„Az államnyelvtörvény abból a fajtából való, amelyből [Ján] Mikolaj [oktatási miniszter] saját nyelvet kiötlő tankönyvei vagy a sajtótörvény is. Bármelyik koalíciós politikus támogatásra talál, ha olyan ötlettel jön elő, amelynek egyetlen be nem ismert célja megkeseríteni minden olyasvalakinek az életét, akit a kormány legfőbb ellenségének tart – legyenek azok magyarok, a sajtó vagy mindkettő egyszerre” – írja a Sme című liberális szlovák napilap.

A gettó törvényesítése című kommentár szerzője, Peter Morvay rámutat: bár nyugati nyomásra – amely a hasonló nacionalista és tekintélyelvi megnyilvánulásokat nem kezeli túl nagy megértéssel –, az elfogadott törvény végül is valamivel enyhébb, mint az eredeti változat, s nincs olyan szemmel látható ellentétben a 21. század szellemével. Ez azonban semmit sem változtat azon, hogy a dolog már a lényegéből fakadóan is értelmetlen, s leginkább megalkotói lelkiállapotáról vall.

A nyelvtörvényből is kikerült néhány teljesen értelmetlen dolog, ennek ellenére a nem egyértelmű megfogalmazások „a buzgó kormányzati inkvizítorok kezében kitűnő eszközként szolgálhatnak nemcsak a kisebbségek, hanem mindenki zaklatására, aki elutasítja, hogy a 19. században éljen. Az az elképzelés, hogy az emberekre rá lehet kényszeríteni egy más nyelvet, mint amelyet beszélnek, ugyanis a 19. század maradéka. A mai időkben csődre van ítélve” – zárul a kommentár.

„Az elkeseredettség mellett ugyanakkor a büszkeség érzete is eltöltheti keblünket. Ha mi, magyarok, nem vagyunk, Szlovákia nem módosította volna az államnyelvről szóló törvényét. Sőt, valószínűleg nem is lenne ilyen jogszabályu(n)k, mint ahogy a szomszédos Csehországban sincs. Ennek nekünk persze nem kell örülnünk, de ettől még tény. A magyarság politikát formáló tényező, akkor is, ha az őt reprezentáló párt nincs kormányon, sőt, ha ez a párt miszlikbe aprítódik is” – véli az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.

Mózes Szabolcs, a szerző felteszi a kérdést:  miért volt szükség a nagy csinnadrattával előkészített törvénymódosításra?

„Egyrészt azért, mert egyes, komplexusokkal küszködő emberkék szükségét érzik, hogy ezt a tényt 90 évvel azután is, hogy Szlovákia részévé váltunk, kellő erővel érzékeltessék nekünk. Az teljesen lényegtelen, hogy a most elfogadott változtatások egy része abszolút fölösleges, senkinek sem segít – a lényeg az, hogy mi, magyarok, érezzük, ki itt az úr. Azt, hogy ők vannak otthon, mi pedig csak egy megtűrt elem vagyunk. S örüljünk, hogy a szlovák mellett magyarul is megszólalhatunk. Ahol megszólalhatunk” – feleli.

Szerinte a jogszabály megszületésének másik oka a piszkálódás. „Egyesek élvezik, ha másokat zaklathatnak. Mert tudják, hogy az állami zaklatás szenvedő alanyai ezt úgysem fogják csöndben tűrni. A permanens zaklatás pedig permanens konfliktushelyzetekhez vezet, amelyeket aztán meg lehet lovagolni. Ebből pedig valós politikai teljesítmény nélkül is hosszú évekig meg lehet élni.”

„Harmadrészt pedig” – fejti ki a szerző – „az ilyen törvények és törvénymódosítások arra is jók, hogy más, sokkal súlyosabb hiányosságokat el lehessen velük kendőzni. Hiszen amíg erről csámcsog mindenki, senki sem firtatja, mi lett az ilyen-olyan tendereken lenyúlt milliárdok sorsa. Vagy, hogy a kulturális tárcánál maradjunk: miért vannak olyan helyzetben a közszolgálati adók, amilyenben. Avagy mit tett a kultúra érdekében az a miniszter (Marek Maďarič), aki egyébként arra sem panaszkodhat, hogy a változások átültetéséhez nincs elég politikai ereje – hiszen ő a Smer egyik erős embere, a pártpletykák szerint Robert Fico utódja a kormányfői székben.”

Új sajtótörvény, alapjaiban módosított nyelvtörvény – ez Maďarič miniszter eddigi két főműve. Egyben szegénységi bizonyítványa is. Mi lesz, ha valóban ő lesz egykoron a miniszterelnök? – kérdi az Új Szó.