Bemutatták hát az új helyesírási szabályzatot, ami közkincs, esetleg magántulajdon, részben magától fejlődött ki, mint egy virág, amit érvényes szerződés alapján egy holland tulajdonú cég leszakajtott és elhozta nekünk a piacra. A szabályzat nem is szabályzat, mert alapvetően ajánlás csupán, de azt azért ne írjuk rá, hogy Magyar Helyesírási Ajánlások, mert persze, nem kötelezőek, de olyanok, mint a közlekedési szabályok, amiket ha nem tartunk be, akkor garambolózunk.

A piszkos tizenkettő

Az MTA dísztermében bekövetkezett a rég várt(?) esemény: bemutatták a magyar helyesírás szabályainak 12. kiadását. 

Diákok: egyelőre leülhetnek

Az eseményt először Lovász László, az MTA elnöke méltatta, aki megköszönte a közreműködők munkáját. Lovász hosszan beszélt a szabályzat jelentőségéről, arról, hogy személyesen is, akadémiai elnökként is fontos számára az új szabályzat.

Őt Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közoktatási államtitkár-helyettese követte. Félretéve a nyelvhelyességgel kapcsolatos és alapvetően megbocsátható félreértéseket, amelyeket itt adott közre (legyünk elnézőek: Sipos matematikatanár), két igen fontos dolgot is elmondott a szép számban megjelent szabályzatrajongóknak.

A diákok hosszabb türelmi időt kapnak, mint amennyit az augusztusi akadémiai értesítés előre jelzett: míg az oktatási intézményeket arra kérik, hogy mielőbb kezdjék meg az új szabályzat alapján történő oktatást, a diákok legalább két év türelmi időt kapnak a felkészülésre. Addig a régi szabályzat alapján írt tesztek, vizsgák, szövegek is elfogadhatóak kell legyenek, nincs szigor. Az iskoláknak a 2017/18-as tanévben kell majd ráerősíteniük a tizenkettőre: az év végén szervezett érettségiken már nem lesz kecmec, az új szabályzat lesz érvényben. A magunk részéről örülünk ennek a bejelentésnek: azt jelenti, hogy az oktatási tárca átgondolta a helyzetet és nem ment fejjel a falnak. 

Már ma kiküldik az iskoláknak a változások gyűjteményét, elektronikus formában. Üröm az örömben, hogy nem az egész szabályzatot kapják meg a tantestületek, csak a változások gyűjteményét (az egészet nyilván meg kell venni), öröm az ürömben, hogy ez alapvetően teljesen mindegy, hiszen a változások gyűjteménye, ha szépen, jól, gondosan lesz szerkesztve, bőven elég lesz mindenki okulására – a pénzt meg költsék inkább mozira.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Akadémiai Kiadó: a múlt szelleme magasba tartja a zászlót

Az helyettes államtitkárt Réffy Balázs, az Akadémiai Kiadó Zrt. vezérigazgatója követte. Beszédének határozott iránya volt, hogy az Akadémiai Kiadónak történelmi vetületet kovácsoljon: elhangzott, hogy a Kiadó idősebb, mint a nagy, hagyományos, európai tudományos kiadók (Elsevier, Bertelsmann, Axel-Springer), szinte a legidősebb, hiszen 1828-ban alapították, s azóta is töretlenül szolgálja a magyar tudományt, annak zászlaját magasra emelve, stb. Ehhez már korábban is hozzáfűztük, hogy az Akadémiai Kiadó nem létezett 1949 előtt, amikor is a kommunista kormány döntött úgy, hogy elég legyen most már a számtalan akadémiai kiadói bizottságból és létrehozta e Kiadót. Amit aztán már a rendszerváltás után valamilyen érthetetlen okból privatizált az akadémia akkori vezetése, s most a Wolters Kluwer holland cég a többségi tulajdonosa. Ez az információ itt még nem került elő, de rövidesen már maga, Réffy is érvként hozta fel kérdésekre válaszolva. 

Réffy elmondta, hogy példaértékűen széles társadalmi vita előzte meg a 12 kiadását. Elhangzott, hogy a szabályzat tartalmába a Kiadó egyáltalán nem szólt bele, az kizárólag a bizottság hatásköre volt. Kiderült, hogy a helyesiras.mta.hu tanácsadói oldalon a szabályzat egyfajta „kényelmi funkciókkal gazdagított verzióban” lesz elérhető.

Helyesírásnácik, figyelem: csak ajánlás!

A legérdekesebb előadást talán Prószéky Gábor akadémikus, nyelvész, matematikus, az osztályközi bizottság elnöke mondta el, aki azzal kezdte mondandóját, hogy a szabályzat tetején nem hiába szerepel a Magyar Tudományos Akadémia: a szabályzat az Akadémiáé, mint szerző, csak ő nevesül – a közreműködők nem is. 

Prószéky hangsúlyozta, hogy a szabályzat ajánlás, nem törvény. A helyesírási szabályzat egy mesterséges képződmény, tudatos produktum, a helyesírás pedig tanult dolog. Elmondta azt is, hogy a helyesírás sokat változott az elmúlt húsz évben, hiszen a lehetőségek is sokat változtak, így fontos, hogy a nem algoritmizálható részeit összegyűjtsük, az algoritmizálható részekre pedig alkalmazzuk a szabályokat. Amelyek az új kiadásban egyébként nem tartalmaznak jelentős, rendszerszintű változásokat, ha lehet, csupán megengedőbbek lettek. 

Jó üzenet az iskoláknak és a helyesírásrajongóknak (figyelem, az új szabályzat megengedőbb és én most egybeírtam!), hogy a helyesírás nem cél, csupán eszköz, és nem arra való, hogy stigmatizáljanak vele. Az is igen jó üzenet az iskoláknak, hogy az akadémiának szándékában áll rövid időn belül kihozni egy olyan szabályzatot, amelyet az iskoláknak és a hétköznapok egyszerű helyesíróinak szánnak. Ez a didaktikusabb, iskolai verzió közérthetőbb és egyszerűbb lesz, hiszen – lássuk be – a jelenlegi szabályzatból igen bonyolult tájékozódnia az egyszeri helyesírónak, hiszen az inkább való lektoroknak és egyéb vájtfülű szövegiparosoknak.

Ezt követően az osztályközi bizottság volt elnöke, a helyesírási munkabizottságot jelenleg is vezető Keszler Borbála számolt be meglehetősen részletesen a hosszas munkáról, ami 2003-ban indult egy akadémiai határozat formájában.

Keszler hangsúlyozta, hogy álláspontjuk szerint igen részletes társadalmi vita előzte meg e szabályzat létrehozását, hiszen a 2008-ra elkészült munkaanyagot véleményezésre megkapta az MTA Nyelvtudományi Intézete, 30 gyakorlóiskola és gimnázium, 9 magyar munkaközösség(?), a magyar egyetemi és főiskolai nyelvészeti tanszékek, valamint 22 magyar nyelvészettel foglalkozó európai tanszék és egyéb, nyelvi kérdésekkel is foglalkozó intézmény.

Közlekedés és helyesírás, plusz pár nehéz perc

A nyest arra kérdezett rá, hogy ha a bizottság is ajánlásként fogja fel a létrehozott szabálygyűjteményt, miért nem lehet Magyar helyesírási ajánlások néven kiadni őket (véleményünk szerint egy ilyen elnevezés csökkentené a normától eltérő nyelvhasználattal kapcsolatos stigmatizációt, a normát beszélők versenyelőnyét a normától eltérőktől, plusz állati jól hangzana).

Kérdésünkre adott válaszában Keszler Borbála elmondta, hogy ez nem lehetséges, hiszen ugyan a szabályok szabályok, nem kötelezőek, de azért olyanok, mint a közlekedési szabályok: nem kell betartani őket, de ha nem tartjuk be, akkor ne csodálkozzunk, ha balesetet szenvedünk. Felvetésünkre, hogy ez az analógia nem teljesen tökéletes (nagyjából pont arra jó analógia, ami mellett mi érvelünk, hiszen a közlekedési szabályokat be kell tartani, és ha nem, azt bizony büntetik), Keszler nevetve elfogadta, hogy nem minden analógia lehet tökéletes.

A másik felvetésünkre Réffy Balázs válaszolt: tőle azt tudakoltuk, hogy ha a szabályzat tetején az szerepel, hogy Magyar Tudományos Akadémia, akkor, ugye, ezt most bárki szabadon másolhatja, sokszorosíthatja. A válasz persze nem volt meglepő: Réffy elmondta, az Akadémiának a Kiadóval van érvényes szerződése, ezért ez a jog csak az Akadémiai Kiadót illeti meg. Mindazonáltal meggyőződése, hogy az jó és kielégítő megoldás, hogy a szabályzat eljut a Nyelvtudományi Intézet által üzemeltetett helyesiras.mta.hu-ra és a MEK-be, ahonnan szabadon hozzáférhető. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy nem egészen: a példatárként is gyakran emlegetett szótár például valamiért most sem elérhető a 11. kiadáshoz, ami teljes nonszensz, hiszen az a szabályzat szerves része.

A további kérdések szintén az Akadémiai Kiadó vezérigazgatóját hozták nehéz helyzetbe: újságírói kérdésre nem kívánta elárulni a tervezett példányszámot, mondván, hogy más dolog a nyomtatott és más az eladott példányszám (a példányokat el is kell tudni adni), és hogy egy holland tulajdonú magáncégként ezeket a számokat nem hozhatják nyilvánosságra. Annyit azonban elmondott, hogy a helyesírási szabályzat messze kiemelkedik a többi kiadványuk közül az eladott példányok tekintetében.

Az index tudósítója Réffy lapunkban megjelent reakciója alapján arra volt kíváncsi, hogy ha a munka nem köztulajdon és nem a Kiadó tulajdona, akkor mi is az most voltaképpen. A válaszban elhangzott, hogy nagyon sok technikai jellegű munkát végzett a szabályzaton maga a Kiadó is, a bizottság főbb közreműködőinek pénzt is fizettek, a többiek meg társadalmi munkában végezték a feladatot.

Észszerű.