Az Oroszország területén élő uráli (finnugor és szamojéd) népek közül a kisebbek esetében tíz-húsz évig lehet arra számítani, hogy találunk még anyanyelvi beszélőt, a nagyobb, százezres nagységrendű népek esetében pedig arra, hogy évszázadunk közepére az anyanyelvüket beszélők száma megfeleződik. Az Oroszországban, kisebbségi sorban élő rokon nemzetek annyival kedvezőbb helyzetben élnek, mint a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyarok, hogy van saját köztársaságuk. A többévszázados orosz uralom miatt azonban immár kisebbségbe szorultak, a nevüket viselő köztársaságokban is nagyon beszűkültek anyanyelvük és kultúrájuk megőrzésének lehetőségei.

Áder János magyarországról üzent a kongresszus résztvevőinek
(Forrás: Gecse Géza fotója)

Mennyiben tudják a határon túli magyar közösségek oktatási, kisebbségpolitikai tapasztalatát az Oroszország területén élő különböző, nemcsak finnugor, hanem más kisebbségiek is hasznosítani?

A tartui finnugor világkongresszuson a határon túli magyarokat Villányi Eszter őrvidéki szórványpedagógus, illetve Szlovákiából, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanáraként Vančo Ildikó képviselte. Vančo Ildikót a szekcióülést követően kérdeztem tapasztalatairól, aki elmondta, hogy Szlovákiában különféle kisebbségi oktatási modellek vannak, de csak a teljes anyanyelvi oktatás tudja tovább éltetni a kisebbség nyelvét és kultúráját.  Abban a pillanatban, amint ez megváltozik, és az államnyelvű oktatás keretében a kisebbség nyelvét például csak heti egy órában kezdik el tanítani, a kisebbségi nyelv már nem tudja ellátni azokat a funkciókat, amelyeket egy nyelvnek be kell töltenie. Vančo Ildikó azt is elmondta, hogy a folklorizációnak nevezett folyamat lehet ennek egy további következménye, hiszen a kisebbségi kultúra vagy nyelv ily módon egyfajta „múzeumi tárggyá” válik. Azaz fesztiválokon, különféle rendezvényeken még megjelenik ugyan, de a nyelv fenntartására, illetve a kultúra fejlesztésére már nem alkalmas. A kultúra ugyanis nem egy szobor, hanem egy élő szervezet, amely a mindennapokból is táplálkozik – hangsúlyozta a Nyitrai Egyetem tanára. Szerinte a határon túli magyar közösségek helyzete annyiban könnyebb, mint az oroszországi finnugor nyelvű népeké, hogy Magyarország a tevékenységüket jelentős mértékben tudja támogatni, és ezt meg is teszi. A finnugor kisebbségeknek nincs ilyen anyaországuk.

Vančo Ildikó és Pusztay János
(Forrás: Gecse Géza fotója)

Mi a perspektívája e kis népeknek?

Gecse Géza: Pusztay János nyelvészprofesszor tizenhét évvel ezelőtt az észt fővárosban, Tallinnban rendezett akkori finnugor világkongresszuson elmondott beszédével igen nagy sikert aratott: a világkongresszus Oroszországból érkezett finnugor résztvevői dübörgő tapssal jutalmazták a kis népek jövőjével kapcsolatos előadását.

Pusztay János: Az UNESCO is megállapította, hogy minden oroszországi szamojéd és finnugor nép ‒ a legkisebbektől a több mint fél milliós népekig – egyaránt veszélyeztetett helyzetben van. A fennmaradás szempontjából ugyanis nem a népesség létszáma a döntő, hanem az, hogy az anyanyelvet mennyien beszélik! Az eddigi népszámlálásokból az látszik, hogy a főként a hozzánk közel álló hantik és manysik, valamint a szamojédok anyanyelv-vállalása erőteljesen csökkent. Ugyanakkor pedig a magukat hantinak, manysinak, illetve nyenyecnek vallók létszáma jelentősen emelkedett, aminek az az oka, hogy az északi népeknek nyújtott jelentős állami támogatás elnyerése érdekében Oroszországban ma célszerű az újszülötteket valamelyik északi nép gyermekeként anyakönyveztetni. Nem elszigetelt jelenségről van szó – folytatta Pusztay János. A világ nyelveinek túlnyomó része ugyanis kis közösségek által beszélt nyelv, és ezek mind veszélyeztetett helyzetben vannak. Ma hozzávetőleg hatezer nyelvet tartanak számon a világon, miközben összesen kétszáz állam létezik, vagyis egy országra átlagosan harminc nyelv jut. Európa ilyen szempontból tulajdonképpen egy nyelvileg szegény földrész. Hiszen csak Nigériában több nyelvet beszélnek, mint egész Európában! Oroszországban száz és kétszáz közöttire teszik a nemzetiségek, illetve az őslakos népek számát, aminek a többségét a kis létszámú népek adják.

Vannak Oroszországban olyan népek is, amelyek a párszázezres finnugor népeknél ‒ a mordvinoknál, mariknál, komiknál és udmurtoknál ‒ kedvezőbb helyzetben vannak. Ilyenek például a tatárok és a baskirok. E népek lélekszáma meghaladja a milliós nagyságot. A tatárok erős nemzettudatának egyenes következménye, hogy az orosz oktatási és nyelvi törvénnyel szemben sikerült egy sajátos nyelvvédelmi szabályozást kiharcolniuk. Finnugor nyelvrokonainknak ez eddig nem sikerült.

Gecse Géza: – Ön az előadásában arra hívta fel a figyelmet, ami egyébként nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a világon szerteszét élő magyarok szempontjából is megszívlelendő lehet: hogy a rövid távú pesszimista jóslatok ellenére látunk kiváló és követhető példákat a nyelvi megújulásra…

Pusztay János: Ha a nyelvi helyzetet és egy népnek a sorsát vizsgáljuk, létezik egy korpiramis, amelynek az alján az idősebb nemzedék van, amelyik ismeri a nyelvet, a szokásokat és a kultúrát. E kultúrkörnek az alapját ők képezik. Kiszámítható, hogy ez a hetven-nyolcvan éves korosztály mikor megy el. Amint ez megtörténik, nyelvi szempontból bekövetkezik az összeomlás. A fiatalok között viszont kialakult egy olyan csoport, amelyik valamiképpen érdekelt abban, hogy az öregek nyelve megmaradjon. És ezt használják az interneten. Így az internet válhat azzá, amin keresztül ezeket a nyelveket meg lehet menteni. A kongresszuson az infotechnológiai szekcióban én éppen arról beszéltem, hogy a fiatalok kezében van a nyelv és a nép jövője. Ugyanis, ha ebben az info-térben is használják a nyelvet, ezen csetelnek, vagy ha alternatív műsorokat tudnak összeállítani és anyanyelvükön sugározni – például az orosz nyelvű iskolai oktatás mellett –, akkor nem lesz baj. De pont ezért lenne nagyon fontos, hogy fakultatívan is lehessen anyanyelven matematikát vagy bármilyen más tantárgyat is tanulni, mert akkor van remény a nyelvek megmentésére. Én a walesiek példáját hoztam fel, de lehetne említeni Kanadában az ottani őslakosok nyelvi revitalizációját is. A walesi ifjúság, amelyik már nem beszélte a nyelvet, de tudta, hogy van walesi nyelv, mert a nagyapja és a nagyanyja még beszélte, néhány évtizeddel ezelőtt mozgalmat indított, hogy a nyelvet visszahozza a családba, az iskolába, a sajtóba, majd a tudományba és a politikába is! Egy-két évtized alatt elérték azt, hogy a lakosság negyede ma már nemcsak érti, hanem használja is a nyelvet! Van walesi nyelven középiskolai és egyetemi oktatás, van sajtó és van szépirodalom. Használják a politikai életben is. A következő évtizedben azt akarják elérni, hogy a walesi lakosság fele használja a nyelvet!

Az orosz államapparátus az őslakos finnugor népek képviselőit nem engedte elutazni a tartui kongresszusra, csak online lehettek jelen (azonban a mordvin, a mari és az udmurt nép képviselői még az online térben sem). Ugyanakkor meglepetést jelentett, hogy a Finnugor Világkongresszusok történetében  először jelentek meg hivatalosan a lívek képviselői. A líveknek Lettország történetében betöltött központi szerepét a lett elnök külön is kiemelte beszédében. Lettország elnöke most először vett részt a Finnugor Népek Világkongresszusán.

A kongresszus helyszíne, az észt nemzeti múzeum épülete Tartuban
(Forrás: Gecse Géza fotója)

Gecse Géza: A Finnugor Népek Világkongresszusa is szembesült az Oroszország és az Európai Unió közötti feszültséggel. Bereczki András, az ELTE Finnugor Tanszékének vezetője, a Finnugor Népek Világkongresszusa Konzultatív Bizottságának tagja miben látja a szervezet mostani legfontosabb feladatát?

Bereczki András: – Ez alkalommal olyan nehézségekkel kellett szembe néznünk, amelyekre a finnugor világkongresszusok történetében még nem volt példa. A világjárvány mellett valamelyest kétségkívül ide sorolható az Európai Unió és Oroszország közötti feszültség is, hiszen éppen az oroszországiak voltak azok, akik nem vehettek részt személyesen a kongresszuson. Pedig ez a fórum – ahogy Áder János is említette – pont az ő kezdeményezésükre, és főként az ő támogatásukra jött létre. Az önálló államisággal rendelkező Magyarország, Finnország és Észtország késznek mutatkozott segíteni a kisebb finnugor népek nyelvének, kultúrájuknak és identitástudatuknak a megőrzését és fejlesztését.  Nem tudjuk, mit hoz a jövő az együttműködés tekintetében, hiszen ez Oroszország hozzáállásától függ. Remélem, hogy a feszültebb világpolitikai helyzet után újra több lehetőség nyílik majd a közös munkára.

Gecse Géza: Mi a legfontosabb eredménye a szervezőbizottság munkájának?

Bereczki András: – Az, hogy a Finnugor Népek Világkongresszusa a konfliktusok ellenére fennmarad, és a munka továbbra sem szakad meg. Oroszországból a világkongresszus szervezetét, különösen az észteket és a finneket olyan, főleg az 1930-as években született, mondvacsinált vádakkal illették, miszerint arra törekednek, hogy a különböző oroszországi finnugorok által lakott területeken az ottani őshonos népek váljanak függetlenné.

Ezek a politikai nehézségek, másrészt pedig a járvány majdnem teljesen lehetetlenné tették a kongresszus megszervezését. A nehézségek ellenére sikerült megállapodni abban, hogy 2024-ben is lesz finnugor világkongresszus. Úgy terveztük, hogy az inkeri vagy másként ingermanlandi finnek földjén, Szentpétervár szomszédságában, Gatcsinában lesz a következő kongresszus. Az elmúlt év eseményei azonban megnehezítették az ottani szervezők munkáját, ezért a kongresszus helyszínét nem szerepeltettük a zárónyilatkozatban. Ha Oroszországban nem lesz lehetőség a következő világkongresszus megtartására, akkor másutt, akár Magyarországon is meg tudjuk majd azt tartani.

(A kongresszusról szóló teljes beszámoló – több képpel – hamarosan megjelenik az aspektus.eu oldalon.)