-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A Népszabadság cikkírója megállapítja, hogy a szélsőjobb körül gyülekezik egy bizonyos ízlésű réteg, s olyan cikket kerít megállapítása köré, mely pont ezen körök ízlését szolgálja. Érdekes piaci-ideológiai kísérlet tanúi lehetünk.
2010. január 19-én cikket közölt a Népszabadság Finnugor elmélet: Halzsírszagú rokonság? címmel, Újra és újra fellobban a finnugor elmélet iránti ellenszenv alcímmel Papp Sándor Zsigmond tollából. A cikk bevezetője szerint darázsfészekbe nyúlnak: úgy tűnik azonban, inkább csak darázsfészekben kotorásznak.
A cikk először Szőcs Géza nyári kijelentéseit idézi fel: említi, hogy a kulturális államtitkár által meghirdetett „program keretében [...]genetikai vizsgálatokkal kutatnák a magyarság eredetét, így „tesztelve” a finnugor elméletet”. Azt a nem elhanyagolható tényt azonban, hogy a nyelvrokonságot semmiféle genetikai kutatással nem lehet „tesztelni” még idézőjelesen sem, itt nem említi. A cikk egy későbbi részében ugyan azt olvashatjuk, hogy a „DNS-vizsgálatok pedig nem alkalmasak arra, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzák a kérdést”, ám ez a megfogalmazás is éppen a lényeget takarja, hiszen nemhogy „egyszer s mindenkorra” nem tisztázhatják a genetikai kutatások a nyelvrokonság kérdését, hanem egy másodpercre és egy hajszálnyit sem befolyásolhatják. A zavart csak növeli, hogy ezek után a következő áll: „Talán csak Raskó István genetikus vizsgálódásai vezethetnek eredményre, aki a honfoglaló magyarok csontjaiból nyer ki DNS-mintákat. Ezeket kellene összevetni a korabeli népek maradványaival, csakhogy az ilyen leletek nagyon ritkák, és a művelet roppant költséges.” Ezzel az újságíró azt a benyomást kelti, hogy ezeknek a kutatásoknak akár elméletben lehet befolyásuk a nyelvrokonság kérdésére: ez pedig az olvasó megtévesztése.
A szerző két nyelvészt, Honti Lászlót és Fodor Istvánt is felkereste, és arról kérdezgette őket, hogy milyen okai lehetnek a finnugorsággal szembeni ellenérzéseknek. Csakhogy ez egyik kutatónak sem szakterülete, legfeljebb benyomásaik lehetnek: arról azonban, amiről valóban szakértőként nyilatkozhattak volna, azaz hogy miért is tartjuk a magyart finnugor (pontosabban uráli) nyelvnek, a Népszabadság nem ír.
Ezzel szemben a cikk említ egy, a Népszabadság szerkesztőségébe érkezett levelet, mely szerint Kijevben 9000, rovásírással teleírt pergamenpapírt (!!! – a pergamen bőr, nem papír) találtak. Állítólag a felfedező régész meg is küldte a leletet a Magyar Tudományos Akadémiának, ám azok eltűntek, a tudóst pedig Szibériába száműzték. A cikk hallgat arról, hogy az ilyen történeteknek se szeri, se száma, és hogy már ez a zanzásított változat is egy halom gyanús elemet tartalmaz: értékes leleteket nem szoktak csak úgy küldözgetni, a rovásírásos emlékek tipikusan nem pergamenen vagy papíron szoktak előfordulni stb.
A cikk végén Czakó Gábor író szólal meg. Állításai olyanok, melyek nemhogy nem állják meg a helyüket, de tudományos szemszögből nem is értelmezhetőek: „az elmélet nem foglalkozik a magyar nyelv eredeti természetével, vagy ha igen, akkor nem megfelelően”, „nem magyarázza meg kimerítően a magyar nyelv belső szerkezetét”, „a némiképp eltorzult finnugor elmélet [...] nem egyezik [a tanulók] ösztönös nyelvérzékével” stb. Czakó szerint a négyévente (valójában ötévente) megrendezett finnugor kongresszusok „belterjes”-ek, illetve „Hunfalvy Bach-huszárként tevékenykedett”. A cikkíró azonban véletlenül sem teszi hozzá, hogy a kifogások tudománytalanok, sem azt nem jegyzi meg, hogy szakmai rendezvényeken a szakemberek nem laikusok kósza ötleteivel szoktak foglalkozni, és azt a tényt sem közli, hogy Hunfalvy nemhogy Bach-huszár nem volt, de 1849-ben a debreceni országgyűlés jegyzőjeként dolgozott Magyarországért. A kérdésben tájékozatlan olvasó számára tehát a cikk azt sugallja, hogy a finnugor nyelvrokonság körül mégis bűzlik valami...
Papp Sándor Zsigmond szerint „a szélsőjobb tereli egy akolba a minél dicsőségesebb múlt után »kutatókat«” – úgy tűnik, a Népszabadság most megirigyelte ezt a nyájat, és saját karámjába kívánja terelni.