Végre túljutottunk a téli napfordulón, egyre hosszabbá válnak a nappalok, és bár nincs hó, egyre nagyobb a fény. Az ajándékvásárlás, karácsonyfa-választás és a készülődés okozta szorongás és feszültség is feloldódik az esti ünnepi hangulatban. A kereszténység előtti kultúrákban is kötődött valamilyen fényünnep a napfordulóhoz, az emberek fellélegeztek, hogy a sötétség már nem növekszik többé. Ehhez gyakran társult valamilyen varázslás vagy jóslás is. A mordvinoknál is megtalálhatók nyomai egy ilyen pogány ünnepnek. Az elnevezése, kaljada, az orosz koljada szóból származik, és valószínűleg maga az ünnep is szláv eredetű. (Megtalálhatjuk a balti népeknél is, például a mai litvánban a karácsony elnevezése is ebből a szóból származik: Kalėdos.) Az elnevezés eredetileg a latin calendae szóból származik, amely a hónap első napjára utalt.

Derengő fény
(Forrás: Gornyipov)

A mordvin kaljadahagyomány számos elemből épül fel. Az egyik legfontosabb része a regöléshez hasonlító kaljadaéneklés. Az énekesek általában gyerekek voltak, akik körbejárták a falut és a kaljadadalokért cserébe valamilyen ajándékot (elsősorban kis pirogokat) vártak. Az ünnephez tartozott tehát az is, hogy kaljadalepényt, erzául kaljada csiny szjukorot, moksául kaljada siny cjukornyát készítettek a háziasszonyok, amelybe vagy egy búzaszemet, vagy egy pénzdarabot vagy egy gyűrűt sütöttek bele. Az elrejtett tárgyakkal aztán jósoltak; attól függően, ki mit talált a lepényében, más-más sors várt rá. A gabonaszem azt jelentette, hogy a szerencsés megtaláló mezei munkát fog végezni, a pénzdarab kereskedői pályát sejtetett, a gyűrű pedig egy hamarosan eljövendő frigyre utalt.

Aki nem elégedett meg ennyi jövendőmondással, kimehetett a keresztútra jósolni. A már, legalábbis névleg, kereszténnyé lett mordvinok (férfiak és nők egyaránt) ehhez a procedúrához levették a keresztjüket, és öv nélkül, kiengedett hajjal mentek ki a mezőre. Ott arcra kellett borulni és hallgatózni, mit ígér a jövő év. Elsősorban mezőgazdasági kérdésekben várták a választ, vagyis, hogy milyen lesz a termés és hogy a jószág kellő mértékben fog-e szaporodni. Ha nyikorgást hallottak, az arra utalt, hogy a kévékkel gazdagon megrakott szekerek kereke majd csikorog a teher alatt. Ha mennydörgésszerű hang jutott a fülükbe, az rossz termést ígért. A jószág sorsát a tehenek viselkedése mutatta meg. Ha tehénbőgést hallottak, dögvész közelgett. Ha viszont a tehenek szarvának összekoccanását idéző nesz támadt, az év jónak ígérkezett. Az emberekre leselkedő járványveszélyt is előre ki lehetett tudakolni. A keresztúton hallatszó fülsüketítő ordítás semmi jót nem ígért, ellenben az énekszó a népegészségügy szempontjából biztató időszakot jósolt. A termés milyenségéről máshogy is lehetett információt szerezni. Általános módszer volt a kévék kiakasztása. Az mindig jót jelentett, ha a dér belepte a kévéket. Ha többféle gabonából is tettek ki nyalábokat, abból lett a legjobb termés, amelyik reggelre a legjobban bederesedett. A kenderhozam vizsgálatát a nők végezték el hasonló eljárás felhasználásával.

A téli szentek ünnepe december 24-étől január 6-áig tartott. Ehhez az időszakhoz számos mágikus tartalmú szokás kapcsolódott. A fent említett kaljadázás abból állt, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt csoportosan járták a falut. (Voltak olyan települések, ahol csak gyerekek, csak lányok, vagy csak pásztorok kaljadáztak.) A csoport vezetője a házakba való belépéskor egy marék gabonát szórt a földre és a következő varázsszavakat kántálta (általában háromszor egymás után): „Tyityi-pityi, tyúkocskák, ahány magot elszórok, annyi asztag legyen a csűrben.” A kaljadadalok egyik tipikus változata a következő: Kaljada! Sacseze szjuroszj. Kaljada! Azsijaska olgozo. Kaljada! Csirjkeska kolozozo. Kaljada! Kaljadaska zernazo. Kaljada Lupuski-lapuski. Dajtye nam pirozski. (Kaljada! Nőjön a gabona. Kaljada! Legyen a szára kocsirúd hosszúságú. Kaljada! Legyen íves a kalásza. Kaljada! A magja akkora, mint a kaljadás lepény. Lupuski-lapuski. Adjanak nekünk pirogokat.) A dal érdekessége, hogy az utolsó sora oroszul van, mintha az énekesek biztosítani akarták volna, hogy üzenetük legfontosabb része anyanyelvtől függetlenül minden gazdához eljusson. Természetesen arra az esetre is felkészültek a kaljadások, ha nem kaptak semmit vagy túl keveset, illetve rossz ízű lepényt adtak nekik a gazdáék, akkor az énekesek bizony gúnydalocskával csúfolták ki a fösvény háziakat.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

De mi lett a sok lepénnyel?

A „falujárók” az egyik házat kinevezték karácsonyi háznak (moksa rostuvany kud, erza rostovany kudo), itt gyűlt össze mindenki a begyűjtött lepényekkel. Tánc és ének vette kezdetét, népi játékokkal kiegészítve. A résztvevők jelmezt is ölthettek. A dalok gyakran erotikus tartalmúak voltak. A jövendölés és a kaljadaéneklés egészen új évig tartott, és az volt a célja, hogy a parasztok kiderítsék, milyen lesz a következő év, illetve gondoskodjanak állataik termékenységéről, és áldást kérjenek a ház népére, valamint jó egészséget a hadseregbe indulóknak. A kaljadahagyomány bizonyos elemei később egybeolvadtak Jézus születésének ünnepével. (Csakúgy, mint a baszkoknál, ahol egy óriás, Olentzero, aki az ősi baszk mitológia egyik alakja, hozza Jézus születésének a hírét és nem mellesleg a karácsonyi ajándékokat is a gyerekeknek.)

Voltak olyan mordvin falvak, amelyekben a kaljadás lepénykék ló alakúak voltak, és bizonyos helyeken az ünnephez tartozott a szalmabábu-égetés.

A legrégebbi kaljadadalok valószínűleg még az oroszokkal való kapcsolatfelvétel előtti időszakból származhatnak. Ezek a disznók istenéhez, Tavunszjanyhoz szólnak. Tartalmukban megegyeznek a hosszabb kaljadaénekekkel, amelyek leginkább a magyar Hová mész, te kisnyulacska? vagy a Where have all the flowers gone? dalok felépítésének felelnek meg, mert a nagymama által főzött kásától a vízzel megöntözött földanyáig jutunk el ezekben, számos átlényegülési fázison át (pl. Nagymamamám kását főzött. Hol a kása? Megette a macska. Hol a macska? Vödörbe fulladt. Hol a vödör? Kútba esett. stb.) A kaljada típusú dalok nemcsak a téli ünnepkörhöz kapcsolódtak, tavasszal és nyáron is énekeltek ezekhez hasonló termékenységvarázsló énekeket, hogy a vetés minél jobban kisarjadjon, és hogy bőséges termést hozzanak a szántóföldek.

Békés, boldog karácsonyt minden kedves olvasónak!

(Találják a karácsonyi lepényükben vagy jobb híján a karácsonyfa alatt azt, amire vágynak.)