-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
1768. április 28-án indult el Bécsből Hell Miksa és Sajnovics János, hogy Vardø szigetén megfigyeljék a Vénusz átvonulását a Nap előtt. A nyelvtudomány történetébe azonban nem ezért került be az expedíció, hanem egy olyan felfedezés miatt, amiért Hell Sajnovicsot magával vitte...
Sajnovics János a magyar és a számi (lapp) nyelv rokonságát nem véletlenül fedezte fel – már ha egyáltalán mondhatjuk, hogy felfedezte. Mint maga leírja, Hell Miksa azért vitte magával, hogy ellenőrizze a szakirodalomban már korábban felmerült találgatásokat. Sajnovics Scheffer svéd tudós Lapponia, illetve Büsching német történész Geographia című művére hivatkozik. Tehát inkább azt mondhatnánk, hogy igazolta.
Az sajnos Sajnovics naplójából sem derül ki, hogy miképpen dolgozott az addig csillagászként jeleskedő újdonsült terepnyelvész, mindenesetre az 1768. április 28-i indulás után másfél évvel Koppenhágában már meg is jelent a nagy mű, a Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapponum Idem esse (Bizonyítás. A magyar és a lapp nyelv azonos) című munkája. 1770-ben bővített kiadásban megjelent Nagyszombaton is: ennek alapján készült el Vladár Zsuzsa magyar fordítása, mely 1994-ben jelent meg. Ennek alapján ismertetjük a mű tartalmát.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Az első fejezet A magyar és a lapp nyelv azonos lehet anélkül is, hogy a beszélők kölcsönösen megértenék egymást tételmondatszerű címet viseli. A cím megértéséhez mindjárt le kell szögezni, hogy azonosságon Sajnovics mindig azonos eredetet ért. Ebben a fejezetben Sajnovics arra mutat rá, hogy a nyelv időben változik: A magyar és a lapp nyelv szétválását Sajnovics i. sz. 400 körülre teszi, ám hogy miért, azt nem indokolja. ha az egy nyelven beszélő közösség kettészakad, és mindkettőnél nyelvi változások mennek végbe, akkor természetes, hogy nem értik egymást. A nyelvi változást – a germán és az újlatin nyelvek példája mellett – a Pray György által nem sokkal korábban korábban felfedezett Halotti beszéd és könyörgés szövegével illusztrálta. (E nyelvemlékünknek ez az első, ha nem is teljes közlése.) Emellett hangsúlyozza, hogy a lapp nyelvjárások között is akkora különbségek vannak, hogy a különböző nyelvjárások beszélői sem értik egymást. (Ma már nem is szokás számi nyelvről, csak számi nyelvekről beszélni.)
A második fejezet címe: Vajon a lapp és a magyar nyelv azonos-e? e népek könyveiből nem lehet megállapítani. Ebben a fejezetben Sajnovics felhívja a figyelmet arra, hogy a könyvekben gyakoriak az újonnan alkotott és a jövevényszavak, melyeket a nyelvek rokonságának megállapításához nem lehet figyelembe venni (itt elsősorban a vallásos szövegek szókincséről van szó). Emellett feltétel, hogy a hangjelölés azonos legyen, hiszen az eltérő helyesírás a létezőnél kisebb vagy nagyobb különbségeket mutat két nyelv között. A lappal kapcsolatban kiemeli, hogy ahány szerző, annyi helyesírás. Fő forrásának, Leem lapp szótárának helyesírása és a magyar helyesírás közötti különbséget a következő mondattal demonstrálja: Azhiam Zhioordaiaa megien. Ez bizony egy magyar mondat Leem lapp helyesírásával leírva. Áruljuk el a megoldást: Atyám csordája megyen.
(Forrás: Wikimedia Commons / Karl Brodowsky / CC BY-SA 3.0)
A harmadik fejezet már a bizonyításról szól: A magyar és a lapp nyelv azonos voltát bizonyítja az, hogy a szavakat mindkét népnél hasonlóan ejtik ki. Ebben a Sajnovics amellett érvel, hogy minden nyelvnek (nyelvcsaládnak) megvan a sajátos hangzása, és bizony a magyar és a lapp hangzása hasonló. Természetesen ezt nem tarthatjuk tudományos érvnek, különösen, hogy nem nevezi meg a hangzásbeli hasonlóságokat, illetve amit megnevez, az nem minősíthető érvnek. Gondolunk itt például a „lágy” hangok meglétére (mint a magyar gy, ly, ny, ty), melyek megvannak a szláv nyelvekben is, melyeknek egy részét nyilvánvalóan Sajnovics is ismerte. Sajnovics állítása szerint hallottak egy karjalai embert, és az is hasonlóan beszélt – ez elképzelhető, de ezeket a „lágy” hangokat már nem hallhatta volna egy finn beszédében. Ennek a fejezetnek a végén írja le Sajnovics, hogy miután a szótárral való fáradságos munka eredménytelennek tűnt, a hozzájuk érkező lappoktól jegyeztek fel szavakat. Mint leírja, Hell állított össze egy szólistát a hasonlóan csengő szavakról: Sajnovics testrésznevekről, emberi cselekvésekről és időjárási jelenségekről ír. Könnyű észrevenni, hogy ez az a szókincs, amelyet ma alapszókincsnek nevezünk, és amelyre valójában alapozzuk a nyelvrokonság bizonyítását. (Sajnovics végül több nyelvjárásból készített hasonló szójegyzéket.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Hans Olav Lien / CC BY-SA 3.0)
A negyedik fejezet az előzőek gondolatmenetét viszi tovább. A Leem-féle lapp helyesírásról és a magyar helyesírásról címet viseli. Sajnovics Leem helyesírását feleslegesen túlbonyolítottnak találta: példaként említi, hogy a vuoigi vagy a zhioaarve írásmódú szavak ejtése pontosan ugyanolyan, mint a magyar vaj, illetve szarv szavaké (és a jelentésük is hasonló: ezek valóban rokon szavak. Sajnovics hosszan sorolja Leem átírásának gyengéit, és azt javasolja, hogy a lapp szavak írására használják a jól bevált magyar helyesírást. Ezt a javaslatát nem fogadták meg, ő azonban ezt használta szójegyzékében és a Demonstratióban is.
Az ötödik fejezet címe A Leem-féle helyesírás átalakítása a magyar helyesírásra, ami jól mutatja, hogy Sajnovics még mindig ugyanazon a témán rugózik. Táblázatban foglalja össze, hogyan kell a Leem által lejegyzett szavakat „magyar helyesírással” leírni. (Azt azért kénytelenek vagyunk megjegyezni,n hogy táblázata alapján az általa korábban említett vuoigi magyaros átírása vúigy – esetleg vúégy, vöigy, vöégy –, a zhioaarve pedig tyórve – vagy tsórve, azaz mai helyesírással csórve – lenne.)
A hatod fejezet címe A dialektusok különbözőségéről általában – megértéséhez fontos figyelembe venni, hogy a dialektus (dialectus) terminust Sajnovics hol a maihoz hasonló ’nyelvjárás’, hol azonban ’nyelv’ jelentésben használja: nála tehát a lapp egyes nyelvjárásai, illetve a lapp és a magyar is csupán ugyanazon nyelv (idioma, l. a címet) különböző dialektusai. (Emellett azt állítja, hogy a magyar változatai között nincs akkora különbség, hogy különböző dialektusokról beszélhetnénk!) Ebben a fejezetben Sajnovics lényegében a rokon nyelvek, ill. nyelvváltozatok között megfigyelhető szabályos hangmegfelelések meglétére mutat rá. Igaz, eközben túlzásokba is esik: szerinte a magyar és a lapp között egy hangnak mindig egy hang felel meg, és nincsenek olyan „hangelhagyások”, mint pl. a német és a dán között. Ebből azt a következtetést is elvonja, hogy a magyar és a lapp közelebbi rokonok, mint a német és a dán (ami persze nem igaz). Ezt erősíti meg azzal, hogy a magyar és a lapp közötti hangmegfelelések is mindig azonos képzésű helyű hangok.
Sajnovics, nem foglalkozott behatóan a lappon kívül más nyelvek magyarral való rokonításával, bár a finnt, a karjalait, az észtet, a zürjént és a permjákot (azaz a komit), a mordvint, a cseremiszt (azaz a marit), a votjákot (udmurtot) a vogult (manysit) és azz osztjákot (hantit) lehetséges rokonnak említi. Ami még furcsább: még mielőtt részletesen kitérne a lapp és a magyar közötti egyezésekre, közli Helle egy szójegyzékét, mely kínai és magyar szavakat vet össze, a rokonság lehetséges bizonyítékát látva bennük.
E rövid kitérő után Sajnovics visszatér a lapphoz, és a Finnmarchia hegyi és tengeri lappjainak különböző dialektusairól című hetedik fejezetben. A fejezetben azt foglalja táblázatba, hogy milyen szabályos hangmegfelelések figyelhetőek meg a két nyelv(járás) között. Mint írja, „némely szó [...] eltér a magyartól, ha a hegyi dialektusban ejtik ki, de ha [...] kissé megváltoztatjuk, úgy, hogy a tengeri dialektusban használt szó legyen belőle, teljesen megegyezik a magyarral.” Sajnovics szerint mindegy, melyik nyelvjárású szó esik egybe a magyarral, az az egyezést (azaz a rokonságot) bizonyítja – ez persze nem felel meg a szabályos megfelelések elvének.
A nyolcadik fejezet végre az, amire a könyvből kíváncsiak vagyunk: A magyar és a lapp nyelv azonos voltát mutatják a mindkét nyelvnél közös szavak. A jövevénygyanús szavakat Sajnovics eleve kizárta. A szabályos megfelelés elvét nem alkalmazta következetesen, hiszen csak hasonló hangzású (és persze hasonló jelentésű) szavakat rokonít. Mai szemmel furcsa lehet, hogy a szavak ragozott alakjait hasonlítja össze, így a magyar élem, élet, élő, élés, éltetem mind külön tétel.
A mellhez linkelt oldalon a magyar mell érthetetlen módon nem szerepel, pedig a magyarázó rész utal is rá.
Sajnovics nagyon sok olyan szó azonos eredetét fedezi fel, melyet a tudomány ma is rokonnak tart: él, nyel, nyal, kéz, mell, vér, szarv, nyíl, toll, fészek, mony ’tojás’ és még sok más. Néhány szó finnugor eredetű ugyan, de a Sajnovics által megadott lapp alak annyira tér el a ma dokumentálttól, hogy valamiféle tévedésre kell gyanakodnunk. Ez a helyzet a száj, szem, epe, és áll szavak esetében. A legfurcsább talán a vad esete: ennek eredeti jelentése ’erdő’, a lappban mai napig ebben a jelentésben van meg. Sajnovics a ’vadászik’ ige alapján bukkan rá, mely a lappban az ’az erdőt járja’ jelentésből fejlődött. Természetesen szerepel Sajnovicsnál jópár olyan rokonítás is, melyet ma már nem fogadnánk el. Példaként említhetjük, hogy az utca szó szláv származtatását nem fogadja el, mondván, hogy a szlávban ulica van, és az utca az útból keletkezett. Sajnovics ha nem is rokonít, de felsorol több tucat lapp hangutánzó szót is – természetesen a rokonítással fooglalkozó műben ezeknek nem igazán van helyük...
Sajnovics művének egyik fő jelentőségét a kilencedik, tizedik és tizenegyedik fejezet adja: A magyar és a lapp nyelv azonos voltát bizonyítja a névszók ragozása, a melléknevek fokozása, a kicsinyítő képzők, valamint a számnevek használata, A magyar és a lapp nyelv azonos voltát bizonyítja a névmások, az affixumok és a szuffixumok, tövábbá az elöljárók hasonló használata, illetve A magyar és a lapp nyelv azonos voltát bizonyítja az igeragozás és a segédigék. Sajnovics ezzel ugyanis túllép az addigi szóhasonlításokon, és a nyelvtani rendszere elemeit is összeveti. A hasonlítások természetesen módszertanilag mai szemmel nézve nem állják meg a helyüket, de például a középfok jele (mely a lappban -b), illetve a birtokos és igei személyragok nagy része valóban azonos eredetű. Fontos felismerés az is, hogy a számnevek hasonlósága árulkodik két nyelv rokonságáról.
Mai szemmel azonban igen vicces az utolsó fejezet címe: A magyar és a lapp nyelv azonos voltát megerősíti némely neves szerző vélekedése is. Nos, itt tekintélyérvekről van szó, melyeket inkább áltudományosnak, mint tudományosnak kell tartanunk. A fejezetnek inkább tudománytörténeti jelentősége van, hiszen Sajnovics előfutárairól ír. A fejezetben egyébként inkább a magyar és a finn egyezéseiről találunk példákat (a finn és a lapp rokonságát feltűnő hasonlóságuk miatt tényként kezelték). Ebben a fejezetben találjuk Sajnovics egyik nagy baklövését. Mivel Karjala (Karélia) címerében két karddal küzdő kar található, úgy véli, a terület neve a magyar kar és jel szavak összetételéből keletkezett: azaz jeles karú férfiak földje.
Láthatjuk tehát, hogy Sajnovics művében az összehasonlító nyelvészet módszertana még nagyon kiforratlan: ma egy ilyen művet nem vennénk komolyan.Szinte véletlennek mondhatjuk, hogy beletrafált abba a rokonságba, melyet később a tudomány bizonyított (ebbe azért kétségtelenül besegítettek a valóban közös eredetű és hasonló hangzású elemek). Mégis ez a mű indította el a komolyabb finnugrisztikai kutatásokat, és a benne megfogalmazott – bár következetesen nem alkalmazott – módszertani alapok még ma is érvényesek.