-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Az érettségi dolgozatot javító tanár nem róhatja fel a diáknak, hogy a Folia Entomologica Hungarica – Rovartani Közlemények című folyóirat 1994-es számában nem olvasta a Vocabularium nominum animalium Europae septem linguis redactum I–II. című szótárhoz használt szabályzatot.
Korábban már idéztük Kádár János 1985-ben, az MSZMP XIII. kongresszusán elhangzott kijelentését, miszerint „Magyarországon történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van, és az is marad”. Az, hogy valami egyszer már valahogy kialakult, gyakran szolgál indokul amellett, hogy úgy is maradjon. Kétségtelen, hogy számos esetben jobb a dolgokat nem bolygatni, és meghagyni őket úgy, ahogy vannak, még akkor is, ha problémákat okoznak. Helyet spórolnánk meg pl. azzal, ha a betűkapčolatokat mellékjeles mássalhangzókra čerélnénk – ám valóŝínűleg a megoldás több kéňelmetlenséggel, mint ňereséggel járna. Ám a történelmi folyamatok felvázolása gyakran helyettesíti az érvelésben az egyes megoldások érdemi megvédését – nem feltétlenül a megvezetés szándékával, de alighanem önbecsapásként. Valószínűleg ennek lehetünk tanúi Mártonfi Attila a fajneveket tárgyaló írásában is.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Mártonfi cikkét azzal az állítással kezdi, hogy „nem igaz, hogy másképp kellene írnunk a házi nyúl állatnevet, mint eddig”. Ugyanakkor maga is elismeri, hogy A magyar helyesírás szabályai (AkH.) szójegyzékében és az MTA által készített, az Akadémiai Kiadó által kiadott közhasználatú szótárakban eddig a házinyúl szerepelt: a nyelvhasználók nyilván ebből tájékozódtak, tehát számukra most érkezett el a változás. Nem igaz tehát, hogy „sajnos nem sok köze van mindennek a valósághoz”, ha valaki változásról beszél. Cikkében végső soron Mártonfi burkoltan azt mondja ki, hogy ezek a kiadványok évtizedeken át félretájékoztatták a nagyközönséget arról, hogy az állatneveket hogyan kell írni. Szerintünk nem biztos, hogy erről van szó – erre a kérdésre még visszatérünk –, de ha így is van, arról sem a nyelvhasználók tehetnek.
Mártonfi eleve úgy tekinti, hogy a kifogások annak szólnak, hogy az állatnevek helyesírás változott. Talán ezért gondolja, hogy ha sikerül rámutatnia, hogy valójában a változás már régi, akkor a kifogásokat lesöpörheti az asztalról. A baj azonban nem a változással, hanem annak eredményével van, bármikor is játszódott az le.
Mártonfi leírása szerint Dudich Endre a kor neves nyelvészeinek közreműködésével 1959-ben dolgozta ki az első állatnév-helyesírási szabályzatot, és ebben a házi ’ház körül élő’ jelentésben külön, a ’háziasított’ jelentésben egybe volt írandó. Mártonfi szerint ez „kétségkívül intuitív megoldás volt, de mégiscsak kivételt képezett a teljes, homogén rendszeren belül”. Valójában azonban éppen ez illik a rendszerbe, legalábbis ha elfogadjuk, hogy ha a mezei jelentése ’mezőn élő’, az erdei jelentése ’erdőben élő’, a tengeri jelentése ’tengerben élő”, akkor a házi jelentése is alapesetben ’házban (esetleg ház körül) élő’. Ebben az esetben a házi más jelentésben sajátos jelentésűnek tekinthető, és Dudich megoldása pontosan megfelel az AkH. 95. pontjának:
Ha két szó kapcsolatának jelentése több vagy más, mint a tagok jelentésének együttese, akkor ezt az alkotóelemek egybeírásával érzékeltetjük. Például a szárazföld nem azt jelenti, hogy ’nem nedves föld’, hanem hogy ’a Föld felszínének tengerrel, vízzel nem borított része’, a tízórait nemcsak tíz órakor fogyaszthatjuk el; a tűzrőlpattant menyecske vagy leány nem tűzről pattant, hanem ’élénk, ügyes, talpraesett’. A szóbeszéd is más, mint a szó és beszéd: ’közszájon forgó beszédtémá’-t, ’híresztelés’-t jelent.
A jelentésváltozás miatt egybeírt összetett szavak alkotó tagjai természetesen alkalmi kapcsolatba is kerülhetnek egymással. Ilyen előfordulásukban külön kell írni őket. A kétféle írásmód jól szemlélteti a kétféle alakulat közötti jelentéskülönbséget: (nagyon) gyors írás (= sebes írás), de: gyorsírás (= sztenográfia); (veszélyt) jelző lámpa, de: jelzőlámpa (pl. a közlekedésben); sok szög (= számos szög), de: sokszög (síkidom); a földön futó (bogár), de: földönfutó (= hontalan ember); stb. [...]
Hasonlóan rendelkezik az AkH. 105. pontja is (csak a mellékneves példákat idézzük):
Az alanyos, a minőségjelzős és a mennyiségjelzős szókapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól, például: [...] általános iskola, egyetértő mosoly, érett gyümölcs, jobb kéz, mezőgazdasági termelés, olvasó lány, orvosi titoktartás; [...]
Ha azonban a tagok együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének együttese, akkor egybeírjuk őket, például:[...] forgószél (szélfajta), holtág (folyóé), melegágy (a kertészetben), söröspohár (= sörnek való pohár); [...]
Mártonfi szerint Dudich szabályait Gozmány László az 1979-es hétnyelvű állatnévszótára változtatta meg – arról nem szól, hogy az ehhez tartozó szabályzat kialakításában nyelvészek is közreműködtek volna. Erről Mártonfi a következőket írja:
Az ebben olvasható szabályozás a házi kérdésében is ugyanazt az elvet követi, mint bármilyen más melléknévi jelző esetében.
Ennek értelmezésével megint gondban vagyunk, hiszen mint fent láttuk, éppen Dudich látszik követni a szabályzatot. Persze lehet, hogy Mártonfi másképp gondolkodik a házi jelentéséről – azt nem írja le hogyan, valamit azonban megtudunk:
Ez azzal a kellemetlen mellékhatással járt azonban, hogy amit korábban egybe kellett írni, azt ekkortól külön, és fordítva, szinte kivétel nélkül.
Ez nyilván úgy képzelhető el, ha az új szabályok értelmében a házi ’ház körül élő’ jelentésben egybe, a ’háziasított’ jelentésben külön lett írandó – ez viszont azt jelentené, hogy Gozmány, illetve nyomában Mártonfi szerint a házi „igazi jelentése” ’háziasított’, ami igencsak furcsa, hiszen a mezei nyilván nem ’mezeiesített’ stb.
De lehet, hogy nem erről van szó, hiszen a Mártonfi által társszerkesztett Osiris-féle Helyesírásban is külön szerepel a házi egér, házi veréb, házi zugpók, de a házi kacsa, házi macska, házi méh és természetesen a házi nyúl is – holott az előbbiek nyilván a ház körül élnek, az utóbbiak viszont háziasítottak. Akkor viszont hogy fordulhatott meg Dudich rendje? (A zavart tovább növeli, hogy a háziállat egybe, a házi emlős viszont külön írandó.)
Egybeírva a következő példákat találjuk: házibagoly, házilégy, háziszarka, házitücsök (a házi tücsök mellett) – itt említhetjük meg még a házigombát is. A különbség okára a kötet tanácsadó részében sem sikerült rábukkannunk, ott is csak példák vannak felsorolva. Egy azonban biztos: a korábban már tárgyalt házitücsök – házi tücsök szembenállás sem a háziasításon alapul, ráadásul a házitücskök mindegyike aligha élhet a ház körül, ha egyszer közéjük tartozik a mezei tücsök – vagy az egész állatnevezéktan egy világraszóló nagy átverés.
Mártonfi nem csupán annak magyarázatával marad adós, hogy miért írandó másképp a házi tücsök és a házitücsök, hanem azzal is, hogy mi a különbség az indiaikender és az indiai kender között – legalábbis túl azon, hogy az utóbbi birtoklása jár büntetőjogi felelősségrevonással. Magyarázat lehet az is, hogy az indiaikender Észak-Amerikában őshonos, így szerkezet jelentése sajátosnak mondható, ezzel szemben az indiai kender tényleg Indiából és a szomszédos területekről származik. (Bár ezen információk alapján inkább arra gyanakodnánk, hogy az indiaikender elnevezés egyszerűen félrefordításon alapul, és indián kender lenne a „helyes elnevezés”.) A különbség oka lehet az is, hogy az indiaikender a zászpafélék közé tartozik (tehát „nem is kender”), míg az indiai kender valóban a kenderfélék közé – tehát a különbség oka az, ami a fekete rigó és a sárgarigó esetében. Emellett az indiaikender egy nemzetség, míg az indiai kender egy faj elnevezése – ebben az esetben az az elnevezés oka, amit a házi tücsök és a házitücsök írásmódja közötti különbségként sejthetünk. Ahhoz, hogy Mártonfi meggyőzzön minket, hogy ezek az írásmódok tényleg helyesek, azt kellene megmagyaráznia, hogy ezek milyen szabályok alapján jönnek létre, és miért jó ez nekünk. Mártonfi ezt elmulasztja.
Kérdés viszont az is, hogy állnak-e egyáltalán elfogadható észérvek a rendszer mögött. Ha a Pásztörperc által írottak helytállóak, akkor a nemek és nemzetségek nevei mindig egy szóból állnak, a fajok nevei viszont kettőből. Lehet, hogy a biológusok számára ez valamiért tényleg hasznos, de nyelvészszemmel nézve meglehetősen abszurd: a nyelvi szerkezetek soha nem igazodnak tudományos kategóriákhoz. Elég arra gondolni, hogy a kutya és a farkas nyelvileg egészen különböző állat, míg a rendszertanban nem azok. Márpedig szaknyelvi helyesírás kialakítása során sem lehetünk tekintet nélkül a nyelvi szempontokra, ezek érvényesítése pedig a nyelvész feladata. A nyelvésznek, ha vett részt egyáltalán nyelvész e rendszer kialakításában, nyomatékosan figyelmeztetnie kellett volna a biológusokat, hogy ez a rendszer teljesen idegen minden természetes nyelvtől, és törvényszerűen ahhoz vezet, hogy a szaknyelvi elnevezések jelentősen különbözni fognak a köznyelviektől.
Törvényen kívül
A szabályzat idézett 95. és 105. pontja egyébként eléggé egyértelműen rendezi a melléknév + főnév kapcsolatából álló állat- és növénynevek írását. Mivel ezek mind sajátos jelentésűek, ezeket mind egybe kellene írni. Ahogyan a szárazföld is lehet nedves, ugyanúgy a barnamedve is lehet albínó (vagy kék, ha festékbe hemperedik). A faj neveként tehát a szabályzat szerint barnamedve lenne írandó, a barna medve pedig bármilyen fajú barna színű medve lehetne, vagy akár játékmackó is. Ennek ellenére az új szabályzat szerint mindig barna medvét kell írni, viszont a jegesmedvét továbbra sem keverjük a jeges medvével, a vadmacskát sem a vad macskával – legalábbis tudtunkkal. (A házi esetében kissé árnyalható a kép, de ennek magyarázata már meghaladná e cikk kereteit – a későbbiekben visszatérünk rá.)
Szilágyi N. Sándor is említi, hogy a szabályzatban még csak utalás sincs arra, hogy az állat- és növénynevekre más szabályok vonatkoznak, mint a többi szóra. Valójában ez az utalás is kevés lenne, hiszen ebből még nem tudnánk meg, miért kell a házi nyulat külön írni, a házi tücsköt és a házitücsköt meg különbözőképpen. Az persze furán nézne ki, ha a szabályzatban olyasmit kellene olvasnunk, hogy aszerint írjuk egybe vagy külön, hogy mi a rendszertani besorolása, pláne értelmetlen lenne integrálni az összes szakmai helyesírást.
Mártonfi azt látszik sugallni, hogy korábban a közhasználatú helyesírási szótárakba valamilyen hiba folytán nem kerültek bele a szaknyelvi írásmódok:
[...] az 1984-es megjelenésű helyesírási szabályzat (az ún. 11. kiadás), valamint az 1988-as Helyesírási kéziszótár, illetve utóda, az 1999-es Magyar helyesírási szótár az állatneveket nem igazította se az 1959-es, se az 1994-es szabályozáshoz, noha ezekre ráütötte a pecsétjét a helyesírásért felelős mindenkori akadémiai bizottság.
Mártonfinak bizonyára pontosabb információi vannak a kiadások körüli munkálatokról, mint nekünk, de ebben az esetben mi jóindulatúlag azt feltételeznénk, hogy a döntéshozók nem mulasztottak, hanem nagyon is tudatosan nem vezették be a szaknyelvi helyesírások újításait. Ők ugyanis tekintettel voltak a nyelvhasználókra.
Amikor az ember a magyar helyesírás következetlenségeit, ellentmondásait, túlbonyolított szabályait sorolja, a helyesírás védelmezői előbb-utóbb eljutnak oda, hogy „de hát ez csak egy ajánlás, nem kötelező követni”. Ez azonban nem igaz, hiszen számos eset van, amikor nincs döntési lehetőségünk, és kénytelenek vagyunk a helyesírási szabályokat betartani – a legnyilvánvalóbb ilyen eset az oktatás.
Tegyük fel, hogy egy érettségiző korábban leírta a házinyúl alakot. Ehhez neki nem kellett a szabályzat szótári részét tanulmányoznia, elég volt ismernie a 95. és 105. pontot. Még csak nem is feltétlenül a szabályt ismernie, elég volt, hogy számtalanszor látta, hogy a melléknevet egybeírjuk az azt követő főnévvel, ha jelentésük sajátos. A szabályzat szótári része legfeljebb megerősítette a döntését. Most viszont az érettségiztető tanár az orra alá nyomhatja ezt a szótárat, hogy lám, külön kell írni. A diák persze hivatkozhat a 95. és 105. pontra, ezzel legfeljebb zavarba hozza a tanárt, aki ugye szintén nem fogja tudni megmutatni, hogy melyik szabály szerint kellene különírni – ugyanakkor kötve lesz a keze, hiszen a szótár egyértelműen nyilatkozik, a házinyúl ugyebár hiba. Azt ugye nemhogy a tanár nem róhatja fel a diáknak, hogy a Folia Entomologica Hungarica – Rovartani Közlemények című folyóirat 1994-es számában nem olvasta a Vocabularium nominum animalium Europae septem linguis redactum I–II. című szótárhoz használt szabályzatot – ennek ismeretét még a pedagógustól sem várhatjuk el!
A mostani helyesírási szabályozás mégis ezt az abszurd helyzetet idézi elő. Az már csak hab a tortán, hogy a diák (ill. minden nyelvhasználó) csak a szabályzathoz fér hozzá ingyen, az annak ellentmondó szójegyzékhez nem. Mindezt az egységes helyesírásnak nevezett ideológia nevében.
Ki vigye a vadászpuskát?
Félbehagytunk egy történetet: ott tartottunk, hogy a nyelvésznek figyelmeztetnie kell a biológust, hogy az általa kialakított helyesírás eltér az általános szabályoktól. A történetben a biológus következik: mi van, ha azt mondja, hogy nem érdekli, neki a munkájához ilyen szabályokra van szüksége? Mi van, ha a biológus azt találja ki, hogy neki arra van szüksége, hogy az írásmód jelölje, milyen rendszertani kategóriáról van szó? Mondjuk a fajok nevének első betűje nagybetű, a nem(zetség)ekének a második, a családokénak a harmadik stb. Ahhoz még szakembernek sem kell lennünk, hogy lássuk: ez teljesen idegen a magyar helyesírás szabályaitól. De ha a biológus szerint neki ez fontos, a nyelvész nem állhat az útjába...
Na ez lenne az a pillanat, amikor azt kellene mondani, hogy „de hát ez csak egy ajánlás, nem kötelező követni”. Ha a biológusnak úgy jó, hát írjon úgy. De egy törpe minoritás szeszélyeit a teljes nyelvközösségre erőltetni (próbálja meg az érettségin azt mondani valaki, hogy „az csak egy ajánlás”!) nem egyszerűen felelőtlenség, hanem vétek. Hiába ütötte rá pecsétjét az akadémia bizottság évtizedekkel ezelőtt a biológus-helyesírásra, azok a kiadványok, amelyekben a nyelvhasználók utána tudtak nézni a helyes írásmódnak, nem ezeket a formákat tartalmazták. Nem lehetett olyan érettségi dolgozat, amelyben a házinyúl írásmód miatt vontak le pontot, hiszen elég volt felcsapni akár a szabályzat 95. és 105. pontját, akár a szótári részét. Ez az állapot most szűnt meg, és ezért kell – Mártonfi állításával ellentétben – mostantól másképp írni a házinyúl állatnevet, mint eddig.
Aki eddig házi nyulat írt, az persze hivatkozhatott a szaknyelvi helyesírásra. Még az érettségi dolgozatot javító tanár is meggyőzhető volt azzal, ha valaki előkereste a szaknyelvi szótárat vagy szabályozást, vagy akár megmutatta az Osiris Helyesírását. Évtizedeken át elfogadható volt mindkét forma, és ez soha senkinek semmilyen gondot nem okozott. Évtizedeken át jól elvoltunk azzal, hogy a közcélú helyesírás a szabályzattal kompatibilis állat- és növényneveket használt, a szaknyelvben pedig úgy írták ezeket, ahogyan a szakmai szempontoknak megfelelt. Semmiféle egységesítésre nem volt szükség. Ebbe az állapotba rontott bele most értelmetlenül a bizottság. Történelmileg így alakult.