-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Olvasni kósza híreket arról, hogy egykor embereket is mutogattak állatkertekben. És ez nem a majmok bolygóján történt, hanem a miénken. Budapesten is tódultak a népek, hogy indiánokat, feketéket, no meg szamojédokat és lappokat bámulhassanak. – Hogyan éltek, mit csináltak nyelvrokonaink az Állatkertben?
A budapesti Állatkertben mutogatott lapp és szamojéd emberek után nyomozva az internet számos oldalán megtaláltuk ezt a mondatot (például a Nevezetes Fák oldalon is):
A XIX. század végén és a XX. század elején embereket is bemutattak az Állatkertben, az úgynevezett „néprajzi mutatványok” keretében; különösen népszerűek voltak a szamojédek és a lappok, a sziúk, valamint az akkoriban „singhaliaknak” nevezett szingalézek…
Tovább keresgélve, a városi legendákat feldolgozó honlapon rábukkanhatunk az Állatkerti négerek a világvárosban című írásra (szerzője Marinov Iván). A cikkhez Hanga Zoltán hozzászólásként beillesztette korábbi írását (megjelent a Vadon című folyóiratban), amely az állatkertekben egykor szokásos „néprajzi mutatványok” hátterével foglalkozik, s közben kifejti, hogy az emberek állatkerti mutogatása a Hagenbeck állatkereskedő család találmánya volt. Elsőnek rögtön lappokat importáltak:
1874-ben éppen egy harminc egyedből álló rénszarvas-szállítmány szervezésével foglalkoztak, amikor kiderült, hogy Hagenbeck régi barátjának és ügynökének, Heinrich Leutemannak nem áll rendelkezésére elég ember ahhoz, hogy az állatokat Lappföldről a megfelelő európai állatkertekbe eljuttassa. Hiszen az ügynök, és a szállítást lebonyolító személyzet mellett szükség volt még emberekre az állatok utazás közbeni ellátásához, gondozásához is. Hagenbeck végül feltalálta a spanyolviaszt: a rénszarvasokat néhány lapp pásztor kísérje új otthonukba! És – ha már jönnek – hozzák el sátraikat, használati tárgyaikat is, hogy mindezt be lehessen mutatni az európai nagyvárosok egzotikumra éhes közönségének!
Ezeket a híreket, valamint saját kutatásainak eredményeit és sok-sok fotót használt fel Studiolum, amikor 2011-ben A Wang folyó versein közzétette Négerek az állatkertben című írását. A szerző elítéli, és embertelen szokásnak tartja emberek állatkerti mutogatását. Manapság nem is fordul elő ilyesmi. Az egykori gyakorlatot talán már csak a stockholmi skanzen, minden skanzenek őse képviseli, amelyben medvék is láthatók, a népi mesterségeket hagyományos viseletbe öltözött emberek mutatják be, a lappok pedig saját magukat…
Az állatkertekben pénzért bámulható emberek történetéhez hozzátartozik a Budapesten járt lappok és szamojédok meséje is.
Az első fecskék
A magyar finnugrisztikai összefoglalások közhelyszerűen ismételgetik, hogy valaha lappokat is mutogattak a budapesti Állatkertben, a szamojédok azonban valahogy kihullottak a szakma emlékezetéből. Munkácsi Bernát visszaemlékezve Budenz József munkásságára azt is tudni véli, hogy Budenz bejárt az Állatkertben sátrazó lappokhoz, és nyelvészeti gyűjtőmunkát végzett a körükben. A Vasárnapi Újság nekrológja (1892.) pedig azt tartalmazza, hogy Budenz az állatkerti lappokhoz és szamojédekhez egyaránt bejárt. A lappoknál tett látogatásokra vonatkozó adatot Domokos Péter is átvette. Munkácsi és a névtelen nekrológíró azonban tévedett: Budenz csak a szamojédoknál járt. De kétségtelenül találkozott lappokkal is, melynek eredményeképpen 1875-ben publikálta Svéd-lapp nyelvmutatványok című írását.
A körülményeket illetően Budenz elég szűkszavú:
Az 1873-ban Budapesten megfordult négy lapp ember északi Svédországból való volt (mégpedig Malå egyházközségből, mely a Pite Lappmarkban fekszik, Skellefteå-tól fölfelé, észak-nyugatnak).
Az Akadémiai Értesítő sem árul el semmit a lappok budapesti tartózkodásának körülményeiről:
Harminczhetedik akadémiai ülés. Az I. (nyelv- és széptudományi) osztály tizedik (rendkívüli) ülése. 1873. decz. 18-án.Budenz József r. tag bevezeti a Budapesten tartózkodó lappokat (szám szerint négyet) s felolvasást tart nyelvökről, az általok mondott meséket vevén részben fejtegetése alapjául.
Az osztályelnök az osztály nevében megköszöni az értekezőnek, hogy megragadva a kínálkozó alkalmat, a tudomány czéljaira használta fel azt, a mi inkább curiosumnak látszott.
A Vasárnapi Újság mindig pontosan beszámolt a fővárosi szenzációkról. Ezért a lappok és a szamojédok későbbi látogatásainál a legfontosabb forrásunk lesz. 1873-as híradásában az újság nem írja, hogy a lappok az Állatkertben laktak volna. Ennek alapján valószínű, hogy ekkor még nem élvezték az állatok vendégszeretetét:
Szamojédok az Állatkertben
1882-ben érkeztek az első nyelvrokonok a budapesti Állatkertbe. A Vasárnapi Újság részletes beszámolót közölt róluk, melyhez egy rajzot is mellékelt. A cikkben először arról olvashatunk, hogy a szamojédok érkezése nagy érdeklődést keltett Budapesten, tódultak a kukkolni vágyók.
A nyelvrokonság bemutatása után tájékoztatót kapunk a szamojédok történelméről (orosz hódítás), életmódjáról (prémvadászat, rénszarvastenyésztés), hiedelmeiről, temetkezési szokásairól, majd a Budapestre érkezett szamojédok lakóhelyéről, családi viszonyairól. Ez utóbbiból idézünk:
A budapesti állatkertben tanyázó szamojéd család szintén a Pecsora folyó mellékéről való, s a „jurak” [=nyenyec]-törzshöz tartoznak. A család öt tagból áll. És pedig egy öreg házaspárból. A mintegy ötven éves férfi, ‒ Vaszko a neve, ‒ csak nehezen vonszolja már tömzsi termetét; nagyon meg van viselve szegény. Valamikor találkozása volt egy jegesmedvével s féllába oda veszett s azonfelül egyik kezének két, a másiknak három ujja.
… Felesége, Ujeja is törődött öreg asszony, pedig öt évvel fiatalabb uránál s anyja egy 6 éves fürge kis fiúcskának, kit Osztjének nevez.
Van még velök egy fiatal házaspár is, kik csak a mult őszszel keltek egybe, Piriptija, az ifju nő, még csak 17 éves, mig férje, Iderach csak 20. …
A két család egy tágas, iramszarvasbőrrel födött sátorban lakik, mely körül szánok, vadászeszközök, ruhadarabok, óriási hósaruk, stb. vannak elszórva és fölakgatva. Egy szép északsarki fekete kutya őrzi mind e kincseket. Ott legelész a család 14 iramszarvasa is…
E szamojéd család, mint már érintök, a Pecsora mellől, és pedig annak torkolatától, Varandej szigetről jött hozzánk. Az utat Szt.-Pétervárig ‒ 2700 mérföld! ‒ a tengerpart mentén szánokon tették meg 135 nap alatt s Varsón, Krakón, Bécsen keresztül jutottak mi hozzánk. …
A karavánt tőlünk Párisba szándékozik szállítani az „impresszárió”, ki Raabe nevű pozsonyi ember, de magyarul épen nem tud s németül is rosszul beszél, mert leginkább Oroszországban tartózkodott.
(Forrás: Vasárnapi Újság, 1882/28: 442.)
Az Állatkertben elszállásolt szamojédokat Budenz József tizenkétszer látogatta meg. Adalék a jurák-szamojéd nyelv ismeretéhez című tanulmányában azt írta, hogy a szamojédok a Kanyin-félszigetről származtak (ez nyugatabbra van, mint a Vasárnapi Újság szerinti lakóhelyük, a Pecsora torkolata). Adatközlője a családfő, Vaszilij Ignatyjevics Kanyikov volt, aki beszélt oroszul is. Budenz eleinte szavakat kérdezett tőle, majd orosz meséket fordíttatott vele jurák-szamojéd nyelvre. A fordítást aztán otthoni könyvtárának segítségével letisztázta, és másnap az öregnek fölolvasván, együtt pontosították. Szövegközléseihez Budenz szójegyzéket is csatolt.
Lappok az Állatkertben
Az első lapp csapat 1888-ban érkezett a budapesti Állatkertbe. A Vasárnapi Újság 17. száma rövid hírben tudósított az eseményről, a legszelídebb fajtájú vadembereknek nevezvén a messziről jött nyelvrokonokat. A vendégek időnként műsorral szórakoztatták a nagyérdeműt:
A lapp-familia az érdeklődők kedvéért bemutatja magát, állatjait, szerszámjait és szokásait; énekelnek halk zümmögő hangon; tánczolnak, azután hosszú nehéz hóczipőikben sétálnak a homokban, iramszarvas fogatú, csónakalakú járműveikkel szánkáznak, s végül nagy jegesmedve vadászatot rendeznek, de mivel valóságos jegesmedve nincs kéznél, a jó öreg lapp-papa alakoskodik, s minden megerőltetés nélkül nagy természetességgel játsza a dörmögő jegesmedve hálátlan szerepét.
A lappokat fölkeresték az Akadémia tudós urai is. A Vasárnapi Újságban Szomaházy István számolt be látogatásukról. A Kedves Atyafiak című írás finom humorral utal rá, hogy talán mégsem az Állatkertben kellene a rokonokat mutogatni. A lappokat azonban nem zavarja „a tigrisek rekedtes, vérfagylaló bőgése, az oroszlán hatalmas ordítozása”, sem a gyöngytyúkok nyikorgása vagy a „kokhinkhinai” kakas kukorékolása, de még az „osztrák-magyar államvaspálya” gyorsvonatának zakatolása sem. Élik a maguk életét, ha már egy impresszárió, „ki egyaránt talál mutatni valót fenevadakban, lappokban s háromszemű asszonyokban”, a messzi Jämtlandból ideszállította őket.
Szomaházy a cikkben a finnugor‒török vitára is kitér:
Derék atyánkfiai, odafenn a messze éjszakon, kik a rénszarvas-nyájat békén gondozzák odahaza, nem is gondoltak arra, hogy itt, a Kárpátok között, ádáz harcz folyik miattuk s hogy a fínnista tábor élén elkeseredetten harczol a kemény Budenz, a turkisták vérengző vezére: a győzhetetlen Vámbéry Arminius ellen. A két tábor vitéz daliái keményül össze- összecsapnak a porondon, melyet m. t. akadémiának hívnak s kelevézeik csapása sűrűen hangzik a kemény vaspánczélon.... S mig az egyik tábor a régi, Istenben elpihent Sajnovics jelszavával indul a viadalba „Idioma hungarorum et lapporum idem esse” a másik borzalommal tiltakozik ama föltevés ellen, hogy ezek a gyatra, halzsíros nácziók valaha édes testvéreink valának.
A szerző egy anekdota segítségével felidézi az első lapp csoport akadémiai látogatását 1873-ból:
Ezen az ülésen esett meg, hogy egy jó hajdúnánási magyar, ki Pesten járván, meg akarta szemlélni az atyafiakat, magát a furcsa kiejtésű [=német akcentussal beszélő] Budenzet is lappnak nézte, s elő adása után bámulattal csóválá meg a fejét:
‒ Teringettét, most már csakugyan elhiszem. Hiszen a vajdájuk beszédéből magam is megértettem egyetmást!...
A korábbi célozgatások után Szomaházy István egyértelműen kimondja, hogy ízléstelen dolgok folynak a lappok körül:
Szegény jó lappok! Itt a városligetben ép úgy produkáltatták őket, akár valami kóbor talján kötéltánczos famíliát. Nekem szinte fájt a szívem, mikor ezeket a becsületes halzsírevőket arra vették rá, hogy vihogó néptömeg jelenlétében a „nemzeti szokásaikat” bemutassák s olyan jeleneteket játszszanak végig, a minők csak egy-egy léha librettista agyvelejében születnek meg.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Az újságíró nem egyedül érkezett a lappok látogatására:
Bennünket: Simonyi Zsigmondot, a lapp rokonság lelkes szószólóját, Herman Ottót, a ki a jövő hónapban, halászati és madarászati tanulmányok végett, épen Stromsobe készül, s alólirottat Halász Ignácz dr. kalauzolt, ez a lelkes, fiatal nyelvész, a ki már két ízben járt a lappok között…
Halász Ignác és a budapesti lappok találkozása a világtörténelem egyik nagy véletlene volt: a tudós az előző évben Jämtlandban járván éppen a család egyik tagjától, Jonas Jonassontól gyűjtött meséket.
Természetesen mindenki elérzékenyült, melyet a Halász Ignác által hozott pálinka is elősegített. Az alkohol kiválóan megágyazott a tudománynak is:
…a javíthatatlan nyelvész még ezt a látogatást is arra használta fel, hogy népnyelvi adatokat gyűjtsön; s a jókedélyü Yonassont azon melegében meginterviewolta egy-egy kétséges kifejezésre vonatkozólag.
1894-ben a valóságshow folytatódott – újabb lapp társaság érkezett az Állatkertbe. A Vasárnapi Újság így számolt be az eseményről:
Lappok az állatkertben. Két hét óta az állatkertben 22 tagból álló lapp karaván látható sátraikkal, rénszarvasokkal, valamint házi, ipari czikkek gyűjteményével. A karavánt Strassberger impresszárió állította össze. Éjszak e mindjobban pusztuló népét csak ritkán láthatni ily nagy csoportban. Dr. Halász Ignácz kolozsvári egyetemi tanár, ki hosszabban tartózkodott a svéd föld lappjai közt, nyelvészeti szempontból tanulmányozza őket.
A Pesti Naplóban Halász Ignác hosszabb cikkben mutatta be a lappok nomád életmódját, a rénszarvastenyésztés jelentőségét, a lapp emberek mindennapjait ‒ étkezési szokásaikat, ruházatukat. Írása végén ismertette a legfőbb tudnivalókat az Állatkertben megtekinthető lappokról: három családot alkotnak, mindannyian a lappok déli szállásterületeiről érkeztek, de nem ugyanarról a helyről. Az egyik család Svédországból, a másik a norvég Dovre-hegységből, a harmadik pedig a svéd‒norvég határon lévő Röraas-hegységből származik. A Norvégiából érkezett család különösen nagyszámú: 7 gyerek és két férfi szolga is érkezett Morten Jakobson Nordfjell, és felesége, Anna Sofia Andersdotter társaságában.
Az Állatkertben igen nagy volt az emberforgalom: a finnugor rokonok után rövidesen dinkák érkeztek Afrikából.
Lappok utoljára 1913-ban jártak a budapesti Állatkertben. A Vasárnapi Újság Balogh Rudolf képriportját közölte róluk. Megemlékezett a lappokról a Népszava és az Élet is. Ez utóbbi folyóiratban a Lapp atyafiak című írás szerzője, K. D. Szomaházy Istvánhoz hasonlóan mérgelődik azon, hogy „fajtestvéreinket” az Állatkertbe „internálták”:
Az angol-német, a spanyol-francia barátkozás villamfényes termekben, pezsgős bankettekkel kapcsolatban zajlik le, a mi ismerkedésünk csak az állatkertben.
A lappok azonban nagyon idegenszerűek:
A szemük keskeny és vakoskodó. … A nyelvük, amelyet mi kínos verejtékezéssel tanulhatunk az összehasonlító finnugor nyelvészeti órákon, merőben különös… Ezek volnának az én rokonaim? Akkor inkább rokonom a bécsi pincér, a francia rakodómunkás, vagy az orosz muzsik, aki villával piszkálja a fogát és vutkit iszik.
Később azonban az újságírónak megváltozik a véleménye, mert látja a lappokat, amint előadásuk után nyugodtan és méltósággal étkeznek. Ekkor felfénylik a rokonság:
Elszakadtak tőlünk, a vaksi északi fokra, a féléves sötétségbe, a szavaik elsatnyultak, és a felismerhetetlenségig ficamodtak … de a nyugalmuk és a gesztusuk beszél, ezt nem felejtették el s az önfeledtség pillanataiban úgy mozognak, mint a szegedi paraszt, aki áhitatosan és ünnepien megszegi a kenyeret.
„Ezzel a társasággal valaha, kétezer évvel ezelőtt, mi is együtt vacsoráztunk” ‒ fejezi be írását K. D., vagyis Kosztolányi Dezső.
Az újságok megörökítették az 1873 és 1913 között zajlott lapp‒szamojéd vendégeskedés eseményeit, beszámoltak nyelvrokonok és nyelvészek találkozásairól. Az utolsó találkozást követő évben kitört az I. világháború. Ekkor a nyelvészek új projektbe kezdenek: az Állatkert helyett a magyarországi hadifogolytáborokat látogatják, hogy a cári hadsereg finnugor anyanyelvű katonáival találkozhassanak.
Irodalom
Akadémiai Értesítő, 1873/1: 219.
Budenz József: Svéd-lapp nyelvmutatványok. Nyelvtudományi Értekezések 12. (1875): 161–220.
Budenz József: Adalék a jurák-szamojéd nyelv ismeretéhez. Nyelvtudományi Értekezések 22. (1890): 81–112.
Budenz József: Jurák-szamojéd szójegyzék. Nyelvtudományi Értekezések 22. (1890): 321–376.
Halász Ignác: Lappok Budapesten. Pesti Napló, 1894/100:1-3.
K. D. (Kosztolányi Dezső): Lapp atyafiak. Élet, 1913. január 19: 67.
Munkácsi Bernát: Budenz József emlékezete I-II. Budapesti Szemle 1896: 161–195., 329–359.
Vasárnapi Újság: 1873/melléklet az 51. számhoz: 613., 1882/28: 441., 443., 1888/17: 286., 1888/20: 329–330. (szerző Szomaházy István), 1890/41: 673., 1894/13: 217., 1894/15: 255., 1913/6: 107. (Balogh Rudolf fotói)