Életünk döntések sokaságából épül fel. Vannak, akik rengeteget rágódnak egy-egy döntés meghozatalán, és akadnak olyanok is, akik szinte gondolkodás nélkül döntenek ugyanabban a helyzetben. De vajon min múlik ez?

A stanfordi börtönkísérletéről híressé vált Philip Zimbardo és kollégája, John Boyd szerint az időperspektívánkon, amely meghatározza életünk szinte minden mozzanatát. Ha ez megfelelő, akkor az életben való boldogulásra és boldogságra sokkal nagyobb az esélyünk. Éppen ezért érdemes tisztában lenni a saját időészlelésünk fajtájával, hogy céljaink szerint alakíthassuk azt. De ehhez először is tudnunk kell, hogy egyáltalán mit jelentenek az olyan kifejezések, mint például az időkategória vagy a szubjektív időészlelés.

Az idő

„Tagadom, hogy létezik egy egyedüli idő, amelyben minden történés láncszerűen összekapcsolódik. [...] Tagadom, hogy – az esetek nagy részében – létezik egymásutániság; tagadom azt is, hogy – az esetek nagy részében – létezik egyidejűség” – írja Jorge Luis Borges Az idő újabb cáfolata című esszéjében. Habár az argentin író ezen álláspontja teljes egészében nem tartható, kétségtelen, hogy az idő ezen értelmezése részben összecseng a jelenleg elfogadott tudományos időértelmezéssel. Eszerint az idő relatív, így két formája van: objektív és szubjektív idő.

Van rá elég ideje?
(Forrás: Pierre EmD / CC BY-SA 3.0)

Az objektív idő(észlelés) az, ami az idő tényleges múlását jelöli (és amit Borges mélységes meggyőződéssel tagad). Ezzel szemben a szubjektív idő(észlelés) az idő megélésének személyes vonatkozása, amit az adott szituáció és érzelmi állapot befolyásol. „Jó társaságban röpül az idő” – szokták mondani: ha nagyon jól érezzük magunkat valakikkel, akkor az órák perceknek tűnnek. Ám ha például egy olyan eseményen veszünk részt, ami nem igazán a kedvünkre való, akkor a percek vánszorognak, szinte óráknak érezzük őket.

Az ilyen és ezekhez hasonló élményeinket aztán emlékekként tároljuk tovább, azaz a múltunk részét fogják képezni. Azonban ezek kihatással vannak a jelenünkre – gondoljunk csak a megszerzett tapasztalatainkra, amik alapján egy-egy szituációban automatikusan cselekszünk –, ezáltal a jövőnkre is. Persze mindez gyakran tudattalanul működik, hiszen döntéshelyzetekben erre nem feltétlen gondolunk. Ahogy arra sem, hogy éppen melyik időkategóriát részesítjük előnyben a többivel szemben.

Az időkategóriák

Zimbardoék nem meglepő módon három időkategóriát különítenek el, amik a következőek: múlt, jelen és jövő. Ezeket tovább bontják negatív és pozitív alcsoportokra, így tehát összesen hat időperspektíváról vagy időkategóriáról beszélhetünk. Ha például valaki a jelen időkategóriáját részesíti előnyben, akkor lehet afféle hedonista, aki a szükségletei azonnali kielégítésére törekszik, kockázatot vállal stb., de lehet jelenfatalista is, aki sokkal behatároltabban működik (alapvetően hisz a sorsszerűségben, de igyekszik kontrollálni az eseményeket). A nosztalgikusan gondolkodók tekinthetnek a múltra negatívan vagy pozitívan, és ugyanígy a jövőre fókuszálók, attól függően, hogy hogyan tekintenek az adott idősíkra.

Fogy az idő
(Forrás: Keith Evans / Wikimedia Commons / CC BY-SA 2.0)

Az, hogy az időkategóriák közül melyik a legelőnyösebb, leghatékonyabb, igen nehéz kérdés. Mindegyik kategóriának van előnye és hátránya: meg kell találni a középutat, ugyanis bármelyik időperspektíva túlsúlya problémákhoz vezethet. Erről Zimbardo a következőképp nyilatkozott egy interjúban:

„ha túlságosan a múltban, a jelenben vagy a jövőben élünk, akkor így vagy úgy, az korlátozza döntési lehetőségeinket. Azok, akik csak a jelen előnyeit, élvezeteit tartják szem előtt, az azonnali ingerek, mások véleménye és a várható következmények figyelembevétele nélkül döntenek. Akik kizárólag a múltba révednek, nem fognak új kalandokba bocsátkozni, akik pedig rettegnek döntéseik következményeitől, gyakran félnek új, kreatív – és némi kockázattal járó – dolgokat kipróbálni. A megoldás ez esetben azt jelenti, hogy ideális időperspektívát alakítunk ki, vagyis megtaláljuk az egyensúlyt minden egyes »időzóna« legjobb aspektusai között.”

Vagyis a hatékony és boldog élet kulcsa a különböző időperspektívák váltogatása és egyensúlya. Vegyünk egy-két példát! Tény, hogy a legtovább a pozitív jövőorientáltságú személyek élnek, ami többek között a tudatos életmódnak, a kockázatok kerülésének köszönhető. Ám ha a jövőfókusz túlsúlyba kerül, akkor az ilyen személyek munkamániásokká válnak, így nem marad idejük az olyan lényeges dolgokra, mint a család, a barátok vagy a szex. De ugyanígy, ha valaki túlságosan a múltban él, korlátozza a lehetőségei megélését, és kevésbé tud alkalmazkodni az új dolgokhoz. Pedig Zimbardo és Boyd kutatása alapján a pozitív múltképpel rendelkező emberek esélye a legnagyobb a boldogságra. Akinél pedig a jelenorientáltság az erőteljes, pillanatnyi boldogságát megkapja ugyan, ám ez hosszútávon függőséget, szenvedélybeteg viselkedést okozhat.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Időperspektíva Magyarországon

A szocializmus és kommunizmus hatása révén a keleti blokk országaiban az idősebb generáció tagjaiban nagyon erőteljesen él a negatív múlt perspektívája és a jelen fatalizmusa – erről Zimbardo maga beszélt a 2012-ben a hvg-nek adott interjújában. E két időkategória együttállása miatt sokan úgy hiszik, hogy képtelenek bármit is megváltoztatni. Mindez Magyarországon is jelen van, és a legfőbb gond ezzel a gondolkodásmóddal, hogy tovább élnek a bosszúvágyó motivációk, attitűdök, ami másokat is megfertőz, így válva afféle nemzeti szenvedélybetegséggé.

Az időnk lassan lejár
(Forrás: Jorge Royan / Wikimedia Commons / CC BY-SA 3.0)

Az időperspektívák és a kapcsolataink

Amint az látszik, az időperspektíváink életünk számos területére kihatással vannak. Ezek közül a legérdekesebb talán az időperspektívák kapcsolatainkban betöltött szerepe. Tudniillik ezeket is befolyásolja mind a saját, mind a másik fél időperspektívája, legyen szó barátságról vagy épp párkapcsolatról.

Először is azt kell megemlíteni, hogy az időkategóriák nagyban meghatározzák, hogy kiket kedvelünk, szeretünk. Azokat az embereket kedveljük jobban, akik hozzánk hasonló időkategóriával rendelkeznek. Fordítva pedig: azokat kritizáljuk, akiknek az időmegítélése a mienktől eltér. Gondoljunk csak bele! Milyen könnyen megbotránkozunk, ha valaki csak a jelennék él, egyéjszakás kalandokba bocsátkozik, iszik, drogozik, gyorsan vezet, stb. A jövőfókuszú időkategóriából nézve ez nyilván elfogadhatatlan. Ám a jelenorientált nézőpontból szemlélve pont az ellenkezője, ami megvetésre ad okot: „éjjel-nappal dolgozik, de elfelejti közben, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne élvezzük”.

Ha megértjük, hogy milyen a hozzánk közel álló emberek időkategóriája, akkor számos felesleges konfliktust kerülhetünk el. Emellett könnyebben megérthetjük, sőt elfogadhatjuk azt, ami a mi időzónánkból nézve első ránézésre elfogadhatatlannak tűnik. „Ráadásul – mondja Zimbardo – megtanulhatjuk értékelni mások időperspektíváját: ha például mi túlságosan a jövőben élünk, mások révén beengedhetünk némi szórakozást és kockázatvállalást az életünkbe, vagy – szünetet tartva rohanó életmódunkban – tanulhatunk kicsit a múltból.”

Lejárt az időnk
(Forrás: Ian Paterson / Wikimedia Commons / CC BY-SA 2.0)

Irodalom

Borges, Jorge Luis (1987): Az idő újabb cáfolata: válogatott esszék, Budapest, Gondolat.

Izsák Norbert (2012): Túllépni a kudarcokon – interjú Philip Zimbardoval, HVG extra: Pszichológia #2, 2012/02 szám.

Kovács Petra: A személyes időperspektívák elmélete és gyakorlata

Philip Zimbardo – John Boyd (2012): Időparadoxon, Budapest, HVG könyvek.