Több mint három éve, a Rénhírek hajnalán írtam egy cikket az Oroszországba indított első angol felderítő expedíciókról (gondolom, mindenki emlékszik rá). Az írás Hugh Willoughby és Richard Chancellor útjaival (1553–1556) foglalkozott. A szakirodalmat tovább tanulmányozva találtam a Burrough testvérek úti beszámolóira. Említésük nélkül korábbi írásom hiányos. Következzék tehát a kiegészítés.

Sámándob
(Forrás: Emese álma. Encyclopaedia Humana Hungarica 01.)

Stephen Burrough neve nem annyira ismert az angol felfedezők között, mint Willoughbyé és Chancelloré. Egy rövid szócikk azért található róla a Wikipédián (Steven Borough néven). Eszerint már az 1553-as első angol expedícióban részt vett. Richard Chancellor hajóján szolgált fedélzetmesterként. Egyszerű beosztott matrózként vele volt öccse is, a 17 éves William. A kereskedelmi utak felfedezésére alakult társaságot – The Company of Merchant Adventurers – annyira izgatták az új lehetőségek, hogy nemcsak Chancellort küldték vissza Oroszországba, hanem 1556-ban fölszerelték és útnak indították a Serchthrift nevű hajót is, Stephen Burrough parancsnoksága alatt. A kis hajócska megkerülve a Kola-félszigetet, elérte Novaja Zemlját, kikötött a Vajgacs-szigeten is, majd egészen az Ob torkolatáig jutott. A parancs szerint minél messzebbre kellett hatolnia, de úgy, hogy még biztonságosan visszatérhessen. Az északi körülmények túlélésében immár gyakorlott angolok hazafelé útjukon fölhajóztak a Dvinán, Holmogori falu mellett átteleltek, majd a következő tavasszal sikeresen visszatértek Angliába.

Az angol hajósok által felderített vidék
(Forrás: Wikipédia)

Az utazásról fennmaradt Stephen és William Burrough beszámolója is. Természetesen vannak köztük átfedések, de a finnugor és szamojéd szempontból igazán izgalmas dolgok csak a kapitány, Stephen Burrough jelentésében találhatók. Az írásból megtudhatjuk, hogy az Ob torkolatánál és a Vajgacs-szigeten élő szamojédok igen veszélyesek:

(Az Ob mentén élők) …megpróbálnak minden embert lelőni, aki nem beszél az ő nyelvükön. A Pecsorától északkeletre terül el Vajgacs, ott olyan vad szamojédok élnek, akik nem engedik az oroszokat partra szállni, megölik és megeszik őket, amint ezt az oroszok beszélik nekünk.

Az őslakók ellenállása érthető: éppen ezekben az években bukkantak fel az első orosz hajók a szibériai vizeken, alig megelőzve az angolokat. A szamojédok rosszat sejtettek. És igazuk lett – rövidesen megkezdődött Szibéria meghódítása.

Stephen Burrough térképvázlata
(Forrás: Английские путешественники в Московском государстве в XVI веке. )

1555. augusztus 3-án Stephen Burrough hajója kikötött egy kisebb szigeten, Vajgacs közelében. Egy orosz hajóskapitány, bizonyos Losak nevezetű, akivel már egy másik sziget mellett is találkoztak, elvezette az angolokat a szamojédok bálványaihoz:

Volt belőlük több mint háromszáz, mind olyan gyenge, rossz munka, amilyet soha nem láttam. Közülük többnek a szeme és a szája vérrel volt bemázolva, durván faragott férfi, női és gyerekképmások voltak, amit testük többi részéből látni lehetett, az is be volt kenve vérrel. Egyik-másik bálvány nem volt más, mint egy régi karó két-három késsel készített bevágással. Sok lábnyomát láttam az említett szamojédoknak valamint szánjaiknak, amelyeken ők utazni szoktak. Ugyanitt a bálványok csoportja mellett hevert egy törött szán meg madarak által kicsipkedett szarvasbőr is. Egyik-másik bálvány előtt a bálvány szájáig érő hasáb volt, mind véres, és én azt gondoltam, hogy ezek a hasábok áldozati eszközként szolgálnak.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A pecsorai szamojédok valamivel barátságosabbak voltak, mint az Ob mellett élők. Ők már beletörődtek az idegenek jelenlétébe. Az első orosz kalandorok több mint 400 éve vetődtek el hozzájuk. Az sem zavarta őket, ha egy távolról jött vendég részt vett a szertartásaikon.

Stephen Burrough úti jelentésének része Richard Johnson fedélzetmester beszámolója egy sámánszertartásról. Ez az, ami leginkább érdekel minket. Az események leírása azonban oly hosszú, hogy kénytelen vagyok megrövidíteni. A szöveg kicsit zaklatott, itt-ott nehezen érthető. Végül is, Johnson csak egy tengerész volt, nem költő vagy drámaíró (az eredeti szöveg Richard Hakluyt kiadásában olvasható):

Amikor a fentebb említett szamojédok, akik a Pecsora partján élnek és az orosz cár alattvalói, egyik helyről a másikra akarnak menni, áldozatot mutatnak be a következő módon:

Minden nemzetség a saját sátrában mutat be áldozatot, a legidősebb férfi a pap. A pap először is elkezd verni az egyik oldalán bőrrel bevont, nagy szitához hasonló, dobszerű tárgyat. A verő, amellyel üt, tenyérnyi hosszúságú, egyik vége kerek, mint a labda és rénszarvasbőrrel van bevonva. A pap fején egy girlandhoz hasonló, fehér tárgy van, arcát páncéling darabja fedi, arra sok szalag, hal- és állatfog van felakasztva. Azután elkezd énekelni úgy, ahogy mi itt Angliában vadászat idején a kutyának kiáltunk, a többiek „ojtisz, ajga, ajga, ajga” kiáltásokkal válaszolnak, akiknek ő ismét kiáltásokkal válaszol. Így felelgetnek egymásnak ugyanazokkal a szavakkal. Azután mintegy eszméletét vesztve a földre zuhant, mint egy halott, és egy szál ingben a földön feküdt. Alig érzékeltem a lélegzését. Megkérdeztem a többiektől, miért fekszik így? Azt válaszolták nekem, hogy „most a mi istenünk megmondja neki, mit fogunk csinálni és hova megyünk”.

Eddig minden világos, ez egy klasszikus sámánszertartás, síppal, dobbal, nádi hegedűvel. A végén jön a révülés, vagyis a kapcsolatfelvétel a szellemvilággal. Csakhogy ezzel a szertartás nem ért véget. Ez a sámán mást is tudott:

(Amikor magához tért) …megparancsolta, hogy öljenek meg öt nagy rénszarvast, és ismét folytatták a korábbi éneklést. Ezután a pap fogott egy tenyérnyi széles, könyöknyi hosszúságú kést (megmértem), és félig vagy valamivel kevésbé a saját hasába döfte, de seb nem mutatkozott (a többiek pedig halkan tovább énekeltek). Ekkor a pap egy kardot a tűzbe tett, és átforrósodásig ott tartotta, majd ilyen formában az inge hasítékába dugta, és a saját testébe döfte, gondoltam, a köldökétől a faráig. Mivel az utóbbi meztelen volt, hozzáérintettem az ujjamat, akkor ő kihúzta a kardot és leült.

Miután a sámán fölnyársalta magát, további különös dolgok történtek: vizet forraltak s egy hokedliszerű ülőalkalmatosságot eszkábáltak össze. A folytatólagos fejlemények:

(A sámán) az ülőkéhez lépett, szabóülésben ráült, és hangosan énekelni vagy kurjongatni kezdett. Akkor a többiek fogtak egy kétszazsennyi hosszúságú vékony rénszarvasbőr fonalat, azt a pap a nyakára hurkolta, és átbújtatta a bal válla alatt, a fonal két végét pedig a mellette álló két ember kezébe adta. Azok együtt tartották a fonal két végét. Ekkor a forró vizes üstöt a pap elé tették a négyszögletes ülőkére. Az utóbbi mindezideig letakaratlanul állt. Ekkor a papot és az ülőkét egy olyan nagy, bélés nélküli ruhadarabbal terítették le, amilyet az oroszok viselnek. Akkor a fonáltartó két ember elkezdte összehúzni a fonalat, amíg teljesen össze nem húzták. Akkor azt hallottam, hogy a pap előtt lévő üstbe beleesik valami. Megkérdeztem a mellettem ülőtől, hogy mi esett a pap előtt lévő üstbe? Ő azt válaszolta, hogy a pap feje, a bal válla és karja, azaz, amelyeket az általam látott, összehúzott fonál levágott. Ekkor felálltam, hogy meggyőződjek, így van-e vagy nem, de visszafogtak, mondván, ha valaki ezt testi szemeivel meglátja, az meghal.

Az angol szemtanú gyanakodott, de nem volt ideje gondolkodni, mert újabb csodákat látott:

Ezután mindnyájan és sokszor azt kiáltották, hogy „ogao! ogao! ogao!” Miközben ők így kiáltoztak, óbégattak, én észrevettem, hogy a papot takaró ruha alól, két helyen valami emberi ujjhoz hasonló bújik elő. Nekem azt mondták, hogy ez nem a pap ujja, mivel ő még halott, hanem, amit látni véltem, az egy állat volt, de hogy milyen, azt nem tudták, vagy nem akarták megmondani nekem. Néztem a takarót, ám azon nem látszott lyuk. Végezetül a pap felemelte a fejét a vállával és a karjával együtt, és egész testtel a tűzhöz lépett. Íme, néhány óra alatt ezt láttam istentiszteletükből.

A szöveget olvasva nyilván többeknek eszébe jutnak a manilai csodadoktorok. Egy időben a magyar sajtó is tele volt velük, könyvet írtak róluk, tévériportok mutatták, hogyan operálnak: csorog a vér, mindenféle gusztustalan dolgot bányásznak ki a páciens belsejéből, de a beavatkozás után műtéti heg nem látszik. Ma már nem titkolják, hogy ez átverés: a vért és a belsőséget ügyes kézzel varázsolják a beteg testére. Úgy mondják, hogy a beteg látván a sikert, tehát a kóros rész eltávolítását, erőt gyűjt és meggyógyul. Egyesek szerint ezek a csodadoktorok „műtét” közben energiát is átadnak a betegnek. Ezt hívják pszichosebészetnek. Akinek ez hiányzik, olvashat róla az interneten. Én csak azért említettem meg a szamojéd sámán tevékenysége kapcsán, hogy lássuk, ez a fajta trükközés Eurázsiában több száz éves hagyományokkal rendelkezik. Ereje abban áll, hogy hisznek benne. A szamojédok is hitték, hogy a „pszichosámán” tőrt döfött magába, később a forró vízbe pottyant a feje, majd a testét takaró ruhán nem az ő ujjai jelentek meg, hanem valamiféle állatok. Talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy nem hittek benne, hanem belementek a játékba. Ezekkel a praktikákkal a sámán azt kívánta elhitetni, hogy nemcsak a lelke, de a teste is a másvilágon járt, a szertartás során ő ténylegesen meg is halt.

A Vajgacs atommeghajtású jégtörő hajó
(Forrás: Wikipédia)

Az angol hajósok a hosszú tél után 1557. május 23-án indultak haza Holmogoriból. Június 22-én a Szvjatoj Nosz (Szent Orr) -fok közelében, a Szent János-sziget mellett horgonyoztak le. Este 16 lapp ember érkezett csónakon látogatóba. Éhesek voltak:

Azt mondták, hogy ennivalót keresni indultak a sziklákhoz, de hozzátették, ha nem találnak, akkor semmit sem esznek. Láttam, hogyan esznek éhes tehénhez hasonló módon mindenféle sziklán élő gyomnövényt. Azt is láttam, hogyan eszik a nyers madártojást a ki nem kelt fiókával együtt.

A látogatók közül néhányan beszéltek oroszul. Ez tette lehetővé Stephen Burrough számára, hogy egy lapp szójegyzéket állítson össze. Ez 67 szót, illetve kifejezést tartalmaz, majd a tőszámneveket 1-től 20-ig és a tízeseket tovább 100-ig. Ez együtt majdnem 100 szó. A finnugristák a skót John Abercromby 1895-ben megjelent közleményéből ismerkedtek meg a szójegyzékkel. A néprajzi leírások iránt érzéketlen nyelvészeknek (:)) azonban nem volt hozzá szemük s fülük, hogy értékeljék a hajósok beszámolóiban rejtező egyéb finomságokat. Nem is foglalkoztak velük. Pedig legalább olyan jelentőségűek, mint a szójegyzék.

Irodalom

Abercromby, J.: The earliest list of Russian Lapp words. Suomalais-ugrilaisen seuran aikakauskirja. Journal de la société finno-ougrienne. XIII/2. 1895. 1–8.

Английские путешественники в Московском государстве в XVI веке. Leningrád, 1937.

Hakluyt, R.: The principall navigations, voiages and discoveries of the English nation made by Sea or over Land &c. London, 1589. (eBooks@Adelaide, 2006)