Van olyan, hogy az ember megnézi a szó első jelentését a szótárban, és beírja, mert akár jó is lehetne. Aztán előkerül valaki, aki ért is a dologhoz, és kiderül, hogy ennél azért picinyég jobban utána kellett volna járni.
De mit csinál a seriff? Egy rusnya nagy forgótárassal lövöldöz a csapóajtós kocsma sztereotip árnyékában, esetleg kardot ragad, és szembeszáll a tolvajok meg a fuszeklik fejedelmével? Hát az ugyebár attól függ.
Valamiféle autóról van szó, annyi biztos, gondolta a fordító, majd az ismerős szavakból kiindulva, lesz, ami lesz alapon összesakkozta a mondatot. Nos, nem lett tökéletes, de azért ne haragudjunk nagyon.
Remekül meg lehet tanulni zsenge ifjúkorban bizonyos szavak leghétköznapibb jelentését, aztán később erre remekül rá lehet fázni, ha nagykorunkban fordítók leszünk, és ugyanezekkel a szavakkal egy kicsit macerásabban megfejthető jelentésükben találko...
Az ember azt hinné, hogy ha valaminek tolla meg szárnya van, akkor azért lehet tudni, micsoda. Hát nem, manapság a liba se liba, a kakukk se kakukk, sőt még a madár se madár.
Egy fordító szigorú magával és önfeljelent, aztán ha már belejött, megfejeli a beküldését egy klassz szó szerint fordított kifejezéssel is egy régi klasszikusból.
Néha az ember addig-addig mesterkedik a lovakkal, amíg elveszik a négylábúak rengetegében, és már maga sem tudja, hogy akkor a szóban forgó szegény ember pusztán az istállók ura-e, avagy egy birodalom aldiktátora.
