A finnországi oktatási rendszert pozitív példaként szokták emlegetni. Úgy látszik, ott sincs minden rendben. Igaz, legalább nem mindennapos problémáról van szó – ha értik, mire célzunk.
Mit tehetünk a nyelvjárások megőrzéséért? Sok mindent aligha. A minimum azonban az, ha nem akarjuk meghatározni, mely nyelvi jelenségeket szabad vagy illik használni nagyobb nyilvánosság előtt.
Anyanyelvünk határozza meg, hogy melyik nemzethez tartozunk? Ezt nem mindenki gondolja így. Lehetnek-e szlovák anyanyelvű magyarok vagy magyar anyanyelvű szlovákok? Elvben semmi nem zárja ezt ki.
Kinek lenne igazán nagy szüksége vénaszkennerre? Orbán Viktor megelőzte korát? Mióta nem lehet verset írni? Többek közt ezeket a kérdéseket feszegetjük az év szavai kapcsán.
Nehéz megmondani, hogy egy állítás téves-e, ha egyszer nem tudjuk, mit jelentenek a benne szereplő szavak. Minden azon múlik, miért nevezünk valamit annak, aminek.
Egy idő után a magunk számára sem vicces ontani magunkból a hülyeséget. Napi 12 órában akkor is gyötrelemmé válik, ha jól megfizetik. Hobbinak attól még népszerű lehet.
Az évszázad párbaját Harkivban vívják, egy áruház bejáratánál. Igaz, nem puskával, ám az utca neve kapcsán ez is előkerül. Lesz még buksza, tarisznya és templomi persely, de előkerül a puszpáng is, és puskázni is fogunk.
A menzán a sor végére kell beállni, ám a menü böngészésekor inkább a sor elejére kell gyakran visszatérni. Ez sokkal ismerősebb jelenség lesz, mint az itt következő ételek.
