Paul J. Chambers januárban került bajba, azon a hideg éjszakán, amelyen egy váratlan hóvihar következtében gépe nem szállhatott fel a helyi – doncasteri – repülőteréről. A brit férfi éppen egy észak-írországi nőhöz indult volna, akit az interneten ismert meg, és mint mindenről, erről a közbejött akadályról is a Twitteren tájékoztatta ismerőseit. „A büdös francba, lezárták a Robin Hood repteret” – írta a 26 éves Chambers, aki foglalkozására nézve pénzügyi ellenőr volt, és 690 partnerrel rendelkezett a közösségi portálon, köztük   az észak-ír nővel, aki a Crazycolours néven szerepelt a mikroblogos hálózaton. „Egy hetetek van arra, hogy összekapjátok magatokat, különben a magasba röpítem a repülőteret!” – tette hozzá tréfálkozva.

Chambers úgy gondolta, ezzel pontot tett az ügyre, ám az igazából csak ezzel kezdődött. A meggondolatlan „csirip” nyomán bíróság elé került, és elítélték. A szabad véleménynyilvánítás hívei számára azonban az eset mind a Twitter történetében, mind azon kívül botránykővé vált.

A dél-yorkshire-i Doncaster város bírósága másodfokon is megerősítette a verdiktet, Chambersnek az üzenetében foglalt „fenyegetés” miatt mintegy 2 millió forintnyi összeget kell fizetnie bírság és perköltség címén.

A The New York Times riportja szerint a férfi twitteres partnerei, barátai felháborodottan reagáltak, és felsorakoztak közösségi társuk mellett. Stephen Fry színész, a Twitter egyik lelkes rajongója közölte, hogy kifizeti a férfi bírósági költségeit. Mások gyűjteni kezdtek az újabb fellebbezésre. Egy új, rendkívül népszerűvé vált címke alatt (IAmSpartacus) pedig Chambers támogatói úgy fejezték ki együttérzésüket, hogy ők is feltették a hálóra az ítéletet kiváltó „reptérrobbantó” üzenetet, vagy kilátásba helyezték a legkülönbözőbb, találomra kiválasztott színhelyek levegőbe röpítését. Ezek között szerepelt a brit miniszterelnök Downing Street-i rezidenciája, Doncaster városa, a londoni Gatwick repülőtér, a washingtoni Fehér Ház, egy hokiklub – vagy éppenséggel Robin Hood, a legendahős.

„Azt hiszem, a parlamentet fogom felrobbantani” – twittelte valaki, rögtön hozzáfűzve: „Pardon, ez VICC volt”.

Szerencsétlen dolog

Az a körülmény, hogy a szolidaritási üzenetek szerzői közül a jelek szerint eddig még senkit sem vettek őrizetbe, noha pontosan azt tették, mint Chambers, jól mutatja, hogy milyen nehéz feladat a törvény őrei számára megfelelő választ adni a közösségi médiaportálok, különösen a Twitter anarchikus kultúrájára, gyorsan reagáló, nem szabványos és nem egyszer szatirikus gyakorlatára.

„Valahányszor belép egy új média, a törvény mindig csak megkésve tud alkalmazkodni – fejtette ki az amerikai lapnak Robert Grey londoni ügyvéd. – A twitterezők gyakorlata sok tekintetben felelőtlen, de a hatóságoknak is meg kell érteniük, hogy ebben a világban élünk, és az emberek így beszélnek”.

Jacqueline Davies bírónő, aki elutasította Chambers fellebbezését, annak a véleményének adott hangot, hogy „bármely normális embert megrémített volna az üzenet”. A szólásszabadság elszánt védelmezői viszont azt hangoztatják, hogy őket egyáltalán nem ijesztette meg a dühös twitteres kifakadás. Szerintük a bírónő következtetése csak azt mutatja, hogy a törvény képtelen időben alkalmazkodni az új média változó gyakorlatához.

„Úgy tűnik, a hatóságok nem értik, miként működik a Twitter – vélekedett Padraig Reidy, az Index on Censorship című, a szólásszabadsággal foglalkozó londoni magazin hírszerkesztője. – A vonatkozó törvényben nincs szó túlzó, szarkasztikus vagy ironikus megjegyzésekről. Egy olyan ország esetében, amely büszke humorára, ez elég szerencsétlen dolog”.

Elbocsátották állásából

Chambers üzenetére véletlenül bukkant rá egy repülőtéri illetékes, aki néhány nappal annak elküldése után a Robin Hood reptérre vonatkozó Twitter-bejegyzéseket bogarászta otthoni számítógépén, és rögtön jelentette is a hatóságnak. Ezt követően öt rendőr szállt ki Chambers munkahelyére, őrizetbe vették, és nyolcórás kihallgatásnak vetették alá. Elkobozták számítógépét és mobiltelefonjait is.

A twitterező később a The Guardian hasábjain elmondta, arról is megkérdezték, hogy tart-e fegyvereket az autójában. Azt felelte, a csomagtartóban van néhány golfütője, de a rendőrök nem nevettek. Első fokon a 2003. évi távközlési törvény vonatkozó cikke alapján azért ítélték el, mert „fenyegető üzenet terjesztett a nyilvános távközlési hálózaton”.

A fiatal férfit a verdikt nyomán elbocsátották állásából (egy autóalkatrészeket gyártó cég pénzügyi felügyelője volt). Átköltözött Észak-Írországba, hogy Crazycolours oldalán kezdjen új életet, de amikor új helyén a munkaadók tudomást szereztek az angliai ítéletről, ők is kirúgták – így munkanélkülivé vált.

A fellebbviteli tárgyaláson a bírónőt ez egyáltalán nem hatotta meg. A jelenlegi nagy-britanniai terroristafenyegetések közepette senki sem mondhatja, hogy nem sejtette, milyen következményekkel járhat egy ilyen kiszólás, különösen egy repülőtérre vonatkozólag – fejtette ki.

Chambers, aki megszállott twitterezőként az elhíresült üzenet előtti 11 hónapban nem kevesebb mint 14 ezer csiripet küldött barátainak, hiába próbálta megmagyarázni, hogy a közösségi portál használói úgy fogalmaznak, ahogy az emberek baráti körben szoktak, egy italt is úgy kérnek, hogy „megöllek, ha nem hozol azonnal egy kávét.” Ezért a botránykővé vált üzenet az ő szemében nem volt több a szokásos túlzásnál.

Ügyének fellebbviteli tárgyalására számos dühös twitterező ment el, és a szünetekben a folyosón egyik üzenetet a másik után küldték, tiltakozva a polgári szabadságjogok megnyirbálása ellen.

Az IAmSpartacus címkével – amelynek elnevezése Kirk Douglas filmjének arra a jelenetére utalt, amikor a lázadó rabszolga társai Spartacusnak vallják magukat – sokan írták: „Én vagyok Chambers”.  Egyikük éppenséggel azzal „fenyegetőzött”, hogy „az egész univerzumot fogom felrobbantani spagettibombámmal”.