„Nem tudok róla, hogy finn kulturális jelenség valaha erősebben vonzott volna magyarokat” – írja Uj Péter a finn punkról Perkele és kuolema egy budapesti pincében című koncertkritika-pótléknak szánt kultúrtörténeti egotripjében. Az állítást persze nyilván többen (Gangsta Zolee, Sunnuntaiset Lapset) vitatnák, de a visszaemlékezés mind a magyar könnyűzene, mind a finn–magyar kulturális kapcsolatok történetének tekintetében figyelemre méltó adatokkal szolgál. Mi ezek közül a finn nyelvre vonatkozóakra összpontosítunk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Uj Péter fokozatosan jut el egy személyes vallomásig. A cikk első harmadában gyakorlatilag szó sem esik a finnekről. A finn punkkal való első találkozásával kapcsolatban azonban rögtön rátér a nyelvre is:

Auauauuu – rögtön világossá vált a finn hardcore egyik titka (vagy ahogy ma mondanánk: versenyelőnye), tudniillik a magánhangzókban, sőt hosszú, nagyon hosszú magánhangzókban igen gazdag finn nyelv tökéletes alapanyag az üvöltözős zenékhez: minden refrénsor valami sakálszerű uauauura vagy oooaaara, es euaíúúúra tud végződni.

A megfigyelés egyébként nagyon helyes. Bár a finnben a hosszú magánhangzók mellett hosszú mássalhangzók is vannak, a mássalhangzó-torlódások a magyarnál is ritkábbak, és a szavak általában magánhangzókra végződnek (szó végén csak a mássalhangzók egy része fordulhat elő, ráadásul szó sosem végződhet hosszú mássalhangzóra, mint a magyarban.). A hosszú finn magánhangzók valóban hosszabbak, mint a magyarok: míg a magyar hosszú magánhangzó kb. másfél-kétszer olyan hosszúak, mint a rövidek, addig a finnben két-háromszor. (Bár ez igaz a mássalhangzókra is.) A finn magánhangzós hangzását tovább növeli a kettőshangzók (diftongusok) nagy száma: ezeket a magyar fül gyakran inkább magánhangzó-kapcsolatoknak fogja fel. (Persze auauaua, uauaua stb.-szerű hangsorok valójában a finnre sem jellemzőek, ez költői túlzás.

Uj Péter a finn nyelvre vonatkozó következő megjegyzése inkább szubjektív:

tamperelainen, mondja csodálatos ritmikával a finn

– persze íráskép alapján szubjektív ítéletet is nehéz alkotni, ehhez ismerni kell a kiejtést is. 

Tampere
(Forrás: Wikimedia Commons / M62 / GNU-FDL 1.2)

Ezután Uj megteszi a következő lépést, és arról számol be, hogy voltak, akik a finn punk hatására a finn tanulásába is belefogtak:

És ezernyi kis, egyetlen  demóig sem jutott zenekarocska csörömpölt valami finnszerűt, egy barátunk például direkt finnül énekelt, mert neki az volt a hardcore anyanyelve, finnül ugyan egy szót sem tudott, de vett egy szótárt, onnan kiírt magának néhány magánhangzótorlódást, és kész is volt a szöveg. Igazi punk módszer. 

Persze mindez nem más, mint óvatos előkészítése annak, hogy – mások takarásban ugyan, de – előbújjék a szekrényből:

A magyar punkok finnek iránt érzett szimpátiája olyan erős volt – nyilván a rokonságtudat is sokat segített –, hogy többen elkezdtek finnül tanulni. Én legalább öt embert ismerek (plusz magam), aki kifejezetten a finn punk miatt vásárolt magának finn nyelvkönyveket, ketten közülük a középfokú szintig el is jutottak. (A legtöbben gyorsan föladták. Én is rájöttem, hogy közép-alföldi létemre egy rendes zárt e-t sem tudok kiejteni, nemhogy háromfélét, mint amennyi a finnben van.)

Azt bizonyára a finn nyelvtan okozta sokkal magyarázhatjuk, hogy Uj emlékei szerint háromféle e (vagy háromféle zárt e?) van a finnben. Valójában csak „kétféle e”-ről beszélhetünk, mint a magyar nyelvjárások többségében. A megkülönböztetés egyébként sok finnül tanuló magyarnak – köztük e sorok írójának is – gyakran gondot okoz, ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy valaki előrehaladjon finn tanulmányaiban. Ráadásul a megkülönböztetés megvan az angolban is (melynek magánhangzói egyéb kihívásokkal is szolgálnak a magyar anyanyelvű nyelvtanulónak), de még sosem találkoztunk olyannal, aki ezzel magyarázta volna, hogy miért nem sikerült angolul megtanulnia.

Kétféle e
(Forrás: Wikimedia Commons / Urjanhai / CC BY-SA 3.0)

A cikk végére Uj Péternek sikerül eljutnia a koncertig, de a finn nyelvtől nem tud elszakadni:

Mindenki tudott legalább két szót, kuolema (halál) és perkele (ördög – káromkodás)

Természetesen ezek az adatok pontosak.

Végül értékeljük a cikket!

Tárgyszerűség 2/10

Olvasmányosság 10/10

Filológiai pontosság 8/10