Ady Endre a Rákóczi-kor kései Mikes Kelemenjének hívta Thaly Kálmánt, mások a kuruc kor tudományos feltámasztójának vélték. Volt, aki hamisítással vádolta, megint más irodalmunk legnagyobb „archaikus” költőjét látta benne. A vita akkor kezdődött, amikor a kutatók behatóbban kezdték vizsgálni a Thaly Kálmán által közzétett kuruc balladákat. A vizsgálat eredményeként tíz balladáról állapították meg, hogy Thaly Kálmán nem a gyűjtőjük, hanem szerzőjük volt, vagyis neve elhallgatásával tett közre olyan költeményeket, azt állítva róluk, hogy azok a magyar népköltészet hiteles darabjai. Cikkünkben áttekintjük a költőt ért vádakat és az ellene felhozott bizonyítékokat.

Thaly Kálmán – sikerek és botrányok

Mielőtt a szóban forgó versekkel és a hitelességük ellen támasztott érvekkel megismerkednénk, tekintsük át Thaly Kálmánnak, a sikeres politikusnak és a Rákóczi-kultusz lelkes művelőjének és propagátorának pályáját.

Az ifjú Thaly Kálmán
(Forrás: Magyar Wikipédia)

Az 1839. január 3-án született Thaly Kálmán családjában nemzedékeken keresztül apáról-fiúra szállt a vártiszttartói, szolgabírói és főszolgabírói hivatal. Ő maga költő, író, országgyűlési képviselő és tiszteletbeli bölcsészdoktor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt. Politikusként leginkább hadügyi, oktatásügyi és közművelődési vitákban, valamint a magyar honvédség szervezésében vett tevékenyen részt. 1875 őszén feladta minisztériumi állását, és ettől kezdve történeti kutatásokkal foglalkozott. Részt vett a Történelmi Társulat megalapításában, majd szerkesztette a társulat folyóiratát, a Századokat. 1878-ban újra a politika felé fordult, országgyűlési képviselőnek választották. 1904-ben Tisza István ellenzéke az ő kérésére kötött fegyverszünetet, ezért a parlament arany plakettet adományozott a „harcok írójának, a béke szerzőjének”. Ezen felül még rengeteg kitüntetésben részesült élete során, és jó néhány szervezetnek volt aktív tagja. 1909 szeptemberében hunyt el, végrendeletében ötezer koronát hagyott a Magyar Tudományos Akadémiára.

Hazafias szellemben

Thaly Kálmán – túlzás nélkül állíthatjuk – rajongója volt Rákóczi Ferencnek. Még 1873-ban indított mozgalmat, hogy az árulónak bélyegzett és száműzött fejedelem, családja, illetve a többi bújdosó csontjai hazakerüljenek. A siker harminchárom év múlva jött el: 1906 októberében nagy pompával hozták haza a csontokat, amiket maga Thaly exhumálhatott, és ezzel gyerekkori álma vált valóra.

Öt kötete jelent meg a neve alatt, ezek mindegyikét a hazafias szellem jellemzi. 1903-ban Kurucvilág címen adta ki kuruckori versutánzatainak gyűjteményét, ami élesen elkülönül előző versesköteteitől. Ennek a kötetnek a darabjai 1860 és 1880 között íródtak. Borbély Margit így ír róluk bölcsészdoktori értekezésében:

Levetni a maga köntösét, megtagadni saját személyiségét s rég halott énekesek hangján szólalni meg: ez Thaly legkedvesebb s legsikerültebb verseit ereményező eljárása. Nos, a Kurucvilág majd mind ilyen magaálcázó költeményt tartalmaz.

Érdekes az is, hogy Thaly nem mint a kötet szerzőjét, inkább mint szerkesztőjét jelöli meg magát, amikor a címhez hozzáteszi: „saját költeményeiből egybegyűjté Thaly Kálmán.” A versekben kuruc vitézek hangján szólal meg és a címben is lefokozza magát, nem lesz egyértelmű szerző. Saját maga így nyilatkozott a kötetről:

Ezen gyűjteményeim anyagának összehozása s közzététele idejében a kuruc versekkel sokat-sokat, nagy szeretettel és a legbehatóbban foglalkozva,– egészen beleéltem magamat a kuruc költészet szellemébe és modorába; amire önkéntelenül is, mintegy ösztönszerűleg kedvet kaptam a nevezett korszak szabadságharcai – legalább egyes, regényesebb vonatkozású – mozzanatainak költői alakú, verses feldolgozására a magam részéről, az eredeti kuruc énekek, balladák, dalok mintájára.

Saját néven megjelent köteteiben is találunk bizonyítékot utánzás-szeretetére. Petőfi és Arany sorait szerette annyira, hogy kisebb változtatásokkal átemelte saját verseibe. Riedl Frigyes vizsgálta meg ezeket A kuruc balladák című írásában, most ezekből válogatunk:

Petőfitől inkább csak motívumokat vett át, ezeket is ügyesen elrejtve:

Thaly verse:	Petőfi:
Fut a folyó, fut a hullám,	Gyors a madár, gyors a szélvész
Fut a szélvész, fut a villám:	Gyors a villám;
De hát még a szegénylegény	Hanem az Alföldi betyár
Ezeknél is gyorsabban mén!	Még gyorsabb ám!
Ma Czegléden éjszakázik	Ma őkelme csikót szerez
Holnap Szeged alatt ázik	Kecskeméten,
Holnapután Debreczenbe	Szentmártonnál az nap át is
Lovat árul jóhiszenbe.	Megy a réven.

Arany János Török Bálint című balladájából származik ez a két sor:

Mire a nap mégegyszer kisütne

Német zászló lesz oda felütve.

Thaly Esztergom megvétele című balladájában ez a két sor így néz ki:

Mire a fényes nap háromszor felsütne

Hej! Magyar lobogó lesz oda feltüzve!

A fenti példák csak azt igazolják, hogy Thaly kedvelte az átvételeket és kedvenc költőitől, kedves verseiből szívesen alakítgatott át sorokat és építette bele saját költeményeibe.

Hajlama volt

Riedl Frigyes, irodalomtudós szerint Thaly Kálmánnak „hajlama volt” arra, hogy költői álarcban, más nevében írjon verseket. Ezekre fent már láttunk példákat. De ezt bizonyítja még az a ciklus is, egy fikció, amit húsz éves korában írt Balassa Bálint sirodalmai bujdosásában címmel.

Van Thaly Kálmánnak két olyan kötete, amelyek kiadását „fáradságos kutatás” előzte meg, ezeket az Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez, iilletve az Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Ezt a két kötetet csak Adalékok és Tanulmányok címen emlegetik a szakirodalomban. A kötetek Thaly Kálmán szerint kuruc költészeti gyűjtemények, melyek darabjait ő maga kutatta fel különböző írott vagy íratlan forrásokból.

1909: Thaly utolsó fényképe
(Forrás: Magyar Wikipedia)

Thaly életében rengeteget csatározott bírálóival, nehezen viselte a kritikát, amik történeti műveit, vagy költészetét érték. A bírálatra ő is bírálattal felelt, és addig nem nyugodott, amíg az övé nem lett az utolsó szó. A halála után újraéledő gyanakvást azonban már nem tudta megcáfolni. Szekfű Gyula történetírói munkásságát támadta, és még ebben az évben, 1913-ban megjelent Riedl Frigyes cikke is, melyben a Thaly által közreadott kuruc balladák hitelességét kérdőjelezte meg. Riedl Frigyes tíz balladára gyanakodott. Ezeket Thaly Kálmán nem saját nevén adta ki, hanem Rákóczi-korabeli gyűjteményeiben helyezte el, tehát eredeti kuruc balladának állította be őket. Ezek a balladák alaposabb vizsgálat során megbuktak, több okból is.

1. Stílusukban, előadásmódjukban hasonlóak, mint az eredeti kurucballadák, népiesek és régiesek, szerkezetük azonban túlságosan átgondolt, kiszámított. Ezen felül gyanús, hogy néhány ballada azonos sorokkal is rendelkezik. Nézzünk egy példát:

Bezerédi-ballada

Villogtatja rettentős pallosát

Dobot veret, fuatja az trombitát

Megis indul, odacsap meg hátat ád.

Bolond észszel a rác magát elhívé.

Esztergom megvétele

Rettenetes kardja villog a kezében –

Verik a rézdobot, fujják a trombitát –

…...............................................

Odafent az tokos csak elhívé magát.

2. Sorok egyeznek azonban Thaly Kálmán saját néven kiadott műveiben és a hamisított kuruc balladákban is. Erre jó példa két szó: a megbődül és a magyarfi, amik igen ritka szavaknak számítottak, más író költeményeiben nem is fordultak elő, egyedül a Thaly által közreadott balladákban és sajátnak vallott műveiben.

3. Thaly Kálmán történetíróként is működött, és ezzel önkéntelenül is elárulta magát. Riedl Frigyes felveti, hogy milyen érdekes, a szóban forgó balladák pont azokról a történeti személyekről szólnak, akiket Thaly történetíróként különösen kedvelt, esetleg monográfiaszerűen tárgyalt. A két kedvence Balogh Ádám (Balogh Ádám nótája) és Bezerédi Imre(Bezerédy nótája) voltak.

4. Végül az egyezések sorát az eposzi jelzőkkel zárjuk. Olyan nevek, mint serény Jávorka vagy híres Rácz Miska egyaránt szerepelnek Thaly történeti műveiben és a balladákban is.

5. Érdekes probléma, hogy ezekben a balladákban sokszor szerepel dob, méghozzá rézdob, amit a kurucok korában nem ismertek, viszont Thaly kedvenc hangszere volt, és saját nevén kiadott költeményeiben is sokszor szerepel.

Sántító kéziratok, nem létező források

Thaly Kálmán a kuruc balladákat forrással is ellátta, de ezek a források néhol fiktívnek bizonyultak. Varga Imrét gyanakvása arra indította, hogy alaposan megvizsgálja, valósak-e Thaly forrásai, léteznek-e azok a kódexek, jegyzőkönyvek, gyűjtemények, ahol az eredeti helyüket megjelölte. Látta-e Thalyn kívül őket más is? A balladák hamissága mellett döntő érv, hogy sem forrásaikat, sem egyéb más lejegyzésüket a kutatók nem találták. Egy példa Varga Imre leltárából:

„Nagy Bercsényi Miklós... Ad. II. 206. 16 kétsoros vszk. (versszak) Thaly szerint Konkoly Dezső küldte fel neki Ógyalláról azt a valamely könyvből kiszakadt oktáv levelet, melyen a vers olvasható. Konkoly már 1867-ben meghalt. Riedl a Konkolyval való levelezésében említést sem talált az énekről. (…) Kézirata nincs meg, változatát nem ismerjük, Thalyn kívül más nem látta az éneket. A vers felépítése, szelleme egészen reá vall.”

Az ítélet

Fontos megjegyezni, hogy a két kötet, az Adalékok és a Tanulmányok jelentős kuruc kori gyűjtemények, még akkor is, ha nem minden darabjuk bizonyult eredetinek. Összesen tíz balladáról állapították meg eddig, hogy egy kuruc költő helyett Thaly Kálmán a szerzője, aki ugyan nem volt kuruc, de a leglelkesebben támogatta a kuruc hagyományokat. És ezzel a lelkesedéssel nyerte el a másik oldal rokonszenvét és védelmét, akik úgy vélik, nemes jellemre vall, hogy Thaly Kálmán a kuruc kor dicsőítésére letagadta ezeket a balladákat.

Ha saját vállalt költeményeivel nem is, a letagadott balladákkal elérte, hogy vitatkozzon rajta az utókor. De a legnagyobb eredményét furcsa mód egyik heves bírálójának, Ady Endrének köszönheti. Ady 1913-ban így írt róla a Nyugat Figyelő rovatában:

„Az ifjú Thaly költő akart lenni, s mert költő, természetesen a legelső, s mert szent naivságú teremtése volt a Jóistennek, bele akarta írni magát az úgynevezett örökkévalóságba. Ám akkor az abszolút császárság korát élte a magyar vers: Arany János volt a kalifa, s még gondolatnak is bűn volt azt hinni, hogy volt és lehet más poéta még. (…) A kuruc-kor, ez a mindent bearanyozó, talán azért volt neki haláláig a legszentebb, mert elfogadtatta, igazolta őt olyannak, amilyennek hitte magát, nagy költőnek. Thaly Kálmánról regényt kellene írni, jókaiast, flaubertit s móriczzsigmondosat együtt, valami nagyon szépet.”

A felhívásnak Mikszáth Kálmán tett eleget, aki ha nem is főszereplővé, de a humor forrásává tette Thaly Kálmánt az Új Zrínyiászban.

Források

Varga Imre: A kuruc költészet hitelessége, Budapest, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., 1936.

Borbély Margit: Thaly Kálmán költői munkássága, Dunántúl Egyetemi Nyomdája Pécsett, 1927.

Riedl Frigyes: A kuruc balladák, Irodalomtörténet, 1913, 417-452.

Benkő Krisztián tanulmánya a Villanyspenóton

Ady Endre: Thaly Kálmán regénye