Pécs egyik gyümölcsös kertje volt már a korai időktől is a bálicsi városrész, ahol a háromezer négyzetméteres illatkert egyik ösvényén jutunk el az épületig, amelyben az oktatás, a művészeti képzés kapott helyet a kollégiummal együtt. Jelenleg 170 fiatalnak nyújt életteret megszületéstől 25 éves korig államilag finanszírozott formában. Nagy a forgalom Szolnoki György igazgató irodájában reggelenként, mert ilyenkor jönnek a szülők és hozzátartozók is kérdéseikkel és intézendő ügyeikkel.

– A látássérült gyerekek ellátásához már a kezdettől kellett pszichológus és neurológus is, majd egyre bővült a kör, így jutottunk el 1990-ig, amikor a fenntartó alapítvány létrehozta a Látássérült Gyerekek Rehabilitációs Központját – kezd bele a közelmúlt felidézésébe Szolnoki György. – Ilyen típusú általános iskola mindössze négy volt az országban, kettő Budapesten, egy Debrecenben és a mi intézményünk. Eltelt három-négy év, és láttuk, hogy akik itt végeztek, nem tudnak elhelyezkedni, igen kevés szakmát tudtak elsajátítani látássérüléssel, alig volt munkahely, ahol szívesen fogadták őket. Ez az igény hívta életre 1994-ben a Látássérült Fiatalok Rehabilitációs Speciális Szakiskoláját, az országban elsőként. Voltak olyan intézmények, amelyek sérült gyermekek képzésére jöttek létre, de ez volt az első, mely a vak és gyengén látó gyermekek, fiatalok számára létesült. Pár évvel később ennek mintájára készült el a budapesti Vakok Iskolája szakképzési tagozata. Az első OKJ-s végzettséget a szőnyegszövők kapták meg, kezdetben a fazekas és szövő mesterségeket oktattuk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Lőrincz Etel igazgatóhelyettes, iparművész, szakképzési vezető kísér minket, miközben az intézményi munkával ismerkedünk. A szövőműhely körbefutó hatalmas ablakain a szőlős-gyümölcsös domboldalakat látjuk, bent éppen műhelymunka zajlik hat tanulóval. – Van itt minden, ami a szövéshez kell, de hogyan lehet egy vak, gyengén látó gyereket megtanítani szőni, hogyan érzékeli a színeket?

– Vannak olyan legendák, hogy a tárgyak hőmérsékletét vagy a fonal illatát érzik, igazán egyik sem igaz, és mindegyik az – nyúl a fonalakhoz az igazgatóhelyettes, és már mutatja is a mozdulatot, hogyan tudják a következő színt a sorba illeszteni a tanulók a szövőszéken. – Mi növénnyel festjük a fonalakat. Ami rájuk rakódik, az más-más tapintásúvá teszi a fonalakat, ilyen módon a tapintás alapján is meg lehet különböztetni őket. Más az illata a kendernek, a pamutnak és a gyapjúnak. Ha mégsem sikerül, akkor úgy tesszük a gyermek mellé, hogy megmondjuk, a jobb kezénél van a barna, a másik oldaladon pedig a fehér, és akkor nem téveszti el. A mozdulatok begyakorlása nem könnyű, de utána már automatikusan megy, a színeket nem centiméterrel mérik, hanem számolják, hogy hány vetést csinálnak abból a színből. Készítettünk segédeszközöket is nekik, papírból kivágott méreteket, ezeket is jól használják.

Patyi Tamás 24 éves vékony fiatalember a szőnyegszövés után hamarosan vászonszövésből is vizsgázik. Azt mondja, nem volt nehéz megtanulnia, mert emberfüggő ez is, mint ahogy az ő sportolási eredményei is azok voltak.

Számukra ez az egyetlen lehetőség

Szolnoki György igazgató tájékoztatása szerint az évek során egyre nőtt az igény, hogy más sérüléssel is bekerülhessenek gyerekek az iskolába, először a tanulásukban akadályozottak jöttek, majd az értelmileg enyhén vagy közepesen sérültek, hallássérültek, autisták, mozgássérültek. – 2002-ben felzárkóztató tanfolyamokat hoztunk létre azoknak, akik 14 éves korukig nem tudták befejezni az általános iskolát – idézi fel. – Sok, a szó valódi értelmében nem sérült gyerek is jelentkezett, olyanok, akiket beilleszkedési vagy egyéb okok miatt a normál oktatási rendszer nem tudott befogadni, vagy ők nem tudták elfogadni a hagyományos oktatási rendszert. 2007-ben a fenntartó úgy döntött, hogy a két iskola összevonásával létrehozza a Bálicsi Integrációs Nevelési és Oktatási Központot.

Az ország szinte minden területéről érkeznek ide gyerekek és fiatalok, ezért az 55 fős kollégiumnak fontos szerepe van. A pécsiek közül is sokan laknak itt, mert olyan a családi környezetük és a baráti körük, hogy ki kell emelni őket onnan. – Sok gyereknek ez az utolsó állomása, vannak olyan ormánsági családok, ahonnan egyszerre négy testvér él itt velünk, a szülők alkoholisták, nem dolgoznak, borzasztó szociális körülmények között élnek – sorolja Szolnoki György. – Számukra ez az egyetlen lehetőség, mert egyébként állami gondozás várna rájuk. Hétvégén hazamennek, így megmarad a kapcsolatuk a szülőkkel is. Nagyon kevés teljes családban élő gyermekünk van. Egyedi integráció ez, hiszen itt a sérült gyermekek közé fogadnak be ép értelmű, de valamilyen más problémával – magatartászavarral, beilleszkedési gondokkal – küzdőket.

Gyerekkortól kell elkezdeni a másság elfogadását – vallja Lőrincz Etelka is. Elmesél egy példát: a túlkoros, feltűnni vágyó, magatartászavaros fiú kiveszi a tolókocsiból a társát, beleül, tesz egy kört a kocsival, majd ismét visszateszi sérült társát. Ez nem minősül itt rossz cselekedetnek, hiszen átöleli, felemeli a másikat, így kezd közel kerülni hozzá. Az eredmény: legközelebb, egy múzeumlátogatáson már ő az, aki önként tolja a kocsit, és ettől mindkettőjüknek jókedve kerekedik.

A növények illata és tapintása vezeti a tanulókat

Mint a tanárok többségének, Várnagy Gabriellának, a készségfejlesztő csoport vezetőjének is több foglalkozása van; amellett, hogy rajztanár, keramikus is, de ért a szövéshez és mindenféle népi kismesterséghez is. Osztályában 11 középfokon értelmi sérült gyerek tanul nemezelt, csuhé, korongolt tárgyakat, mézeskalács figurákat készíteni.

– Úgy érzem, a helyemen vagyok – jegyzi meg elégedetten a tanárnő –, mert sikerült olyan közösséget kialakítanom, hogy jól érezzük magunkat az órákon. Rábízom a tanítványokra, hogy mivel szeretnének hosszabban foglalkozni, és ha elfáradnak, hagyom őket pihenni. Minden reggel, gyakran a nap során is énekléssel, tornával, beszélgetésekkel színesítjük a foglalkozást, mert különben nehéz lenne az érdeklődésüket fenntartani. A heti 14 óra foglalkozáson kívül még tanulnak magyart, földrajzot is, hogy el ne felejtsenek írni-olvasni a 18-23 éves fiatalok. Keveset használják a hétköznapokban, ezért előfordul, hogy elvész az általánosban megszerzett tudás.

Az illatkertben sétálunk Lőrincz Etelkával. A terület az alapító Sebestyén Ibolya találmánya, mostanában még külföldön is próbálják átvenni ötletét: olyan kertet álmodott meg a doktornő, ahol a gyógy- és fűszernövények illata, tapintása vezeti a vak és látássérült fiatalokat, és ahogy változnak a növények, úgy lesz az ösvények burkolata hol kavicsos, hol füves, hol beton. A csobogó szökőkút ismét egy másik érzékszervükre hat. A kert központjában áll a török mogyorófa, már a török időben is ott állt, ahogy a korabeli térképek tanúsítják.

– Ez volt az alapja, hogy gyógynövény szakmát indítottunk, hiszen itt vannak a fűszernövények a kertben – közli az igazgatóhelyettes. – Ezekből szappant, olajokat, illatzsákokat, teákat készítünk. Az itt tanulható szakmák közül a legnépszerűbb az informatika, de ugyanígy szeretik a népi kézműves szakmákat is, melyeket kiscsoportos foglakozásokkal, a kilencedik-tizedik osztályban alaposan előkészítve sajátíttatunk el.

– Aki végzett, és kikerül az életbe, sikerül munkát találnia? – kérdezem végül Szolnoki György igazgatót.

– A fő célunk az, hogy meg tudjanak élni ezekből a szakmákból, ebben segít a Világ Világossága Kézműves Ház Pécsváradon, amelyet szintén Sebestyén Ibolya hozott létre. Ott azok dolgoznak, akik nálunk végeztek. Vannak olyanok, akik megpróbálnak önállóan dolgozni, és vannak, akik elhelyezkednek valahol. A legfontosabb azonban az, hogy olyan foglalkozást kaptak, amely, ha csak önfejlesztő időtöltés lesz, akkor is rengeteget segít. Egy sarokban ülő tétlen fiatal visszafejlődik, de ha valaki hasznosat alkot otthon, szerencsésebbnek érzi magát, és a családot sem foglalja le. Vannak olyan gyerekek, akik olyan környezetbe kerülnek vissza, ahol elvesznek, ezért próbálunk folyamatosan újabb és újabb munkahelyeket teremteni számukra.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)