Van-e olyan népdalunk, melyet már az Urálban is énekeltünk? Olyan történetünk, melyet már ott is mesélgettünk? Eszünk-e olyan ételt, amilyet őseink már az Urálban is készítettek? A kérdések egyszerűnek tűnnek, ám a válaszok nem azok.
A „blazíroz” szó nyomába eredünk, és meg sem állunk az ókori görögökig – sőt lépésről lépésre eljutunk az indoeurópai alapnyelvig. Szóba kerül a sperspektíva és a dinasztria is.
Sehol nem jelöli a defekt annyira pontosan a hiba jellegét, mint a magyarban. De nem mindig volt ez így. Utánajártunk, mikortól büszkélkedhetünk ezzel, és rámutatunk: ami ma átvitt értelemnek tűnik, lehet eredeti is.
Nem mindig az a hibás, aki a szabályt megszegi. Ha az szabály annyira túlbonyolított, hogy a gyakorlatban lehetetlen pontosan követni, akkor az vét, aki a szabályt meghozza.
Magyarországon nem az állam dönti el, hogy milyen nyelvből lehet nyelvvizsgázni. Ezt a döntést Ön hozza meg, kedves olvasó. Persze nem egy személyben, és nem is a választásokon, hanem egy olyan rendszerben, mely még a parlamentnél is erősebb.
Olvasónk megtalálni véli a magyar nyelv legnagyobb hibáját. De vajon tényleg okozhat súlyos zavarokat? Valóban megkerülhetetlen? Valakinek kell az olvasónak válaszolnia...
Ha hasonlóan is hangzik két szó, nem biztos, hogy közük van egymáshoz: korábban hangozhattak egészen különbözően is. Cikkünknek köszönhetően az is evidenssé válik, hogy a cigányok nem imádtak ördögöt.
Olvasónk félreérti a helyesírási szabályokat, de ez nem az ő hibája. Úgy tűnik, a helyesírás szabályozói képtelenek meghatározni, mit is akarnak, és a szakemberek is egymás csapdáiba esnek. De akkor mi értelme az egésznek?
Ezúttal egy olyan kérdésnek igyekszünk utánajárni, mely teljesen érdektelen abból a szempontból, ami miatt olvasónkat érdekli. Mégis érdekes kérdésről van szó. Hogy mennyire? Hát, úgy nagyságrendileg...
Ha ma az ember hiteles információkat keres a székely írásról, szinte reménytelen helyzetben van. Bár a témában tengernyi irodalmat találhatunk, a hozzáférhető kiadványokban és az interneten olyan mértékben keverednek a hiteles információk a kitaláció...
Újabb helyesírási kérdést kaptunk olvasónktól. Ezúttal arra jutottunk, hogy sem a szabályzat, sem a hozzá tartozó szótár nem ad eligazítást. Csak azt nem értjük, miért csinál úgy, mintha adna.
Tényleg csak a „mélymagyarok” szeretnék, hogy a szlovákiai magyar településeket magyar nevükön emlegessük? Vonatkozik „nyelvi illemszabály” a földrajzi nevek használatára? Mi értheti a szlovákiai magyarok érzékenységét? Olvasónk egy kettészakadt váro...
Sok minden befolyásolhatja, hogy hogyan írunk át egy szót magyarra: szerepet játszhat az eredeti kiejtés és helyesírás is. De miért kéne egészen másként írni, mint ahogyan a szabályzat elrendeli?
Azt mindannyian tudjuk hogy a magyar helyesírás a [c] hangot korábban cz-vel jelölte. De mikor? És miért, hogyan, és mikor törölték el a cz-t? A történet tanulságosabb, mint gondolnánk.
