Finnországban a nyelvjárások megítélése sokat változott az elmúlt évtizedekben, napjainkban egyfajta nyelvjárási boom indult meg. A Rénhírek is beszámolt róla, hogy Finnországban általánosak lettek a nyelvjárási szövegű képregények, és hogy már doktori értekezés is született (savói [szavói]) nyelvjárásban. A legnagyobb példányszámú finn napilap, a Helsingin Sanomat annak igyekezett utánajárni, hogyan viszonyulnak a nyelvjárásokhoz a médiaszereplők, és milyen reakciókat váltana ki a nézőkből, ha a híreket a bemondók innentől kezdve nem köznyelven, hanem a saját nyelvjárásukon olvasnák fel.

„Ha én egyszer kinyitom a számat...”
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az egyik ugat, a másik csűr-csavar

A Helsingin Sanomat kísérletében két híres tévébemondó vett részt, mindkettőjüket arra kérték, hogy anyanyelvjárásukon olvassák fel a híreket. Izgalmas volt, milyen reakciókat vált ki az ötlet, mivel sokan az irodalmi nyelv „utolsó bástyájának” tartják a közmédiát, azon belül különösen a híradót, és ha alapvetően elfogadóak is a nyelvjárásokkal szemben, a híreket viszont irodalmi nyelven szeretnék hallani.

A választás azért eshetett éppen erre a két hírolvasóra, mert mindkettejük nyelvjárása nagy mértékben különbözik a finn közmédiában megszokott irodalmi nyelvhasználattól. Az íróként Magyarországon is ismert Matti Rönkä az egyik keleti (savói) nyelvjárásban, Kirsi Alm-Siira pedig az egyik nyugati (pori) dialektusban beszél. A videó megtekinthető a napilap oldalán.

A kísérlet nemcsak azért volt érdekes, mert a két hírolvasó annyira más dialektust beszélt, hanem azért is, mert a kérdéshez való hozzáállásuk is radikálisan különbözött, jól mutatva a mai ötvenesek (Rönkä 1959-es születésű) és harmincasok (Alm-Siira 1974-es) közötti véleménykülönbséget. A felvétel elkészítése után magukat a hírolvasókat is megkérdezték, miként vélekednek a nyelvjárásokról, és hogyan tetszett nekik a nyelvjárási híradó. A bemondók szerint a legszembetűnőbb különbség a keleti és a nyugati nyelvjárások között a hangzásban és a beszédtempóban van. A keleti nyelvjárások közé tartozó savóit beszélő Matti Rönkät leginkább a nyugatiak „ugatása” idegesíti, míg a pori Kirsi Alm-Siira szerint azt a legnehezebb elviselni, ahogy a keletiek elnyújtják, csűrik-csavargatják a mondanivalójukat.

Rózsaszínnel az „ugató” nyugatiak, kékkel a „csűrő-csavaró” keletiek
(Forrás: Wikimedia Commons / Zakuragi / CC-BY-SA-2.5)

Eltérés volt a két bemondó nyelvjárásokhoz való viszonyulásában is. Matti Rönkä véleménye a hagyományos nézőpontot tükrözte. Ő amellett állt ki, hogy a híradóban köznyelvet kell használni, mert a nyelvjárási beszéd eltereli a nézők figyelmét a tartalomról. Rönkä savói nyelvjárási háttere ellenére a mindennapokban inkább a beszélt köznyelvet használja, mivel helsinki egyetemi évei alatt ehhez szokott hozzá. Kirsi Alm-Siira ezzel szemben igyekszik minden szituációban (nyelvészeti szakkifejezéssel élve: színtéren) a nyelvjárását beszélni, még akkor is, ha ezzel konfliktushelyzetet teremt. Korábbi munkahelyén például megszólták nyelvjárása miatt, és figyelmeztették, hogy ha karriert szeretne csinálni, akkor meg kell szabadulnia beszédének jellegzetes nyelvjárási jegyeitől. Alm-Siira nem hallgatott egykori főnökére, ma is csak a híreket olvassa irodalmi nyelven, minden más helyzetben, például a kevésbé hivatalos tévés beszélgetések során már felfedezhetők beszédében a nyelvjárási jegyek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kúl vagy mucsai?

A Matti Rönkä-féle hozzáállás is jelen van a finn közbeszédben, de a kilencvenes évek vége óta egyre pozitívabb a nyelvjárások megítélése. A kutatók szerint a globalizáció ellenhatásaként a helyi identitás – és ennek részeként a nyelvjárás – egyre inkább felértékelődik.

A nyelvjárásokhoz kapcsolódó sztereotípiákra az a jellemző, hogy az ítéletalkotók nem különítik el egymástól a nyelvhasználót és a használt nyelvváltozatot. A karjalaiakat vendégszeretőnek és vidámnak tekintik, ezért a karjalai nyelvjárást is kedvesnek és kellemes hangzásúnak tartják, míg a dél-pohjanmaait, mivel Dél-Pohjanmaaban a késelések és egyéb erőszakos bűncselekmények sem (voltak) ritkák, férfiasnak, fenyegetőnek és komolynak. (Dél-Pohjanmaaban a 19. században puukkojunkkariknak nevezték a késelésre specializálódott „betyárokat”, a következő képen látható Antti Isotalo és Antti Rannanjärvi volt minden idők két leghíresebb finn késelője. Az elnevezés a puukko ’tőr, kés’ és a junkkari (< svéd junkare) ’fiatalember’ szóból származik.)

A férfias nyelvjárás beszélői
(Forrás: Wikimedia Commons / Julia Widgren)

Bár a regionális sztereotípiák még ma is élnek, a finnek nyelvjárásokhoz való hozzáállása sokat változott az idők során. Ma már inkább menőnek számítanak a nyelvjárások, a flörtölésben és az álláskeresésben is előnyt jelenthet, ha valaki valamilyen „egzotikus” dialektusban tud kommunikálni. Vannak nyelvjárási társaságok és tanfolyamok, Facebook-csoportok, illetve versenyek, ahol a legbelevalóbb nyelvjárási beszélőt díjazzák.

Az 1990-es évek második felében a finnek kezdték felismerni a nyelvjárásokban rejlő gazdasági hasznot. A dialektusok azóta megjelennek a reklámokban is, és a cégek előszeretettel vesznek fel nyelvjárási beszélőket telefonos ügyintézőnek, mivel az ügyfelek nyelvjárásán megszólaló ügyintéző megbízhatóbbnak tűnik. (Magyarországon sajnos sokszor éppen, hogy hátrányt jelent állásinterjún a nyelvjárási háttér.)

A reklámok esetében azonban fordítva is elsülhet a dolog, különösen, ha a hirdetés készítői nem ismerik jól az adott nyelvjárást, és a színésznek csak betanítják a szöveget. Így járt például a Lidl a következő reklámjával, amelyben egy oului-szerű, azonban kitalált nyelvjárást beszél a traktoros lány, és amely az ouluiakban nagy felháborodást keltett. Alább megtekinthetjük a reklám videóját, amelyben a cég arról próbálja meggyőzni vásárlóit, hogy a boltban kapható répa Finnországból származik, ha valaki beleharap, az ízek felidézik a vidéken töltött gyerekkori nyarakat, a nagymama termelte répa zamatát.

A nyelvjárások használatát népszerűsíteni kívánó finneknek több példaképük is van. A nyelvjárási képregények ötlete a németektől származik, a tévéhíradó sokszínűségével kapcsolatban pedig Svédországot tekintik mintának, ahol akár egy híradón belül számos nyelvváltozatot hallhatunk, hiszen elképzelhető, hogy a hírolvasó, a meteorológus és a sportriporter az ország különböző részéről származik, az interjúalanyokról már nem is beszélve.

A Helsingin Sanomat a kísérlet kiterjesztését tervezi, elkezdte gyűjteni a nyelvjárások megítélésével kapcsolatos történeteket. Felhívást tettek közzé, amelyben arra kérik olvasóikat, írják meg nekik, hogyan viszonyulnak a nyelvjárásukhoz, büszkék-e rá, vagy inkább igyekeznek eltitkolni, honnan származnak, illetve voltak-e nehézségeik más nyelvjárás vagy az irodalmi nyelv elsajátítása során. Arra is kíváncsiak a szerkesztők, milyen helyzetben alkalmazzák a beszélők a nyelvjárásukat, vagy voltak-e sikereik épp a dialektusuk miatt például az udvarlás terén. Emellett összeállítottak egy tesztet is, amelyben tíz kérdés megválaszolása után a program igyekszik megtippelni a kitöltő nyelvjárási hátterét.