@mederi: „az elmúlt másfél évszázadban ne akadjon egy olyan tudós se, aki behatóan tanulmányozza”

Erről ennyit: www.nyest.hu/renhirek/tarih-i-ungurus-az-akademia-sotet-titka

@Hatti: Valószínűleg történeti (elveszett regős, rovásírásos-->későbbi latin nyelvű) forrást használt a Tarih-i Üngürüsz szerzője, ahogy Anonimus is.. Mivel nem azonos korban írták, valóban érdemes összevetni a két szerző írását, hogy igaz-e ez a feltételezés/ állítás..

Nem véletlen az a népi mondás, hogy:

"Hej, regő rejtem, regő, regő rejtem.."

- A regék, mondák igazságtartalma ha nem is bizonyítható, őstörténeti értéke mindenképpen van szerintem, akár fennmaradt magyar nyelvű, valószínűleg rovásírásos változata az "ősgesztának", akár nem. Nyilván sokáig élt a nép körében egyre halványulóbb formában.. Maga a "regő" kellett hogy létezzen, mert a félelmet tükröző idézett mondás utal rá!

Alátámasztja a fenti feltételezést, hogy voltak írók, akik forrásként felhasználták, ha más-más megközelítésben is. Nem véletlen, hogy Anonimus nem vállalta az "arcát", mert úgy gondolom, hogy még élt a népben a régi hit és "regevilág" is az ő korában is..

Grandpierre Endre (KAPU 2017/12, 66-69) idézte két tudós véleményét:

"1979/1982 Blaskovics József nyelvész, egyetemi tanár: A legfeltűnőbb azonban az, hogy Árpád kora és Szent István kora közötti időszak eseményei hiányoznak Mahmud művéből. Ez úgy tűnik fel, mintha itt az alapul vett latin krónika, vagy annak első szakasza véget ért volna és a további kort egy másik

krónika folytatná. A Tárih-i Üngürüsznek, mint történelmi, főleg őstörténeti forrásnak az értéke feltétlenül becses. (Blaskovics József: Utószó és jegyzetek Mahmud Terdzsüman Üngürüsz történetéhez. A magyarok története. Tárih-i Üngürüsz. Madzsar Tarihi. Magvető Kiadó, 1982, 379-399)

2010 Hölbling Tamás történész: "[A TÜ-t - GA] Vámbéry Ármin találja meg és 1860-ban hazahozza, majd a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozza.

Hogy aztán utóbbi keretei között az elmúlt másfél évszázadban ne akadjon egy olyan tudós se, aki behatóan tanulmányozza és krónikáink keletkezéstörténetének felvázolásához felhasználja..."

Van a cikknek egy kis mellékága is – ehhez kívánok hozzászólni.

Vámbéry 1860-ban (miután visszatért Isztambuli útjáról, amelyet 1857-től Eötvös József báró támogatásával tett) a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.

Ugyanebben az évben az MTA-nak ajándékozta a Tarih-i Üngürüsz c. középkori magyar krónika török fordítását:

A Wikipédián ezt olvashatjuk erről:

„A Tarih-i Üngürüsz története kalandos, fordulatokban bővelkedő. A török nyelvű fordítást Vámbéry Ármin hozta haza Magyarországra Isztambulból, és ajándékozta 1860-ban a Magyar Tudományos Akadémiának. Vámbéry 1860-ban a Magyar Akadémiai Értesítőben (I. köt. 4, sz. 360-362. o.) egy rövid ismertetést tett közzé:

Azt hinném, nehezen lehetne művében, hasonlítás útján is, az eredeti szövegre ráismerni. Az irály tiszta keleti. Mahmúd a török olvasóvilág ábrándos-regés olvasmánya iránt táplált hajlamának hódolt, ő Kliót nemigen kímélte, és számtalan mesével szőtte át a beszéd fonalát.”

Budenz József 1861-ben a Magyar Akadémiai Értesítőben (II. köt. 3. sz. 1861, 261-292. o.) közölt részletes ismertetést a műről, melyhez mutatványokat is csatolt a kódex fordításából (293-3I6. o.), és amelyet, mint "igen becses irodalmi emléknek" nevezett, de mint „történeti krónikát” nem sokra tartott. Végkövetkeztetése: a mű egy olyan magyar krónikát vett alapul, amely a mohácsi vészig követi a magyar történelmet, de ez nem az időben hozzá legközelebb álló Thuróczi-krónika.

A ismertetőben több hiányosságot is felsorol, amelyből az egyik talán legjelentősebb kifogása, hogy ebben a „mi török-magyar krónikánk” – ban „a … magyarok külföldi hadjáratai a vezérek korában tökéletesen el vannak mellőzve, és Árpádról egyenesen rövid átmenettel Sz. Istvánra tér át.

„Legitt kérdezhetjük: szándékosan hagyta-e félre a vezérek korszakát, talán, hogy az előtte kedves (? ) magyarok vereségeit is elhallgathassa? ”

Ezt a kort ma inkább a „Kalandozások kora” – ként említjük. Van, akinek ez „barbár rabló hadjáratokat” jelent, van akinek „zsoldos katonai akciókat” és van, aki százéves „Magyar Birodalomról” álmodik. Egyben azonban megmeggyeznek a vitapartnerek, hogy igen kevés az – a valóságos információ erről a korról, amit biztosnak lehetne mondani. No meg abban is, hogy a magyar krónikákban, meg még annál is kevesebb információ van, mint amennyi a külföldi forrásokból kihámozható.

Budenznek ez a bírálata tehát olyant kér számon, amely mindenki másnál is hiányzik, hiszen érdemi információkat ma sem igen tudunk erről a korról. Ha bárki belelapoz egy „Magyarok története” – című munkába, akkor ott leginkább legendákat, feltételezéseket, hipotéziseket talál, tények és adatok helyett.

Ez a furcsa űr két elhíresedett csata történetéhez, és azok emlékezetéhez köthető.

Az egyik a 907 – ben megvívott „Pozsonyi csata” – amelyet szinte meg sem említenek a magyar hagyományok, és krónikák, sőt igyekeznek azt összemosni Árpádnak a Szvatopluk ellen a honfoglalás alatt vívott „bánhidi” csatájával. Még a múlt században a honfoglalás emlékére felállított Tatai turulszobor történetének leírása is keveri a két eseményt.

Ez az egyik legnagyobb rejtélye a korai magyar történelemnek, hogy krónikáink miért nem emlékeztek meg erről a magyarság szempontjából szinte sorsfordító győzelemről, miért igyekeztek szegény győzőknek még az emlékét is kiirtani a nemzeti köztudatból? Ez a csata szinte ismeretlen volt a magyar történettudományban, csak 2008 – ban jutott el addig, hogy egy önálló könyv tárgya lehessen.

Ellenben, a másik csatával, a 955 – ös, augsburgi csatavesztéssel, amelynek következményeit, viszont szinte a végletekig eltúlozták. Krónikásaink, a vesztesek megszégyenítésében, egymásra licitálva, igyekeztek minél nagyobb gyalázatként feltüntetni azt. Pedig máskor, más csapatokat is ért néha vereség, és ma már azt is tudjuk, hogy ez sem volt olyan „sorsrontó” mint ahogyan azt, sokan olyannyira láttatni szerették volna

A válasz - véleményem szerint - az Etelközben csatlakozott kabarok történetében keresendő. Bulcsú "horka" még arról tudósítja a "Bíborbanszületett császárt" a DAI 39. fejezetében, hogy a kabarok:

„Mivel pedig a háborúban legerősebbeknek es legbátrabbaknak mutatkoztak a nyolc törzs közül, es háborúban elől jártak, az első törzsek rangjára emelték őket. Egy fejedelem van náluk, azaz a kabarok három torzseben, aki máig is megvan.”

Mármint hogy az-az egy fejedelem - abban az időben – aki persze Ő maga Bulcsú a „horka”.

Arról, hogy abban az időben a „nagyfejedelem” – Fajsz – csak egy „odavetett” félmondatból értesülhetünk. A magyar krónikák meg sem említik – van aki „névkimondási átok” – ról beszél vele kapcsolatban. Az Árpád és Géza közötti „nagyfejedelmi névsor” sehol nem maradt fenn, mindössze spekulációk sorozatával vagyunk kénytelenek azt összeállítani. )

Vagyis a kabarok szerepe ekkor még nem hogy „marginálisnak” lett volna nevezhető - hanem a DAI 39. és 40. fejezetéből kiindulva egyszerűen „főszereplőknek” vannak feltüntetve.

Elképzelésem egyik lényege éppen az, hogy a „Pozsonyi csatát” valószínűleg nem „Árpád magyarjai” hanem a kabarok nyerték meg, mivel az ő feladatuk volt a betörő ellenség feltartóztatása, addig, amíg a főerők meg nem érkeznek. Ez azonban olyan jól sikerült, ( az 1921 – ben felfedezett Salzburgi Évkönyvek, és az összecsapásról színes képet festő a XVI. század elején alkotó bajor Aventinus leírása ennek nem mond ellent) hogy a főerőkre már nem is volt szükség. A leírás alapján nyugodtan nevezhetjük az egészet egy „könnyűlovas huszárbravúrnak” mint jól szervezett „felállt hadseregek tömegcsatájának”.

„Gyorsabbak, ( a magyarok) a nehéz fegyverzettel felszerelt seregünknél, amikor még azt hisszük, hogy távol vannak, már ott is teremnek, s amilyen gyorsan jönnek, ugyanolyan gyorsan el is tűnnek.”

A 881 – ben Bécs alatt harcoló csapatok még cowari és ungri néven külön egységként harcolnak. A sztyeppei szokásjog értelmében az utoljára csatlakozott népeknek kell a hadrendben, az elővéd szerepét betöltenie. Mivel Kurszán jelentős szerepet játszott a nyugati hadjáratokban, ahol a kabarok is jelen voltak, Róna-Tas András szerint talán Kurszán a horka lehetett, s halála után lett fejedelem Bulcsú apja, Káli –, végül őt követően Bulcsú – akik biztosan nem tartoztak Árpád nemzetségébe. Innen már csak egy lépés az a feltételezés, hogy Kurszán-Káli-Bulcsú is kabar származású volt.

Bár az elővéd szerep, és az exogámia jelentősen apasztotta, a kabar harcosok létszámát, de a vezetők – a nyugati adóbehajtás is az ő feladatuk volt – mérhetetlenül meggazdagodtak. Ha pedig meggazdagodtak, akkor a hatalom kérdése is felmerülhetett.

Az augsburgi csatát megelőző időszakban, tehát vészesen megromlott a viszony az Árpádok és a Bulcsú nevével fémjelzett kabar vezetők között. A jelek szerint a gyengekezű fejedelmet, egyre inkább a Bulcsú horka által vezetett érdekcsoport tarthatta a kezében. Fajsz a segítségükkel került hatalomra. ( Fajsz ugyan „árpád-házi” de nem Zolta utódja, hanem apja Jutocsa, Árpád idősebbik fia volt. Tehát nem a primogenitúra, hanem a szeniorátus elve alapján volt nagyfejedelem. Ő is az augsburgi csatában halt meg. )

A csata elvesztése, a nagyfejedelem halála, és a három kabar vezető - élükön Bulcsú horka – kivégzése, azonban megadta a lehetőséget a központi hatalom megerősítésére. A következő száz év alatt, Taksony, majd Géza és végül István széttelepítette a kabarokat – megszűnt a Karosi temetők használata – leverte a lázadozó nemzetségfőket, és kereszténnyé tette az országot. A kabaroknak a honfoglalásban és a „kalandozások korában” játszott szerepét így egyszerűen kitörölték a korai magyar történelemből, és mivel a „pozsonyi csata” a kabarok győzelme volt – azt is ki kellett törölni a nemzeti emlékezetből.

A „krónikák” tehát politikai okokból, az Árpád-ház érdekeinek védelmében, nagyították fel az augsburgi vereséget, és tették láthatatlanná a pozsonyi győzelmet. Egy évtizedekig tartó magyar-kabar hatalmi játszma, az Árpádok győzelmével ért véget – így ők írhatták meg a „történelmet” – a kabarok pedig eltűntek. Ha nem lennének külföldi források, még a nevük sem maradt volna fenn, Anonymus pl. „kunokról” beszél… akiknek – mai ismereteink szerint – ekkor még bőven Ázsiában volt a szállásterületük.

A „Karosi temetők” feltárása, és az ezek alapján megszülető genetikai eredmények, azonban rámutatnak, hogy a „honfoglalók” etnogenezisében - és a sikeres honfoglalásban is - sokkal nagyobb szerepük volt a Kaukázus előteréből érkezőknek, mint ahogyan azt eddig gondoltuk.

Budenz tehát egy olyan „vezérek korát” ismert amelyben „volt mit elhallgatni” a magyarok vereségeiből, mert hogy a győzelmekről nem is igen tudtak, az akkori kor történészei. Nem akarom azt sugallni, hogy Budenznek éppen e miatt hiányzott ez a kor a Tarih-i Üngürüsz – ből, mert erre nincs bizonyságom, hiszen hiányolta pl. Mátyás korát is – bár arra meg a törököknek volt okuk „nembeszélni” róla. Szóval bonyolultabb ez a kérdés annál, hogy megvádoljunk bárkit valamiféle rosszakaratú szándékossággal – nem is tenném.

Azt azonban szögezzük le még egyszer, hogy – akár igazam van az okokat illetően, akár nem – a magyar krónikás irodalomból egyértelműen hiányzik az említett kor részletes bemutatása. Vagyis azt teljesen felesleges Mahmud Terdzsümán szemére vetni, mert, hogy művéből hiányzik ez a kor. Hisz műve akár hű fordítása egy „ősgesztának”, akár az olvasottakból maga állította össze azt, a „vezérek koráról” nem igen olvashatott többet, hisz arról sem Anonymus, sem Kálty, sem Kézai nem ír többet.

Azt is tegyük hozzá, azonban hogy azt sem vethetjük Budenz szemére, hogy az Ő „racaionális agya” nem ismerte fel azokat az „ősgesztai érényeket” amelyekről a Grandpierre-Blaskovics "triász" egy egész könyvet volt képes megtölteni. Ha csak a fele igaz azoknak az állításoknak, amelyekkel Budenzet szokás jellemezni, akkor a Tarih-i Üngürüsz „zárolása” annak „nemzeti-spirituális” tartalma miatt azért lehetetlen, mert Budenz azt fel sem fogta. Mégha valaki elmagyarázta volna neki (ami ugye lehetetlen, mert, hogy mások nem olvasták) akkor se biztos, hogy megértette volna.

Ha Vámbéry és Budenz véleményét összevetjük, akkor csak azt állapíthatjuk meg, hogy Vámbéry talán jobban "ráérzett" arra a "spirituális" lényegre - amit Blaskovicsék vizionálnak - míg Budenz, valóban csak a tárgyilagos tényeket kereste a műben - amit viszont tényleg nem találhatott meg benne, merthogy nem azért, és nem úgy készült.

A Tarih-i Üngürüsz évtizedeken keresztüli elhallgatása, a megjelenése és a fordítása körüli „hercehurca” azonban vitathatatlan tény – akár Budenznek volt igaza, akár Blaskovicséknak.

@Hatti: Nem tudom, mit nem lehet azon érteni, hogy ha egy cikket, mely tárgyát kritikával illeti, meghivatkozol (tök mindegy, hogy hol), akkor félrevezető kiemelni belőle egy mellékes, lényegében udvariassági fordulatként is felfogható megjegyzést, és elhallgatni a valódi végkövetkeztetést. Az már ettől független kérdés, hogy ha egy valamilyen szempontból érzékeny témáról van szó, de persze súlyosbítja a problémát, és nyilván annál körültekintőbben kellene eljárni.

@Fejes László (nyest.hu): Nem értem, hogy ha nem vitatod az állításaimat, akkor miért félrevezető az a mondat? Nem igazat ír? De. Akkor nem félrevezető. Vámbéry cikkében pont azért lehet helye, mert ez az egyik olyan érték, amit a magyar tudománynak szerzett. Az már egy teljesen másik kérdés, hogy kótyagos Grandpierre-ek és hasonlók kikiáltják ősgesztának, vagy hogy egyáltalán a krónikairodalom mennyire nem krónika, hanem geszta. Én továbbra is úgy gondolom, hogy ezt nem Vámbéry érdemeinek felsorolása mellett kell megvitatni.

@Hatti: Én ezek egyikét sem vitatom. Az viszont tény, hogy az adott szócikk utal Budenz ismertetésének tartalmára, és annak egyetlen pontját kiragadva hamis benyomást kelt. Szerintem a korrekt szerkesztői reakció ilyenkor egy hűha, gyorsan javítsuk ki lenne, nem pedig egy félrevezető mondat védelme azzal, hogy máshol azért kideríthető az igazság.

@Fejes László (nyest.hu): Az a helyzet, hogy mi, wikipédisták sokat görcsölünk azzal, hogy a sok POV beirkálást kiszűrjük. Magát a Tárih-i Üngürüsz cikket kell elolvasni ahhoz, hogy a Tárih-i Üngürüszről informálódjunk. Elképzelhető, hogy valaki azzal a céllal írta ezt bele, hogy a Tárih-i Üngürüszt hitelesnek tüntesse fel, de akkor ez egy sikertelen manőver volt, mert ettől még nem lesz az, viszont kétségtelen tény, hogy a Tárih-i Üngürüsz irodalmi és (török) nyelvi szempontból rendkívül értékes.

@Hatti: Az adott helyen nem egyszerűen magyar krónika van, hanem annak török fordítása. Nem túl szerencsés, hogy két népre-nyelvre utaló kifejezés úgy szerepeljen egymás mellett, hogy tök másra utal. Az olvasó könnyen gondolhatja, hogy egy (akár elveszett) magyar nyelvű krónika fordításáról van szó.

Természetesen Vámbéry életrajzában nem kell Budenz értékelésének részletesen szerepelnie, de az sem megy, hogy kiemeljük a kevésbé fontos pozitív megnyilatkozást (ami a legelején szerepel és udvariassági gesztusként is felfogható), de elhallgatjuk az összefoglaló lesújtó véleményt. Ráadásul egy krónikánál a történelmi hitelesség nyilvánvalóan fontosabb kérdés, mint hogy milyen irodalmi érték. Szóval itt egyértelműen manipulációról van szó.

@bm613: Köszönöm, ez nagyon érdekes. Mindenesetre itt picit másra kerül a hangsúly, nem egyszerűen a rossz hírbe keveredésre, hanem a sajátos név hátrányaival (lám, az írás is ennek alapján került elő), illetve a rágalmak lemoshatatlanságáról. Inkább tűnik úgy, hogy az eredeti felállás továbbgondolásáról van szó. (Egyébként arra tippelnék, hogy a szöveg már korábban is digitalizálva volt, de csak most, a koronavírus hatására lett szabadon hozzáférhető – a gugli adatbányásza számára is.)

A kabátlopási ügyhöz: emlékeztem egy történetre ezzel kapcsolatban, és a kifejezés annyira elterjedt, hogy már az is bekerült az "emlékbe", hogy tényleg kabátról volt szó. A szereplő neve alapján meg is találtam. Korábban is próbálkoztam már, de nem sikerült, talán csak nemrég került föl netre.

Feleki László Erény és bűnhődés című írása, kabát helyett pénztárcával, de a történet pontosan az, amit keresünk. Itt lehet olvasni:

adtplus.arcanum.hu/hu/view/LudasMatyi_19...ince&pg=505&layout=s

A Wikipédia kapcsán megjegyezném, hogy a róla írt vélemény kissé rosszindulatú. A középkori krónikákat magyar krónikának nevezzük, holott mindegyik latinul íródott. Nincs semmi probléma azzal, hogy a Tárih-i Üngürüsz eredetijét magyar krónikának nevezi. Ugyanakkor azt se lehet elvárni, hogy Vámbéry életrajzi cikkében Budenznek a Tárih-i Üngürüszről alkotott összes véleménye szerepeljen. Mindenesetre ha valami becses irodalmi emlék, akkor az nem jelenti azt, hogy bárki történeti forrásként kéne rátekintsen.