A 2017. február 11-én elhunyt Gulya János 1933 február elsején született Budapesten, ám tíz éves korától az érettségiig Pécsett tanult. Egyetemi tanulmányait ismét Budapesten, az ELTE-n végezte, magyar–történelem szakon. Zsirai Miklósnál tanult finnugrisztikát. 1955-ben a Magyar Tudományos Akadémián lett aspiráns, ezalatt Moszkvában, Tartuban és Finnországban is tanult. Elsősorban obi-ugor nyelvekkel foglalkozott, Wolfgang Steinitzet, Valerij Csernyecovot és Nyikolaj Tyerjoskint tartotta mesterének. Utóbbi vezette be a hanti legkeletibb, vahi nyelvjárásába – később Gulya főképp ezzel a nyelvjárással foglalkozott. Egyetemi szakdolgozatát a hanti jelzős szerkezetekről, kanditástusi értekezését egy 18. századi manysi szójegyzékről, nagydoktori értekezését a vahi hanti mondatszerkezetekről írta. 1966-ban Bloomingtonban jelent meg Eastern Ostyak Chrestomathy (Keleti osztják kresztomátia) című tan- és kézikönyve.

Gulya János
(Forrás: Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások 90.)

1977-től 2002-ig a Göttingeni Egyetem Finnugor Szemináriumán (tanszékén) oktatott. Szibériába csak 2001-ben, 68 éves korában jutott el először. Később, 2004-ben és 2006-ban a hanti-manszijszki Jugria Egyetemen működött vendégprofesszorként. 

Magyarul a Népek meséi sorozatban két obi-ugor mesegyűjteménye is megjelent: 1959-ben az Asszony-unokája című manysi, 1960-ban a Tórem-isten népe című hanti népmesegyűjtemény. E két kötet anyaga 1968-ban Sibirische Märchen (Szibériai mesék) címen Németországban is megjelent.  Képes Gézával közösen fordította le Juvan Sesztalov Kék vándorutak című művét. Ő szerkesztette A vízimadarak népe című, a finnugor népek kultúrájáról szóló tanulmánygyűjteményt. A magyar múlt tudósai című sorozatban ő írta Gyarmathi Sámuel életrajzát. 

Forrás, olvasnivaló

Gulya János: Gulya János. Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások. 90. Budapest, 2009.