Tari Annamária klinikai szakpszichológus, akinek egyik kedvenc szakterülete a fogyasztói társadalom és annak hatása az Y generációra, könyvet írt erről a korosztályról.

– Ők azok, akik valóban már igen korán, gyermekkorukban találkoztak az internettel – erősíti meg. – A digitális nemzedék első hullámaként tartjuk számon őket. Bár az idősebb nemzedék gyakran mondogatja, hogy könnyű nekik, mert mindent készen kapnak, még az internetet, a legmodernebb technikát is játszva sajátítják el. De ez nem ennyire egyértelmű és egyszerű. Mert valóban egy új világ épült körülöttük, a fogyasztói társadalom minden előnyével és hátrányával naponta „bombázza” őket a legkülönfélébb módokon, de az új lehetőségek, igények, átértékelődött fogalmak, megváltozott értékrend közepette nincs számukra biztos iránytű, és nincs kijelölt út. Ezt az utat önmaguknak kell megkeresni, mégpedig egy virtuális világban, amit hozzá kell illeszteniük a való világhoz, a mindennapi realitáshoz. És ez egyáltalán nem könnyű feladat. A „bezzeg a mi időnkben” – kezdetű mondatok régi típusú tekintélytisztelete már nem feltétlenül érvényes. Az élet sok területén nekik már másképp kell élniük, és a XXI. században másként akarnak élni. Sokkal fontosabbnak tartják például a munka és a magánélet egyensúlyát.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

– Ezek szerint a mai kihívásoknak a régi értékrend, a hagyományos minták alapján már nem is lehet megfelelni.

– Nem, pedig ezek a kihívások súlyos terheket jelentenek számukra. Mert az igaz, hogy együtt fejlődtek a modern technikával, az internet sokféle csodájával, tudják, értik és használják, értelmileg felnőttek hozzá, de bizonyos jelenségek érzelmi feldolgozása lemaradhat. Az internet hatása közé sorolhatjuk, hogy sokan – mert hozzászoktunk, hogy ami a képernyőn van, az igaz – azt tartják, hogy amit ott nem találnak meg, az nem is létezik. Idejük jelentős részét a számítógép előtt töltik, a blog, a Facebook, az iWiW, a Twitter jelenti számukra a kapcsolatteremtés lehetőségét, a valahova tartozás közösségi élményét, a szórakozást, a tanulást, a társas kapcsolatok megtalálását, a magánéletet. Az internet a kapcsolatok tekintetében megnövelte a lehetőségeket, ami persze nem jelenti azt, hogy ki lehetne hagyni a reális világot, amelyben élünk.

– Ez bizonyos mértékig érthető, hiszen egy kattintással a világot hozzák közel magukhoz, ha nem akarnak, soha nincsenek egyedül, és a világhálón „szörfölni” nem is utolsó elfoglaltság.

– Akkor, ha ezt a technikát értelmesen, értékén kezelik, ha észreveszik azokat a csapdákat is, amelyeket az internetes világ rejt. Mert az igaz, hogy korlátlan információ birtokába juthatnak, de az életüket teszik fel, kitárulkoznak a világ számára, kitörölhetetlen nyomot hagynak magukról, olyan adatokat, amelyeket bármikor felhasználhatnak a kárukra. Nagyon fontos képesség lett tehát, hogy a kapcsolatok létezzenek a virtuális világ mellett a való életben is.

– Talán tekinthető egyfajta menekülési lehetőségnek is a túlzott internethasználat, hiszen a való élet, a mindennapok sodra olyan igényeket támaszt velük szemben, amelyeknek nem könnyű megfelelni. Igaz, hogy kinyílt számukra a világ, de ehhez a világhoz nehéz alkalmazkodni, hiszen ebben csak a siker, a pénz számít, a teljesítmény, a pörgés, a rohanás, a száguldás, a megfelelés. Már az óvodában teljesítményt várnak a gyerekektől, és a követelmények később csak fokozódnak. Siker vagy kudarc – a kérdés így adódik, a tét nagy, aki nem jut gyorsan célba, az lemarad, leszakad. Csoda-e tehát, ha sokan a számítógép biztonságában vagy vélt menedékében érzik jól magukat?

– A baj az, hogy még alakulóban van az internet belső szabályozási rendszere, és még nem látjuk, hogyan fejlődik a virtuális és a reális világ kapcsolata. Nem meglepő tehát, hogy lényegében még nem alakult ki védelmi mechanizmusunk sem az új hatásokkal szemben. Az Y generáció és a Z generációs kamaszok életében további problémát jelenthet, hogyan alakul majd az érzelmek kezelése online és offline térben. Sok kutató mondja azt, hogy az online kommunikációnak egyik veszélye, hogy a személyközi kapcsolatok érzelmi feldolgozása fejletlenebb lehet. És mindezért nem az internet, nem a technika hibáztatható.

- Az Y generáció nem feltétlenül akar megfelelni egy olyan szülői mintának, amelyben a „robotoló szülő” a saját életében sem éli át az örömöket, és a hagyományos értelemben vett tekintélytisztelet sem a sajátjuk. De hogyan is lehetne elvárni e fordított szocializációban felnőtt nemzedéktől ezeket, hiszen nem ők tanulnak a szülőtől, sokkal inkább ők oktatják elődeiket a technika vívmányainak használatára! Az előző generációnak olyan kihívást jelent a mobiltelefon, az internethasználat, hogy önmaguk képtelenek lennének megküzdeni vele. Az Y nemzedék olyan világban vált felnőtté, ahol örökké sietnie kell, önmagát kell megvalósítania, karriert kell építenie. Egy érdekvezérelt világban, ahol attól kell tartani, hogy ha nem igyekeznek, értékcsökkentek lesznek, partvonalra kerülnek. Az időskor, a tapasztalat önmagában nem kelt bennük csodálatot, tiszteletet, presztízst.

– Akkor nincs találkozási pont, az utak végleg szétcsúsznak, egyedül tévelyeg labirintusában az Y generáció, amíg magára talál?

– Ez az előző generáció felelőssége is. Egy rendkívül érzékeny és sérülékeny kapcsolatról van szó. Az Y nemzedék magabiztossága csak felszín. A mélyben szorongás, félelem, bizonytalanság, stressz, különféle traumák lappanganak, mert nincs könnyű életük. Hiányzik a kapocs, ami összeköt, a bizalom, a megértés, a türelem, a szeretet. Ezekből van a legkevesebb a mai, gyakran atomjaira hulló családokban. Az őszinte beszélgetések, a meghallgatás és a „kibeszélés” művészetének kevesen vannak birtokában. Pedig a folyamatosság – ütközéseken és megértő kompromisszumokon edződve és átívelve – mindenképpen törvényszerű és nélkülözhetetlen a generációk láncolatában.

És ne felejtsük el: most az Y generációról beszélünk, de már itt van nyomában a Z nemzedék, a mai tinédzserek, a világ első globális generációja. Ők már beleszülettek a digitális technikába, róluk szokták mondani, hogy „egérrel a kezükben” jöttek a világra.
Az ő generációs létük, „online világuk” már egy másik történet. Tari Annamária ezt is elemzi legújabb könyvében.