Dzsapnit Szingh azon a napon halt meg, amelyen az iskolában csoportképet készítettek a gyerekekről. Apja öltöztette fel a formaruhába, a kisfiú félénken mosolygott a felvételen. Otthon azonban soha többé nem látták mosolyogni. Délután, amikor nagyapja érte ment a buszmegállóhoz, az út szélén hevert egy vértócsa közepén, iskolakönyvei szétszóródtak az úton. Kistestvére, Parmit az összeroncsolt test mellett térdelt és kétségbeesetten rázta. „Kelj fel! – könyörgött bátyjának. – Kelj már fel!” – India világelső a halálos közlekedési balesetek tekintetében, az ilyen jelenetek ott mindennaposak. És az áldozatok között megdöbbentően sok az iskolás.

Riasztó gyakorisággal követik egymást az iskolabusz-balesetek. Márciusban 14 kisdiák meghalt és 21 megsebesült a déli Ándhra Prades államban, amikor egy autóbusz csatornába hajtott. Júliusban egy iskolás vesztette életét és több tucat társa megsebesült, amikor buszuk Kasmírban szakadékba zuhant. Sok az olyan baleset, mint amilyen kioltotta Dzsapnit életét: a kisfiú leszállt a buszról, és a kerekei alá került.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A törvény, amelyről nem tud az ország

A szakértők a rossz utakban, a kaotikus forgalomban, a gyengén képzett sofőrökben, az elővigyázatossági intézkedések elhanyagolásában keresik a sorozatos balesetek okait, de abban is, hogy hiányzik a politikai akarat a probléma kezelésére. „A lakosság nem háborodik fel. Tudomásul veszi, hogy Indiában ilyenek az utak és sok a baleset” – mondta a The New York Times című lapnak Harman Szidhu, az indiai közlekedés biztonságának javításán munkálkodó, ArriveSafe nevű önkéntes szervezet elnöke.

Minden indiai városban és faluban megszokott látvány a sok iskolaruhás gyerek: nehéz táskával a hátukon cikáznak a forgalomban a járművek között. A gazdaság fellendülésével a gyerekek beiskolázása is robbanásszerűen megugrott. Az alsó tagozatosok száma 34 millióval gyarapodott az elmúlt nyolc évben. A járművek száma még meredekebben nőtt: 74 millió fut már az utakon, kétszer annyi, mint nyolc éve. Csak tavaly 14 millióval nőtt az autópark. A több diák és több autó kombinációja jóval több balesetet eredményez. 2010-ben, az utolsó olyan évben, amelynek hivatalos adatai már ismertek, csaknem 134 ezer ember vesztette életét közlekedési balesetekben.

Mindenki rohan
(Forrás: Wikimedia Commons / Jorge Royan / CC BY-Sa 3.0)

Az utakat rosszul tervezték meg, és rendszerint nem tartják karban, felerészben kövezetlenek. A sofőrök közül sokan még alapvető képzést sem kaptak, viszont eszeveszetten robognak a szűk, fullasztóan zsúfolt városi utcákon. Számos helyen nincs gyalogos átkelőhely, útjelző tábla vagy éppen járda.

Tizenöt éve a legfelső bíróság egyik ítéletében előírta, hogy az iskolabuszoknak nyitható és csukható ajtóval kell rendelkezniük, továbbá valamennyit fel kell szerelni sebességkorlátozóval. A testület leszögezte, hogy csak tapasztalt, törvénytisztelő sofőr ülhet a volánjukhoz. Azóta mindezt törvénybe is foglalták. „Nem a törvény betartatása a probléma – hangsúlyozta Máhes Csander Mehta, az a bírónő, aki az említett ítéletet meghozta. – A törvény létezik, csakhogy az ország nem tud róla.”

Nevetséges indoklás

Amita Mulla Vattal, a National Progressive School Conference nevű, 130 iskola által létrehozott szövetség elnöke szerint nem csak a törvény érvényesítése nem megoldott: a bajt tetézi, hogy a balesetek után rendre elmarad a felelősségre vonás. „Százával és ezrével akadnak iskolák, amelyek figyelmen kívül hagyják a szabályokat, ebben egészen biztos vagyok” – fejtette ki. Véleménye szerint szigorúbb előírásokra lenne szükség, például olyan jelenségek felszámolásához, mint az iskolabuszok túlzsúfoltsága, hiszen azok általában másfélszer több utast visznek, mint amennyit szabadna. „Az autóbusztársaságok takarékossági okokra hivatkoznak – magyarázta Vattal –, ez azonban elfogadhatatlan, nevetséges indoklás.”

Busz Indiában, 2001-ben
(Forrás: Wikimedia Commons / Hynek Moravec / GNU-FDL 1.2)

A biztonsági szakértők szerint szükség van arra, hogy a kormány erélyesen lépjen fel, de azt mondják, hogy az iskolákra is nagy felelősség hárul, komolyabban kellene foglalkozniuk a kérdéssel. Sok iskola szállítási díjat szed be a diákjaitól, aztán egy magánbusztársaságtól rendeli meg a szolgáltatást. „Ha baleset történik, az iskola igazgatósága a buszvezetőre és a busztársaságra hárítja a felelősséget” – közölte Szidhu, az ArriveSafe elnöke.

Idén a nyugat-indiai Mahárástra állam intézkedéseket hozott a buszbalesetek megelőzésére. Szigorúbb szabályozáshoz kötötte az autóbusztársaságok engedélyezését, előírta a régebbi gyártású buszok lecserélését és a sebességkorlátozó eszközök beépítésének komolyabb ellenőrzését. Az iskolabusz-tulajdonosok szövetsége válaszul – arra hivatkozva, hogy ezek az előírások a gyakorlatban nem válnak be, továbbá növelik a költségeket – sztrájkot hirdetett.

Meg kellett volna óvniuk

Ráadásul területenként más-más módon szállítják az iskolásokat. Újdelhiben például iskolataxinak nevezett kisteherautókba zsúfolják őket, India más részein háromkerekű motoros riksákkal viszik a gyerekeket. Az utóbbiaknak rendszerint nincs ajtajuk, és a kis utasok néha kiesnek belőlük.

Árvinder Szingh, a saját iskolabusza által elgázolt kisfiú apja elmondta, hogy a járművet biztonságosabbnak vélte a motoros riksánál. A tragédia után az iskola vezetői és a kormánytisztviselők érzéketlenek és közönyösek maradtak, amikor azt kérte tőlük, állapítsák meg, hogy az ő részükről ki a felelős Dzsapnit haláláért. „Rájuk bíztam a fiamat, meg kellett volna óvniuk” – szögezte le kisfia halálának évfordulóján. Az iskolabusz sofőrjét letartóztatták, ügye bíróság elé kerül. Az iskola 300 ezer rúpia (1,2 millió forintnyi) kárpótlást ajánlott az apának, ő azonban nem pénzt, hanem igazságot követel.

Ki óvja meg?
(Forrás: Wikimedia Commons / Adam Jones / CC BY-SA 3.0)

Azt tervezi, hogy létrehoz egy önkéntes szervezetet a gyerekek biztonságosabb közlekedésének előmozdítására. „Tudom, hogy Dzsapnit sohasem fog visszatérni hozzánk, de nem akarom, hogy más szülők is átéljék azt a fájdalmat, amit én” – érvelt kezdeményezése mellett.