az a naiv báj, ami az autodidakta művészek képeire általában jellemző.

Tiko Vilka korai festményei, rajzai jobbára elvesztek vagy lappanganak. Művészete az 1950-es években bontakozott ki igazán. Nyugdíjba vonulása után több ideje maradt festeni és rajzolni. Először Novaja Zemlján, majd új otthonában, Arhangelszkben.

Tiko Vilka irodalmi munkássága

Tiko Vilkától már 1910-ben jegyeztek le meséket. Az 1930-as években és a háború után pedig énekeket is. Életének egyes eseményeit is elénekelte a gyűjtők számára. Halála után megjelent gyűjteményes kötetében egy-két novella is található. Naplóbejegyzései nagyon tárgyszerűek, ridegek és pontosak. Barátaihoz, családtagjaihoz írt levelei egyszerű szavakkal, tőmondatokban megfogalmazott mély szeretetről tanúskodnak. Arhangelszki évei alatt a festészet mellett a folklór is érdekelni kezdte. Ebben nagy szerepe volt a festőből nagy szakállú mesemondóvá változott öreg barátjának, Sztyepan Piszahovnak. Irodalmi munkásságának összefoglalása az Arhangelszki terület szépirodalmával foglalkozó honlapon olvasható.

Sok nagy durranás

1955 nyarán rengeteg hadihajó érkezett Novaja Zemljára. Kirakták a felszerelést, meg hozzá sok katonát, akik azon mód megkezdték egy szupertitkos Poligon építését. A poligon eredeti geometriai jelentése: sokszög. A szovjet-orosz katonai zsargonban azonban így nevezik a katonai bázisokat, kísérleti terepeket és lőtereket.

A moszkvai hatalmasságok úgy döntöttek, hogy Novaja Zemlján atomot fognak robbantani. Torpedókat a víz alatt, bombákat a föld alatt és a föld fölött, vagyis a levegőben. Novaja Zemlja még mindig csak 290 főnyi lakosságát a kisebb tanyákról összegyűjtötték egy újonnan épített településre, Lagernojéba, a Novaja Zemlja déli és északi szigetét elválasztó Matocskin Sar nevű tengerszoros közelébe. Mindenkit és mindent helikopterrel szállítottak át. A feleslegessé vált kutyákat lelőtték. És megkezdődtek a légköri robbantások…

A lakóhely azonban csupán ideiglenes volt. 1956-ban már javában készülődtek egy 25 megatonnás atombomba felrobbantására, 55 kilométerre Lagernojétól.

1961-ben robbantottak egy még nagyobbat, egy 58 megatonnásat is. Közben pedig több kisebbet. 1963-ban nemzetközi egyezmény tiltotta be a légköri, a földfelszíni és a víz alatti atomrobbantásokat. Addig 87 ilyet hajtottak végre. 1990-ig pedig még 42 föld alattit. Utána atomtemetőt csináltak Novaja Zemlja északi szigetének öbleiből. Az egykori nyenyec halászok–vadászok visszatérésére semmi remény nincs. Az atomkísérleti telep laboratóriumai tovább működnek. A telep repülőterén pedig az 1990-es évek után ismét vadászbombázók (Mig-31-esek) állomásoznak. A globális felmelegedés miatt az északi területek stratégiai jelentősége növekszik. Novaja Zemlja Rogacsevo nevű településén 2000 főnyi lakosság él: katonák, mérnökök, technikusok.

Az élet Arhangelszkben

A hatalmas bomba tervezett felrobbantása miatt 1956-ban döntöttek Novaja Zemlja összes halász–vadász családjának áttelepítéséről Arhangelszkbe. Ott azonban más élet volt: a százezres város utcáin nem lehetett sarki rókára, rénszarvasra, jegesmedvére lövöldözni. A sziklákon nem költöttek búvármadarak, mivel sziklák sem voltak, a vízben nagy teherhajók forgolódtak, fókák és delfinek még véletlenül sem úszkáltak arra. Ezután minden másképp lett. Tiko Vilka jámbor természetével ezt is tudomásul vette. Bízott a Szovjetunióban, bízott az emberekben, hogy szépet és jót akarnak, és az a jó már nagyon közeledik.

A Novaja Zemljáról kitelepített lakosságot a számukra épített faházakban helyezték el. Új lakóhelyén Tiko Vilka festegetett, múzeumba járt, ha meghívták, előadásokat tartott. A város legendás személyisége lett. Délutáni sétáin tisztelettel köszöntötték, összesúgtak mögötte: itt megy Tiko Vilka. Általában egyedül sétált, néha pedig régi barátjával, Sztyepan Piszahovval. Volt miről beszélgetniük. Egyébként Piszahovot is mindenki ismerte a városban.

Tiko Vilka mintha most is ott sétálna Arhangelszk utcáin… 1982-ben nagyjátékfilm készült életéről, 2009-ben Alekszej Szuhanovszkij megírta életrajzát.

Tiko Vilka 74 éves korában, 1960 szeptemberében hunyt el. Daganatos betegségben. Két fia is korán meghalt. Talán még az első robbantás előtt ki kellett volna Novaja Zemljáról mindenkit telepíteni… Egyáltalán, minek kellett ott robbantgatni?

Irodalom

Ivasivka Sarolta 2005: „Sokszínű ég alatt élek” (A természet mint szakrális tér a nyenyec prózairodalomban) Doktori disszertáció. Budapest.

Ivasivka Sarolta 2006: „A Sarkvidék egzotikus virága”: százhúsz éve született Tiko Vilka. Finnugor Világ, 2006/2. 9.

Jurij Kazakov 1977: Északi napló. Világjárók 116. Budapest. (Jurij Kazakov volt az egyik forgatókönyvírója a Tiko Vilka életéről készült filmnek.)

Knud Rasmussen 1965: Thulei utazás. Kutyaszánon az eszkimók földjén. Világjárók 42. Budapest.

Szuhanovszkij 2009: Алексей Сухановский – Тыко Вылка. Сын Полярной звезды. Архангельск.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)