A The Independent „Hogyan válnak celebekké a nyelvtanárok Kínában?” című írásában egy különös, bár érthető jelenségről számol be: Kínában elképesztő méreteket öltött az angoltudás iránti vágy. A kínaiak valósággal szomjaznak a hús-vér angolul tudókkal való beszélgetésre. A cikk szerint ebben az évben már Kína fogja adni a legtöbb angolul beszélőt a világnak, a nyelvtanárok iránti kereslet pedig olyan nagy, hogy a tanárokat ezért valóságos hősnek tekintik.

A Crazy English „hívői”
(Forrás: daylife.com)

Mint a lap írja, Pekingben a Tiltott Város környékén nem ritka, ha valakit „Do you speak English?” kérdéssel szólítanak meg csak azért, hogy megpróbáljanak elcsevegni vele, ha tud angolul. A kínai fiatalok körében az angol mint a világnyelv elsajátításának létszükségletként és egyszersmind divatként is terjed, de az állam tesztalapú vizsgarendszere nem biztosítja a hatékony angol nyelvi kultúra kitermelődését. A diákok ugyan átverekszik magukat a teszteken, de kommunikálni ettől még nem tudnak.

A problémáikra most egy új mozgalom indult: egy Li Jang nevezetű úr „Crazy English” című roadshow-ja, ami abból áll, hogy Li havonta elutazik egy tucat városba angolórát tartani, nem ritkán harmincezres tömegeknek. Li elképesztő népszerűségnek örvend, már-már megváltóként ünneplik, könyvei milliós példányban kelnek el. „Nem lehet úszni tanulni egy osztályteremben” – vallja a hős, akinek egyik legutóbbi összejövetelén „Meg tudom valósítani az álmaimat” feliratú transzparensek előtt csápoltak a lelkes hallgatók. Ügyes összekapcsolása a tanulásnak és a motivációs módszereknek. Li szem előtt tartja, hogy Kína még fejlődő állam, és nemzetközi helytállásában nagyon is érdeke, hogy a kínaiak megtanuljanak angolul. Patrióta tanárnak tartják: az iskolát, a tisztességes és kemény munkát hirdeti, és elítéli a videojátékokat.

A cikk bemutat egy másik híres figurát, Mark Rowswellt, vagy ahogy ők hívják „Dashant” is. Dashan kanadai, de folyékony kínai nyelvtudása miatt úgy emlegetik, mint aki „kínaibb a kínaiaknál is”. Televíziós showműsorokat vezet, amikben külföldieknek tanítja a kínai nyelvet. Különösen szeretik az ún. „hsziangseng” típusú komédiái miatt. (Ez egy párbeszédes, szóviccekel gyakran élő kínai humoros előadói formátum.) Dashan szerint a kínaiak felfogására jellemző, hogy vagy kínai vagy, vagy külföldi, köztes állapot nincs, az ő példája pedig ennek a hagyománynak a megtörését mutathatja. A sanghaji világkiállítás kanadai követének is jelölték, valamint ő a Ford kampányarca a kínai piacon.

Dashan megjegyzi, hogy hazafelé a repülőúton is odajött hozzá egy kínai, bele-belekukkantva, mit gépel a laptopján, és a lehetőséget, hogy segíthet fejleszteni az angolját, nem lett volna szíve visszautasítani.

A nyest.hu szerkesztőjének is vannak személyes tapasztalatai: „egyszer egy nyelvi probléma miatt egy angolos csevegőoldalra tévedtem, ahol segítséget ugyan nem kaptam, viszont egy kínai beszélgetni próbált velem. Nem volt szívem lecsukni az ablakot, így eltársalogtunk nagy nehezen, sőt később MSN-en is cseteltünk. Valahol értékeltem, hogy ez a kínai egyetemista milyen bátran, bár teljesen ártatlanul kapcsolatot akar tartani velem. Alapvető kérdéseket tett fel mindig: mit csinálok, mit dolgozom, hogy vagyok, mi ez, mi az... Ha mondtam valamit, a háttérben szótárazgatott, meg ha új szót hallott, gyakorolta a kiejtést. Egyszer megkérte, hadd hangosítson ki. Kiderült, hogy a barátai a kollégiumi szobában áhítattal hallgatnak. Kis celeb voltam a körükben.”

Dashan nyelvoktatói munkája egyfajta kultúraközvetítő szerepbe terelte. Beszámolt egy esetről, ami ezzel kapcsolatos. Urumcsiban, Kína egyik nyugati tartományában járt, ahol etnikai zavargások vannak a kínaiak és a muzulmánok között, és ahol nem nagyon kedvelik az újságírókat. Egyszer egy rendőr megszólította, és behívta a szálloda előterébe beszélgetni. A rendőr megkérdezte: „Ön nem fél itt?” Dashan arra számított, hogy hosszan ki fogják hallgatni az ügyben, hogy mit keres itt, a muszlim szeparatisták fészkében. Ezzel szemben a rendőr elővett egy angol nyelvkönyvet, előkészített magának egy üveg sört, és elkezdett mondatokat mondani belőle. Azt mondta: „figyeljen, el tudok számolni tízezerig”, és tényleg bele is fogott. Dashan elmondása szerint „szerencsére 29 után már tízesével haladt, de így is hosszú volt...” A történet érdekessége, hogy a rendőr nyilvánvalóan hivatalos ellenőrzést végzett, ami gyakori a tartományban tartózkodó újságíróknál, fel is jegyezte Dashan mobiltelefonszámát, de az alkalmat felhasználta egy kis nyelvtanulásra. Sőt, a beszélgetés közben diákok környékezték meg az asztalt, és próbáltak ők is bekapcsolódni a szokásos „How are you? Where are you from? Do you speak English?” kérdésekkel, amíg persze a rendőr el nem küldte őket a zsákmánytól.