A 19. századnak volt valami naiv bája. Zamenhoff például úgy képzelte, hogy a népek közötti ellenségeskedésnek, a háborúknak az az oka, hogy nem értik meg egymást – és azért nem értik meg egymást, mert különböző nyelveken beszélnek. A világbéke garanciája az, ha van egy közös nyelv, amely senkié, de egyben mindenkié, mindenki beszéli. Így született meg az eszperantó.

Az eszperantót lehet szeretni vagy nem szeretni, de azt nagyon nehéz lenne tagadni, hogy Zamenhoff valami nagyon szellemeset alkotott. A volapük az eszperantóhoz hasonlóan több nyelv szókincsét elegyítette, de olyan mértékben eltorzította azokat, hogy a nyelvek anyanyelvi beszélőinek dolgát sem könnyítette meg – a nyelvtan meg az átlagolt és szabályossá tett indoeurópai – leginkább a németre hajazó – esetrendszeren kívül meglehetősen eklektikus, nehezen megtanulható. A latinra épülés azonban csak annyiban semleges, hogy a latin senkinek sem anyanyelve – bár kulturális jelentőségénél fogva ismert, korábban még inkább az volt –; ugyanakkor az újlatin nyelvek beszélői természetesen előnyben vannak tanulásakor. Hasonló azonban az eszperantóról is elmondható, hiszen elsősorban szláv, germán, latin és görög eredetű szókincsre épít. Más mesterséges nyelvek esetében egy természetes nyelv nyelvtanát egyszerűsítik: itt a semlegességet az biztosíthatja, hogy egy kihalt nyelvre, például a latinra épül a nyelv (ilyen például az occidental vagy az interligva). Az eszperantó ezekhez képest rendkívül szellemes megoldással él, a nyelvtana lényegében önálló, újonnan alkotott rendszer, mely mégis közel áll a létező emberi nyelvek nyelvtanához, és viszonylag könnyen tanulható – még ha nem is annyira, mint az eszperantista propaganda állítja.

Az eszperantó nemzetközi sikere sokakat arra buzdított, hogy saját mesterséges nyelveket alkossanak – mintha nem az lenne a nemzetközi nyelv lényege, hogy mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli. Ráadásul a nemzeteket összekötő közvetítő nyelv nemzetközi eszméje is elveszett: sorra jönnek létre olyan nyelvek, melyeket csupán egy-egy nyelvcsalád, vagy annak egy-egy ága alapján hoznak létre. Ilyen például a slovio, amelynek az a célja, hogy a szláv anyanyelvű beszélők könnyen megtanulhassanak egy olyan nyelvet, mellyel aztán megértik egymást.Az ötlet azért is értelmetlen, mert hasonló befektetéssel bármelyik szláv nyelv beszélője megtanulhat egy másik szláv nyelvet, és akkor nem csak azt fogja érteni és beszélni, hanem rögtön többet fog megérteni a többi szláv nyelvből is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kevés szóval finnugorul

Még nem találkoztunk olyan nyelvtervezettel, amelyben valóban lettek volna szamojéd elemek, vagy amely teljes egészében szamojéd nyelvekre épült. De ami késik...

Egész más a probléma az uráli vagy a finnugor nyelvekre épülő nyelvtervezetekkel. Ezek a nyelvek olyan nagy távolságra vannak egymástól, közös eredetű szókincsük is annyira megváltozott, nyelvtanuk is egészen különböző irányokba fejlődött, hogy egyszerűen lehetetlen olyan nyelvet létrehozni, mely minden finnugor nyelven beszélő számára könnyen tanulható lesz. (Természetesen lehet olyasmit játszani, hogy az igeragozást a finnből, a főnévragozást a magyarból vesszük, de ez éppen elég nehézséget fog okozni a finneknek és a magyaroknak is – a marikról vagy az udmurtokról ne is szóljunk.)

Attól még, hogy egy nyelvet finnugor elemekből rakunk össze, még nem tarthatjuk finnugornak. Egy nyelvcsaládba csak azok a nyelvek tartoznak, melyek az alapnyelvből szervesen fejlődtek ki. Az eszperantó is indoeruópai nyelvekből veszi elemeinek nagy részét, de ettől még nem indoeurópai nyelv.

Ez persze nem tartja vissza a lelkes amatőröket attól, hogy finnugornak kikiáltott mesterséges nyelveket találjanak ki. Korábban a Rénhíreken már méltattuk a budinoszt, mely egy finnségi és udmurt elemeket az eszperantóval keverő kísérlet. (A hangrendszere ugyan leginkább orosz, feltehetően azért, mert alkotója nem annyira tudatos nyelvész, hogy a hangrendszeren is elgondolkodott volna.) Vannak persze, akiket az attól sem riaszt vissza, hogy konferenciát rendezzenek a senki által nem használt nyelv „lingvokulturális és történelmi teréről”.

Most egy újabb uráli/finnugor (alkotója sem tudja eldönteni) nyelvtervezettel találkozhatunk, a sambokával. Alkotója a finn Risto Kupsala, aki szoftvermérnök, a Nokia Siemens Networksnél programozik C++-ban. A nyelvtervezés mellett a kutyatartás, a filmnézés és a képregényolvasás a hobbija. A samboka nem az első terve, legsikerültebbnek a panduniát tartja. Kupsala szerint a budinosz és a samoboka között jelentős különbség, hogy a samboka igyekszik az elterjedtebb, nagyobb beszélőközösséggel rendelkező nyelvek elemeit felhasználni (a budinosz össze-vissza válogatott a finnugor nyelvek szókincséből és nyelvtanából). A nyelv nevének jelentése ’szampócska’.

Oulu – új nyelvek kohója
(Forrás: Wikimedia Commons / Estormiz)

Hangtan

A samboka nyelvtana egyelőre csak finnül érhető el. A samboka hangrendszeres sem különösebben kidolgozott, de legalább kapunk egy ábécét – s mivel ez „fonetikus” (azaz egy betű mindig ugyanazt a hangot jelöli), tulajdonképpen sok kérdés nem marad vele kapcsolatban. A magyartól eltérő írásmódú hangok: č [cs], s [sz], š [s], ž [zs]. Az ä a magyarnál nyíltabb, az e zártabb e-szerű hangot jelöl. A sambokában van magánhangzó-harmónia (illeszkedés) is, a toldalékokban az ä a-val, az ö o-val, az ü u-val váltakozik, az i és az e semlegesek (mint a finnben).

Érdekes módon máshol azt olvashatjuk, hogy a sambokában vannak lágy mássalhangzók is: nj [ny], tj [ty és dj [gy], illetve hosszú magánhangzók is, melyeket betűkettőzéssel (aa, ee, ii stb.) jelölnek. Az előbbiekre több példát találunk a szójegyzékben is (de előfordul a magjar ’magyar’ alak is – ennek ejtésmódja rejtély), az utóbbira azonban egyet sem.

Alaktan

A többes számot mindig az -i jelöli. Az esetrendszerben 16 eset van (A: a ~ ä, O : o ~ ö): alanyeset, tárgyeset (ragja a -t, mint a magyarban), birtokos eset (-n, mint a finnben), Külön rejtély az egyik táblázatban szereplő, a másikból hiányzó, a -kse és a -ksA mellé illeszkedő -ksO, melynek szerepe homályban marad. translativus (’-vá/vé’, -kse, hasonlóan a finnhez), essivus (’-ként’, -ksA – ismereteink szerint ilyen egyik uráli nyelvben sincs), comitativus (’-val/-vel’, -ga, mint az észtben), abessivus (’nélkül’, -ta, mint az észtben), illetve kilenc helyjelölő eset:

A rendszer némiképp emlékeztet a finnre (bár ott az utolsó sor hiányzik). Az csak a példából derül ki, hogy ha a tő mássalhangzóra végződik, akkor az esetragok elé egy -e- is betoldódik. Birtokos személyragokról nem esik szó.

A személyes névmások: mä ’én’, tä ’te’, se ’ő’, mei ’mi’, tei ’ti’, sei ’ők’. Ezek kétségtelenül finnségi ihletésűek, inkább a beszélt, mint az irodalmi finnhez állnak közel (bár egy finn bizonyára nehezen szokja meg, hogy a tä nem ’ez’, hanem ’te’). A ragok szabályosan kapcsolódnak hozzájuk. A többi névmásból csak néhány példát kapunk. to ’az’, mi ’mi’, ki ’ki’, jo ’aki, ami’. A ki és a mi bizonyára a magyar miatt kapta ezt az alakot, de a finntől sem áll távol (mikä, mi-, illetve kuka, ken-).

A névutók toldalékolása hasonló a helyragok rendszeréhez. A névutótövek közt több magyar elemet is találunk: mäll- ’mellé, mellett, mellől’, köz- ’közé, között, közül’, kör- ’köré, körül, körülről’, de az al- ’alá, alatt, alól’ is ismerős lehet. Több helyen azonban csúnyán felborul a szabályosnak szánt rendszer, így pl. a perö azt is jelenti, hogy ’elől’, meg azt is, hogy ’mögül’, ami kommunikációs szempontól aligha szerencsés.

Az igeragozásban a személyragok megegyeznek a személyes névmások kezdő mássalhangzóival, a többes számban pedig egy -i-vel egészülnek ki: -m, -t, -s, -mi, -ti, -si. A múlt idő jele az -i-, a feltételes módé a -ne-. Ezek a tő és a személyrag között jelennek meg. Múlt idejű feltételes módról nem esik szó. Úgy tűnik, a feltételes mód a valószínűséget is kifejezheti – arról nem esik szó, hogyan különböztetjük meg a két funkciót. Az sem derül ki, hogyan alakul a felszólító mód.

A tagadást a ne tagadószó fejezi ki, a személyragot akár a főige, akár a tagadó segédszó is felveheti (utóbbi esetben az ige ragozatlan marad): mä ne puna-m ~ mä ne-m puna ’nem fonok’. Arról a nyelvtan mélyen hallgat, hogy az idő- és módjelek tagadásban hol jelenhetnek meg.

A szótár szerint a ’lő’ lö, az ’eszik’ sö, az ’iszik’ ju. Nem világos, hol érvényesül ezeknél, hogy az igealak A-ra végződik.

Az eszperantóhoz hasonló, szófajra jellemző tővégződéseket csak az igék, illetve a belőlük képzett szavak esetében találunk: -A ragozott ige: puna ’fon’ (de van A végű főnév is: kala ’hal’), -U szenvedő ige: punu ’fonatik’, -e a cselekvés eredménye: pune ’fonat, fonott dolog’, -O a cselekvés megnevezése: puno ’fonás’, -i a befejezett melléknévi igenév ’fonott’. Főnévi (’fonni’) vagy határozói (’fonva’) igenévről, folyamatos (’fonó’) és beálló (’fonandó’) melléknévi igenévről nem esik szó, ahogyan arról sem, hogy ezeknek mi felelne meg, hogyan fejezhetjük ki azokat a dolgokat, melyeket a magyarban vagy a finnben hasonlókkal fejezünk ki. (Egy másik oldalon viszont szerepelnek ilyennek szánt alakok, minden magyarázat nélkül.) Egyetlen főnévhez járuló képző szerepel, a -ka kicsinyítő képző, így az sem derül ki, hogyan képzünk főnévből melléknevet vagy igét. Kiderül viszont, hogy a névutókból lehet főnevet képezni, például az alu ’alj, alsó rész’ – sőt, képezhető melléknév is: ali ’alsó’.

Puni pune ponus
(Forrás: Wikimedia Commons / Dee.lite)

Minek? Kinek?

Összességében megállapíthatjuk, hogy a samboka alapjában véve a finnségi nyelvekre, elsősorban a finnre épül, időnként ötletszerűen a magyarból vett elemekkel kiegészítve. Ugyanakkor a finnek számára már a kiejtés is jelentős nehézségeket okozhat, hiszen olyan, a finnből hiányzó hangokkal találkozhatunk, mint a [b], [d], [g], [z], [s], [zs] stb. Ennek ellenére a sambokát megtanuló magyar számára a finn szövegek megértése, vagy a samboka után a finn megtanulása aligha lesz könnyebb.

A nyelvtan gyengén kidolgozott, gyakran önellentmondásos. Feltűnő a mondattan szinte teljes hiánya: a vonzatokról szó sem esik, holott enélkül lehetetlen mondatokat alkotni (a magyarban valamiről beszélünk, a finnben „valamiből”).  A szótár igen szűk (itt találunk példát a számnevekre: ezekről a nyelvtanban szó sem esik, tehát fogalmunk sincs, hogyan lehetne törtszámnevet vagy sorszámnevet képezni), példaszövegek pedig egyáltalán nincsenek (példamondat is alig akad). Persze a samboka még így is értelmesebben van megalkotva, mint a budinosz, de a lényegen ez nem változtat: gyenge tervezet, mely ha sokkal jobb lenne, akkor is értelmetlen lenne. Nyelvet a mögötte álló emberekért és kultúrákért tanulunk – a samboka mögött pedig senki és semmi nem áll.