Patrik nevű olvasónk bizonyára tréfás műveltségi tesztnek szánta kérdését:

Melyik nép eszi meg Önmagát? (nyelvészeti kérdés)

Patrik talán nem elég régen vagy nem elég rendszeresen olvassa oldalunkat, hiszen észrevehette volna, hogy a választ már megírtuk.

Érdekességként megemlíthetjük, hogy a szamojéd alak oroszul ’önevő’-nek értelmezhető, ezért Oroszországban a tájékozatlanok kannibálnak is gondolhatták őket. A politikai korrektség kedvéért azonban rosáltatták a mássalhangzókat, így ma a szamogyij alak használatos.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

De ha már ismét szóba került a kérdés, vizsgáljuk meg részletesebben, miről is van szó. A szamojéd szó eredete homályba vész, de igen valószínű, hogy az elejének köze van a lappok számi elnevezéséhez. Feltehető, hogy az oroszok a sarkkör vidékén élő nyugatabbi népek elnevezését átvitték a keletebbiekre. A szamojéd elnevezést eredetileg csak a nyenyecekre használták (manapság is, ha egyszerűen szamojédokról beszélnek, gyakran a nyenyeceket értik alatta), később terjedt ki szakszóként az uráli nyelvcsalád másik, nem a finnugor ágába tartozó összes nyelvre. 

Nyenyecek ma
(Forrás: Wikimedia Commons / Karen Mulders / CC BY-SA 3.0)

Az orosz szam-, szamo- előtag ’ön-, maga-’ jelentésű, míg a -jed- az ’eszik’ ige töve. Nem arról van szó azonban, hogy valamilyen véletlen folytán olyan alakban került a népnév az oroszba, amilyet így lehetett értelmezni, hanem népetimológiával keletkezhetett (a korai forrásokban még szamojagy alakban fordul elő). Az orosz Wikipédia szerint a szamogyij(ec, -szkij stb.) alak eredetileg orosz nyelvjárási változat, melyet az enyecek és a nganaszanok használtak önmagukra (a kissé gyanús állítás forrását a szócikk nem adja meg). Az elnevezést 1938-ban tették hivatalossá, főként azért, hogy a szamojédok kannibalizmusát sugalló elnevezést semlegesebbel váltsák fel.

De ha már a szamojédokról és a szovjethatalom viszonyáról van szó, akkor érdemes megtekinteni az egyik legkorábbi, 1928-as szovjet rajzfilmet. A történet szerint a főszereplő szamojéd fiút, Csut megtámadja egy jegesmedve, ám ő késével végez vele. Ám a medve tetemét át kell adniuk afalut uralma alatt tartó sámánnak. (Érdemes észrevenni, hogy a sátrat jelentő csum szót az angol felirat iglunak, azaz jégháznak fordítja!) Csu a sámánnál szolgál, hogy a családját segítse. Ám ezúttal elege lesz, és leleplezi a sámán csalását. A sámán bosszút esküszik, és Csut a tengerbe akarja veszejteni – ám egy hajó kimenti. Csu Leningrádba érkezik, és tanulni kezd az északi népek iskolájában. Eltelik három év, és ismét eszébe jut szülőföldje. Azt várnánk, hogy a történet most kezdődik igazán – azonban ezzel véget is ér.

A filmben látható elemek néprajzilag gyakran egyáltalán nem hitelesek. A szibériai bálványok egyáltalán nem mozgathatóak, és senki nem akarja azt a benyomást kelteni, hogy valóban élnek. Ahhoz, hogy istennek tekintsék őket, elég, ha szemük és szájuk van: a gyerekek babái például arctalanok, különben bálványnak számítanának, és etetni kellene őket. Bár egyes nyenyec területeken valóban élnek jegesmedvék, a jegesmedvékkel való küzdelemnek a nyenyec folklór nem sok nyomát őrzi.