Az alábbiakban sorra veszek pár olyan nyelvtani vonást, amelyek a finnugor és a török nyelvekre egyaránt érvényesek. Mindegyikhez igyekszem megfelelő példát felhozni. A magyaron kívül a finnugor nyelvek közül a finnből, a török nyelvek közül pedig a törökből fogok meríteni, de ez nem jelenti azt, hogy ugyanilyen példákat ne találnánk más finnugor és török nyelvekben épp úgy szép számmal.

Ezzel nem célom sem bizonyítani, sem cáfolni semmilyen nyelvrokonságot. Arra egy ilyen írás már csak terjedelme miatt sem alkalmas. Maguk a vázlatpontok a magyar Wikipédiából származnak (http://hu.wikipedia.org/wiki/Finnugor_nyelvrokons%C3%A1g).

• nagyszámú toldalék használata, vagyis agglutináció

Az agglutináció szó szerint azt jelenti, hogy egymáshoz ragasztás. Ragokat, toldalékokat ragasztunk egy szóhoz, hogy módosítsuk az értelmét. Magyarul ragozunk (régen "ejtegetésnek" hívták). Egy másik fontos jellemzője az agglutinációnak az, hogy minden toldaléknak csak egy bizonyos nyelvtani jelentése van.

Példák: 

Magyar: házaimban = ház + am + i + ban

Finn: taloissani = talo + i + ssa + ni

Török: evlerimde = ev + ler + im + de

Ahol az egyes toldalékok így felelnek meg egymásnak (a sorrend nem mindig egyezik):

-am = -ni = -im,

-i = -i = -ler,

-ban = -ssa = -de.

• magánhangzó-harmónia (hangrend) az ősi szavaknál

Én ezt nem korlátoznám az ősi szavakra, hanem úgy általában a hangtörvényekről, hangrendi illeszkedésről beszélnék. A magyar esetében ez azt jelenti, hogy vannak magas, és mély magánhangzók, és azok egymás társaságát részesítik előnyben a szavakban. Így lesznek magas és mély hangrendű szavak. A magas hangrendű szavakban ezért csak magas magánhangzók vannak (pl. nyereg), a mély hangrendűekben pedig csak mélyek (pl. horog). Bár vannak még vegyes hangrendű szavaink is, de azok általában valamilyen külső hatás eredményei, és megtörik a hangrendet (pl. karfiol < olasz cavolfiore 'kelvirág' közvetve, pitvar < szerb pritvor 'templom előcsarnok').

A hangrendi illeszkedés a toldalékoknál is érvényesül, ezért van, hogy sok toldalékunknak egyaránt van mély és magas alakja is (pl. -ban, -ben).

Hasonló szabályok, szabályosságok vannak a finnugor és a török nyelvekben is. Ezek mértéke különböző lehet, sőt vannak olyan nyelvek is mindkét csoportban, amelyekből ez az idők során már szinte teljesen kiveszett (pl. észt, üzbég).

Példák:

Magyar: emberben = ember + ben, állatban = állat + ban. (-ben, -ban)

Finn: faluban: kylässä (~külessze) = kylä + ssä, karámban: tarhassa = tarha + ssa. (-ssä, -ssa)

Török: sarkok: köşeler = köşe + ler, és fák: ağaçlar = ağaç + lar. (-ler, -lar)

Nem törekedtem rá, hogy mindenhol ősi (értsd nem átvett) szavakat írjak, de arra igen, hogy ezek a szavak hangrendbe illő szavak legyenek.

Ami itt még érdekes, hogy ugyanaz a toldalék más-más magánhangzót kap, aszerint, hogy milyen magánhangzót követ.

• nincs nyelvtani nem

Tehát nincs olyasmi, mint többek között a franciában, németben vagy oroszban, hogy egy adott szónak nyelvtani neme van, ami vagy összefüggésben van a szó jelentésével (természetes nemével), vagy nem. Pl. német das Mädchen - a lány, semleges nyelvtani nemű.

A finnugor és török nyelvek a nemet különböző szóalakokkal különböztetik meg, ha ez szükséges (pl. bika vs. tehén), ahol pedig a valóságra levetítve nincs jelentősége, ott nem használnak rá nyelvtani jelölést sem.

• a jelző megelőzi a jelzett szót

Például:

Magyar: régi út.

Finn: vanha tie.

Török: eski yol.

• a jelző nincs egyeztetve a jelzett szóval, például gyönyörű kuvaszokat és nem "gyönyörűeket kuvaszokat" (egyes balti-finn nyelveknél van egyeztetés, de a kutatások szerint ez későbbi fejlemény)

Itt a finn nem jöhet szóba példának, mivel ott pont van ilyen egyeztetés, de azért van még néhány szó, amit nem egyeztetnek (pl. joka ihmiselle - minden embernek, és nem *jokalla ihmiselle).

Török: eski evin... - a régi háznak...

• számnevek után egyes szám áll (sok ember, nem "sok emberek")

Például:

Finn: monta miestä - sok ember, neljä tyttöä - négy lány (bár a főnevek partitívuszba kerülnek)

Török: ua.: çok insan, dört kız

• birtokos személyragozás (kutyám, kutyád stb.)

Vagyis a hovatartozást személyragokkal fejezik ki, ellentétben sok más indoeurópai nyelvvel (pl. angol my mother, tkp. "enyém anya", portugál minha mãe, ua., stb.).

Itt a finn részben eltér, mivel a standard nyelvben többnyire a ragozott személyes névmásokkal együtt használják a főnévhez járó személyragokat, tehát duplán ragoznak (pl. minun äitini, tkp. "enyém anyám"), ahol a ragozott személyes névmás elhagyható bizonyos esetekben. A hétköznapi nyelv, a beszélt finn viszont ennél is tovább megy, és a hangsúlyt még inkább csak a személyes névmásos kifejezésre helyezi (pl. m[in]un äiti).

Példák:

Magyar: anyám, anyád, anyja, anyánk, anyátok, anyjuk.

Finn: äitini, äitisi, äitinsä, äitimme, äitinne, äitinsä.

Török: annem, annen, annesi, annemiz, anneniz, anneleri.

(A személyragok a fentiektől enyhén eltérhetnek ha zárt szótagot vagy másféle magánhangzót követnek.)

• a birtoklást a habere ('birtokolni') ige nélkül, birtokos személyjellel és részeshatározóval fejezzük ki (például Nekem van lovam, nem "Én birtoklok lovat")

Bár a fenti magyar mondat abból a szempontból nem mondható tipikusnak, hogy nagy általánosságban így fejeznénk ki magunkat, de abból a szempontból igen, hogy ilyen és ehhez hasonló szerkezetekkel találkozhatunk más finnugor és török nyelvekben is.

Példák:

Magyar: [Nekem] van [egy] lovam, vagy A fának zöld levelei vannak.

Finn: Minulla on hevonen (szó szerint: "nekem van ló"). Puussa on vihreät lehdet (szó szerint: "a fában vannak zöld levelek" - csak elidegeníthetetlen tulajdonnál).

Török: Benim bir atım var (szó szerint: "nekem egy lovam van"). Bende bir kitap var - van egy könyvem (szó szerint: "bennem egy könyv van" - csak személy vagy intézmény birtokos esetén).

Természetesen lehetne a listát bővíteni, pontosítani, még több példával alátámasztani, ám én itt csak egy gyors betekintést próbáltam adni e nyelvek tagadhatatlanul közös vonásaiba. Ehhez nem csak tömörítettem, hanem a kevésbé egyértelmű hasonlóságokat el is hagytam. Mindemellett ezek a hasonlóságuk önmagukban nem elegendőek semmilyen nyelvi értelemben vett genetikai rokonság bizonyítására, és én sem ilyen vélt vagy valós rokoni kapcsolat illusztrálására törekedtem, hanem sokkal inkább egy nyelvtanulást elősegítő nyelvi gondolkodást igyekeztem felvázolni, illetve bemutatni, hogy ezek a nyelvtani sajátosságok hogyan jelennek meg a magyarban, finnben és törökben.