Cristopher Culver (akinek blogját nem először használjuk forrásként) újabb bejegyzésében mariföldi terepmunkájának tapasztalatait foglalja össze. A terepmunkának megvannak a maga etikai szabályai, kezdve attól, hogy miként viselkedünk az adatközlőkkel (illetve a potenciális adatközlőkkel, de akár bárkivel, akivel a terepmunka során kapcsolatba kerülünk), egészen addig, hogy az eredményeket hogyan juttatjuk vissza az adatközlőhöz, illetve a közösséghez. Ezek során nagyon fontos szemmel tartani, hogy az adatközlő vagy közösségének érdekei, céljai, értékei jelentősen különbözhetnek a kutatóétól, és a kutatónak ezt is figyelembe kell vennie.

Culver azokról a tapasztalatairól számol be, melyeket 2011. szeptemberi egyhetes útján szerzett Mariföldön, Morko környékén. Ez a terület a Mari Köztársaság belseje, olyan terület, ahol a nyelv még viszonylag jó helyzetben van.

Oszlop a Morkói járás határán, rajta mari nyelvű felirat
(Forrás: Wikimedia Commons / Крыммарий Азим)

Culver leírja, hogy azoknak az embereknek a fele, akikkel legutóbbi gyűjtőútján találkozott, elköltözött, jelenleg Moszkvában vagy külföldön él. Hozzászokott már az oroszországi alkoholizmushoz, de most először találkozott a heroinfüggőséggel és az abból következő betegségekkel. Elege van abból, hogy iskolai tanárok vagy egyetemi oktatók felkérik, hogy tartson órákat: ő ezeken mariul beszél, a tanulók vagy egyetemi hallgatók pedig csak bámulnak, és ha kérdeznek is valamit, azt is oroszul teszik. Útját hiábavalónak érezte azért is, mert senki nem volt hajlandó adatközlőként segíteni neki, még úgy sem, hogy jelentős összeget ajánlott a segítségért.

Elkeseredetten említi azt is, hogy a marik egyáltalán nem érdeklődnek politikai kérdések iránt, nincs politikai öntudatuk, így esély sincs arra, hogy megoldják problémáikat. A kutató dolgát különösen nehézzé teszi, hogy az etikai szabályok tiltják, hogy a kutatott közösségben a politikai nézeteket befolyásolják – ugyanakkor azt is nehéz szó nélkül hagyni, ha a kutatott közösség pusztulását látja.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Culver azt mondja, sok nyelvész lelkesedését az táplálja, hogy hiszik: hozzá tudnak járulni még a nyelv feltámasztásához, vagy legalább tanúi lehetnek annak, ahogy a beszélők feltámasztják a nyelvet. Személy szerint nem hagyná zavartatni magát a korrupt hivatalok, a szegénység vagy a szörnyűséges időjárás által, ha legalább azt látná, hogy a marik motiváltak és lelkesek volnának, de úgy véli, hogy a mari nyelv már halálra van ítélve. Éppen ezért úgy érzi, hogy a további terepmunka csak arra lenne jó, hogy minél rosszabbul érezze magát. Éppen ezért ha nyelvi adatokra van szüksége, inkább a Finnországban, Észtországban vagy Magyarországon élő mari anyanyelvű ismerőseihez fordul.

Ironikusan megjegyzi, hogy most olyan hangváltozásokkal foglalkozik, melyek évszázadokkal ezelőtt játszódtak le, és amelyek jól dokumentáltak. Ez megóvja attól, hogy terepmunkát kelljen végeznie.