-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Olvasóinkat elkapta a világvége-hangulat. Összeomlik-e a civilizáció, eltűnik-e a kézírás, jó lesz-e fát vágni, hogy a hajnali fagyban befűthessünk a vaskályhába, és teljesen elveszik-e a mondatok dallama? Cikkünkben ilyen kérdéseket feszegetünk, miközben rá kell jönnünk, hogy a „világ végét” nem az jelzi igazán, hogy olvasóink milyen kérdéseket tesznek fel, hanem az, hogy hogyan kezdik és fejezik be leveleiket.
Olvasóinkat hirtelen érdekelni kezdte a kézírás eltűnésének kérdése. Kriszta a Guardian egyik cikkére hívta fel figyelmünket. A cikk szerzője, Michele Hanson szerint ideje pánikolni, mivel az Egyesült Államok 50 államából már 42-ben nem tanítják a folyóírást – ehelyett a gépelési készségeket helyezik a középpontba. Ha pedig a folyóírás eltűnik, eltűnik a civilizáció is, legalábbis abban a formájában, ahogy mi ismerjük, véli a szerző. Eltűnik a kifinomult motoros koordináció, a személyiség és a személyes érintkezés, a naplók, a köszönő- és szerelmeslevelek, a képernyőtől független kommunikáció, és az olyan gyönyörű kézírás, mint a szerzőé. Hanson úgy véli, már az is megengedhetetlen, hogy golyóstollal írjunk, mivel ez feleannyira sem bájos (lovely), mint a töltőtollal írt szöveg, és nincs egyénisége (character). Ha rajta múlna, az alsó tagozaton minden nap fél órán át kellene a kötött írást gyakorolni. Ennek hiányában mire észbe kapunk, már a nevüket sem tudják aláírni.
(Forrás: Wikimedia commons / AndrewBuck / CC BY-SA 3.0, 2.5, 2.0, 1.0)
Hasonló kérdések foglalkoztatják Zoltánt is:
Na sziasztok! Két kérdés jutott eszembe. Az egyik arra vonatkozna, hogy régebben milyen hosszan oktattak szépírást, vagy egyáltalán ez miért tűnt el? Olyan jó visszanézni régi írásos emlékeket :) a XX. sz. elejéről.. Hogy milyen szépen írtak vala.. Ez mikor szünt meg kishonunkban - márhogy a szépírás oktatásának a megfelelő tanítása..
Mennyire kell komolyan vennünk ezeket az aggodalmakat? Természetesen el kell ismernünk, hogy a kézírás el fog tűnni, de legalábbis erősen visszaszorul. Ez a folyamat azonban nem most kezdődött el, haenm valamikor Gutenberggel – a könyvnyomtatás előtt ugyanis mindent kézzel írtak. A nyomtatott könyvek megjelenésekor a kortársak is úgy érezhették, hogy megszűnt a könyvek személyes jellege, hiszen több kötet is lehet teljesen egyforma. A kézírás maga is folyamatos változáson ment át, ha egy 16-17., de akár 19. századi levelet nézünk, a kézírást cirkalmasnak látjuk, hozzájuk képest a legszebb mai kézírás is visszafogottnak, ha kritikusak akarunk lenni, „szürkének” tűnik.
Az emberiség általános tapasztalata, hogy amikor új technológiák jelennek meg, és ezzel párhuzamosan a korábban használt technológiák eltűnnek, azonnal meglátjuk az addig átkozott és kárhoztatott technológiában a jót. Ma esztétikusnak, romantikusnak tartjuk a fatüzeléses kályhát, kemencét, kandallót – kétségtelen, hogy ezeknek van olyan hangulatuk, amelyet a radiátor sosem képes nyújtani, de cserébe nem kell fát vágnuk, a hajnali hidegben dermedt kézzel tüzet csiholnunk. A gőzmozdony kétségkívül magasztosabb látvány a villanymozdonynál, de üzemeltetése drágább, és sokkal inkább környezetszennyező. Ma sokan panaszkodnak az autók által okozott zajra, de eközben fanyalognak, hogy az elektromos autók veszélyesek lesznek, mert nem lehet messziről hallani, hogy közelednek...
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Hasonló a helyzet az írással is. A kézírás használatát mesterségesen fenntartani, csak azért, mert szép, olyan, mintha ma is lovakkal közlekednénk, mert azok szép állatok. Természetesen mindenkinek megvan a joga és lehetősége ahhoz, hogy (legalábbis bizonyos helyzetekben) kézzel írjon, hobbiként a tökélyig fejlesztheti folyóírását. (Ráadásul sokkal olcsóbb kedvtelés, mint a lovaglás.) Az oktatási rendszernek azonban azokra a készségekre kell összpontosítania, amelyekre mindenkinek szüksége lesz, és amelyek nélkül nem tud jól boldogulni. Ezek közé tartozik ma a gépelés, illetve minden, ami a számítógéphasználattal kapcsolatos.
Zoltán levele folytatódik, és az írás mellett a beszélt nyelvben felfedezni vélt változásokra is kitér.
A másik kérdés. Úgyszint a XX. század elejére vonatkozna. A régi magyar filmekben a színészek olyan szépen, ékesen beszéltek - és itt most nem feltétlen a nyelvhasználatra gondolnék - a lányok, asszonyok szebben, csicsergősebben beszéltek és a férfiak is mélyebb hangon.. Mára ezek eltűntek. A nyelv dallamossága kezd kiveszni, vagy átalakulni és a szépírás szinte teljesen eltűnt (a rohanó világ miatt??). No ilyesmik jutottak eszembe.
Amit Zoltán észrevesz, az feltehetően nem a nyelv vagy a beszédstílus változása, hanem a színpadi beszédé, a színészi stílusé. Korábban a színpadon a természetes, hétköznapi beszédtől sokkal távolabb álló stílusban, kimódoltan, modorosan, „teátrálisan” beszéltek. Mivel elsősorban olyan felvételek maradtak ránk, könnyen hihetjük azt, hogy régebben mindenki így beszélt, de ez koránt sem igaz. Olyan tévedés ez, mintha azt gondolnánk, hogy régen mindenki nagyon jól írt, csak azért, mert a régmúlt időkből elsősorban legjobb íróink műveivel találkozunk. Vannak, akik ma is úgy beszélnek a színpadon, ahogy a 20. század elején is szokás volt: ma azonban úgy érezzük, hogy ők ripacsok, nem színészek – az igazi színészek azonban úgy játszanak, mintha nem is játszanának. (Ez azonban nem abszolút értékítélet, hanem ízlésünk ilyen: lehetséges, hogy egy idő után ismét a sajátos színpadi dikció jön divatba.)
Hasonló változások azonban nemcsak a színpadon figyelhetőek meg. Az oldott hétköznapi társalgás nyelve egyre inkább behatol olyan területekre, ahol korábban nem volt jelen: a tévé, rádió és a sajtó komoly hangvitelű műsoraiba, a tudományos társalgásba, ráadásul a hétköznapi érintkezésben is teret nyer ott, ahol korábban a formálisabb érintkezés volt jellemző. Erre legszebb példa, hogy míg olvasónk a nyelv dallamosságának kiveszése felett sóhajtozik, úgy kezdi a levelét, hogy Na sziasztok!, és úgy fejezi be, hogy No ilyesmik jutottak eszembe – pedig írhatná azt is, hogy Mélyen Tisztelt Szerkesztőség!, és befejezhetné úgy is, hogy Ezen gondolatok háborgatván lelkem nyugalmát, úgy véltem, hogy aggodalmamra enyhül a Tisztelt Újságíró Uraknál keresek megnyugvást, bízván abban, hogy gyógyírral szolgálnak kínzó kételyeimre. Sajnáljuk-e, hogy nem így tett? Összeomlik-e a civilizációnk? Vagy ez már egy másik?