Ha megnézzük, hogyan nevezik az egyes nyelvekben az októbert, bukkanhatunk olyan romantikus elnevezésekre, mint a horvát listopad ’levélhullás’ vagy a vérrealista finn lokakuu ’sárhónap’. Az észtben a hivatalos oktoober mellett a 18. században megjelent egy újabb népi elnevezés, a viinakuu, vagyis ’vodkahónap, szeszhónap’. A dolognak természetesen összetett kulturális háttere van, amelyben fontos szereplők olyan csudálatos találmányok, mint a vodkahorgonyok és a csempészdemizsonok.

Egy átlagos vodkahorgony
(Forrás: Eesti Rahva Muuseum A 565:767)

Egy aprócska szarvban sok farkaslábvíz elfér

Ahogy az észtek mondják, a jó gyereket sok néven becézik (heal lapsel on mitu nime szó szerint ’a jó gyereknek sok neve van’), így van ez az észtek körében is nagy tiszteletnek örvendő és nagy műgonddal készített jófajta szesszel is. A házi párlatot a legegyszerűbb viin ’vodka’ név mellett illették olyan titkos nevekkel is, mint a hundijalavesi ’farkaslábvíz’ vagy a metsakohin ’erdei zörej’, elsősorban azért, mert a házi szeszfőzés az észt történelemben mindig is tiltva volt.

A vodkahónap alkalmából az Eesti Rahva Muuseum (Észt Nemzeti Múzeum) állandó kiállításából leszakított egy sarkot, hogy bemutassa a szeszfőzéssel és -fogyasztással kapcsolatos érdekességeket és furcsaságokat. A különböző anyagú és formájú kupicákat azok adományozták a múzeumnak, akik évtizedeken át koptatták a stampedliket. Így számos ivóalkalmatossághoz kapcsolódnak családi legendák és különféle anekdoták.

A legegyszerűbb ivóeszköz, amelyet mindenhova magunkkal vihetünk, egy egyszerű szarvdarab, amelyet csak kicsit kell faragni, és máris alkalmas lesz arra, hogy egy kis „védőitalt” magunkhoz vehessünk vele.

A nélkülözhetetlen ivószarv
(Forrás: Tulikas)

Az észt történelem fordulópontjai természetesen a vodkafőzésre is nagy hatással voltak. Az észt szeszfőzők életében az első fellendülést az északi háború (1700–1721) hozta, amelynek eredményeképpen az észt területeket az orosz birodalomhoz csatolták, vagyis radikálisan megnőtt a felvevőpiac. A másik nagy boom persze a finnekhez kapcsolódik. A húszas években szigorú alkoholtilalmat fenntartó finnek szívesen fordultak déli testvéreikhez egy kis segítségért a hideg és a depresszió elleni harcban.

Az észtek is megjárták a maguk kálváriáját az alkoholtilalom alatt: az első világháború idején (gyakorlatilag az 1917-es forradalomig) az egész orosz birodalomban, így az észt területeken is szesztilalom volt érvényben. Az 1918-as német megszállás, majd a szabadságharc alatt nem ellenőrizte senki a főzdéket és az elárusítóhelyeket. A függetlenség kivívása után viszont akcióba léptek az antialkoholista szervezetek képviselői, még az alkotmányba is bele akarták venni, hogy két százalékosnál erősebb italt se gyártani, se eladni ne lehessen Észtországban. Ezt nem sikerült elérniük, de az észteknek 1926-ig mindenféle korlátozásokkal kellett szembenézniük, ami zöld utat adott a csempészetnek és titkos főzdéknek. Az emberek bármit hajlandóak voltak megtenni, csakhogy egy kis kontyalávalóhoz jussanak. A legtalálékonyabbak bádogembernek öltöztek, vagyis ruhájuk vagy kabátjuk alá egy testhez álló duplafalú hengert applikáltak, amelyet megtöltöttek az értékes itókával.

Szeszpáncél
(Forrás: Tulikas)

Esküvőre pisztolyt, választások előtt ingyen iskolavodkát!

A kiállításon a vodkásüvegek története is végigkövethető. A díszüvegek között találhatunk persze unalmas kristályokat és az egykor mindennapos terméknek számító jegesmedvecímkés butykosokat is. Az érdekesebb példányok közé tartozik például az az iskolaépületet ábrázoló üveg, amelyben Koolitoa viin, vagyis „iskolavodka” állt. De mielőtt még megbotránkoznánk, a vodkát persze nem az iskolában itták. A történet háttere az, hogy Muusika falu régi iskolaépületét megvette egy gazdag politikus, aki, hogy a választási sikerét lezsírozza, ingyen vodkát osztogatott az arra érdemeseknek, többek között a múzeum dolgozóinak.

A pártvodka azonban nemcsak Észtországban divat. A határ túloldalán, az oroszországi Pszkov (észtül Pihkva) városában és környékén az vodkaeladás monopóliuma egy párt kezében van, méghozzá Zsirinovszkij pártja birtokolja azt. Ők alapították a helyi vodkagyárat is, amely hogy, hogy nem, magát a pártvezért tette termékének címkéjére.

Pártvodka
(Forrás: Tulikas)

Nem lehetett szokványos esküvői ajándék az a pisztoly formájú vodkásüveg sem, amelyet a 20. század elején ajándékoztak egy ifjú párnak. A különleges üveget aztán a család liszt tárolására használta a tárgy múzeumba kerüléséig. A békés szombati tortasütéseket bizonyára feldobta a pisztolyból adagolt liszt.

Tüzes vízű tűzfegyver
(Forrás: Tulikas)

Az esküvőkön másfajta vicceket is csináltak a vodkával. Szokás volt régen, hogy a házasulandóknak szép faragott korsóban házi sört vittek. A tréfás kedvű násznép azonban nem mindig sört töltött az edénybe. Aki azt hitte, sör van benne, jól meghúzta a korsót – bizonyára nagy derültséget váltva ki a násznépből. Még trükkösebb vendégek olyan kancsót készítettek, amely kinézetre megegyezett a közönséges esküvői söröskorsókkal, belül azonban két rekesze volt, és csak az egyikbe öntöttek sört, a másikba kisüsti került. Az esküvői izgalmakat fokozta, hogy maguk a tréfamesterek sem tudták, mit iszik majd a kiszemelt „áldozat”.

Az ominózus kétcsőrű edény
(Forrás: Tulikas)

Vodkát közmunkával

A szesz főzése a 16-17. században még városi előjog volt, csak a 17. század közepén lett földesúri privilégium a vodka párlása. Saját fogyasztásra készítették, illetve a helyi csárdáknak, és persze exportra is. A 18. századra már 731 szeszfőzde volt a mai Észtország területén. A szeszfőzés téli időtöltés volt, októberben kezdték, és általában a mezőgazdasági munkák megkezdéséig űzték ezt a tevékenységet, vagyis hagyományosan György napjáig, amelyet az észtek április 23-án ünnepelnek.

::adbox::7:.

A jobbágyok robotban főzték a vodkát. Emiatt a szesz minősége meglehetősen változó volt, attól függött, mennyire értenek a befogott jobbágyok a vodka főzéséhez. Általában csak annyi útmutatót kaptak, mennyi vodkát kell elkészíteniük a gondjaikra bízott gabonából. És amint sok ötéves terv tanulságából tudjuk, a mennyiségi előírások sokszor mennek a minőség rovására.

Ha jól sikerült az ital, akkor viszont messze földről jöttek a „vodkahorgonyos” (észtül viinaankur) emberek, hogy házuk népét is elláthassák a főzetből. A „vodkahorgony” egy olyan kis hordószerű alkalmatosságnak a megnevezése volt, amit ital szállítására használtak, és úgy lógott le az oldalukon, mint egy hajó horgonya.

Sokáig lehet horgonyozni mellettük
(Forrás: Tulikas)

A 19. században aztán a tudomány is besegített a vodkafőzőknek. A Tartui Egyetem rektora közzétette a gőzgépes desztilláló szerkezet technikai adatait. Az 1830-as években annyira belelkesedtek a földesurak a szeszfőzéstől, hogy az uradalmak teljes burgonyatermését elvodkásították. A gőzgép segítségével sikerült aztán 1850-ben Észtországban először tiszta szeszt előállítani. A legrégebbi szeszgyár Rakverében található, 1688-ban egyszerű szeszfőzdeként indult, és még a szovjet időket is túlélte. Mivel kézről kézre vándorolt, és voltak időszakok, amikor nem folyt benne gyártás, ezért a legrégebbi észt szeszgyárnak a Livikot tartják, amely 1898-as alapításától kezdve végig ugyanott működött.

Az október tehát a vodka hónapja Észtországban, de ahogy a kiállítás tablói is figyelmeztetnek, mindez nem azt jelenti, hogy a hagyományok iránti tiszteletből részegen vészeljük át ezt a hónapot. Bár a hideg ellen jót tehet, ha mindig nálunk van egy formás kis horgony...

Források

A kiállítás leírása

Észtország és az alkoholtilalmak

Szesztilalom Finnországban