Jermak mostanság egy jégtörő hajó. A finnek építették a Szovjetuniónak, hogy törje darabokra a Jeges-tengert. A szamojéd testvérek partvidéke előtt. Még korábban Jermak egy másik jégtörő hajó volt. A skótok építették az orosz cárnak, hogy a birodalom északról is elérhesse Szibériát.

Első életében Jermak Tyimofejevics közönséges kozák rablóvezér volt, így lett Szibéria elrablója. E tettéért hatalmas tisztelet övezi az orosz birodalomban (hívják bárhogy is), ezért szólnak róla mesék és legendák, ezért tették nemzeti hőssé a cári udvar és az SZK(b)P spin doktorai, ezért kapott utcákat és tereket, hajókat és szobrokat.

Jermak Tyimofejevics
(Forrás: Wikimedia Commons, PD-Art (PD-old))

A kozákok

A kozákság mint orosz–ukrán etnikai csoport (szubetnosz) eredete bizonytalan. Létezésére a 14. század elejétől vannak adatok. Ebben az időben a sztyeppövezet európai részének ellenőrzése kicsúszott a mongolok kezéből: az Arany Horda éppen hatalmas mérete miatt vált irányíthatatlanná. Ahol a hódítók nem tudtak rátelepedni a korábbi hatalmi struktúrákra (például az életben hagyott orosz fejedelemségekre), ott nem voltak képesek ellenőrizni a területet és népességét. Így a Dnyeper, a Don és az Urál (másik nevén: Jaik) folyó vidékére elkezdtek beszivárogni a szabad életre vágyó emberek. A feudális terhek elől menekülő keleti szláv (orosz, lengyel, rutén) népesség keveredett az egykori Kazár Birodalom és Kijevi Nagyfejedelemség romjain élő különféle török (és ha még maradt: alán, burtasz) nyelvű csoportokkal. A Volga felsőbb folyása mellől érkező és kozáknak beálló orosz alattvalók között lehettek finnugor és török anyanyelvűek is.

A zapirizzsjai kozákok levelet írnak a török szultánnak – Ilja Repin festménye
(Forrás: Wikimwdia Commons, CC-PD-Mark)

A kozákok ugyan megtalálták a szabadságukat, de szabad életük gazdasági alapja főleg a szabad rablás volt. Ily módon folyamatosan forgatták fegyvereiket, sőt szurkáltak is velük. Muskétáikból pedig lövöldöztek. Ezen tevékenységük alapján sikerült őket később „pacifikálni”: a környező államok vették igénybe fegyveres szolgálataikat. A 18. századra Oroszország fennhatósága alá vonta a kozákok területeit, és a kozákságot beolvasztotta saját fegyveres erejébe.

A kozák–orosz katonai együttműködés első példája volt Jermak Tyimofejevics atamán és embereinek szibériai akciója.

A Sztroganovok

A Sztroganov család egyike Oroszország leghíresebb főnemesi családjainak. Őse valószínűleg egy novgorodi kereskedő volt, aki fölfedezte a permi tájakban rejlő lehetőségeket, és a Vicsegda folyó mellékére költözött, ahol sólepárlással és prémkereskedelemmel alapozta meg a Sztroganovok gazdagságát.

A Sztroganovok ősi fészke Szolvicsegodszkban – I. V. Cseszkij metszete 1842-ből
(Forrás: rusarch.ru)

A Vicsegdától két útvonal vezetett az Urál hegység túloldalára, ahol az őslakóktól olcsón lehetett értékes prémeket vásárolni. Az egyik út a lankásabb Északi-Urálon átkelve az Ob folyó torkolatvidékén élő nyenyecekkel és északi hantikkal teremtett kapcsolatot. A másik útvonal délkelet felé vezetett: a Felső-Kámáról indulva, a Csuszovaja folyón hajókázva és a vízválasztón átevickélve lehetett elérni a kisebb nyugat-szibériai folyókat (Tagil, Tura, Szilva, Lozva, Tavda stb.) és az ott élő hantikat, manysikat és tatárokat.

A Felső-Káma mellett a komi-permjákok éltek, a Vicsegda melléki komi-zürjének legközelebbi rokonai. A Sztroganovok errefelé terjeszkedtek volna, de beleütköztek a túloldalról támadó hantikba és manysikba. Ennek ellenére folytatták a szívós terjeszkedést: az 1560-as években már a Csuszovaja folyó mellett építettek erődöt, egy évtizeddel később pedig két másikat a Szilvánál és a Jajvánál.

1572-ben meglepő módon nem az előretolt erődöket érte támadás, hanem a Káma mentieket: mari, hanti, baskír és „buinci” rablók megöltek 87 orosz kereskedőt. (A buinci /többes szám/ feltehetőleg a tatárföldi Bua, oroszul Buinszk település lakói voltak.) Egy év múlva Szibéria felől érkeztek támadók: Kücsüm kán hadvezére, Mametkul megtámadta a csuszovajai erődöt. Ekkor a Sztroganovok a cárhoz fordultak. Kaptak is tőle egy oklevelet, amely engedélyezte számukra a szibériai hadjáratot, feltéve, ha a meghódítandó népek – köztük felsorolva: osztjákok (hantik), vogulok (manysik), jugorok (szintén manysik?) – az orosz államnak fognak majd adózni.

Az engedély birtokában megkezdődött a hadjárat szervezése. Szemjon, Makszim és Nyikita Sztroganov levelet küldött Jermaknak, az alsó-volgai kozákok vezetőjének, miszerint jövedelmező munkát tudnának a számukra biztosítani, éppen olyat, ami a társaság profiljába vág: ölni és rabolni kell (a sorrend mindegy). A kozákok 1581 nyarán érkeztek meg a csuszovajai erődbe, és rögtön munkájuk is akadt: a hantik és a manysik támadását kellett visszaverniük. Ezután hozzáláttak a nagy hadjárat megszervezéséhez. Végül is 1582 szeptemberében indultak útnak.

Bélszín Sztroganov módra
(Forrás: earningyourapron.com)

A szibériai évkönyvek

A szibériai hadjárat előzményeit a Sztroganov-évkönyv alapján ismertettük. Más szerzők azonban másképp mesélik a dolgokat.

A szibériai évkönyvek másik csoportját a Joszipov-évkönyv és annak változatai alkotják. Szavva Joszipov a tobolszki érsekség titkára volt. Ő kihagyta a történetből az előzményeket, és a Sztroganovok szervező munkáját is igyekezett elmismásolni. Szerinte Jermak isteni elrendeltetésből érkezett Szibériába, azért, hogy térhódítása után az ott élő pogányokat keresztény hitre lehessen téríteni. Ebből is kitűnik, hogy krónikájában Szavva Joszipov istenét, egyházát és érsekségét igyekezett fényesíteni.

Az 1500-as évek elejére Moszkvában már megszűnt az állami évkönyvírás. Szibéria birtokba vétele azonban olyan nagy jelentőségű esemény volt, hogy a hódításban részt vevő, majd az új rendet kiépítő egyházi és világi értelmiség igyekezett a történteket megörökíteni és értelmezni. Az orosz évkönyvírás Szibéria kapcsán még utoljára felvirágzott. Szemjon Remezov, Szibéria nagy polihisztora maga illusztrálta a Jermak hadjáratát megörökítő művét.

Jermak a kapuk előtt

Korábban Tobolszk városának finnugor kapcsolatairól írva pár bekezdésben már érintettük Jermak hódító hadjáratát. Most részletesebben áttekintjük az eseményeket, különös tekintettel a finnugor vonatkozásokra.

A kozákok mindössze 540-en voltak (Joszipov-évkönyv), illetve lehet, hogy 840-en (Sztroganov évkönyv: 540 kozák + Sztroganovék 300 embere). Ez kevésnek tűnhet, de az amerikai kontinens meghódítói sem voltak többen. Viszont a konkvisztádoroknak voltak tűzfegyvereik. Miként Szibéria meghódítóinak is. Az őslakók nyílvesszői ellen pedig megvédte őket páncéljuk.

Jermak és társai 80 hajóval indultak el. A Csuszovajáról áttértek annak mellékfolyójára, a Szerebrjankára, majd amikor az is elfogyott alóluk, csónakjaikat cipelve-vonszolva, baltával vágtak utat az erdőben. Így érték el az Urál túloldalára vezető Tagilt, a Tura mellékfolyóját. Ekkor már bent jártak a Szibériai Tatár Kánság területén.

A Tagil folyónál a manysik ajándékokkal köszöntik Jermakot
(Forrás: Remezov-évkönyv – Краткая Сибирская летопись /Кунгурская/ со 154 рисунками. С.-Петербург, 1880.)

1583 tavaszán a Tura folyónál megkezdődtek a kisebb összecsapások. A kozákok könnyedén visszaverték a nyilakkal támadó, szegényesen felszerelt tatár lovasokat. Közben harc nélkül elfoglalták Csingi-Turát, a mai Tyumeny elődjét, ahol nagy zsákmányt szereztek. Júliusban Kücsüm kán bizalmi embere, Mametkul is beavatkozott a csatározásokba.

Jermak hadjárata, 1579–1582
(Forrás: annales.info/rus/small/ermak.htm)

A döntő ütközet november 4-én zajlott le a Tobol és az Irtis folyók találkozásának közelében, a Csuvas oromnál (Csuvasszkij/Csuvasij misz ’Csuvas orom vagy fok’, egyéb nevei Podcsuvasij misz, Potcsevas). A csata közepén a tűzfegyverektől megrémült hantik és manysik cserben hagyták a tatárokat.

A győztes kozákok pár nap múlva már a tatár főváros, Kaslik kapui előtt álltak. Ha már ott voltak, be is mentek. Kücsüm elmenekült, birodalma romokban.

Finnugor hódolat

A nagy győzelem után rövidesen hantik érkeztek a Gyemjanka, a Tavda és a Konda folyók mellől. Ajándékot hoztak a kozákoknak. Jermak kegyesen fogadta a vendégeket és ajándékaikat, majd felszólította őket, hogy ilyesmit hozzanak máskor is, lehetőleg minden évben. Vagyis kivetette rájuk az évi rendes adót, a jaszakot.

Decemberben a Vagaj folyónál a kozákok meglepték Mametkult és embereit. Habár a tatárok ismét vereséget szenvedtek, Mametkul azért csak nyert valamit: fogságba esett, a kozákok pedig hadizsákmányként Moszkvába szállították. A cártól birtokot kapott, s boldogan élt, amíg meg nem halt.

Győzelmeik után a kozákok levelet írtak Moszkvába, beszámoltak sikereikről és erősítést vártak. A cár küldött is 300 embert, Jermaknak pedig ajándékul egy díszes páncélt.

Az 1583-as és 1584-es év a hatalom megerősítésével telt. Jermak hódoltatta a Tavda és a Szoszva mellett élő manysikat, és elfoglalta az Ob és az Irtis találkozásának közelében lévő nazimi erődöt is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Jermak halála

1584/85 tele nagy hideget hozott, Kaslikban mínusz 47 fok volt. Sok kozák meghalt, az erősítésként küldött 300 ember is mind megfagyott. A bajokat tetézte, hogy a már legyőzött tatárok Karacsa murza vezetésével fellázadtak. Az újabb ütközetek újabb vérveszteséggel jártak. Az öt kozák atamánból is már csak kettő maradt életben.

1585 augusztusában a Vagaj folyó mellett táborozó Jermakot és csapatát éjjeli álmukban lepték meg a tatárok. Jermak a csónakja felé menekült, de elmerült a vízben. Lehúzta az állandóan rajta lévő két páncélja. A sajátja meg a másik, amit a cártól kapott ajándékba.

A rajtaütést csak egy kozák hadfi élte túl. Ő vitte meg a hírt Kaslikba. A maradék kozákság haditanácsot tartott, amelyen úgy döntöttek, hogy hazatérnek. A megfogyatkozott sereget az egyetlen életben maradt atamán vezette át az Urálon. Ő volt Matvej Mescserjak, aki a neve alapján mescser (misar-tatár) származású lehetett.

A szétlőtt osztják sámánszertartás – részlet a Remezov-évkönyvből
(Forrás: Remezov-évkönyv – Краткая Сибирская летопись /Кунгурская/ со 154 рисунками. С.-Петербург, 1880.)

Finnugor támadás

1585 szeptemberében 100 fős erősítés érkezett Moszkvából. Kaslikot már üresen találták, ezért ők is a hazatérés mellett döntöttek. Útnak is indultak, a tél azonban közbeszólt. Építettek maguknak egy kis erődöt az Ob és az Irtis találkozásának közelében, hogy ott teleljenek át. Néhány nap múlva hantik támadtak rájuk. A csata egész nap tartott. Éjszakára az ellenség hátrébb húzódott.

Másnap a hantik a szellemeket hívták segítségül. Egy nagy fa alá bálványt állítottak az erőddel szemben. A védők azonban ágyúikkal a bálványt forgáccsá lőtték. Ez olyan pánikot váltott ki, hogy a hantik nem kísérleteztek további támadásokkal.

1586 tavaszán ez a 100 fős csapat is visszatért Moszkvába.

Szibéria kapui végleg kitárva

A második felmentő osztag eltávozásával egy időben újabb 300 katona érkezett Moszkvából. Csingi Tura közelében megépítették az első jelentős orosz erődöt, a később várossá növekvő Tyumenyt. Megszervezték az adó begyűjtését, és tervszerűen készültek a további terjeszkedésre kelet felé. Jermaknak köszönhetően Szibéria az oroszok lába előtt hevert, kiterítve.