Az észtországi Tartuban található rettegett „szürke házban”, a KGB egykori (1940–1941 és 1944–1954 közötti) székházában időszakos kiállítás nyílt második világháborús karikatúrákból. A Pildirindel. II maailmasõja aegsed naljad ja karikatuurid mõlemalt poolt rindejoont (Képek frontján. II. világháborús viccek és karikatúrák a frontvonal mindkét oldaláról) című kiállítás a 2014 májusában, Tartuban megrendezett karikatúrakonferencia témájához kapcsolódik, anyagát a Rahvusarhiiv (az észt nemzeti levéltár) gyűjteményéből állították össze. Hogy éppen kit gúnyolnak ki a képeken, nagy mértékben függ attól, milyen újság jelenhetett meg az adott időszakban, és éppen ki volt hatalmon a megszállt országban. Altesti humor, indián tolldíszes Sztálin és táskás szemű Hitler. Szurkálódások oda-vissza, szóviccekkel megtűzdelve.

Forrás: Flickr / Rahvusarhiiv_näitused

Disznók és retek

Az Észt Köztársaság a Ribbentrop–Molotov-paktum titkos záradéka alapján a szovjet érdekszférához került. 1940-ben a szovjet hadsereg megszállta az országot, majd az észtek „önként” csatlakoztak a Szovjetunióhoz. Az első szovjet időszak a német megszállásig (1941. július-december) tartott. A szovjet hatóságok ez alatt az egy év alatt számos tömegmészárlást vittek véghez, és 1941 júniusában 10000 embert telepítettek ki Szibériába. A német megszállás 1941-től 1944-ig tartott, ezt 1944-ben újabb szovjet megszállás követte, amely csak 1991-ben ért véget. Észtország második világháborús történetében megszállások követték egymást.

Hogy lehet, hogy a karikatúrák Sztálint és Hitlert is nevetség tárgyává teszik? A rajzolók az adott pillanatban hatalmon lévő megszállók kedvére akartak tenni, így a gúnyos képekkel mindig az épp aktuális ellenséget figurázták ki. A sajtót mindegyik megszállás alatt korlátozták az uralkodó hatalmak. A karikatúra a politikai propaganda eszközé vált, a cél az ellenség nevetségessé tétele volt. A képek feliratában sokszor a másik fél kedvelt jelszavai köszöntek vissza, persze kiforgatva és kifigurázva. A szovjetbarát rajzolók a pontos német tervezést gúnyolták ki, míg az ellenfél a szovjet oldal embertelenségét emelte ki, azt, hogy Sztálinnak nem számít, mennyi (felesleges) áldozattal jár a háború, sőt a veszteségekből még propagandát is csinál.

A szovjet őrmester felvilágosítja az értetlenkedő, sopánkodó katonát:
(Forrás: Flickr / Rahvusarhiiv_näitused)

A német megszállás alatt újra megjelenő napilapban, a Postimeesben (1940-től 1941 júliusáig szünetelt a működése) nemcsak a sztálini rendszert karikírozzák ki, a szovjetek szövetségeseinek felelősségét is hangsúlyozzák. A balti államok bekebelezését ezen a képen az angolok és az amerikaiak kezdeményezik, Sztálin elé terelve a három disznóként ábrázolt országot, mondván: „Itt van Önnek, uram, három szaftos csemegefalatocska”.

Jutalomfalatkák
(Forrás: Flickr / Rahvusarhiiv_näitused)

A „Sztálin megvédi a kis népeket” lózungon is átláttak az észtek. A következő képen Sztálint minden indiánok főnökének nevezik ki, de ő gyanakodva szemléli a kívülről vörösnek tűnő indiánokat, és rájuk szabadítja a GPUt (szovjet politikai rendőrség), hogy kiderítse, vajon nem retkek-e (egy korabeli metafora annak érzékeltetésére, ha valaki kívül vörös, belül fehér). (A szemfüles olvasó egy külön humoros részletet is észrevehet a képen.)

Sztálin a vörösök élén
(Forrás: Flickr / Rahvusarhiiv_näitused)

A kiállításon több karikatúra látható a szovjet időkből, ugyanis az újságokban megjelent képek mellett a Vörös Hadsereg faliújságai is fennmaradtak, mert ezeket kötelező jelleggel össze kellett gyűjteni és meg kellett őrizni. Ezek a faliújságok a németekben leginkább a túlzott tervszerűséget és a németek által előszeretettel használt „kultúrahordozó nemzet” címet csúfolták ki, az utóbbit egyenlővé téve a műkincsek és egyéb értéktárgyak elhurcolásával.

Kultúrahordozók
(Forrás: Flickr / Rahvusarhiiv_näitused)

A karikatúrák és a vicces képek sokszor valamilyen szóviccen alapulnak. A következő képen Hitler elrejti az arcát a bámészkodók elől. És hogy miért csinálja ezt? Mert táskásak a szemei... (A vicc megértését elősegítheti, ha tudjuk, hogy az észt kott ’táska’ szó másik jelentése ’ostromgyűrű’, vagyis Hitler nem a szeme alatti táskák, hanem a bekerítettség miatt szégyenkezik.)

Hitler és a táskák
(Forrás: Flickr / Rahvusarhiiv_näitused)

Tábori újságok

A katonai hírlapokban megjelenő viccek és karikatúrák némiképp másmilyen voltak. Ezek nem feltétlenül tükröztek észt sajátságokat, a legtöbbjük gyakorlatilag bármelyik háború katonáiról is szólhatott volna. Az egyik központi téma természetesen a női nem, a főszereplők ezeken a képeken elsősorban prostituáltak. A következő képen az egyik prostituált például az iránt érdeklődik, mitől hullt ki a másik haja. Aztán kiderül, hogy nem betegség tépázta meg a hölgy hajzatát, hanem a sok harcba vonuló katona mind akart vinni egy hajfürtöt emlékbe.

A megkopasztott prostituált
(Forrás: Flickr / Rahvusarhiiv_näitused)

A fárasztó szóviccekkel a tábori újságok is előszeretettel éltek. A következő képen a kirp szó két jelentésének összekeveredéséből születik a poén. A katona kisfia bolhaport ad az apjának, hogy vigye el a háborúba, mert úgy hallotta, hogy kirpek vannak a puskákon. A kirp ugyanis a ’bolha’ mellett jelent ’célgömböt’ is. (Hasonlóan fárasztó szóviccen alapul az a kép is, amelyben a katona kedvese fésűt ajándékoz a szerelmének, hogy majd a háborúban átfésülhesse vele az erdőt. Az Űrgolyhókból beugorhat egy hasonló jelenet.)

Bolhából célgömböt
(Forrás: Flickr / Rahvusarhiiv_näitused)

Azért a tábori újság is tartalmazott finom oroszkritikát, például az alábbi kép alatt eredetileg a következő párbeszéd olvasható:

– Miért építesz ketrecet?

– Ha szabadságolnak, viszek haza ebből a faluból egy eredeti orosz svábbogarat a tallinni állatkertbe.

Szuvenír a frontról
(Forrás: Flickr / Rahvusarhiiv_näitused)

A karikatúrákon kívül vicceket is összegyűjtött a kiállítás rendezője, Margus Lääne. Ezek valószínűleg nem eredeti észt viccek, és aktualitásuk sem korlátozódik feltétlenül csak a második világháborúra. Például: az öreg halász kihúzza a hálóját, és egy aknát talál benne. Megállít egy arra haladó vitorlást, és megkérdezi, hogy most mit csináljon. A vitorlásról ezt felelik neki: „adj nekünk 100 méter előnyt, utána azt csinálsz vele, amit akarsz”.

Vannak a kiállításon nagyon specifikus viccek is, például a Volkssturmról (a II. világháború utolsó hónapjaiban mozgósított német fegyveres erő, amelyben nagyon fiatal és nagyon idős férfiak szolgáltak), illetve a Volkssturmba verbuvált katonáról, akitől idős felettese megkérdezi, hogy nem szolgáltak-e együtt az első világháborúban, annyira ismerősnek tűnik neki a férfi. Mire az idős katona ezt válaszolja: „Az lehetetlen. Az első világháborúban túl öreg voltam ahhoz, hogy besorozzanak.”

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Források

A kiállítás teljes anyaga (észtül)