A beszéddel kapcsolatos gének csoportját vezérlő gén (FOXP2) által képzett fehérje több száz aminosavat tartalmaz, amelyek közül csupán kettő különbözik a csimpánznál és az embernél. „Olyan géneket fedeztünk fel, amelyeknek a működése az aminosavak változásától függően különböző; voltak közöttük olyan gének is, amelyeknek a működése létfontosságú a központi idegrendszer szempontjából” – közölték a kutatók.

Az evolúcióval kapcsolatos korábbi kutatások során már feltételezték, hogy e két aminosav mutációja okozza a különbséget a csimpánz és az ember génje között, és ez befolyással lehet a beszéd képességére is. „A mi kutatásunk tudományosan is kimutatta ezt a különbséget” – mondta Daniel Geschwind, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) munkatársa, a tanulmány egyik társszerzője.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kutatók emberi és csimpánz-agyszöveteket, valamint sejttenyészeteket használtak fel, hogy összehasonlítsák az FOXP2 gén mutációinak hatását a beszédért felelős gének csoportjára. Ekkor fedezték fel, hogy a csimpánzok FOXP2 génjének más hatása van, mint az emberének. „Az FXOP2 által befolyásolt génekre összpontosítva újabb eszközöket fedeztünk fel, amelyekkel tanulmányozni lehet az emberi beszéd molekuláris szinten történő szabályozását” – közölte Genevieve Konopka, a tanulmány társszerzője, az UCLA által közzétett közleményben. A skizofrénia vagy az autizmus eseteiben a molekuláris folyamatok segítségével „könnyebben megérthető, hogyan hatnak ezek a betegségek az agy beszédképességére” – tette hozzá a kutató.

A két molekula által játszott szerep új utakat nyit az emberi evolúció kutatásában. „Nem tudjuk, mikor jelent meg a két aminosav mutációja” – közölte Geschwind. Az ember és csimpánz közötti fejlődés ugyanis mintegy 5 millió éve vált szét, míg a paleoantropológusok (ősemberkutatók) legkevesebb 100 ezer, esetleg 70 ezer évvel ezelőttre datálják az emberi nyelv megjelenését. A kutatók szerint nagyon érdekes lesz látni, hogyan áll a dolog a neandervölgyi embernél.

Az agyon túl az embert az emberszabásúaktól megkülönböztető morfológiai sajátosságok is szerepet játszanak a beszédben. „Nem tudjuk, mi történne, ha emberi agyat adnánk egy csimpánznak: vajon tudna-e beszélni? Az emberek többsége szerint nem, mert az emberi nyelv, a légutak és a szájpadlás sokkal alkalmasabbak a beszédre” – fejtette ki Geschwind.