A budapesti Állatkertben mutogatott lapp és szamojéd emberek után nyomozva az internet számos oldalán megtaláltuk ezt a mondatot (például a Nevezetes Fák oldalon is):

A XIX. század végén és a XX. század elején embereket is bemutattak az Állatkertben, az úgynevezett „néprajzi mutatványok” keretében; különösen népszerűek voltak a szamojédek és a lappok, a sziúk, valamint az akkoriban „singhaliaknak” nevezett szingalézek…

Tovább keresgélve, a városi legendákat feldolgozó honlapon rábukkanhatunk az Állatkerti négerek a világvárosban című írásra (szerzője Marinov Iván). A cikkhez Hanga Zoltán hozzászólásként beillesztette korábbi írását (megjelent a Vadon című folyóiratban), amely az állatkertekben egykor szokásos „néprajzi mutatványok” hátterével foglalkozik, s közben kifejti, hogy az emberek állatkerti mutogatása a Hagenbeck állatkereskedő család találmánya volt. Elsőnek rögtön lappokat importáltak:

1874-ben éppen egy harminc egyedből álló rénszarvas-szállítmány szervezésével foglalkoztak, amikor kiderült, hogy Hagenbeck régi barátjának és ügynökének, Heinrich Leutemannak nem áll rendelkezésére elég ember ahhoz, hogy az állatokat Lappföldről a megfelelő európai állatkertekbe eljuttassa. Hiszen az ügynök, és a szállítást lebonyolító személyzet mellett szükség volt még emberekre az állatok utazás közbeni ellátásához, gondozásához is. Hagenbeck végül feltalálta a spanyolviaszt: a rénszarvasokat néhány lapp pásztor kísérje új otthonukba! És – ha már jönnek – hozzák el sátraikat, használati tárgyaikat is, hogy mindezt be lehessen mutatni az európai nagyvárosok egzotikumra éhes közönségének!

Ezeket a híreket, valamint saját kutatásainak eredményeit és sok-sok fotót használt fel Studiolum, amikor 2011-ben A Wang folyó versein közzétette Négerek az állatkertben című írását. A szerző elítéli, és embertelen szokásnak tartja emberek állatkerti mutogatását. Manapság nem is fordul elő ilyesmi. Az egykori gyakorlatot talán már csak a stockholmi skanzen, minden skanzenek őse képviseli, amelyben medvék is láthatók, a népi mesterségeket hagyományos viseletbe öltözött emberek mutatják be, a lappok pedig saját magukat…

Az állatkertekben pénzért bámulható emberek történetéhez hozzátartozik a Budapesten járt lappok és szamojédok meséje is.

Az első fecskék

A magyar finnugrisztikai összefoglalások közhelyszerűen ismételgetik, hogy valaha lappokat is mutogattak a budapesti Állatkertben, a szamojédok azonban valahogy kihullottak a szakma emlékezetéből. Munkácsi Bernát visszaemlékezve Budenz József munkásságára azt is tudni véli, hogy Budenz bejárt az Állatkertben sátrazó lappokhoz, és nyelvészeti gyűjtőmunkát végzett a körükben. A Vasárnapi Újság nekrológja (1892.) pedig azt tartalmazza, hogy Budenz az állatkerti lappokhoz és szamojédekhez egyaránt bejárt. A lappoknál tett látogatásokra vonatkozó adatot Domokos Péter is átvette. Munkácsi és a névtelen nekrológíró azonban tévedett: Budenz csak a szamojédoknál járt. De kétségtelenül találkozott lappokkal is, melynek eredményeképpen 1875-ben publikálta Svéd-lapp nyelvmutatványok című írását.

A körülményeket illetően Budenz elég szűkszavú:

Az 1873-ban Budapesten megfordult négy lapp ember északi Svédországból való volt (mégpedig Malå egyházközségből, mely a Pite Lappmarkban fekszik, Skellefteå-tól fölfelé, észak-nyugatnak).

Az Akadémiai Értesítő sem árul el semmit a lappok budapesti tartózkodásának körülményeiről:

Harminczhetedik akadémiai ülés. Az I. (nyelv- és széptudományi) osztály tizedik (rendkívüli) ülése. 1873. decz. 18-án.

Budenz József r. tag bevezeti a Budapesten tartózkodó lappokat (szám szerint négyet) s felolvasást tart nyelvökről, az általok mondott meséket vevén részben fejtegetése alapjául.

Az osztályelnök az osztály nevében megköszöni az értekezőnek, hogy megragadva a kínálkozó alkalmat, a tudomány czéljaira használta fel azt, a mi inkább curiosumnak látszott.

A Vasárnapi Újság mindig pontosan beszámolt a fővárosi szenzációkról. Ezért a lappok és a szamojédok későbbi látogatásainál a legfontosabb forrásunk lesz. 1873-as híradásában az újság nem írja, hogy a lappok az Állatkertben laktak volna. Ennek alapján valószínű, hogy ekkor még nem élvezték az állatok vendégszeretetét:

Forrás: Vasárnapi Újság, 1873.

Szamojédok az Állatkertben

1882-ben érkeztek az első nyelvrokonok a budapesti Állatkertbe. A Vasárnapi Újság részletes beszámolót közölt róluk, melyhez egy rajzot is mellékelt. A cikkben először arról olvashatunk, hogy a szamojédok érkezése nagy érdeklődést keltett Budapesten, tódultak a kukkolni vágyók.

A nyelvrokonság bemutatása után tájékoztatót kapunk a szamojédok történelméről (orosz hódítás), életmódjáról (prémvadászat, rénszarvastenyésztés), hiedelmeiről, temetkezési szokásairól, majd a Budapestre érkezett szamojédok lakóhelyéről, családi viszonyairól. Ez utóbbiból idézünk:

A budapesti állatkertben tanyázó szamojéd család szintén a Pecsora folyó mellékéről való, s a „jurak” [=nyenyec]-törzshöz tartoznak. A család öt tagból áll. És pedig egy öreg házaspárból. A mintegy ötven éves férfi, ‒ Vaszko a neve, ‒ csak nehezen vonszolja már tömzsi termetét; nagyon meg van viselve szegény. Valamikor találkozása volt egy jegesmedvével s féllába oda veszett s azonfelül egyik kezének két, a másiknak három ujja.

… Felesége, Ujeja is törődött öreg asszony, pedig öt évvel fiatalabb uránál s anyja egy 6 éves fürge kis fiúcskának, kit Osztjének nevez.

Van még velök egy fiatal házaspár is, kik csak a mult őszszel keltek egybe, Piriptija, az ifju nő, még csak 17 éves, mig férje, Iderach csak 20. …

A két család egy tágas, iramszarvasbőrrel födött sátorban lakik, mely körül szánok, vadászeszközök, ruhadarabok, óriási hósaruk, stb. vannak elszórva és fölakgatva. Egy szép északsarki fekete kutya őrzi mind e kincseket. Ott legelész a család 14 iramszarvasa is…

E szamojéd család, mint már érintök, a Pecsora mellől, és pedig annak torkolatától, Varandej szigetről jött hozzánk. Az utat Szt.-Pétervárig ‒ 2700 mérföld! ‒ a tengerpart mentén szánokon tették meg 135 nap alatt s Varsón, Krakón, Bécsen keresztül jutottak mi hozzánk. …

A karavánt tőlünk Párisba szándékozik szállítani az „impresszárió”, ki Raabe nevű pozsonyi ember, de magyarul épen nem tud s németül is rosszul beszél, mert leginkább Oroszországban tartózkodott.

Szamojéd család az Állatkertben (a jobb felső sarokban: A Néva partján)
(Forrás: Vasárnapi Újság, 1882/28: 442.)

Az Állatkertben elszállásolt szamojédokat Budenz József tizenkétszer látogatta meg. Adalék a jurák-szamojéd nyelv ismeretéhez című tanulmányában azt írta, hogy a szamojédok a Kanyin-félszigetről származtak (ez nyugatabbra van, mint a Vasárnapi Újság szerinti lakóhelyük, a Pecsora torkolata). Adatközlője a családfő, Vaszilij Ignatyjevics Kanyikov volt, aki beszélt oroszul is. Budenz eleinte szavakat kérdezett tőle, majd orosz meséket fordíttatott vele jurák-szamojéd nyelvre. A fordítást aztán otthoni könyvtárának segítségével letisztázta, és másnap az öregnek fölolvasván, együtt pontosították. Szövegközléseihez Budenz szójegyzéket is csatolt.

Lappok az Állatkertben

Az első lapp csapat 1888-ban érkezett a budapesti Állatkertbe. A Vasárnapi Újság 17. száma rövid hírben tudósított az eseményről, a legszelídebb fajtájú vadembereknek nevezvén a messziről jött nyelvrokonokat. A vendégek időnként műsorral szórakoztatták a nagyérdeműt:

A lapp-familia az érdeklődők kedvéért bemutatja magát, állatjait, szerszámjait és szokásait; énekelnek halk zümmögő hangon; tánczolnak, azután hosszú nehéz hóczipőikben sétálnak a homokban, iramszarvas fogatú, csónakalakú járműveikkel szánkáznak, s végül nagy jegesmedve vadászatot rendeznek, de mivel valóságos jegesmedve nincs kéznél, a jó öreg lapp-papa alakoskodik, s minden megerőltetés nélkül nagy természetességgel játsza a dörmögő jegesmedve hálátlan szerepét.

A lappokat fölkeresték az Akadémia tudós urai is. A Vasárnapi Újságban Szomaházy István számolt be látogatásukról. A Kedves Atyafiak című írás finom humorral utal rá, hogy talán mégsem az Állatkertben kellene a rokonokat mutogatni. A lappokat azonban nem zavarja „a tigrisek rekedtes, vérfagylaló bőgése, az oroszlán hatalmas ordítozása”, sem a gyöngytyúkok nyikorgása vagy a „kokhinkhinai” kakas kukorékolása, de még az „osztrák-magyar államvaspálya” gyorsvonatának zakatolása sem. Élik a maguk életét, ha már egy impresszárió, „ki egyaránt talál mutatni valót fenevadakban, lappokban s háromszemű asszonyokban”, a messzi Jämtlandból ideszállította őket.

Lapp gyerekek sarki kutyával (Balogh Rudolf felvétele)
(Forrás: Vasárnapi Újság, 1913/6: 107.)

Szomaházy a cikkben a finnugor‒török vitára is kitér:

Derék atyánkfiai, odafenn a messze éjszakon, kik a rénszarvas-nyájat békén gondozzák odahaza, nem is gondoltak arra, hogy itt, a Kárpátok között, ádáz harcz folyik miattuk s hogy a fínnista tábor élén elkeseredetten harczol a kemény Budenz, a turkisták vérengző vezére: a győzhetetlen Vámbéry Arminius ellen. A két tábor vitéz daliái keményül össze- összecsapnak a porondon, melyet m. t. akadémiának hívnak s kelevézeik csapása sűrűen hangzik a kemény vaspánczélon.... S mig az egyik tábor a régi, Istenben elpihent Sajnovics jelszavával indul a viadalba „Idioma hungarorum et lapporum idem esse” a másik borzalommal tiltakozik ama föltevés ellen, hogy ezek a gyatra, halzsíros nácziók valaha édes testvéreink valának.

A szerző egy anekdota segítségével felidézi az első lapp csoport akadémiai látogatását 1873-ból:

Ezen az ülésen esett meg, hogy egy jó hajdúnánási magyar, ki Pesten járván, meg akarta szemlélni az atyafiakat, magát a furcsa kiejtésű [=német akcentussal beszélő] Budenzet is lappnak nézte, s elő adása után bámulattal csóválá meg a fejét:

‒ Teringettét, most már csakugyan elhiszem. Hiszen a vajdájuk beszédéből magam is megértettem egyetmást!...

A korábbi célozgatások után Szomaházy István egyértelműen kimondja, hogy ízléstelen dolgok folynak a lappok körül:

Szegény jó lappok! Itt a városligetben ép úgy produkáltatták őket, akár valami kóbor talján kötéltánczos famíliát. Nekem szinte fájt a szívem, mikor ezeket a becsületes halzsírevőket arra vették rá, hogy vihogó néptömeg jelenlétében a „nemzeti szokásaikat” bemutassák s olyan jeleneteket játszszanak végig, a minők csak egy-egy léha librettista agyvelejében születnek meg.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az újságíró nem egyedül érkezett a lappok látogatására:

Bennünket: Simonyi Zsigmondot, a lapp rokonság lelkes szószólóját, Herman Ottót, a ki a jövő hónapban, halászati és madarászati tanulmányok végett, épen Stromsobe készül, s alólirottat Halász Ignácz dr. kalauzolt, ez a lelkes, fiatal nyelvész, a ki már két ízben járt a lappok között…

Halász Ignác és a budapesti lappok találkozása a világtörténelem egyik nagy véletlene volt: a tudós az előző évben Jämtlandban járván éppen a család egyik tagjától, Jonas Jonassontól gyűjtött meséket.

Természetesen mindenki elérzékenyült, melyet a Halász Ignác által hozott pálinka is elősegített. Az alkohol kiválóan megágyazott a tudománynak is:

…a javíthatatlan nyelvész még ezt a látogatást is arra használta fel, hogy népnyelvi adatokat gyűjtsön; s a jókedélyü Yonassont azon melegében meginterviewolta egy-egy kétséges kifejezésre vonatkozólag.

Lapp anya cscecsemő gyermekével (Balogh Rudolf felvétele)
(Forrás: Vasárnapi Újság, 1913/6: 107.)

1894-ben a valóságshow folytatódott – újabb lapp társaság érkezett az Állatkertbe. A Vasárnapi Újság így számolt be az eseményről:

Lappok az állatkertben. Két hét óta az állatkertben 22 tagból álló lapp karaván látható sátraikkal, rénszarvasokkal, valamint házi, ipari czikkek gyűjteményével. A karavánt Strassberger impresszárió állította össze. Éjszak e mindjobban pusztuló népét csak ritkán láthatni ily nagy csoportban. Dr. Halász Ignácz kolozsvári egyetemi tanár, ki hosszabban tartózkodott a svéd föld lappjai közt, nyelvészeti szempontból tanulmányozza őket.

A Pesti Naplóban Halász Ignác hosszabb cikkben mutatta be a lappok nomád életmódját, a rénszarvastenyésztés jelentőségét, a lapp emberek mindennapjait ‒ étkezési szokásaikat, ruházatukat. Írása végén ismertette a legfőbb tudnivalókat az Állatkertben megtekinthető lappokról: három családot alkotnak, mindannyian a lappok déli szállásterületeiről érkeztek, de nem ugyanarról a helyről. Az egyik család Svédországból, a másik a norvég Dovre-hegységből, a harmadik pedig a svéd‒norvég határon lévő Röraas-hegységből származik. A Norvégiából érkezett család különösen nagyszámú: 7 gyerek és két férfi szolga is érkezett Morten Jakobson Nordfjell, és felesége, Anna Sofia Andersdotter társaságában.

Az Állatkertben igen nagy volt az emberforgalom: a finnugor rokonok után rövidesen dinkák érkeztek Afrikából.

Lappok utoljára 1913-ban jártak a budapesti Állatkertben. A Vasárnapi Újság Balogh Rudolf képriportját közölte róluk. Megemlékezett a lappokról a Népszava és az Élet is. Ez utóbbi folyóiratban a Lapp atyafiak című írás szerzője, K. D. Szomaházy Istvánhoz hasonlóan mérgelődik azon, hogy „fajtestvéreinket” az Állatkertbe „internálták”:

Az angol-német, a spanyol-francia barátkozás villamfényes termekben, pezsgős bankettekkel kapcsolatban zajlik le, a mi ismerkedésünk csak az állatkertben.

A lappok azonban nagyon idegenszerűek:

A szemük keskeny és vakoskodó. … A nyelvük, amelyet mi kínos verejtékezéssel tanulhatunk az összehasonlító finnugor nyelvészeti órákon, merőben különös… Ezek volnának az én rokonaim? Akkor inkább rokonom a bécsi pincér, a francia rakodómunkás, vagy az orosz muzsik, aki villával piszkálja a fogát és vutkit iszik.

Később azonban az újságírónak megváltozik a véleménye, mert látja a lappokat, amint előadásuk után nyugodtan és méltósággal étkeznek. Ekkor felfénylik a rokonság:

Elszakadtak tőlünk, a vaksi északi fokra, a féléves sötétségbe, a szavaik elsatnyultak, és a felismerhetetlenségig ficamodtak … de a nyugalmuk és a gesztusuk beszél, ezt nem felejtették el s az önfeledtség pillanataiban úgy mozognak, mint a szegedi paraszt, aki áhitatosan és ünnepien megszegi a kenyeret.

„Ezzel a társasággal valaha, kétezer évvel ezelőtt, mi is együtt vacsoráztunk” ‒ fejezi be írását K. D., vagyis Kosztolányi Dezső.

A sátor előtt (Balogh Rudolf felvétele)
(Forrás: Vasárnapi Újság, 1913/6: 107.)

Az újságok megörökítették az 1873 és 1913 között zajlott lapp‒szamojéd vendégeskedés eseményeit, beszámoltak nyelvrokonok és nyelvészek találkozásairól. Az utolsó találkozást követő évben kitört az I. világháború. Ekkor a nyelvészek új projektbe kezdenek: az Állatkert helyett a magyarországi hadifogolytáborokat látogatják, hogy a cári hadsereg finnugor anyanyelvű katonáival találkozhassanak.

Irodalom

Akadémiai Értesítő, 1873/1: 219.

Budenz József: Svéd-lapp nyelvmutatványok. Nyelvtudományi Értekezések 12. (1875): 161–220.

Budenz József: Adalék a jurák-szamojéd nyelv ismeretéhez. Nyelvtudományi Értekezések 22. (1890): 81–112.

Budenz József: Jurák-szamojéd szójegyzék. Nyelvtudományi Értekezések 22. (1890): 321–376.

Halász Ignác: Lappok Budapesten. Pesti Napló, 1894/100:1-3.

K. D. (Kosztolányi Dezső): Lapp atyafiak. Élet, 1913. január 19: 67.

Munkácsi Bernát: Budenz József emlékezete I-II. Budapesti Szemle 1896: 161–195., 329–359.

Vasárnapi Újság: 1873/melléklet az 51. számhoz: 613., 1882/28: 441., 443., 1888/17: 286., 1888/20: 329–330. (szerző Szomaházy István), 1890/41: 673., 1894/13: 217., 1894/15: 255., 1913/6: 107. (Balogh Rudolf fotói)