A sajtó napjainkban tele van a Sólyom néven megalakuló magyar légitársaságról szóló hírekkel. A felröppent hír kapcsán a nyest foglalkozott már néhány madárnevünk eredetével és a sólyom (sokol/сокол, falcon, hawk) mint elnevezés nemzetközi népszerűségével. A Galamus hírportálon Sándor Klára a légitársaságnak választott név politikai jelentéstartalmát elemezte. Több ötlete is volt, de szerintünk némelyikkel igencsak túlbecsülte a névadók kreativitását és ismereteit. Utalt arra is, hogy az elnevezés leginkább a Honfoglalók című film (írtunk róla) kultikussá vált záródalából (Szállj, szállj sólyom szárnyán) vezethető le. Talán ez lehet a helyes megoldás. Feltehetőleg a névadó szülők lelkes hallgatói és nézői a különböző kívánságműsoroknak, s így garantáltan napjában legalább ötször hallják Koltay Gergely örökzöld ömlengését. A névadás mögött bujkáló további problémákra még visszatérünk, előbb azonban tekintsük át, hogy milyen madarak szerepelhettek honfoglaló elődeink hiedelemvilágában.

Vízimadarak népe

A finnugor népek hitvilágában kiemelkedő szerepet foglalnak el a vízimadarak. Ezért kapta egy ismeretterjesztő könyv a Vízimadarak népe (Európa, Bp. 1975.) címet. A kötetben olvasható Nyina Nyikolajevna Gurina tanulmánya ugyanezzel a címmel. A szerző a Baltikumtól Nyugat-Szibériáig terjedő finnugor területekről előkerült vízimadár vonatkozású régészeti leleteket tárgyalja.

A vízimadár ábrázolások első nagy korszaka az újkőkor volt. Ekkor kerámiaedényeken jelentek meg, egy edényen általában több madár is, körbefutó sorba rendezve. A motívumot úgynevezett fésűs pecsételő használatával alakították ki az őskori keramikusok. Tőzegtelepeken, kedvező talajtani viszonyok között vízimadarakat ábrázoló faedények is megmaradtak az újkőkorból. A későbbi időkben ‒ a bronzkorban és a vaskorban ‒ ez a motívum ritkábbá válik az edényeken.

A vízimadarakhoz kapcsolódó hiedelmek azonban tovább éltek: a vaskorban, az i. e. 1. évezredben jelent meg a Közép-Volga vidéken a bronzból öntött kacsatalp alakú csüngő. A hagyományos mordvin és mari ékszerek egyik elemeként az orosz hódítás és a keresztény térítés ellenére szinte napjainkig fönnmaradt.

Vízimadár alakú fa ivóedényeket ma is készítenek a Volga vidéki népi fafaragók. A motívum évezredek óta tartó népszerűsége a finnugor népek hitvilágából magyarázható.

A Mitológiai Enciklopédiában olvasható a világ teremtésére vonatkozó két finnugor elképzelés. Mindkettő vízimadaras. Az egyik változatból nem derül ki, hogy a madár mely fajhoz tartozik:

A történet szerint a világteremtő (demiurgosz) istenség megparancsolja egy vízimadárnak, hogy az ősóceán fenekéről hozzon fel földet. A felhozott földből teremti az isten a világot ‒ szépre és jóra, ahogy ő azt már csinálni szokta.

Csakhogy a vízimadár a föld bizonyos százalékát saját céljaira lenyúlja, vagyis szájában tartalékolja. Mivel ő eredendően gonosz lény, midőn az ellopott földet kiköpi, abból lesznek a hegyek, s minden egyéb rossz a világon. Persze, az is elképzelhető, hogy a közbeszerzést kiíró világteremtő isten összejátszott a gonosz vízimadárral, és már az eredeti tervben is szerepelt, hogy valami rosszat is alkotnak. A két szereplő között ugyanis személyi összefonódás esete forog fönn: ők bizony testvérek ‒ egyikük a jó testvér, a másik pedig a rossz, vagyis az ördög, aki éppen e történet kedvéért változott vízimadárrá. Ez a mítosz ismert a komiknál, udmurtoknál, mariknál és az obi-ugoroknál.

A történetből következik, hogy az ősi elképzelések szerint a földet víz veszi körül. A mítosz különböző változataiban a víz felszínén cethalak vagy más állatok tartják fenn a földet. Ez a világmodell igen ősi, ezt mutatja, hogy Eurázsiában és Amerikában egymástól igen távoli, nyelvi rokonságban nem álló népek körében is megtalálható – teljes egészében vagy csak egyes elemei. Ez a teremtéstörténet dualisztikus világszemléletet tükröz.

A világteremtő és madártestvére az európai finnugor területeken kívül Ázsiából ismert. Ebben a térségben nyelvcsaládoktól függetlenül nagyon vegyes elterjedést mutat. Már említettük, hogy az obi-ugoroknál ismert a történet: a manysiknál az alvilág istene, a madár alakot felvevő Kuly-Otir segíti a teremtésben Numi-Torumot. Az északi szamojéd népeknél a búvármadár aranyrögöt hoz a felszínre, s abból teremtik a földet. A keteknél Doh, az első nagy sámán a búvármadár segítségével hozza létre a világot. Az evenki nép hiedelmei szerint két testvér (régebbi változatokban két madár) békés együttműködésben teremtette a világot a víz alól felhozott földből. Az Altaj és a Szaján hegység vidékén élő török népeknél (hakaszok, sórok, tuvaiak) úgy ismerik a mesét, hogy az ősóceán vízén két kacsa úszkált, akik közösen teremtették a világot: egyikük kavicsot, a másik földet hozott fel a víz alól. E madarak a mítosz egyes változataiban testvérek, a felső és az alsó világ urai.

A világ keletkezésének másik finnugor változata a Kalevalában olvasható. A történet egy kacsáról szól:

Kacsa jön, kecses madárka,

Kóvályogva, karingálva,
Földet néz, hol fészkelhetne,
Helyet, hol lakása lenne.Száll keletre, napnyugtára,
Száll északi, déli tájra,
Fészekföldet csak nem kaphat,
Helyet, bárha legrosszabbat,
Fészkét, ahol felüthesse,
Lakát hova helyheztesse.
Ott szálldogál, repdesődik,
Tanakodik, tépelődik:
„Szobámat ha szélen rakom,
Habokon ha lészen lakom,
Szél szobámat feldöntheti,
Hab a házam elöntheti.”
Hát akkor a Vízasszonya,
Vízasszonya, ég leánya
Térdit, tengerből emelé,
Hogy a réce ott fészkelne,
Lakóhelyre jóra lelne.
A kecses kacsamadárka
Ott repesve, szálldogálva,
Észreveszi kék víz tükrén
Vízasszonya térdit tüstént,
Véli: pástos emelkedő,
Gyepesedő kis dombtető.
Csak repesget, csak szálldogál,
A térdfőre lassan leszáll,
Fészkit rajta meg is rakja,
Aranytojást tojik abba.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Később az izgő-mozgó Vízasszony miatt a tojás eltörik, s belőle lesz az a világ, amelyben most éppen létezünk:

Tört tojásnak alsó fele

Válik alsó földfenékké,
Tört tojásnak felső fele
A felettünk való éggé,
Sárgájának felső fele
Fényes nappá fenn az égen,
Fehérjének felső fele
A halovány holddá lészen;
Tojáson mi tarka rész volt,
Égen csillag lesz belőle,
Tojáson mi feketés volt,
Lesz belőle ég felhője.

(mindkét részlet Vikár Béla fordítása)

Az összetört tojásból keletkező világ meséje finnugor környezetben a balti finn népek köréből ismert, de a komiknál is feljegyezték. Az őstojás motívuma más népek világteremtő (kozmogóniai) mítoszaiban is szerepel. Leginkább az Egyenlítőhöz közeli vidékekről ismert ‒ Görögország, Kisázsia, India, Közép-Amerika stb. Legészakibb előfordulása ‒ éppen a Kalevala révén ‒ Finnország.

A magyar népi hitvilágban nincs nyoma a finnugorokra jellemző vízimadárkultusznak. Nem ismert a világ teremtésére vonatkozó két történet sem.

Ragadozó madarak népe

Jogosan gondolhatjuk, ha vízimadaraink partra evickéltek a hiedelmek tengerében, hogy eltűnjenek a zsombékosban, akkor a helyükbe érkező madarak ‒ turul, sas, sólyom ‒ bizonyosan a török népek legelői felől repültek hozzánk. A török világteremtő mítoszokban azonban semmiféle madár nem szerepel ‒ sehol egy kacsa vagy liba, sehol egy sólyom. No persze, az ótörök mitológia csak részben ismert a 6‒10. századi forrásokból: a sírfeliratokból és a geográfiai irodalomból. E szövegemlékek sajnos a világ teremtésével kapcsolatban nem árulják el, hogy kik végezték ezt az istent próbáló feladatot. Ha az ősi mongol mitológia felé fordulunk, madarak nyomára ott sem bukkanunk. A mongol hiedelmek szerint a világ négy eleme, a föld, a tűz, a víz és a levegő az őskáosz szelében vált szét egymástól.

A török mitológiában azért előfordul egy különös jelentőségű ragadozómadár, úgy hívják, Karakusz. Neve fekete madarat jelent. Hatalmas testű állat, a kazanyi tatárok, kazahok és kirgizek mitológiájában ő védelmezi a hőst a sárkánytól.

A török és a finnugor népek hitvilágában ‒ miként minden mitológiában ‒ jelen vannak a totemisztikus mítoszok, amelyek általában a különböző etnikai csoportok: nemzetségek, törzsek vagy népek származásáról szólnak. E történetekben valamely állat szerepel az adott csoport őseként. Ez az állat lehet farkas, medve, oroszlán, de sólyom vagy sas is. Ezek a leggyakoribb változatok, előfordulnak más állatok is. Egyes eredetmítoszok szerint leány és hímnemű állat nászából származnak bizonyos embercsoportok ‒ törzsek, népek vagy esetleg uralkodó dinasztiák. A magyar hitvilágban ilyen eredetmítosz Emese álma, vagy másként a Turul-monda. Anonymus ezt írja:

Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.

(Pais Dezső fordítása)

Ismertek ragadozó madarak a honfoglalás kori régészeti leletekről is. Leghíresebb talán a rakamazi korong és a karosi veret.

A ragadozómadár- vagy pontosabban turulkultusz a millennium körüli időkben terjedt el a hazánkban. Az országban több helyen állítottak turulszobrot, melyek közül a legnagyobb és legismertebb a tatabányai. Ez a hegyfokon őrködő büszke vasmadár a bánhidai csata  emlékére készült. A turulmadár mint a magyar dicsőség jelképe az elmúlt évszázadban egyre népszerűbb lett. Napjainkban ott tartunk, hogy akár miniszterelnöknek is megválasztanák, ha ő is akarná. A turul körülrajongása már odáig vezetett, hogy a madár például egy 1848-as emlékmű tetején is ott trónol (Tatán, a várudvaron).

A turul sajnálatosan háttérbe szorított egy másik állatot, a honfoglaláskori leleteken (bezdédi tarsolylemez) szintén előforduló szenmurfot vagy pávasárkányt. Ezt az oroszlántestű, madárszárnyú lényt griff néven is emlegetik (noha a kettő nem ugyanaz). Népmeséinkben nagyon gyakori szereplő a griffmadár. A griff és egyéb nagytestű szárnyasok a népi iparművészeknek is kedvelt motívumai.

Madár ‒ madár, egykutya mind?

A mitológiai előzményeket áttekintve, ha egy magyar légitársaságnak keresünk nevet, egyszerű a döntés: csak a turul vagy a griff jöhet szóba. Finnugor kapcsolatai miatt gondolhatnánk még a kacsára vagy a libára, de ezek valahogy nem elég méltóságteljesek.

Vannak persze más hungarikumnak tekintett állatok is, mint például a puli, a komondor, a rackajuh, a szürkemarha és a mangalica sertés, de ezek egyrészt nem repülnek, másrészt lehet tudni róluk, hogy a pedigréjük nem vezethető vissza a honfoglalásig.

A griffet viszont már lefoglalta a magyar légierő. Vadászpilótáink griffmadarakon röpködnek, csak éppen svéd nevükön Gripeneknek nevezik őket.

Marad a turul. Csakhogy a mindenki fülébe mászó dal refrénje úgy szól, hogy „szállj, szállj sólyom szárnyán három hegyen túl”, s valljuk be, ugyanez turullal nagyon hülyén hangzana. A turul azért sem megfelelő név egy légitársaság számára, mert szegény madár száz évvel ezelőtt egy karaktergyilkosság áldozata lett. A repülés hőskorában, amikor a magyar aviatikusok a rákosi homokon kísérleteztek saját gyártmányú, barkácsolt repülőikkel a felhők fölé szállni, a szájtáti, gúnyolódó nézők ezt a versikét skandálták:

Repül a fecske, repül a gólya,

Repül a franciák Blériot-ja,
Repül a Paulham, repül a Latham,
Warchalowszky is repül már tán.
Repül a gólya, repül a fecske,
A német sas, az olasz kecske,
Csak a szegény magyar turul
‒ gurul.

(Petur László: Ikárusz szárnyán. Budapest, 1962. 142.)

Szóval, a turul csak gurul… Talán éppen ezért lett a Vértes Volán autóbusz-társaság logója egy turulmadár…

Mindent összevetve, egy magyar légitársaság nevének csak a sólyom maradt (a Héja eleve kiesett, hiszen Horthy István azzal zuhant le). A sólyom jó választás ‒ például anno röpködött egy Sólyom nevű magyar felderítő repülőgéptípus is. A Weiss Manfréd Művekben tervezték, 1937-ben. Kétfedelűnek készült, noha ez a forma már megalkotásakor végzetesen elavult volt. Azért próbálkoztak vele 1941-ben, a háború első napjaiban, gyorsan lepottyant belőle vagy 25 darab. Mégis, ha vacak is volt, de magyar volt.

A Sólyom tényleg jó választás? Történelmi okokból talán mégsem. 1952-ben Budapesten bemutattak egy 1938-ban készült szovjet propagandafilmet, az volt a címe, hogy A sztálini sólymok ünnepe (Праздник сталинских соколов). Húsz évvel később pedig megjelent Alekszandr Pokriskin légimarsall, ászpilóta (59 igazolt győzelemmel) memoárja (Háborús égbolt. Bp. 1972.), melyből szintén megbizonyosodhatunk arról, hogy a szovjet katonai pilótákat sólymoknak nevezték. Vagyis ettől a sólyomtól el kéne tekinteni máshova.

Jobb lenne nem a madarak körül keresgélni, ha légitársaságot akarunk elnevezni. Sólyom helyett lehetne például Nelév (Nemzeti Légiközlekedési Vállalat). Trafiknak már bevált.

Ha esetleg mégis Sólyom marad a társaság neve, részünkről üdvözöljük a sólymainkat, miként a plakáton látható szovjet malteroslány:

(Köszönet Nagy Emíliának és Klima Gábornak a segítségért.)

Irodalom

Vízimadarak népe. Budapest,1975.

Mitológiai Enciklopédia I-II. Budapest, 1988.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése