Jelenleg Szekszárd-Palánkon tanul pék-cukrász szakon, ha azt elvégezte, még az ápolóasszisztensi szakmát is szeretné megszerezni. Mint elárulja, nagyon szeret Palánkra járni, remek a viszonya a tanárokkal, és kitünő a közösség.

Az, hogy őt választották a cigány kisebbségi önkormányzat (ckö) elnökévé a kevesebb mint ötszáz lelkes Tolna megyei faluban, azért nem okozott meglepetést, mert ő szervezte meg azt, hogy legyenek indulók, szavazók a kisebbségi választáson. Amikor meghallották, hogy cigány önkormányzat létrehozásán munkálkodik, mindenki biztatta. Támogatták szülei is, és megígérték, hogy mindenben segítségére lesznek. Igaz, édesanyja óva intette: lesznek majd olyanok is, akik „támadják”.

Olyan ember viszont egy sem akadt, aki azt mondta volna, túl fiatal még ahhoz, hogy ilyen feladatra vállalkozzon.

– Sokan tudják, hogy talpraesett vagyok. Bármikor odaállok bárki elé – magyarázza.

Bikácson korábban nem volt cigány kisebbségi önkormányzat. Kovács Ildikó a németkéri és sárszentlőrinci ckö elnökökkel került kapcsolatba, segítségükkel élt a cigány fiatalok támogatására szolgáló MACIKA ösztöndíjjal. Egyikük, Pongó Ignác ösztökélte arra, hogy kezébe vegye falujában a cigányok sorsát. Ildikó utánajárt, hogy ennek milyen feltételei vannak. Rábeszélésére harmincheten vallották cigánynak magukat. Ezek után három embert sikerült meggyőznie arról, hogy induljon jelöltként. Egy közülük cigány, ketten viszont nem azok. Ezért érte is kritika Ildikót, de ő úgy gondolja, mindenkinek szíve joga annak vallani magát, akinek akarja. Különösen igaz ez az esetükben, hiszen – mint hangsúlyozta – jó ügyet akarnak szolgálni, minden olyan lehetőséget szeretnének kihasználni, amely javít a szegény emberek sorsán.

– Nem az az elsődleges cél, hogy mulassunk – húzza alá.

Hogy a kevesebb, mint ötszáz lelkes Tolna megyei faluban hány roma él, Ildikó nem tudja, de ilyen jellegű információhoz nem sikerült hozzájutnia a települési önkormányzatnál sem. Tulajdonképpen nem is fontos, mert – ahogyan a ckö ifjú elnöke kiemeli – nem akarnak különbséget tenni, ők minden hátrányos helyzetű embernek segíteni szeretnének, függetlenül attól, hogy roma vagy sem. Tiszteletdíjat nem vesznek fel a képviselők, a kisebbségi önkormányzatnak járó állami normatívából gyerekeket, időseket, szegényeket akarnak segíteni. Szeretnék kiaknázni a pályázati lehetőségeket, ösztöndíjhoz juttatni a fiatalokat. Tervezik, hogy hagyományőrző tánccsoportot hoznak létre, ha lesz rá igény, nyelvtanfolyamot indítanak.

– Nagyon égő, ha szólnak hozzánk, és mi nem értjük – indokolja korának megfelelő stílusban az elnök, aki azzal is tisztában van, hogy nem egyszerű feladatra vállalkozott, de bízik benne, hogy sikerrel járnak. Szeretné felvenni a kapcsolatot a többi cigány szervezettel, más települések kisebbségi önkormányzati vezetőivel, hogy tanulhasson tőlük – és az együttműködés reményében is.

A diáklány elárulja, egyelőre csak az előnyeit érzi annak, hogy kisebbségi önkormányzat élére került. Tárgyal a polgármesterrel, jegyzővel, pályázati lehetőségeket kutat, és fogadja a gratulációkat. Barátai büszkék rá, akárcsak tanárai. Előfordult, hogy a kollégiumi szobáján kopogva az egyik tanárnő azt mondta: „elnök asszony, bejöhetek?”.

A faluban mindig békében éltek a cigányok és a magyarok. Kovács Ildikó hozzáfűzi, hogy ő mindenkivel szót tud érteni.

–  Szerintem semmi hátránya nincs, a roma is ugyanolyan ember, mint más – fogalmaz. Közlése szerint eddig nem volt hátránya a származása miatt: a baj szerinte az, ha egy kalap alá veszik az összes cigányt.